Lege Artis Medicinae

Mikroszkópos vizsgálatok élő szemeken

IMRE László, RESCH Miklós, NAGYMIHÁLY Attila

2006. JANUÁR 21.

Lege Artis Medicinae - 2006;16(01)

A szerzők corneatranszplantált betegek szemén konfokális mikroszkóppal végzett vizsgálataik eredményeiről számolnak be. A vizsgálati módszert magyar nyelven Imre László ismertette 1999- ben.

HOZZÁSZÓLÁSOK

0 hozzászólás

A kiadvány további cikkei

Lege Artis Medicinae

Insomniafórum Visegrád, 2005. december 9-10.

KRAMER Imre

Aludni jó - különösen akkor, ha sikerül elaludni… S jól aludni még jobb: annyit, amennyi pihentet, amennyitől megfelelően regenerálódunk. Ellenkező esetben megoldás után kell nézni: gyógyszeres - esetleg nem gyógyszeres - terápia szükséges.

Lege Artis Medicinae

A penészes gyík A diftéria képe a XX. századi magyar prózában

dr. PINTÉR László

A gyíkot lassan elfelejtettük, de a gyík nem felejtett el minket. „A tavasz érkezését - abban az időben is - különféle jelek hirdették. Nemcsak közönséges jelenségekre gondolok persze, hogy - teszem azt - megcsordulnak a jégcsapok az ereszeken, megjelennek a bíbicek a rét felett, és Kis Jancsi bácsi, a falu hivatalos koldusa előhúzta taligáját (mert ő nem holmi éhenkórász gyalog koldus volt, de valóságos fogatolt koldus), hanem arra is, hogy kivételes esztendőkben amilyen ragyogással bejött a tavasz az egyik faluvégen, olyan nyirkos, sötét vonaglással osont be a másikon a torokgyík.

Lege Artis Medicinae

A tüdőrák felismerésének, diagnosztikájának és kezelésének korszerű elvei

OSTOROS Gyula, KOVÁCS GÁBOR, BÖSZÖRMÉNYI Nagy György, STRAUSZ János

A tüdőrák felfedezésére, diagnosztikájára és kezelésére vonatkozó szakmai irányelvek megújítása tartalmazza azokat az új lehetőségeket, amelyek a betegek számára jobb esélyt teremtenek. Fontos, hogy minél szélesebb szakmai körben ismerjék ezeket. A hazai lehetőségek a tüdőrák korai felfedezése szempontjából a világon egyedülállóak, hiszen kiépített ernyőfényképszűrő hálózat működik. A tüdőrák korai felismerésére irányuló rizikócsoportos évenkénti ernyőfényképszűrést negyvenéves kor felett indokoltnak tartjuk az országosan kiterjesztett, digitális technológia alkalmazásával. A kissejtes tüdőrák kezelése terén az utóbbi tíz évben jelentősebb előrelépés nem mutatkozott, bár a kissejtes tüdőrákban szenvedő betegek aránya a nem kissejteshez képest ma már csupán a tüdőrákos betegek alig több mint tizenöt százalékát teszi ki. A nem kissejtes tüdőrák terápiája tekintetében az utóbbi évtizedben többirányú előrelépés történt. A harmadik generációs citotoxikus szerek megjelenése platinabázisú kemoterápiában alkalmazva mind a betegek életminőségét, mind pedig a terápiás választ és a várható túlélési időt javította. A lokálisan kiterjedt stádiumban alkalmazott radiokemoterápiás módszerek szintén előrelépést jelentenek. Egészen új eredményként a lezárult klinikai vizsgálatok azt igazolták, hogy az ablasztikusan megoperált, korai stádiumú, nem kissejtes tüdőrákos betegek adjuváns, kombinált citotoxikus kemoterápiájával szignifikáns túlélési előny érhető el a kemoterápiában nem részesült betegcsoporthoz képest, így az adjuváns kemoterápia a klinikai gyakorlat részévé vált. Szintén újdonság a molekuláris célzott kemoterápia beépítése a nem kissejtes tüdőrákos betegek komplex kezelési stratégiájába. Az új terápiás lehetőségek közé tartoznak az epidermalis növekedési faktor gátlói, az angiogenezisgátlók és az antivascularis szerek, a szignáltranszdukciót befolyásoló szerek, az apoptózisinduktorok, az eikozanoid jelátvitelt befolyásoló, valamint az immunterápiás vegyületek. Az epidermalis növekedési faktor tirozinkináz enzimét gátló vegyületek közül az erlotinib placebokontrollos vizsgálat alapján hatékonynak bizonyult a nem kissejtes tüdőrák másod- és harmadvonalbeli kezelésében, és ebben az indikációban már az Európai Unióban is törzskönyvezést nyert. A tüdőrákos betegek komplex ellátásában mutatkozó fejlődést a magyarországi adatok szerint a prevalencia számadatainak fokozatos emelkedése, tehát az életben lévő tüdőrákos betegek számának fokozatos növekedése kíséri.

Lege Artis Medicinae

A cyanosis ritka oka: sulphhaemoglobinaemia

HARANGI Mariann, MÁTYUS János, NAGY Erzsébet, NAGY Emőke, PARAGH György, BALLA József, OLÁH V. Anna

BEVEZETÉS - A sulphhaemoglobinaemia a cyanosis igen ritka oka, kialakulását felnőttekben többnyire gyógyszerek okozzák. ESETISMERTETÉS - Egy sebészi polipeltávolításon átesett 61 éves nőbeteg szokatlan, nátriumszulfát okozta sulphhaemoglobinaemiájáról számolunk be. A frakcionált hemoglobinszármazékokat spektrofotometriás és nagy felbontású folyadékkromatográfiás módszerrel határoztuk meg. A szulfhemoglobin aránya spektrofotométerrel meghatározva az első mintában 8,6%, az egy hónappal később levett második mintában 3,77% volt. Folyadékkromatográfiával vizsgálva a vérhemolizátumot, egy új csúcsot észleltünk, ezt szulfhemoglobinként azonosítottuk. Az első mintában 9,37%, egy hónappal később 4,88% szulfhemoglobint találtunk. A feltételezett kiváltó ágens adásának megszüntetését követően a cyanosis mértéke jelentősen csökkent. KÖVETKEZTETÉSEK - Az eset rávilágít a rutin szulfhemoglobinmeghatározás jelentőségére ismeretlen eredetű cyanosissal járó esetekben.

Lege Artis Medicinae

A forró étel és ital fogyasztásának szerepe a nyelőcső planocelluláris carcinomája kialakulásában

SZÁNTÓ Imre, ENDER Ferenc, BANAI János, ALTORJAY Áron, SELI Artúr, FARSANG Zoltán, VÖRÖS Attila

BEVEZETÉS - A nyelőcső laphámrákjának keletkezésében szerepet játszó potenciális rizikófaktorokat számos epidemiológiai vizsgálatban tanulmányozták és összegezték. Kóroki jelentőségüket a különböző populációkban eltérően értelmezték. Az alkoholfogyasztás és a dohányzás egyöntetűen mindig jelentős szerepet játszott a betegség keletkezésében. Többen pozitív korrelációról számolnak be a nyelőcső planocelluláris carcinomájának keletkezése és a forró étel vagy ital fogyasztása között is. Egy, a közelmúltban megjelent közlemény szerint azonban a forró ital fogyasztása nem jelent kóroki tényezőt a nyelőcsődaganatok keletkezésében. Betegcsoportunk értékelése kapcsán választ kerestünk arra, hogy esetükben igazolható-e összefüggés a forró étel, illetve ital fogyasztása és a planocelluláris rák keletkezése között. BETEGEK ÉS MÓDSZEREK - 1993. január 1. és 2004. szeptember 31. között 449 nyelőcsőlaphámrákos beteget vizsgáltunk endoszkópos laboratóriumunkban. Az anamnesztikus adatok összegyűjtése és feldolgozása során arra kerestük a választ, hogy betegeink fogyasztottak-e forró ételt vagy italt, és ha igen, hány százalékban. Kontrollcsoportként az endoszkóposan vizsgált 738, nem nyelőcsőtumoros beteg adatait tekintettük át és hasonlítottuk össze. EREDMÉNYEK - A nem daganatos betegek között a forró étel vagy ital fogyasztásának aránya szignifikánsan nagyobb volt a laphámrákos csoporthoz képest. A forró ételt, illetve italt fogyasztó nyelőcsőtumoros betegek között nagyobb arányban dohányoztak és fogyasztottak alkoholt, mint a kontrollcsoportban. KÖVETKEZTETÉSEK - Az általunk vizsgált betegcsoportban nem állt fenn összefüggés a nyelőcső planocelluláris carcinomája keletkezésének kockázata és a forró étel vagy ital fogyasztása között. Véleményünk szerint lehetséges, hogy a forró étel vagy ital fogyasztása - rendszeres dohányzás és alkoholfogyasztás mellett - szerepet játszhat a nyelőcsőcarcinoma keletkezésében.

Lapszám összes cikke

Kapcsolódó anyagok

Hypertonia és Nephrologia

A Magyar Hypertonia Társaság, a Magyar Nephrologiai Társaság és a Magyar Reumatológusok Egyesületének konszenzusdokumentuma - A hyperurikaemiás és a köszvényes betegek ellátásáról

Ez a konszenzusdokumentum azért született, hogy iránymutatást adjon a magas húgysavszinttel élô tünetmentes személyek, illetve a köszvényes betegek hatékony és modern szemléletû ellátásához. A dokumentumot három hazai tudományos társaság, a Magyar Hypertonia Társaság, a Magyar Nephrologiai Társaság és a Magyar Reumatológusok Egyesületének szakértôi testülete állította össze annak érdekében, hogy összefoglalják mindazokat az ismereteket, amelyek jelenleg rendelkezésünkre állnak a kérdésben. Emellett a konszenzusdokumentum megalkotásának fontos célkitûzése volt olyan egyértelmû ajánlások megfogalmazása, amelyek segítenek a gyakorló orvosnak a hyperurikaemiás és a köszvényes betegek mindennapi ellátásában.

Ideggyógyászati Szemle

[Mi a pregabalin valódi hatása diabeteses neuropathiás fájdalom esetén? (Kevesebb fájdalommal küzdenek a betegek vagy kevésbé zavarja őket a fájdalom?)]

CAGDAS Erdogan, NEDIM Ongun, SELIM Tümkaya, HAKAN Alkan, NEŞE Öztürk

[Célkitűzés - A krónikus betegségben, így például diabeteses neuropathiás fájdalomban szenvedők esetén gyakori a depresszió és a szorongás. A fájdalom erősebbnek tűnik azoknál a betegeknél, akiknél a fájdalomhoz depresszív tünetek csatlakoznak. Vizsgálatok szerint a pregabalin enyhíti a szorongást és a depressziót. Mindez felveti a kérdést: a pregabalin fájdalomcsillapító hatását analgetikus vagy hangulatjavító hatása eredményezi? A vizsgálat azt a célt tűzte ki, hogy kiderítse, a pregabalin diabeteses neuropathiás fájdalomban kifejtett pozitív hatása egyedül fájdalomcsillapító hatásának köszönhető-e, azaz kevesebb fájdalommal küzdenek a betegek vagy kevésbé zavarja őket a fájdalom? Módszerek - A retrospektív vizsgálatban 46, olyan diabeteses neuropathiás fájdalomban szenvedő beteg pregabalinkezelés előtti és utáni NRS-pontszámait hasonlítottuk össze, akik HADS-pontszámai nem változtak a kezelés alatt. Eredmények - A pregabalinkezelés csökkentette az NRS-pontszámokat. Következtetés - A pregabalinkezelés során bekövetkező fájdalomcsökkenés független a pregabalin depresszióra és szorongásra gyakorolt hatásától.]

Ideggyógyászati Szemle

[Creutzfeldt–Jakob-kór: Egy neurológiai központ tapasztalatai és a törökországi esetek szisztematikus áttekintése]

USLU Ilgen Ferda, ELIF Gökçal, GÜRSOY Esra Azize, KOLUKISA Mehmet, YILDIZ Babacan Gulsen

[A tanulmány célja az isztambuli Bezmialem Vakif Egyetem Neurológiai Részlegén diagnosztizált sporadikus Creutzfeldt–Jakob-kóros (CJD) betegek klinikai, laboratóriumi és idegrendszeri képalkotó leleteinek elemzése, és a törökországi CJD-esetek áttekintése. Elemeztük a Neurológiai Részleg valamennyi, 2014. január 1. és 2017. június 31. között diagnosztizált CJD-esetét, a klinikai, az EEG- és a koponya-MRI-leletek, a cerebrospinalis folyadék vizsgálati eredménye, a differenciáldiagnózis, valamint a korábbi téves diagnózisok felhasználásával. Áttekintettük továbbá a Törökországban 2005 és 2018 között publikált CJD-eseteket. A Neurológiai Részleg összesen 13 CJD-betege esetében a progresszív kognitív hanyatlás volt a legelsô tünet. Két beteg esetében Heidenhain-variánst, egy beteg esetében Oppenheimer–Brownell-variánst diagnosztizáltak. Korábbi téves diagnózis a 13 CJD-beteg 53,3%-a (7 fô) esetében fordult elô (depresszió, vascularis dementia, normális nyomású hydrocephalus vagy encephalitis). 11 beteg esetében (87%) tipikus MRI-jeleket mutattak ki, azonban ezek csak öt beteg esetében voltak jelen már kiinduláskor. Négy beteg esetében figyeltek meg az MRI-n aszimmetrikus magasjel-abnormalitást. Öt beteg (45,4%) esetében figyeltek meg az EEG-n periodikus tüskehullám-komplexeket, valamennyi esetben az utánkövetés során. 2005–2018 között Törökországban 74 esetet publikáltak, különbözô klinikai tünetekkel. A CJD-betegek részlegünkön és a törökországi esetekben egyaránt különbözô klinikai tünetekkel jelentkeztek. Habár a leggyakoribb induló tünet a progresszív kognitív hanyatlás, a korai stádiumban a szokatlan tünetek téves diagnózist eredményezhetnek. Izolált vizuális vagy cerebellaris tünetek esetén a variánsformákra is gondolni kell. Továbbra is fennálló klinikai gyanú esetén az utánkövetés során ismételt EEG- és MR-vizsgálatokra van szükség.]

Lege Artis Medicinae

Magyarországon becsült életminőséggel korrigált életévnyereség lehetősége a negatív tünetes szkizofréniában kariprazin alkalmazása esetén

BENDES Rita, NÉMETH Bertalan, PITTER János György, KÓCZIÁN Kristóf, GÖTZE Árpád, dr. KALÓ Zoltán

BEVEZETÉS - A kóros mentális állapotok jelentette életminőség-veszteség a fejlett országokban egyre jelentősebb mértéket ölt. A jelen tanulmány célja a Magyar­or­szá­gon negatív tünetes szkizofréniával élők körében előnyökkel járó kariprazin alkalmazása révén elérhető életminőség-többlet számszerűsítése. A komparátorterápiát a je­lenleg alkalmazott második generációs orális antipszichotikumok jelentik. MÓDSZEREK - A kariprazin által elérhető életminőség-nyereség vizsgálatához egy nyolc egészségi állapotból álló determi­nisz­tikus Markov kohorsz modell készült. Az adatok a releváns szakirodalmi forrásokból és publikus adatbázisokból származnak. Az elemzésben használt, kezelési utakkal kapcsolatos fő feltételezéseket szakértők erősítették meg klinikai gyakorlati tapasztalatuk alapján. A negatív tünetes szkizofréniával élő betegek számának becslése is ezen módszerekkel történt. A be­meneti paraméterek érzékenységének elemzéséhez determinisztikus érzékenységi vizsgálat készült. EREDMÉNYEK - Kariprazin alkalmazásával az egyénenként várható életminőséggel korrigált életévtöbblet kétéves időtávon 0,05 a jelenleg alkalmazott második generációs orális antipszichotikumokkal összehasonlítva. Az érzékenységi vizsgálatok alap­ján ez az eredmény robusztusnak tekinthető. A finanszírozó adatai, illetve a szakirodalom alapján mindössze kétéves időtávon, össztársadalmi szinten már összesen 450 életminőséggel korrigált életévtöbblet becsülhető. Hosszabb időtávot tekintve a QALY többletnövekedése várható. KÖVETKEZTETÉSEK - Konzervatív számítások alapján is jelentős egészségnyereséggel járna, ha valamennyi negatív tünetes szkizofréniával élő beteg kariprazin kezelést kapna Magyarországon a jelenleg alkalmazott második generációs orális antipszichotikumok helyett.

Ideggyógyászati Szemle

[A delírium előfordulása koszorúér-betegeket ellátó intenzív osztályon; etiológia, betegjellemzők, prognózis]

ALTAY Servet, GÜRDOGAN Muhammet, KAYA Caglar, KARDAS Fatih, ZEYBEY Utku, CAKIR Burcu, EBIK Mustafa, DEMIR Melik

[A delírium gyakran jelentkezik intenzív osztályon ápolt betegek körében, és rossz prognózissal társul. A de­lírium intenzív osztályos ellátása leginkább általános és palliatív intenzív osztályos adatokon alapul. Ebben a vizsgálatban azt a célt tûztük ki, hogy megállapítsuk a delí­rium incidenciáját és sajátosságait coronaria intenzív osztályon (CICU), továbbá megállapítsuk prognózisát, életkori eloszlását és a betegkimenetre gyakorolt hatását. A vizsgálatba egy tercier egyetemi kórház CICU-ján 2017. augusztus 1. és 2018. augusztus 1. között ápolt betegeit vontuk be. Részletesen tanulmányoztuk a betegdokumentációkat, rögzítettük a demográfiai, klinikai és laboratóriumi paramétereket. A delírium diagnózisát pszichiáter konzulens erôsítette meg. A betegeket két csoportra osztottuk (delírium vs. delíriummentesség), megállapítottuk a két csoportba kerülô betegek sajátosságait a vizsgálat kezdetén, és prognózisukat a kórházi ápolás és az utánkövetés során. Életkori sajátosságok alapján négy csoportba osztottuk a pácienseket: <65 éves, 65–75 éves, 75–84 éves és > 85 éves, és a különbözô életkori csoportok között összehasonlítottuk a delí­rium incidenciáját, sajátosságait és prognózisát. 1108, különbözô indikációk miatt intenzív osztályon ápolt beteget vontunk be a vizsgálatba (átlagos életkor: 64,4 ± 13,9 év; 66% férfi). Az összes beteg 11,1%-a esetében alakult ki delírium a CICU-n. A delí­riumban szenvedô betegek idôsebbek voltak, több kísérô betegségben szenvedtek, magasabb volt a szervezetük gyulladásos szintje, és magasabb volt a mortalitásuk is a kórházi ápolás során, mint azok esetében, akiknél nem alakult ki delírium (p < 0,05). A delirálók csoportjában az átlagosan 9 hónapos utánkövetés során szignifikánsan magasabb volt a kórházi újrafelvétel, az ismételt infarktus, a kognitív diszfunkció, a pszichiátriai kezelés szükségessége és a mortalitás is (p < 0,05). Az életkori alcsoportok szerinti felosztásban a delirálók csoportjában az életkor elôrehaladtával szignifikánsan nôtt a delírium és a mortalitás incidenciája egyaránt (p < 0,05). Amennyiben a coronaria intenzív osztályon ápolt betegnél delírium alakul ki, megnô a morbiditás és mortalitás incidenciája a kórházi ápolás alatt és az utánkövetés során is. A delírium gyakrabban fordul elô geriátriai betegek és társbetegségekkel küzdôk körében, és rosszabb prognózissal társul. A delírium mielôbbi felismerése érdekében a nagy kockázatú betegeket szorosan után kell követni.]