Lege Artis Medicinae

Szkizofrén betegek terápiás együttműködésének problémái Okok, következmények, megoldási lehetőségek

BARTKÓ György

2004. NOVEMBER 30.

Lege Artis Medicinae - 2005;15(02 klsz)

Összefoglaló közlemény

A szkizofrén betegek akár 80%-ánál - hosszú távú gyógyszeres kezelésük egy adott pontján - együttműködési zavarok léphetnek fel. A betegek terápiás együttműködése leggyakrabban részlegesnek mondható, vagyis a gyógyszerszedési utasításokat csak részben tartják be. A részleges compliance korai figyelmeztető jeleit az orvos az alkalmazott szerre adott rossz terápiás válasznak tulajdoníthatja, s ez a kezelés során egy másik, per os antipszichotikumra történő váltáshoz vezethet. Jelen tanulmány a részleges terápiás együttműködés kialakulásához hozzájáruló tényezőket tárgyalja: csökkent betegségbelátás, a gyógyszereléssel kapcsolatos negatív attitűd vagy szubjektív válasz, kognitív funkciózavar, kezeléssel kapcsolatos mellékhatások, pszichoaktív szer abúzusa, bonyolult gyógyszerszedési előírások. A részleges terápiás együttműködés a relapsusok és az emiatt történő kórházi újrafelvételek leggyakoribb okai között szerepel. A mellékhatás- incidencia (extrapyramidalis tünetek) atípusos antipszichotikumok szedése mellett észlelt csökkenése kedvező lehetőséget teremt a compliance javítására a szkizofrénia fenntartó kezelésében. A tartós hatású injekciós antipszichotikum alkalmazása bizonyítékul szolgál arra, hogy a beteg a szükséges gyógyszerelést megkapta. Az orvos számára elkülöníthetővé válik az eddig rejtve maradt hiányos terápiás együttműködés és a szerre adott kedvezőtlen terápiás válasz. A részleges terápiás együttműködést javító stratégiák között szerepel a tartós hatású, parenteralis bevitelű, atípusos antipszichotikum alkalmazása pszichoedukációval és kognitív-viselkedési intervenciókkal kombinációban.

HOZZÁSZÓLÁSOK

0 hozzászólás

A kiadvány további cikkei

Lege Artis Medicinae

A tartós hatású risperidoninjekció klinikai profilja, hatékonysága és biztonságossága

BÁNKI M. Csaba

A szkizofrénia súlyos, krónikus betegség, világszerte a lakosság közel 1%-át érinti. Kezelésének gerincét az antipszichotikus gyógyszerek, napjainkban a második generációs, „atípusos” szerek képezik. A hosszan tartó farmakoterápia egyik kulcskérdése a betegek terápiás együttműködése, amelyet tartós hatású parenteralis készítményekkel nagymértékben javítani lehet. A tartós hatású risperidoninjekció kéthetente adagolva stabil, megbízható terápiás eredményeket nyújt. A csekély plazmaszint-ingadozás és az alacsonyabb csúcskoncentrációk miatt a szer a per os kezelésnél is kevesebb mellékhatást okoz, igen jól tolerálható és speciális technológiájának köszönhetően nem okoz jelentős lokális fájdalmat. Kontrollált vizsgálatok szerint hatékonysága hosszú távon sem csökken, a más antipszichotikumról átállított betegek a szert kedvezően fogadják, és rendszerint még stabil kiindulási állapot esetén is további javulást mutatnak. A szer alkalmazása biztonságos, a kórházi újrafelvételek megritkulása révén pedig már középtávon is költséghatékonynak ígérkezik.

Lege Artis Medicinae

Antipszichotikumok Rövid történeti áttekintés

BITTER István

Az első gyógyszer, amelyet mint antipszichotikumot alkalmaztak, a klórpromazin volt 1952- ben. A szkizofrénia és az akut mánia kezelésében hatékony szerek a klórpromazin bevezetése után a major trankvilláns, majd a neuroleptikum, típusos neuroleptikum, végül az első generációs antipszichotikum nevet kapták. A clozapin felfedezése új korszakot nyitott a pszichiátriai terápiában, majd ezt követte az egyre kevesebb neurológiai mellékhatású antipszichotikumok sora. Ezek az atípusos neuroleptikumok vagy második generációs antipszichotikumok. A szerző röviden ismerteti a pszichiátriai gyógyszerek elnevezéseinek változása által fémjelzett utat, amely oda vezetett, hogy a szakmai ajánlásokban ma a szkizofrénia kezelésben világszerte, így hazánkban is elsőként választható, illetve választandó szerekként szerepelnek a második generációs antipszichotikumok.

Lege Artis Medicinae

Sikeres kezelés tartós hatású risperidoninjekcióval

TÉNYI Tamás

BEVEZETÉS - Az elmúlt 15 évben a klinikai gyakorlatban egyre inkább előtérbe kerültek a hatékonyabb atípusos antipszichotikumok a szkizofrénia kezelésében. Ezek az új készítmények biztonságosabbak, és kevesebb mellékhatást okoznak mint elődeik. Igazolt, hogy a szkizofrénia kezelésében a hosszú távú, fenntartó kezelés előnyösebb, mint az intermittáló. ESETISMERTETÉS - A szerző egy középkorú, szellemi foglalkozású szkizofrén férfi beteg esetét ismerteti, aki az elmúlt tíz évben háromszor került kórházba pszichotikus tünetek miatt. Beállított gyógyszeres kezelését az első alkalommal tünetmentessége miatt, a második alkalommal a súlyos mellékhatások miatt hagyta abba, majd megszakadt a kapcsolata orvosával. A betegség fellángolása miatt ismételten kórházba kerülő betegnél az akut tünetek kezelését követően, fenntartó terápiára a tartós hatású injekciós risperidont alkalmazták sikerrel. A rendszeres gyógyszerelés mellett a beteg két éve tünetmentes és eredeti munkakörében dolgozik. KÖVETKEZTETÉS - A folyamatos, tartós hatású, injekciós terápia hatékonynak bizonyult a relapsus prevenciójában, alkalmazása mellett javult a beteg együttműködési készsége, kisebb adagokkal is biztosítani lehetett az egyensúlyi állapot kialakulását.

Lapszám összes cikke

Kapcsolódó anyagok

Lege Artis Medicinae

A Covid-19 klinikai kimenetelének súlyosságát nemcsak a pszichiátriai kórállapot, hanem a pszichiátriai gyógyszerelés is befolyásolja

NADUBINSZKY Gábor, VONYIK Gabriella, SZÉKÁCS Béla

SARS-CoV-2-fertőzés esetén a súlyos pszichiátriai betegségben szenvedőknél többnyire rosszabb a klinikai kimenetel leromlott általános állapotuk, kísérőbetegségeik és életmódjuk miatt. A pszichiátriai betegségek közül azonban kiemelten súlyos, elhalálozáshoz vezető kórlefolyással csak szkizofrénia esetében igazolódott szignifikáns összefüggés, amit a többirányú immunzavar is magyarázhat. Amíg a terápiarezisztens szkizofrénia kezelésében használatos antipszichotikum, a clozapin rontani látszik a Covid-19 gyógyulási esélyeit, a depressziós betegek terápiájában alkalmazott antidepresszívumok általában javítják azt, azonban közülük igazán megalapozottan a fluvoxamin esetében igazolható ez a fontos, citokinvihart gátló, a fertőzéses kórállapot súlyosságát mérséklő befolyás.

Lege Artis Medicinae

Clozapin - az antipszichotikus terápia „utolsó mentsvára”

SZEKERES György

60 éves elmúlt az első atípusosan működő antipszichotikum, amely „kalandos” életútja során immár három évtizede birtokolja az egyéb gyógyszeres terápiákra rezisztens szkizofrénia kezelésének etalonja címet. A rövid írás első fejezetében elhelyezzük a clozapint a (pszicho)farmakológia térképén, a második részben a szer történetének releváns epizódjait ismerjük meg. A harmadik részben pedig a teljesség igénye nélkül, az egyedi hatások közül tárgyalunk néhányat a legújabb kutatások és gyakorlati tapasztalatok tükrében, külön kitérve a clozapin beállításának optimális időpontjára.

Ideggyógyászati Szemle

Eseményfüggő potenciáleltérések és klinikai tünetek összefüggései szkizofréniában

DOMJÁN Nóra, CSIFCSÁK Gábor, JANKA Zoltán

A szkizofrénia etiológiájának és patomechanizmusának kutatása jelentős terület az idegtudományokban és ebben az eseményfüggő potenciálokat magukba foglaló kísérletes megközelítések egyre nagyobb teret kaptak az utóbbi évtizedekben. A hangingerek feldolgozásában már a korai fázisokban is zavarok mutathatóak ki szkizofréniában, melyek feltehetően szerepet játszanak az auditoros hallucinációk kialakulásában is. A jelen összefoglaló tanulmány célja a hallási hallucinációk és eseményfüggő potenciálok összefüggéseiről szóló legfrissebb szakirodalom áttekintése. A jelenlegi kutatási eredmények alapján az biztosan látszik, hogy az auditoros ingerfeldolgozás korai szakaszának alkotóelemei hiányosan működnek szkizofréniás betegeknél. Az ingerek forrásának pontatlan meghatározása, a figyelmi működések eltérése hozzájárul nem pusztán az auditoros hallucinációk kialakulásához, hanem a mindennapi funkcionálás zavaraihoz is. A magas kockázatú csoportok vizsgálata pedig lehetőséget nyújt a korai szűrésre és intervencióra, ami javítja a szkizofrénia prognózisát.

Ideggyógyászati Szemle

A limbicus encephalitisek paradigmaváltásáról az első felismert magyar NMDA-receptorencephalitis- eset kapcsán

ILLÉS Zsolt

A limbicus encephalitisek szemléletében az utóbbi néhány évben jelentős változás történt. Felszíni receptorok vagy fehérjék elleni új ellenanyagokat írtak le, melyek patogén szerepe genetikai vagy degeneratív betegségek kapcsán (epilepszia, stroke, szkizofrénia, dementia) korábban már felmerült. A típusos limbicus encephalitis ellenanyagként számon tartott káliumcsatornák ellen generált antitestek szerepe megkérdőjeleződött; a szindróma hátterében a transzszinaptikus állvány protein LGI1 állhat ellenanyagcélpontként. Előtérbe került az NMDA-receptor elleni antitestválasz, mely a limbicus encephalitis valószínűleg leggyakoribb oka, és elsősorban fiatal nőbetegek esetében, ovariumtumorhoz társulva okoz jellegzetes klinikai képet. A szinaptikus jelátvitelben és plaszticitásban fontos egyéb receptorok (AMPA, GABAB) ellen szintén keletkezhetnek ellenanyagok részben paraneoplasiás mechanizmussal. E felszíni proteinek ellen termelődő ellenanyagok relapszáló, de immunterápiára jól reagáló kórképekhez vezetnek a receptorok reverzíbilis internalizációja miatt. A ritka, intracelluláris célpontok elleni klasszikus onconeuralis antitestek (anti-Hu, anti-Ta/Ma2, anti-CV2/CRMP5), amennyiben limbicus encephalitist okoznak, rendszerint egyéb tünetekkel is járnak, és prognózisuk rossz.

Ideggyógyászati Szemle

A szkizofrénia multilókusz genetikai vizsgálata az idegfejlődés és az immunrendszer zavarának oki szerepére utal(hat)

PULAY Attila József, KOLLER Júlia, NAGY László, MOLNÁR Mária Judit, RÉTHELYI János

Háttér - A szkizofrénia multifaktoriális, csak részlegesen ismert etiológiájú pszichiátriai zavar, melyet magas heritabilitás (örökletesség) és genetikai heterogenitás jellemez. A multilókusz genetikai vizsgálatok csökkenthetik a heterogenitás hatását, javítva a vizsgálatok közötti replikáció esélyét. Célkitűzés - Vizsgálatunkat kettős céllal végeztük: 1. Megvizsgáltuk a rendelkezésünkre álló mintákban a szkizofrénia genetikai hátterét multilókusz-asszociációs tesztekkel, valamint 2. meghatároztuk a multilókusztesztek replikációs valószínűségét, eltérő szerkezetű mintákat alkalmazva. A vizsgálat alanyai - Explorációs minta: DSM-IV szerint szkizofréniával diagnosztizált betegekből és egészséges szüleikből álló triók (n=16), replikációs minta: szkizofrén betegek és egészséges alanyok eset-kontroll mintája (n=5337). Módszerek - Kétlépcsős elemzésünkben az egyedi polimorfizmusok asszociációjából a régióalapú gén- és génszett-asszociációt, feldúsulást és funkcionális annotációs klaszterek feldúsulását elemeztük. Az explorációs minta p<0,1 asszociációit teszteltük a replikációs mintán, a replikációt többszörös összehasonlításra korrigáltuk. Eredmények - A génalapú tesztek és a kanonikus útvonaltesztek közül nem találtunk p-érték-korrekció után is szignifikáns asszociációt. A pozicionális génszettek közül 14q31, 5q31 és Xq13 szegmensek esetén korrekció után is szignifikáns asszociációt, illetve feldúsulást észleltünk (p_corr: 0,002, 0,006 és 0,048). A funkcionális annotációs klaszterelemzésben a splicing/alternatív splicing, idegfejlődés és embrionális fejlődés klaszterei bizonyultak korrekció után is szignifikánsnak. A szignifikáns replikációk valószínűsége a teszt összetettségével javult (P_rep: 0, 0,015, 0,21). Következtetés - Multilókusz genetikai elemzésünk megerősítette az idegfejlődés, szinaptikus plaszticitás és immunrendszer érintettségét a szkizofréniában. A multilókuszmódszerekkel növelhető a replikáció valószínűsége, még jelentősen eltérő minták esetében is.