Lege Artis Medicinae

Támasz vagy béklyó a konzílium?

GÁBOR Zsuzsa

1993. MÁRCIUS 31.

Lege Artis Medicinae - 1993;3(03)

Töprengő

Az egészségügyi reformfolyamat kellős közepén vagyunk. Nap mint nap szembesülni kényszerülünk az új helyzet szülte kényszerekkel. Egymást érik a tájékoztatók, nyílt fórumok, zajlik az írásos polémia. Nem kell hát különösebb fantázia ahhoz, hogy elképzeljük, miről szólhatnának vitájukban az egy konferencia asztal köré gyülekezett, adott téma szerint kiválasztott orvoskollégáink. Témát pedig bőségesen kínál már maga a reformkoncepció is, amely – miközben számos területen apró részleteket is szabályoz, másutt épp ellenkezőleg - tág teret hagy az érintettek szabad választásának, a helyi körülmények, alkupozíciók befolyásának.

HOZZÁSZÓLÁSOK

0 hozzászólás

A kiadvány további cikkei

Lege Artis Medicinae

A táplálkozási viselkedés zavarainak disszociációs hipotézise

TÚRY Ferenc, SZABÓ Pál

A táplálkozási viselkedés zavarainak két alap típusa az anorexia nervosa és a bulimia nervosa, és az obesitas is elhelyezhető a kettő közötti kontinuumban. E pszichoszomatikus zavarok patogenezisével kapcsolatban sok elképzelés jelent már meg (biológiai modellek, az affektív vagy a kényszerbetegség-spektrumba tartozás, családdinamikai, addiktív, kognitív modell). A szerzők a multidimenzionális etiopatogenetikai megközelítés szükségességét hangsúlyozva azokat az adatokat tárgyalják, melyek alapján felmerülhet az evészavarok disszociációs modellje. A disszociáció folyamata azt jelenti, hogy bizonyos mentális funkciók, melyek másokkal integrálva vannak, elkülönülve vagy automatikus módon működnek, rend szerint a tudatos kontrollon és az emlékezet beli felidézhetőségen kívül. A disszociatív jellegű zavar gyakran traumatikus előzmények (például szexuális abusus) után alakul ki. Ez a mechanizmus főleg a bulimiás betegek egy alcsoportjára lehet jellemző, de néha anorexiában, obesitasban vagy más evészavar-típusokban is érvényesnek tűnik. A disszociációs modellt támogatja a buli miások fokozott hipnotikus fogékonysága, melyet több vizsgálat megerősített. Ennek alapján azon evészavaros betegeknél, akiknél disszociatív patomechanizmus lehetősége merül fel, a hipnoterápia előnyös stratégia lehet.

Lege Artis Medicinae

Emlődaganatos betegek pszichológiai rehabilitációja

MUSZBEK Katalin

Szerző a rák diagnózisa kapcsán megjelenő előítéleteket, félelmeket elemzi. Ismerteti az emlődaganat kapcsán kialakuló pszichológiai jelenségeket: a csonkolással, a női identitás elvesztésével járó, illetve a halál fenyegetettsége miatt jelentkező szorongásokat. Vázolja a coping mechanizmusok szerepét a betegség kimenetelére. Ismerteti a pszichoszociális rehabilitációval szerzett tapasztalatait. Felhívja a figyelmet a pszichológiai támogatás szerepére a betegséggel való együtt élés és az életminőség vonatkozásában.

Lege Artis Medicinae

Mi jut a zsebbe?

Az egészségügyi reform egyik sarkalatos pontja, hogy a hírhedten alulfizetett ágazati dolgozók bérhelyzetét végre valahára sikerül-e rendezni. Az egészségügy bármely területén, ha a bérezést elemezzük, kiderül, hogy elképesztően alacsony fizetéssel díjazzák az amúgy felelősségteljes munkát. Úgy tűnik, az iskolai végzettségnek a bérezésnél nincs túlzott jelentősége. Az orvos éppúgy felháborítóan rosszul fizetett, mint a munkáját segítő asszisztens, vagy a háttérben dolgozó „segédszemélyzet". Szavakban küzdünk ugyan a paraszolvencia, a hálapénz ellen, de tudjuk, ha ezt nem fogadnák el, akkor családjukkal bizony a létminimum szintjén, vagy az alatt élnének. Úgy tűnik, az alapellátás reformja a bérezésben eddig nem hozott átütő változást, a kártyapénz bevezetésével nem lettek gazdagabbak az ott dolgozók... Mint ahogy alapvető változások megfelelő fejlesztés és beruházás nélkül a legjobb szándékú reform nyomán sem remélhetők.

Lege Artis Medicinae

Az emlőrák epidemiológiája

JUHÁSZ Lajos

Az emlőrák 1987-ben a 3. helyet foglalta el a női rákok gyakorisági sorrendjében a világon. Magyarországon 1990-ben 13 577 nő halt meg rákban, ennek 15,4%-a emlőrák volt. A szerző nemzetközi, hazai és saját adatokat használ fel e közleményben, továbbá kutatási eredményeit ismerteti. Az emlőrák előfordulása folyamatosan nő és széles határok között mozog világszerte (14,1%D00–121,2%000). Az 5 éves túlélés 40–65% közötti és lassan javul. Az ismert kockázati tényezők mellett a szerző hangsúlyozza a mastopathia szerepét: anyagában (843 eset) 2,3%-ban, de a mastopathiás csoportban 4,1%-ban fejlődött ki rák. A mastopathiát magas kockázati tényezőnek kell tekinteni. Az emlőrákos betegek közeli nőrokonai között jelentősen gyakoribb az emlő- és egyéb rák, az első fokú férfirokonok körében pedig a dülmirigyrák. Jobban meg kell tehát ismerni a kockázati tényezőket, szélesíteni kell a szűrővizsgálatokat és a korai felismerés lehetőségeit, hogy csökkenteni tudjuk az emlőrák incidenciát és mortalitást.

Lege Artis Medicinae

Az emlő rákszűrése, korai diagnózis

LENGYEL László

A világirodalomban nem olvashatunk a paramedikális fizikális emlővizsgálatnak mint szűrési tesztnek késői eredményeiről. Debrecenben tüdőszűréshez kapcsolt emlőszűrés során 198 beteget fedeztünk fel, ugyanezen idő szakban 100 olyan emlőrákos beteget kezeltünk, aki nem vett részt a szűrési programban. Az indulás óta eltelt tíz év alatt a szerző mindkét csoport betegeit folyamatosan követ te, és regisztrálta az állapotukban bekövetkező változásokat. Statisztikai módszerek segítségével elemezte az átlagos túlélést, a kumulatív halálozást és a korcsoportok halálozásának relatív kockázatát. A szűrésen résztvevők túlélése 29%-kal jobb volt a kontroll csoporthoz viszonyítva. Mammográfiás szűrési programok is hasonló eredményekről számolnak be.

Lapszám összes cikke

Kapcsolódó anyagok

Ideggyógyászati Szemle

[A fluoxetint szedő Covid-19-pneumoniás betegeknek nagyobb a túlélési esélye: retrospektív, eset-kontrollos vizsgálat ]

NÉMETH Klára Zsófia, SZÛCS Anna , VITRAI József , JUHÁSZ Dóra , NÉMETH Pál János , HOLLÓ András

[ Van-e összefüggés a fluoxetinszedés és a kórházban kezelt közepesen súlyos/súlyos COVID-19-pneumonia túlélése között? A Semmelweis Egyetem Uzsoki Utcai Gyakorló Kórházában 2021. március 17. és április 22. között kezelt személyek orvosi dokumentációja alapján retrospektív eset-kontroll vizsgálatot végeztünk. A betegek a standard belgyógyászati kezelés mellett anti-COVID-19 kezelésben (favipiravir, remdesivir, baricitinib, vagy ezek kombinációi) részesültek. 110 fő ezenfelül napi 20 mg fluoxetint is kapott. A mortalitás és a fluoxetinszedés összefüggésének statisztikai elemzésére többváltozós logisztikus regressziót alkalmaztunk. Annak ellenőrzésére, hogy eredményeinket nem befolyásolhatta-e szelekciós hiba (fluoxetine selection bias), összehasonlítottuk a fluoxetinnel kezelt és nem kezelt két betegcsoport kórházi felvételi klinikai, radiológiai és laboratóriumi prognosztikai jellemzőit. A 269 vizsgált személy közül 205-en (76,2%) maradtak életben, és 64-en (23,8%) hunytak el a felvételt követő 2. és 28. nap között. A fluoxetint szedő csoport mortalitása jelentősen, 70%-kal alacsonyabb – vagyis körülbelül harmadannyi – volt, mint a fluoxetint nem szedők mortalitása. Ez a hatás, függetlenül minden más, a mortalitást befolyásoló tényezőtől, statisztikailag szignifikáns volt (OR [95% CI] 0,33 [0,16–0,68], p = 0,002). Sem az életkor és a nem, sem a kórházi felvételi C-reaktív protein, LDH- és D-dimer-szint, sem a shortened National Early Warning Score pontszám és a mellkasröntgen súlyossági pontszám, illetve az első 48 órában végzett mellkas-CT-vizsgálatok aránya nem mutatott statisztikai különbséget a fluoxetint szedő és fluoxetint nem szedő két csoport között, alátámasztva a vizsgálati eredmény validitását. Amennyiben ezt az eredményt, a túlélés háromszorosára növekedését, randomizált, kontrollált vizsgálatok is megerősítik, a fluoxetin a COVID-19-pneumonia hatékony gyógyszere lehet.]

Lege Artis Medicinae

A nemszteroid típusú gyulladáscsökkentő szerek kockázatáról. Fókuszban az aceclofenac

FARSANG Csaba

A nemszteroid típusú gyulladáscsökkentők (NSAID) az orvoslásban a leggyakrabban alkalmazott szerek közé tartoznak. Ennek ellenére számos tanulmányban hangsúlyozták, hogy az NSAID-ok károsíthatják nemcsak a gastrointestinalis (GI), hanem a cardiovascularis (CV) rendszert is, növelhetik a vérnyomást, a coronariaesemények (angina, myocardiuminfarktus) és a stroke gyakoriságát, emellett vesekárosodást is okozhatnak. A National Institute for Health and Care Excellence (NICE) nem talált bizonyítékot arra, hogy az NSAID-ok alkalmazása fokozná a Covid-19 kockázatát, vagy rontana a Covid-19-ben szenvedő betegek állapotán. Az egyes hatóanyagok nemkívánatos hatásainak gyakorisága és súlyossága azonban jelentős eltéréseket mutat. Sokáig úgy tűnt, hogy az NSAID-ok fokozódó GI kockázata arányban van a COX-1/COX-2 szelektivitással, a cardiovascularis kockázat pedig a COX-2/COX-1 szelektivitással, az újabb adatok azonban ezt nem támasztják alá egyértelműen. A rendelkezésre álló irodalom alapján, a gast­ro­intestinalis és a cardiovascularis nem­kí­vá­natos eseményeket tekintve, az ace­clofenac mellékhatásprofilja az NSAID-ok között a legkedvezőbbnek tűnik.

Lege Artis Medicinae

A microvascularis coronariabetegség diagnosztikája és kezelése. A magyarországi helyzet sajátosságai

SZAUDER Ipoly

Az invazív vizsgálatok azt mutatják, hogy a betegek kétharmadában a szívizom-ischaemia obstruktív coronariabetegség és más szívbetegség hiányában (INOCA) áll fenn, melynek oka a microvascularis diszfunkció (CMD), és amelynek következménye a microvascularis koszorúér-betegség (MVD), a microvascularis vagy epicardialis va­so­s­pasticus angina (MVA) lehet. A kor­szerű klinikai gyakorlatban a noninvazív kardiológiai képalkotó eljárások fejlődésével lehetővé vált a coronariaáramlás mérése a jellemző indexek meghatározásával. Mind­ezek javítják a CMD és az általa okozott myocardialis ischaemia diagnózisát, és le­hetőséget adnak az elsődleges MVD diag­nosztizálására. Tekintettel arra, hogy az MVD felismerése-kezelése a magyar orvosi gyakorlatban jelentősen alulreprezentált, az alábbiakban részletesen ismertetjük a primer stabil microvascularis anginát (MVA), annak korszerű invazív és noninvazív dif­fe­­renciáldiagnózisát és kezelését, különös tekintettel – a gyakorisága miatt – a magas vérnyomás által kiváltott formára és a nők ko­szorúér-betegségére. Kiemeljük a hazai lehetőségek figyelembevételével az ajánl­ható diagnosztikai eljárásokat.

Ideggyógyászati Szemle

Mi történik a szédülő beteggel a sürgősségi osztály elhagyása után?

MAIHOUB Stefani, MOLNÁR András, CSIKÓS András, KANIZSAI Péter, TAMÁS László, SZIRMAI Ágnes

Bevezetés – A szédülés a fájdalom mellett az egyik leggyakoribb panasz, amellyel a beteg felkeresi az orvosi ellátást. A modern diagnosztika ellenére a szédülés okának diagnosztizálása napjainkban is nehéz feladat, számos buktatót rejt magában. Célkitűzés – Kérdőíves felmérésünk célja annak vizsgálata, hogy mi történik a szédülést panaszoló beteggel a sürgősségi ellátást követően. Kérdésfelvetés – A sürgősségi osztályon felállított diagnózis és a későbbi kivizsgálás eredménye között mennyire volt összefüggés? Hogyan alakult a betegek életminősége az idő függvényében? A vizsgálat módszere – A Semmelweis Egyetem Sürgősségi Betegellátó osztályán megjelent 879, szédülést panaszoló beteghez juttattuk el kérdőívünket. A vizsgálat alanyai – A kitöltött kérdőíveket 308 betegtől (110 férfi, 198 nő, átlagéletkor 61,8 ± 12,31 SD) kaptuk vissza, ezeket elemzésnek vetettük alá. Eredmények – A sürgősségi diagnózisok megoszlása a következőképpen alakult: centrális eredetű (n = 71), szédülékenység (n = 64) és BPPV (n = 51) voltak a leggyakoribb diagnózisok. A végleges diagnózis tisztázásáig eltelt idő leggyakrabban napokat (28,8%), illetve heteket (24,2%) igényelt, kiemelendő azonban, hogy 24,02%-ban végleges diagnózis sosem született. A sürgősségi és a végleges diagnózis között csupán 80 beteg esetén (25,8%) volt egyezés, amelyet alátámaszt a kvalitatív statisztikai elemzés (Cohen-féle Kappa-teszt) eredménye (κ = 0,560), moderált összefüggést indikálva. Megbeszélés – A sürgősségi osztályon felállított diagnózis és a későbbi kivizsgálás eredménye közötti korreláció alacsony, de az eredmények a nemzetközi irodalomban is hasonlónak mondhatók. Emiatt fontos a betegek követése, beleértve az otoneurológiai, illetve esetlegesen neurológiai kivizsgálás fontosságát. Következtetések – A szédüléssel jelentkező betegek sürgősségi diagnosztikája nagy kihívás. A pontos anamnézis és a gyors, célzott vizsgálat a nehézségek ellenére tisztázhatja a szédülés centrális vagy perifériás eredetét.

Lege Artis Medicinae

Tiazid vagy tiazidszerű diuretikumot adjunk-e a magas vérnyomásban szenvedő emberek kezelésekor? A magyarországi helyzet sajátosságai

VÁLYI Péter

A diuretikumok az 1960-as években történt széles körű elterjedésük óta is alapvető an­ti­hipertenzív gyógyszerek maradtak. A ma­gas vérnyomás kezelését tárgyaló 2018. évi ESC/ESH irányelv nem tesz különbséget a tiazid és a tiazidszerű vizelethajtók között a magas vérnyomás kezelésében, elismerve, hogy szemtől szembe nem hasonlították össze ezeket a gyógy­szer­cso­por­tokat vélet­len­szerű betegbeválasztásos vizsgálatokban, valamint, hogy a hydrochlorothiazid az egyik leggyakoribb összetevője a forgalomban lévő, engedélyezett fix anti­hipertenzív gyógyszer-kombinációknak. A 2018. évi ma­gyar irányelv az indapamidot tartja a leghatékonyabb diuretikumnak a hypertoniában szenvedő betegek terápiájában. Köz­le­mé­nyünk célja, hogy áttekintsük a tiazid vagy tiazidszerű vizelethajtóknak, elsősorban a ma Magyarországon elérhető hydro­chlo­rothia­zidnak és indapamidnak, vala­mint kombinációs készítményeik kor­szerű alkalmazását a magasvérnyomás-be­tegségben szenvedő beteg kezelésében.