A szorongás az egyik leggyakoribb időskori pszichés rendellenesség. Nemcsak a testi betegségek járulnak hozzá a kialakulásához, hanem fordítva is igaz, a szorongás számos szomatikus betegség prognózisát is kedvezőtlenül befolyásolja, így nagymértékben fokozza a morbiditást és a mortalitást. Ezért a háziorvosi gyakorlatban is ki­emelten fontos az időskori szorongásos zavarok felismerése és megfelelő kezelése. A várható élettartam növekedésével egyre kiemeltebb figyelmet kapnak az orvosi gyakorlatban az időskori problémák és betegségek, és ezek közül a szorongás sem ma­radhat ki, mert tüneteinek korai felismerése javítja az életminőséget és csökkenti a kedvezőtlen prognózis esélyét.

A téma áttekintésének első részében a szédülés/vertigo definícióját ismertetem. A két panasz közötti fő különbség az érzés iránya, mely a vertigóra jellemző. A szédülés gyakori vezető panasz a mindennapi klinikai gyakorlatban, mely az életévek emelkedésével nő, ugyanakkor megfigyelhető a kognitív folyamatok csökkenése az életkorral, ami azt támasztja alá, hogy a szédülés megjelenésében kognitív folyamatok is szerepet játszanak. A szédüléses panaszok nagy népegészségügyi jelentőségét annak növekvő aránya adja. Az akut szédüléssel jelentkező súlyos állapot általában másodpercek-percek alatt kifejlődik, tehát a sürgősségi betegellátás körébe tartozik. Három gyakori kórforma a neuronitis vestibularis, a benignus paroxysmalis pozicionális vertigo, valamint a Meniere-betegség. Ha nincsenek perifériás vestibularis tünetek, centrális okokat kell keresni, mindenekelőtt a stroke jön számításba (lysis lehetősége). A különböző szédülés/vertigo formák elkülönítő kórismézését megkönnyítendő, táblázatban foglaltuk össze a tüneteket időrendi sorrendben, valamint a leggyakoribb congenitalis és szerzett nystagmusformákat is. Az akut és krónikus stádiumban lévő szédülés/vertigo terápiáját illetően kevés a kellően erős bizonyítékokkal szolgáló, megfelelő vizsgálat. Az in vitro és in vivo vizsgálatok, valamint metaanalízisek alapján a leggyakrabban használt gyógyszerek a vinpocetin, a betahistin és a piracetam. Közlemények adatai támasztják alá, hogy a piracetam mind perifériás, mind centrális eredetű vertigóban hatásos.

2018 augusztusában, egy időben jelent meg az Európai Hypertonia Társaság és az Európai Kardiológus Társaság közös irányelve a hypertoniás betegek diagnosztikájáról, kivizsgálásáról, kezeléséről és gondozásáról a Journal Hypertension-ben és a European Heart Journal-ben. Az irányelvek kiemelt részletességgel foglalkoznak a cardiovascularis kockázat meghatározásával és csökkentésével. A közleményben összefoglalom az erre vonatkozó legfontosabb ismereteket, és kiemelten taglalom a kockázat csökkentésének lehetőségeit.

2018 augusztusában egy időben jelenik meg az Európai Hypertonia Társaság és az Európai Kardiológus Társaság közös irányelve a hypertoniás betegek diagnosztikájáról, kivizsgálásáról, kezeléséről és gondozásáról a Journal Hypertensionben és a European Heart Journalben. Az Irányelvek kiemelt részletességgel foglalkoznak a cardiovascularis kockázat meghatározásával és csökkentésével. A közleményben összefoglalom az erre vonatkozó legfontosabb ismereteket és kiemelten taglalom a kockázat csökkentésének lehetőségeit.

A tumoros anorexia-cachexia szindróma (CACS) a vázizomzat folyamatos csökkenésével járó összetett tünetegyüttes, amelyet nem lehet teljes mértékben visszafordítani a szokásos táplálási támogatással, és amely progresszív funkcionális zavarokat okoz. A daganatos betegek többségében jelentkezik, megjelenése rontja az életminőséget, csökkenti a fi zikai terhelhetőséget és a túlélést. Ismert, hogy a tumorsejtek és a gazdaszervezet közötti, citokinek által közvetített kölcsönhatás felelős a tumor progressziójáért, a metasztázisképződésért és a kialakuló krónikus gyulladásért is. A gyulladásos citokinek emelkedett szintje felelős a szénhidrát-, a fehérje- és a zsíranyagcsere zavaraiért. Ezért az új anticachexiás készítmények a fenti anyagcsere-folyamatok normalizálására irányulnak. Ma a leghatékonyabbnak tartott anti-CACS gyógyszer a megesztrol-acetát (MA). Hatása kettős, egyrészt serkenti a neuropeptid Y (NPY) stimulációját, másrészről gátolja a gyulladásos citokinek szintézisét és expresszióját. Klinikai hatása ezzel teljes összhangban van, javítja az étvágyat, ezzel fokozza a kalóriabevitelt és növeli a testsúlyt. A CACS kezelésében paradigmaváltás következett be, a hagyományos mesterséges táplálást felváltotta a gyógyszeres kezeléssel kombinált táplálásterápia és táplálékkiegészítők adagolása.