2007;6(01-02)

A fehérvérsejtjeink mintegy kétharmadát kitevő neutrophil granulocyták az emberi szervezet veleszületett immunrendszerének kulcsfontosságú tagjai; számos antimikrobiális fegyverrel ellátott, véglegesen differenciálódott sejtek. A neutrophilek elsőként érkeznek a fertőzés helyére; fő feladatuk a testünkbe behatoló gomba- és baktériumsejtek fagocitálása és sejten belüli lebontása. A szervezet gyulladásos válaszában, valamint a természetes és a szerzett immunrendszer működésének koordinálásában is központi szerepet töltenek be. Hiányos működésük testünk mikrobákkal szembeni ellenálló képességének csökkenéséhez, fertőzések gyakoribbá válásához vezet; túlműködésük pedig szervezetünk saját szöveteinek károsítását vonja maga után. Mindezek miatt mind kutatási, mind diagnosztikai szempontból igen lényeges, hogy minél több információval rendelkezzünk neutrophil granulocytáink szervezetbeli működéséről. Írásomban azokról a módszerekről nyújtok áttekintést, amelyekkel neutrophil granulocyták fagocitózisa és baktériumölő képessége mérhető. Mindegyik metódusnak vannak hátrányai és előnyei. A megfelelő módszer kiválasztását nagyban az határozza meg, milyen kísérleti eszközökkel rendelkezünk és milyen jellegű információkra van szükségünk.

A biológiai terápia specifikus módon, a gyulladás egy jól meghatározott pontján fejti ki hatását. Ma a rheumatoid arthritis - a viszonylag nagy elérhető betegszám és a jó monitorozhatóság miatt - a biológiai terápiával kezelt betegségek prototípusa. E kórkép mellett azonban más arthritisekben (például spondylitis ankylopoetica, psoriasisos arthropathia) és egyes szisztémás autoimmun kórképekben (szisztémás lupus erythematosus, szisztémás sclerosis, myositisek, vasculitisek, Sjögren-szindróma stb.) is egyre több biologikumot próbálnak ki. A legtöbb említett kórkép esetében a tumornekrózis-faktor-α (TNF-α) gátlószerei állnak a terápia középpontjában. Azonban a biológiai terápia megtervezésekor figyelembe kell venni az adott kórkép patogenetikai sajátosságait. Így például, amíg arthritisekben leginkább a TNF-antagonisták váltak be, addig más kórképekben (például szisztémás lupus erythematosus, Sjögren-szindróma, dermatomyositis) a B-sejt elleni terápia kecsegtet sikerrel. A terápiaválasztáskor figyelembe kell venni az egyes készítmények sajátosságait is, mivel a mellékhatásokat illetően akadnak különbségek.

Az autoimmun betegségek patomechanizmusa a mai napig sem ismert. Igen sok tényező szerepét gyanítják a betegség kialakulásában (genetikai elrendeződés, hormonális tényezők, exogén és endogén vírusok stb.), a kiváltó okok magyarázatára több elmélet is született. A legtöbb elképzelés immunregulációs zavart feltételez a folyamatok hátterében, egyes elgondolások szerint viszont az immunrendszer helyesen reagál, s a kiváltó okokat máshol kell keresnünk. A jelen munka azt kívánja bemutatni, hogy egyes genetikai változások és a sejtek bizonyos javító mechanizmusainak hibája miként eredményezheti autoimmun reakciók kialakulását. Két évtizedes molekuláris immunológiai kutatások eredményei szerint az La autoantigén 7-es exonjának forrópont régiójában mutáció található egyes autoimmun betegségben - Sjögren-szindrómában, SLE-ben - szenvedők perifériás vérének lymphocytáiban. A mutáns génről átíródó RNS olyan korai terminációs kodonokat tartalmaz, amelyeket az RNS-átvizsgáló mechanizmusnak eliminálnia kellene, hogy azokról ne íródhasson át fehérje. A mechanizmus hibája miatt mégis keletkeznek mutáns fehérjék, ezek léte végső soron autoimmun reakciók kiváltását vonhatja maga után.

Salgóbányán, 2006 májusában a Magyar Immunológiai Társaság és a Magyar Allergológusok és Klinikai Immunológusok Társasága által közösen rendezett tudományos továbbképzési sorozatban a téma az anyagcsere-betegségek és az immunrendszer kapcsolata volt. A jól sikerült program elõadói közül négyen vállalták, hogy elõadásuk anyagát írásos formában is elkészítik. Ezeket mutatjuk be alább.