A Crohn-betegség krónikus gyulladásos betegség; a gastrointestinalis traktus bármely területét érintheti. Patogenezise csak részben ismert, különböző környezeti és host - például genetikai, epithelialis, immunológiai és nem immunológiai - tényezők együttesen vezetnek a krónikus gyulladásos folyamat elindításában, amelyben a proinflammatoricus citokinek közül Crohn-betegségben a TNF-α játssza az egyik legfontosabb szerepet. A Crohn-betegség kezelése jelentősen változott az elmúlt években. A konvencionális (aminoszalicilátok, szteroidok és immunszuppresszív) szerek szerepét újraértékelték. Az utóbbi években a Crohn-betegség patogenezisének pontosabb megismerése számos új, specifikus (köztük TNF-α- és TNF-α-receptor-ellenes) biológiai szer kifejlesztéséhez vezetett. Az összefoglalóban a szerző az egyik új anti-TNF-α szerrel, az adalimumabbal Crohn-betegeken végzett kezelések eredményeit foglalta össze.

Bizonyára meglepődnek azon, hogy a címlapon ezúttal festményreprodukciót láthatnak. Nemcsak arról van szó, hogy a lap szeretne kicsit tovább nyitni a kultúra felé, amire példa a Békés Pállal készült interjú az előző számban. Sokkal inkább témába vágó az ok: ezt a képet Renoir festette, aki köztudomásúan rheumatoid arthritisben szenvedett. Ő elnyomorodva, a biológiai terápia elérhetősége nélkül is zseniálisat tudott alkotni. Ma viszont egy zseninek már nem kell(ene) elnyomorodnia…

A TNF-α-gátló szerek kifejlesztése nagy előrehaladást jelentett a gyulladásos ízületi betegségek kezelésében. Az adalimumab az első teljesen humán IgG1 monoklonális antitest; a TNF interakcióját gátolja a p55 és p75 sejtfelszíni receptorokkal, ezáltal közömbösíti ezen citokin hatását. Megfelelően tervezett, placebokontrollos vizsgálatok során igazolódott, hogy az adalimumab csökkenti a betegség tüneteit, javítja az életminőséget és mérsékeli a radiológiailag észlelhető ízületi károsodásokat rheumatoid arthritisben, spondylitis ankylopoeticában és arthritis psoriaticában szenvedő betegek esetében. A gyógyszer általában jól tolerálható; a követéses vizsgálatok igazolták, hogy adása során súlyos mellékhatások előfordulási gyakorisága hasonló volt, mint a TNF-α-t nem kapó betegeknél. Ez az összefoglaló áttekinti az elmúlt időszak adatait az adalimumab gyulladásos reumatológiai kórképekben kifejtett hatásáról és biztonságosságáról.

A rheumatoid arthritis, a juvenilis idiopathiás arthritis, a spondylitis ankylopoetica és az arthritis psoriatica ismeretlen eredetű gyulladásos reumatológiai kórképek. Közös jellemzőjük a viszonylag gyakori előfordulás, a nem minden részletében ismert patogenezis, a nem megoldott kezelés és a morbiditásra, mortalitásra és az egészségügyi költségekre gyakorolt kedvezőtlen hatás. A TNF-α kóroki szerepének felismerése az immunológiai eredetű gyulladásos betegségekben, főként a rheumatoid arthritisben a TNF-α gátlásán alapuló biológiai terápia megjelenéséhez és - forradalmasítva e betegségek terápiáját - a reumatológiai gyakorlatban való kiterjedt alkalmazásához vezetett. Az etanercept humán szolúbilis TNF-receptor és humán IgG részeiből álló molekula; hatékonyan gátolja a TNF-α-t és a lymphotoxin-α-t. Az etanercept mint a rheumatoid arthritisben elsőként törzskönyvezett biológiai terápiás szer hatékonyságát és biztonságosságát számos klinikai vizsgálat és 1998-as bevezetése óta széles körű reumatológiai gyakorlat igazolta. Ez idáig közel 440 ezer - többségében gyulladásos reumatológiai kórképben szenvedő - beteget kezeltek etanercepttel. Jelen összefoglaló a TNF-α patofiziológiai szerepét és az etanercepttel végzett klinikai vizsgálatok során szerzett tapasztalatokat tekinti át, kitérve a terápia költséghatékonyságára és hazai alkalmazására is.

A rheumatoid arthritis kezelése korántsem megoldott. A klasszikus bázisterápiás szerek az esetek 10- 15%-ában hatástalanok, és a biológiai szerek, elsősorban a tumornekrózisfaktor-α- (TNF-α-) gátlók sem mindig hatékonyak. A rituximab a B-sejteket gátló anti-CD20 monoklonális ellenanyag, amelyet a bázisterápiára, illetve TNF-gátlóra refrakter betegek második vonalbeli kezelésére regisztráltak. Ebben az összefoglalóban áttekintem a rituximab bevezetésének történetét, a három fő randomizált klinikai vizsgálat fontosabb adatait, eredményeit. Kitérek a rituximab hatékonyságára, mellékhatásaira vonatkozó főbb ismeretekre, majd a kezelést kísérő gyakorlati szempontokat, speciális kérdéseket ismertetem. Az adatok alapján elmondható, hogy a rituximab hatékony és igen biztonságosan alkalmazható biológiai terápiás szer; TNF-gátló hatástalansága esetén a második vonalban jól alkalmazható a rheumatoid arthritist kísérő gyulladás, a tünetek, a radiológiai progresszió mérséklésére, a funkcionális kapacitás és az életminőség javítására.