Lege Artis Medicinae

Miből és hogyan ruházunk be?

1993. MÁRCIUS 31.

Lege Artis Medicinae - 1993;3(03)

Kincses Gyula kifejtette, hogy 1993 első felében az új beruházások terén is tenni kellene valamit, mert ami az utóbbi két esztendőben történt, az cseppet sem vigasztaló. Hol a határidő csúszott, hol a kérelmekkel, vagy azok elbírálásával késtek, így az új beruházások befogadása meglehetősen rendezetlen volt. Ezért a kép viselő javasolta, ha valamilyen beruházás költségvetési támogatással megszületett, akkor jó volna viszonylag hamar eldönteni, hogy a Tb finanszírozza-e. „Ennél kötelezi az E-alapot a javaslat. A másodiknál, amikor nem kötelezi, csupán felhatalmazza az E-alap kezelőjét, hogy milyen prioritási sorrendben, milyen összegekben köthet egyáltalán szerződést új belépésnél, hiszen amíg nincs tisztán teljesítmény-finanszírozás, addig ezek általában többletkihatással járnak. Ezért van benne olyan, amelyik bizonyíthatóan költségmegtakarítással jár, illetve, ami egyértelműen és bizonyíthatóan hiánypótló."

HOZZÁSZÓLÁSOK

0 hozzászólás

A kiadvány további cikkei

Lege Artis Medicinae

A táplálkozási viselkedés zavarainak disszociációs hipotézise

TÚRY Ferenc, SZABÓ Pál

A táplálkozási viselkedés zavarainak két alap típusa az anorexia nervosa és a bulimia nervosa, és az obesitas is elhelyezhető a kettő közötti kontinuumban. E pszichoszomatikus zavarok patogenezisével kapcsolatban sok elképzelés jelent már meg (biológiai modellek, az affektív vagy a kényszerbetegség-spektrumba tartozás, családdinamikai, addiktív, kognitív modell). A szerzők a multidimenzionális etiopatogenetikai megközelítés szükségességét hangsúlyozva azokat az adatokat tárgyalják, melyek alapján felmerülhet az evészavarok disszociációs modellje. A disszociáció folyamata azt jelenti, hogy bizonyos mentális funkciók, melyek másokkal integrálva vannak, elkülönülve vagy automatikus módon működnek, rend szerint a tudatos kontrollon és az emlékezet beli felidézhetőségen kívül. A disszociatív jellegű zavar gyakran traumatikus előzmények (például szexuális abusus) után alakul ki. Ez a mechanizmus főleg a bulimiás betegek egy alcsoportjára lehet jellemző, de néha anorexiában, obesitasban vagy más evészavar-típusokban is érvényesnek tűnik. A disszociációs modellt támogatja a buli miások fokozott hipnotikus fogékonysága, melyet több vizsgálat megerősített. Ennek alapján azon evészavaros betegeknél, akiknél disszociatív patomechanizmus lehetősége merül fel, a hipnoterápia előnyös stratégia lehet.

Lege Artis Medicinae

Emlődaganatos betegek pszichológiai rehabilitációja

MUSZBEK Katalin

Szerző a rák diagnózisa kapcsán megjelenő előítéleteket, félelmeket elemzi. Ismerteti az emlődaganat kapcsán kialakuló pszichológiai jelenségeket: a csonkolással, a női identitás elvesztésével járó, illetve a halál fenyegetettsége miatt jelentkező szorongásokat. Vázolja a coping mechanizmusok szerepét a betegség kimenetelére. Ismerteti a pszichoszociális rehabilitációval szerzett tapasztalatait. Felhívja a figyelmet a pszichológiai támogatás szerepére a betegséggel való együtt élés és az életminőség vonatkozásában.

Lege Artis Medicinae

Mi jut a zsebbe?

Az egészségügyi reform egyik sarkalatos pontja, hogy a hírhedten alulfizetett ágazati dolgozók bérhelyzetét végre valahára sikerül-e rendezni. Az egészségügy bármely területén, ha a bérezést elemezzük, kiderül, hogy elképesztően alacsony fizetéssel díjazzák az amúgy felelősségteljes munkát. Úgy tűnik, az iskolai végzettségnek a bérezésnél nincs túlzott jelentősége. Az orvos éppúgy felháborítóan rosszul fizetett, mint a munkáját segítő asszisztens, vagy a háttérben dolgozó „segédszemélyzet". Szavakban küzdünk ugyan a paraszolvencia, a hálapénz ellen, de tudjuk, ha ezt nem fogadnák el, akkor családjukkal bizony a létminimum szintjén, vagy az alatt élnének. Úgy tűnik, az alapellátás reformja a bérezésben eddig nem hozott átütő változást, a kártyapénz bevezetésével nem lettek gazdagabbak az ott dolgozók... Mint ahogy alapvető változások megfelelő fejlesztés és beruházás nélkül a legjobb szándékú reform nyomán sem remélhetők.

Lege Artis Medicinae

Az emlőrák epidemiológiája

JUHÁSZ Lajos

Az emlőrák 1987-ben a 3. helyet foglalta el a női rákok gyakorisági sorrendjében a világon. Magyarországon 1990-ben 13 577 nő halt meg rákban, ennek 15,4%-a emlőrák volt. A szerző nemzetközi, hazai és saját adatokat használ fel e közleményben, továbbá kutatási eredményeit ismerteti. Az emlőrák előfordulása folyamatosan nő és széles határok között mozog világszerte (14,1%D00–121,2%000). Az 5 éves túlélés 40–65% közötti és lassan javul. Az ismert kockázati tényezők mellett a szerző hangsúlyozza a mastopathia szerepét: anyagában (843 eset) 2,3%-ban, de a mastopathiás csoportban 4,1%-ban fejlődött ki rák. A mastopathiát magas kockázati tényezőnek kell tekinteni. Az emlőrákos betegek közeli nőrokonai között jelentősen gyakoribb az emlő- és egyéb rák, az első fokú férfirokonok körében pedig a dülmirigyrák. Jobban meg kell tehát ismerni a kockázati tényezőket, szélesíteni kell a szűrővizsgálatokat és a korai felismerés lehetőségeit, hogy csökkenteni tudjuk az emlőrák incidenciát és mortalitást.

Lege Artis Medicinae

Az emlő rákszűrése, korai diagnózis

LENGYEL László

A világirodalomban nem olvashatunk a paramedikális fizikális emlővizsgálatnak mint szűrési tesztnek késői eredményeiről. Debrecenben tüdőszűréshez kapcsolt emlőszűrés során 198 beteget fedeztünk fel, ugyanezen idő szakban 100 olyan emlőrákos beteget kezeltünk, aki nem vett részt a szűrési programban. Az indulás óta eltelt tíz év alatt a szerző mindkét csoport betegeit folyamatosan követ te, és regisztrálta az állapotukban bekövetkező változásokat. Statisztikai módszerek segítségével elemezte az átlagos túlélést, a kumulatív halálozást és a korcsoportok halálozásának relatív kockázatát. A szűrésen résztvevők túlélése 29%-kal jobb volt a kontroll csoporthoz viszonyítva. Mammográfiás szűrési programok is hasonló eredményekről számolnak be.

Lapszám összes cikke

Kapcsolódó anyagok

Ideggyógyászati Szemle

Mi történik a szédülő beteggel a sürgősségi osztály elhagyása után?

MAIHOUB Stefani, MOLNÁR András, CSIKÓS András, KANIZSAI Péter, TAMÁS László, SZIRMAI Ágnes

Bevezetés – A szédülés a fájdalom mellett az egyik leggyakoribb panasz, amellyel a beteg felkeresi az orvosi ellátást. A modern diagnosztika ellenére a szédülés okának diagnosztizálása napjainkban is nehéz feladat, számos buktatót rejt magában. Célkitűzés – Kérdőíves felmérésünk célja annak vizsgálata, hogy mi történik a szédülést panaszoló beteggel a sürgősségi ellátást követően. Kérdésfelvetés – A sürgősségi osztályon felállított diagnózis és a későbbi kivizsgálás eredménye között mennyire volt összefüggés? Hogyan alakult a betegek életminősége az idő függvényében? A vizsgálat módszere – A Semmelweis Egyetem Sürgősségi Betegellátó osztályán megjelent 879, szédülést panaszoló beteghez juttattuk el kérdőívünket. A vizsgálat alanyai – A kitöltött kérdőíveket 308 betegtől (110 férfi, 198 nő, átlagéletkor 61,8 ± 12,31 SD) kaptuk vissza, ezeket elemzésnek vetettük alá. Eredmények – A sürgősségi diagnózisok megoszlása a következőképpen alakult: centrális eredetű (n = 71), szédülékenység (n = 64) és BPPV (n = 51) voltak a leggyakoribb diagnózisok. A végleges diagnózis tisztázásáig eltelt idő leggyakrabban napokat (28,8%), illetve heteket (24,2%) igényelt, kiemelendő azonban, hogy 24,02%-ban végleges diagnózis sosem született. A sürgősségi és a végleges diagnózis között csupán 80 beteg esetén (25,8%) volt egyezés, amelyet alátámaszt a kvalitatív statisztikai elemzés (Cohen-féle Kappa-teszt) eredménye (κ = 0,560), moderált összefüggést indikálva. Megbeszélés – A sürgősségi osztályon felállított diagnózis és a későbbi kivizsgálás eredménye közötti korreláció alacsony, de az eredmények a nemzetközi irodalomban is hasonlónak mondhatók. Emiatt fontos a betegek követése, beleértve az otoneurológiai, illetve esetlegesen neurológiai kivizsgálás fontosságát. Következtetések – A szédüléssel jelentkező betegek sürgősségi diagnosztikája nagy kihívás. A pontos anamnézis és a gyors, célzott vizsgálat a nehézségek ellenére tisztázhatja a szédülés centrális vagy perifériás eredetét.

Lege Artis Medicinae

Kedves Olvasónk! Köszöntő a LAM alapításának 30. évfordulója alkalmából

KAPÓCS Gábor

Kedves Olvasónk! Így indítottuk a lapot 30 évvel ezelőtt, amikor a LAM első köszöntőjét, a Beköszöntőt írtuk. 1990 októberében azonban a megszólításba még bekerült a „reménybeli” kifejezés is. Különös ez a szó, pontosabban ennek a szónak a használata, így egy emberöltő távlatából visszatekintve. Akkor, a rendszerváltás utáni hónapokban, sőt években, de talán az egész ’90-es évtizedben, a reményből volt a legtöbb. Az egész ország abban reménykedett, hogy végre eljött a szabadság kora, amikor kiteljesedhetnek az alkotó energiák és egy nagy, össznemzeti nekibuzdulással átugorhatjuk a megfáradt és kudarcot vallott szocializmusból a fejlett nyugati, szociális piacgazdaságba és plurális demokráciába vezető lépcsőfokokat, hogy aztán a belátható – nem is oly távoli – jövőben ripsz-ropsz utolérjük majd a magyar lakosság zömének példaképét, a „k. u. k.”-beli „sógorok” lakta Ausztriát. Ebből a remény és a nekibuzdulás biztosan megvalósult. A többiről most inkább ne be­széljünk. Nagyon is beszéljünk viszont arról, hogy ez a tenni akarás, az alkotóenergiák felszabadulása egy megújuló, jobb és lakhatóbb ország reményében hogyan vezetett el a LAM megalapításához – mert most ennek jött el az ideje.

Lege Artis Medicinae

Németh Attila: Dosztojevszkij, a lélek kórboncnoka

TÚRY Ferenc

Nagy felfedezéseket hajlamosak vagyunk isteni szikrának tulajdonítani, zsenialitást feltételezve. A pszichoanalízis tudománytörténeti megjelenésével is sokszor ez a benyomása az utókornak. Igazi szellemi kaland azonban, ha a gyökereket megpróbáljuk felkutatni: hogyan juthatott el egy-egy lángelme oda, hogy kipattanjon a fejéből a jeles elmélet. Mik lehettek a kor kultúrájában rejlő előfeszítések, amelyek nyomán egyszer csak felbukkan valami nagyon új gondolat. Az emberi lélek szakemberei sokat tanultak az íróktól. Egy jó regényben olvasható finom lélekrajz felhasználható pszichológiai jelenségek vagy elméletek illusztrálására. Dosztojevszkij a lélektani mélységekbe bocsátkozó szépirodalom klasszikus alakjává vált. Saját nehéz élete megalapozhatta lélektani érzékenységét, amit regényhőseinek árnyaltan megjelenített személyisége is tanúsít. Megszállottan érdekelték az emberek lelki rezdülései.

Klinikai Onkológia

A burnout szindróma megelőzése és kezelése

SZY Ágnes

A burnout szindróma defi níciója az egészségügyi szakemberek munkahelyi negatív érzelmi megéléseinek, viselkedésváltozásának és egészségveszélyeztető fizikai tünetei megjelenésének megfigyelése okán született. A burnout szindróma egy viselkedéses és két affektív elemből álló triáddal írható le leginkább: érzelmi kimerülés, deperszonalizáció és szakmai sikerek visszaesése. Jelen tanulmány célja a burnout szindróma részletes bemutatása, hangsúlyozva a hasonlóságokat és különbségeket az affektív kórképek, elsősorban a depresszió és a kiégés között. Fókuszunkban annak bemutatása áll, hogy a kiégés megjelenése multikauzális, emiatt a prevenció és a kezelés fókuszába elégtelen kizárólag az egyént állítani, bár az egyén szenvedésnyomásának a csökkentése elsődleges. Emellett azonban az intézményi környezetben megjelenő nehézségeket is felvillantjuk, amelyek szintén a burnout szindróma megjelenését segítik. Célunk a prevencióról és a kezelésről olyan információk szolgáltatása, amelyek akár azonnal is segíthetik a gyakorló szakembert abban, hogy hogyan kaphat segítséget.

Lege Artis Medicinae

Eredményesen oktatjuk-e azt, amit fontosnak tartunk? Ahogy az orvosképzés oktatói látják

VARGA Zsuzsanna, PÓTÓ Zsuzsanna, CSATHÓ Árpád, FÜZESI Zsuzsanna

Magyarországon az általános orvostudományi szakra vonatkozó Képzési és Ki­me­neti Köve­tel­mények határozzák meg, hogy a végzett orvostanhallgatóknak milyen tudással, va­lamint jártasságokkal, készségek­kel, képességekkel, azaz kompetenciával kell rendelkezniük. Kutatásunkban egyrészt azt vizsgáltuk, hogy az orvosképzéshez a Képzési és Ki­meneti Követelményekben megfogalmazott kompetenciák fontosságát hogyan ítélik meg az oktatók, másrészt, hogy ezeket milyen mértékben közvetítik oktatói tevékenységük során. Az empirikus kutatást 2017 őszén végeztük négy magyarországi orvosképző intéz­mény­ben, saját fejlesztésű kérdőív használatával. Az elemzéshez GAP-analízist, Wil­coxon-próbát, faktoranalízist alkalmaztunk. Kérdőívünket a négy orvosképző intézmény összes oktatójához eljuttattuk (1790 fő), közülük 439-en töltötték ki a nyomtatványt (24,5%). A kutatási eredmények azt mutatják, hogy az oktatók a képzés során egyetlen kompetenciát sem közvetítettek olyan mértékben oktatási gyakorlatukban, mint amennyire azokat fontosnak tartották (egy kivételével). A fontosság és a közvetítés mértéke között – kompetenciánként eltérő mértékű – statisztikailag is igazol­ható negatív rés (GAP) található. A vizsgált kompetenciák jól azonosítható faktorokba sorolhatók, melyek megfelelnek a nemzetközi szakirodalomban elfogadott háromkörös modellnek. A kutatás rámutatott arra, hogy az or­vos­képzésben – a szűkebben vett orvosszakmai ismeretek mellett – további fejlesztési és fejlődési lehetőségek rejlenek, amelyek fontosságát az oktatási folyamat végrehajtói, az oktatók is megerősítették. A hiányok és a szükségletek felismerése mellett ezek megvalósításához az oktatók saját készségeinek fejlesztése is fontos, köztük a pedagógiai, módszertani ismereteké is.