A szorongás az egyik leggyakoribb időskori pszichés rendellenesség. Nemcsak a testi betegségek járulnak hozzá a kialakulásához, hanem fordítva is igaz, a szorongás számos szomatikus betegség prognózisát is kedvezőtlenül befolyásolja, így nagymértékben fokozza a morbiditást és a mortalitást. Ezért a háziorvosi gyakorlatban is ki­emelten fontos az időskori szorongásos zavarok felismerése és megfelelő kezelése. A várható élettartam növekedésével egyre kiemeltebb figyelmet kapnak az orvosi gyakorlatban az időskori problémák és betegségek, és ezek közül a szorongás sem ma­radhat ki, mert tüneteinek korai felismerése javítja az életminőséget és csökkenti a kedvezőtlen prognózis esélyét.

2018 augusztusában egy időben jelenik meg az Európai Hypertonia Társaság és az Európai Kardiológus Társaság közös irányelve a hypertoniás betegek diagnosztikájáról, kivizsgálásáról, kezeléséről és gondozásáról a Journal Hypertensionben és a European Heart Journalben. Az Irányelvek kiemelt részletességgel foglalkoznak a cardiovascularis kockázat meghatározásával és csökkentésével. A közleményben összefoglalom az erre vonatkozó legfontosabb ismereteket és kiemelten taglalom a kockázat csökkentésének lehetőségeit.

2018 augusztusában, egy időben jelent meg az Európai Hypertonia Társaság és az Európai Kardiológus Társaság közös irányelve a hypertoniás betegek diagnosztikájáról, kivizsgálásáról, kezeléséről és gondozásáról a Journal Hypertension-ben és a European Heart Journal-ben. Az irányelvek kiemelt részletességgel foglalkoznak a cardiovascularis kockázat meghatározásával és csökkentésével. A közleményben összefoglalom az erre vonatkozó legfontosabb ismereteket, és kiemelten taglalom a kockázat csökkentésének lehetőségeit.

Az alsó végtagi perifériás érbetegek endovascularis intervenciója után a megfelelő gyógyszeres kezelés nélkülözhetetlen az érpálya nyitva maradása, az életminőség javítása és a cardiovascularis rizikó csökkentése szempontjából. A cikkben az aktuális ajánlások alapján áttekintjük a rutingyakorlatban szükséges gyógyszeres kezelés lehetőségeit és a hosszabb távú cilosztazolterápia lehetséges előnyeit.

A tumoros anorexia-cachexia szindróma (CACS) a vázizomzat folyamatos csökkenésével járó összetett tünetegyüttes, amelyet nem lehet teljes mértékben visszafordítani a szokásos táplálási támogatással, és amely progresszív funkcionális zavarokat okoz. A daganatos betegek többségében jelentkezik, megjelenése rontja az életminőséget, csökkenti a fi zikai terhelhetőséget és a túlélést. Ismert, hogy a tumorsejtek és a gazdaszervezet közötti, citokinek által közvetített kölcsönhatás felelős a tumor progressziójáért, a metasztázisképződésért és a kialakuló krónikus gyulladásért is. A gyulladásos citokinek emelkedett szintje felelős a szénhidrát-, a fehérje- és a zsíranyagcsere zavaraiért. Ezért az új anticachexiás készítmények a fenti anyagcsere-folyamatok normalizálására irányulnak. Ma a leghatékonyabbnak tartott anti-CACS gyógyszer a megesztrol-acetát (MA). Hatása kettős, egyrészt serkenti a neuropeptid Y (NPY) stimulációját, másrészről gátolja a gyulladásos citokinek szintézisét és expresszióját. Klinikai hatása ezzel teljes összhangban van, javítja az étvágyat, ezzel fokozza a kalóriabevitelt és növeli a testsúlyt. A CACS kezelésében paradigmaváltás következett be, a hagyományos mesterséges táplálást felváltotta a gyógyszeres kezeléssel kombinált táplálásterápia és táplálékkiegészítők adagolása.