BEVEZETÉS - Számos vizsgálat igazolja a krónikus betegségek esetén a non-compliance szerepét a klinikai vizsgálatokban effektívnek bizonyult terápiás eljárások hatástalanságában. Tanulmányunkban magyarázatot próbáltunk találni a kezelési eljárások esetleges elhagyására. BETEGEK ÉS MÓDSZEREK - Osteoporosisban szenvedő 1067 beteg (91% nő, 9% férfi) compliance-ét vizsgáltuk. A csontritkulás kezelését jelentő gyógyszeres terápia, gyógytorna, elektroterápia és segédeszköz-használat gyakoriságát mértük fel. A kezelőorvos a betegek döntő többségének elsősorban gyógyszeres kezelést javasolt. Gyakoriságban ezt a gyógytorna követte. Elektroterápiát a betegek harmadának, segédeszközt a résztvevők ötödének javasoltak. EREDMÉNYEK - A megkérdezettek kétharmada saját bevallása szerint mindig beveszi az elrendelt készítményt, főleg a már csonttörést elszenvedett betegek. A gyógyszeresen kezeltek több mint egyötöde felejtkezik el - ritkán vagy gyakorta - a gyógyszer bevételéről. A kezelőorvos javaslatához képest 10%-kal többen tornáztak, azonban a betegek csupán negyede gyógytornázik megfelelő gyakorisággal és naponta legalább 20 percig. Az elektroterápiás kezelésre járó betegek több mint felének nem orvosa ajánlotta fel a kezelést. A segédeszköz használatával a betegek tizede az orvosi javallat ellenére nem élt. A vizsgálatban részt vevők közel egyharmada említett valamilyen zavaró tényezőt, amely akadályozta a kezelőorvos által javasolt kezelési megoldás betartását. Az ezek között szereplő anyagi nehézségek és hosszú várakozási idő mellett említették azt is, hogy nem éreznek elegendő motivációt a kezelés betartására. A compliance nem mutat korrelációt a beteg képzettségével és a társadalomban betöltött szerepével. A többszörös csonttörést szenvedettek között jobb együttműködési készségű betegek találhatók a gyógyszerszedéssel és a gyógytornával kapcsolatban egyaránt. KÖVETKEZTETÉS - A kezelési előírások betartásának fontos feltétele a megfelelően tájékoztatott beteg bevonása a terápiás döntéshozatalba és a kezelés kimenetelének ismerete. Hazánkban a nagy csonttörési ráta felhívja a figyelmünket a compliance növelésének fontosságára.

A férfiak emlőrákja semmilyen vonatkozásban nem kapja meg azt a figyelmet, amelyet jellegének következtében megérdemelne. Hiányoznak a diagnosztikai és terápiás protokollok, ezek létrehozásához országos centrumra és nemzetközi összefogásra volna szükség. A férfi emlőrák gyakorisága a női emlőrákokénak 1%-a, a férfi rákok 5%-a, a megbetegedések száma azonban az utóbbi években növekszik. A férfi emlőrákban a BRCA2 gén mutációja játssza a főszerepet. Férfiaknál az emlőrák a „késői” megbetegedések közé tartozik, mert sem a beteg, gyakran azonban orvosa sem gondol az emlőrák lehetőségére. Emiatt az elváltozás a beteg jelentkezésekor már előrehaladott stádiumban van. Mindkét emlő érintett lehet, de a jobb emlő megbetegedése gyakoribb. A stádiumbeosztás a nőkével megegyezik. A prognózis rosszabb, a tumor-receptor arány a nőkénél jobb, a HER2 a férfiaknál nem játszik szerepet. A diagnosztika és a terápia alapelvei a nőkével megegyeznek, főleg azért, mert a férfi emlőrák kezelésében nem jött létre konszenzus; férfiakon is a nőknél bevált sémákat alkalmazzák. A terápia terén az alkalmazott műtéti megoldás a csökkentett radikalitású mastectomia. A férfiak a hormonterápiára jobban reagálnak, a legszélesebb körben a kemoterápiát javasolják. A gondozás, a pszichés vezetés különösen fontos. A férfi beteg ellátása is több szakterület együttműködését igényli, és igen fontos a széles körű felvilágosítómunka.

Dr. Medgyesi János a fővárosi Vérhalom téri háziorvosi praxisban teljesít szolgálatot. Elvei szerint egy adott betegség sikerrel és tartósan csak akkor gyógyítható, ha a tüneti kezelés helyett orvosa a páciens egész testét és mentális problémáit is igyekszik felderíteni. Életében fontos szerepe van a zenének és az egyéb művészeteknek is.

Elment... Türelemmel viselt hosszú betegség után eltávozott közülünk Holló István professzor, az utóbbi idők egyik (az én szememben a) legnagyobb magyar orvosa, belgyógyásza, endokrinológusa, oszteológusa, a Semmelweis Egyetem I. számú Belgyógyászati Klinikájának volt igazgatója, emeritus professzora, rektor- és dékánhelyettese, a Magyar Osteoporosis és Osteoarthrologiai Társaság megalapítója és első, majd örökös tiszteletbeli elnöke, az orvostudomány doktora, számos tudományos társaság tagja, számos kitüntetés tulajdonosa.

Előre szeretnénk bocsátani, hogy Makovický Dušan nem az első és bizonyára nem a legjelentősebb „hungarus” medikus, aki a történeti Magyarországról az Orosz Birodalomba távozott. Ezt bizonyítja, hogy már Borisz Godunov (1598-1605) cár udvari orvosa, Rietlinger Kristóf is magyar származású volt.