A gastrooesophagealis reflux betegség a nemzetközi és hazai szakirodalom érdeklődésének homlokterébe került. A betegség prevalenciája a korábban becsültekhez képest sokkal nagyobb, és számos esetben atípusos formában jelentkezik. Irodalmi adatok szerint az emberiség 30- 40%-a szenved a refluxbetegség következményeitől. Az extraoesophagealis tünetek megnyilvánulhatnak mellkasi fájdalom, fül-orr-gégészeti, pulmonológiai, fogászati betegségek, illetve krónikus köhögés, csuklás formájában. Az atípusos formák gyakran okoznak differenciáldiagnosztikai és így kezelési nehézségeket. A szerzők, saját tapasztalataikat is felhasználva, ismertetik az egyes megjelenési formák gyakoriságát, morbiditási jelentőségét, megvizsgálják a gastrooesophagealis reflux és szövődményei között lévő kapcsolat patomechanizmusát. Segítséget nyújtanak a helyes diagnózis felállításához támogatást adó tipikus tünetek és a szükséges diagnosztikus vizsgálatok részletezésével. Részletesen bemutatják a terápiás ajánlások változásait és a legújabb kezelési és betegvezetési stratégiákat. Saját betegeik közül bemutatott esetekben a 24 órás nyelőcső-pH-monitorozás diagnosztikus jelentőségét hangsúlyozzák.

BEVEZETÉS - Kevés adat áll rendelkezésre a gestatiós diabetes és a neuropathia kapcsolatáról. Vizsgálatunkban a két betegség közötti összefüggéseket kívántuk jellemezni. BETEGEK ÉS MÓDSZEREK - Tanulmányunkban 123, korábban gondozásunk mellett szült, akkor gestatiós diabetesben szenvedő nő utánvizsgálatát végeztük el, átlagosan 7,2 évvel a szülést követően. A kontrollcsoportot 26 praegestatiós, 2-es típusú diabetesben szenvedő beteg alkotta. Az aktuális szénhidrátanyagcsere-állapot szerinti reklasszifikálást követően felmértük a diabeteses neuropathia előfordulási gyakoriságát és a vele összefüggő tényezőket. A perifériás neuropathiát a vibrációs küszöbérték mérésével, míg a cardiovascularis autonóm neuropathiát négy standard cardiovascularisreflex-teszt segítségével határoztuk meg. EREDMÉNYEK - A reklasszifikálás után a 123, korábban gestatiós diabetesben szenvedő nő közül 63 esetében (52,9%) diabetes mellitust, míg 14 esetében (11,8%) károsodott glükóztoleranciát igazoltunk. (A reklasszifikáció - technikai okokból - négy utánvizsgált beteg esetén sikertelennek bizonyult.) Az utánvizsgáltak 23,6%-ánál perifériás neuropathiát, 37,4%-ánál paraszimpatikus neuropathiát, míg 7,3%-ánál szimpatikus neuropathiát diagnosztizáltunk. A reklasszifikáció során kórosnak ítélt anyagcsere-állapottal csak a paraszimpatikus neuropathia mutatott statisztikailag is szignifikáns összefüggést (p=0,0001); ez a kapcsolat független volt a betegek magasabb BMI-értékétől, kóros albuminuriájától és a körükben észlelt gyakoribb hypertoniabetegségtől is (p=0,006). A nem diabeteseseknél észlelt jelentős számú pozitív neuropathiateszt alapján felmerül, hogy ezek az elváltozások nem kizárólag a cukorbetegséggel függnek össze, hanem keresztmetszeti kapcsolat szintjén az inzulinrezisztencia szindrómával is. Ezt a kapcsolatot a betegek anyagcsere-állapotától függetlenül sikerült igazolnunk a paraszimpatikus neuropathia esetében (p=0,005). KÖVETKEZTETÉSEK - A paraszimpatikus neuropathiának a vizsgálatunk során tapasztalt gyakorisága megerősítette a gestatiós diabetes - sokak által alábecsült - jelentőségét, hiszen ez utóbbi, a magas diabetesgyakoriságon túl, prognosztizálja a jelentős számban manifesztálódó késői diabetesspecifikus szövődmények kialakulását is. Vizsgálatunk szerint a következményes neuropathia összefüggésben állhat a 2-es típusú diabetes mellitus/inzulinrezisztencia szindrómával, így szerepet játszhat a kórképben észlelhető cardiovascularis többletmortalitásban.

BEVEZETÉS - Magyarországon az 1989-es rendszerváltozás után kialakult új társadalmi-gazdasági és ideológiai környezetben nem készült olyan szociológiai felmérés, amely az orvosok vallásos hitével, és az ehhez kapcsolódó szakmai- társadalmi értékítéletével foglalkozott volna. Kedvező háttérfeltételeket teremtett egy ilyen vizsgálat tervbevételéhez, hogy a társadalmi köztudat megértéssel fogadta a 2001. évi népszámlálás úgynevezett szenzitív kérdéseit, amelyek a többi között a népesség felekezeti kötődésére is irányultak. MÓDSZEREK - A vallásos légkör természetes jelenléte miatt, a tervezett vizsgálat elvégzéséhez a legkedvezőbb feltételeket a Budai Irgalmasrendi Kórház 2000. július 1-jén újrakezdett működése nyújtotta. Itt történt az adatgyűjtés 2000 novembere és 2001 decembere között. A kórház 98, főfoglalkozású, gyógyítómunkát végző orvosa 51 kérdéscsoportra válaszolva, külön-külön folytatott személyes beszélgetés keretében mondta el a véleményét. A kutatás arra irányult, hogy több mint fél évszázados szünet után, első alkalommal betekintést nyerhessünk az orvosok vallásos hithez való viszonyulásába, illetve ennek szakmai és etikai hatásaiba. EREDMÉNYEK - Az orvosok teljeskörűen és készségesen együttműködtek az adatszolgáltatásban. Magas arányban (83 a 98-ból) számoltak be vallásos kötődésről, szakmai felfogásuk azonban távol állt a miszticizmus bármilyen formájától. Ugyanakkor kimutatható volt, hogy a túlzottan szomatikus-materialista gondolkodás helyett a lelki folyamatoknak kiemelt jelentőséget tulajdonítanak a gyógyítómunkában. Ezt a szemléletet a vallásos orvosok a más hivatásokkal történő összehasonlításban is következetesen képviselték. KÖVETKEZTETÉS - Munkájuk során az orvosok vallásos hite nem került összeütközésbe szakmai tevékenységükkel. Az orvosi munka társadalmi értékelésében a hívő orvos sem véli úgy, hogy az erkölcsi elismerés korlátlanul helyettesíthetné a szakma anyagi megbecsülését.

Az Európai Diabetes Társaság (European Association for the Study of Diabetes, EASD) tudományos kongresszusának 2001-ben Glasgow, 2000-ben Jeruzsálem, 1999-ben Brüsszel volt a helyszíne.

A protonpumpagátló hatású gyógyszerek egyértelműen hatékonyabban csökkentik a gastrooesophagealis reflux (GORB) tüneteit, mint a H2-receptor blokkolók. A különbözõ protonpumpagátlók vonatkozásában azonban az utóbbi években publikált tanulmányok sem tudtak klinikai szempontból is lényeges különbséget bizonyítani.