Az utóbbi években a nemzetközi és hazai ajánlásokban az életmód-terápia kiegészítéseként a metformin a 2-es típusú cukorbetegek első vonalbeli gyógyszeres kezelésének preferált készítményeként szerepel, ellenjavallat hiányában. A nátrium-glükóz-ko­transzporter-2-gátlók igazoltan lassítják a krónikus vesebetegség progresszióját, csökkentik a veseelégtelenség kialakulását, egyúttal csökkentik a pangásos szívelégtelenség miatti kórházi felvételi igényt és a szív- és érrendszeri halálozást a 2-es típusú cukorbetegekben, ez utóbbit főleg szekunder pre­ven­ció­ban. Jelenleg úgy tűnik, hogy a nagy cardiovascularis eseményeket és a renoprotektív hatást illetően a nátrium-glükóz-kotranszporter-2-gátlók nem egységesek. Ezzel szemben a szívelégtelenség miatti hospitalizációs igényre gyakorolt kedvező hatás csoporthatásnak tekinthető. Az összefoglaló közleményben a szerzők áttekintik a nátrium-glükóz-kotranszporter-2-gátlókkal kapcsolatos újabb adatokat, és ezen készítmények lehetséges szerepét a közeljövőben.

A szívelégtelenség incidenciája, prevalenciája folyamatosan növekszik, a betegség morbiditása és a mortalitása továbbra is nagy, így a kórkép jelentősége óriási, megfelelő kezelése kiemelt jelentőségű. A be­tegség prognózisát javító érdemi eviden­ciák továbbra is csak csökkent balkamra-funkcióval járó krónikus szívelégtelenség (HFrEF) kezelése esetén állnak rendelkezésre. Az elmúlt évtizedekben számos „mér­földkővizsgálat” született, melyek eredményei a mai napig alapjaiban határozzák meg a betegség terápiáját. A HFrEF bázisterápiája sokáig három alappillérre épült: angiotenzinkonvertáló-enzim- (ACE-) gátló, β-blokkoló és mine­ralokorti­koid­re­ceptor-antagonista, melyek I/A ajánlási szinttel szerepelnek a különböző szívelégtelenség-ajánlásokban. 2014-ben publikálták az áttörő sikert hozó, nagy jelentőségű PARADIGM-HF (heart failure) vizsgálatot, amelyben egy teljesen új gyógy­szer­cso­portot, az angiotenzinreceptor-blok­ko­ló/ ne­prilysininhibitor (ARNI-) ve­gyü­letek cso­portjába tartozó sacu­bitril/valsartant vizsgálták HFrEF-betegeken. A vizsgálat eredménye szerint a sacubitril/valsartan szignifikáns mértékben, 20%-kal csökkentette a cardiovascularis (CV) halálozás és a szívelégtelenség miatti hospitalizáció primer összetett végpontját, valamint 16%-kal csökkentette az összmortalitást egy aktív komparátorhoz, az HFrEF terá­piájában a legnagyobb evidenciákkal rendelkező ena­laprilhoz képest. Az Európai Kardiológusok Társasága (European Society of Cardiology, ESC) 2016-os szívelégtelenség-irányelve I/B evidenciaszinttel javasolja a sacubitril/ valsartan alkalmazását ACEI helyett a szív­elégtelenség miatti hospitalizáció és halálozás csökkentése céljából olyan ambuláns HFrEF-betegek esetén, akik az optimális ACEI, β-blokkoló (BB) és mineralokorti­koidreceptor-antagonista (MRA-) kezelés ellenére is panaszosak maradnak. A ké­sőb­biekben sacubitril/valsartannal több ki­­sebb vizsgálatot is pub­likáltak kissé eltérő indikációkkal és más betegcsoportokon. A PIONEER-HF vizs­gálat bizonyította, hogy a sacubitril/valsartan terápia korai, az akut szívelégte­lenség stabilizá­cióját követően történő megkezdése biztonságos és hatékony HFrEF-betegek esetén, gyorsabban csökkenti a szív­elég­telenség prognózisával korreláló NT-pro­BNP-szin­tet, mint az enalapril. A TRANSITION és a TITRATION vizsgálat a sacubitril/valsartan terápia kezdetéről, a dózistitrálás módjáról adott hasznos információkat. A sacubitril/ valsartan megjelenése új korszak kezdetét jelentette néhány évvel ezelőtt a HFrEF terápiájában. Ez a korszak Magyarországon most zajlik. Elképzelhető, hogy az SGLT-2-inhibitoroknak köszönhetően egy újabb korszak kapujában állunk, és erre várhatóan választ ad majd az ESC idén megjelenő új szívelégtelenség-ajánlása.

A hat részből álló összefoglaló bemutatja a hyperkalaemia epidemiológiáját, diagnózisát, patogenezisét és kezelését. A szívelégtelenségben (SZE) szenvedő, csökkent ejekciós frakciójú (HFrEF) betegek kezelésénél RAASg-, szakubitril/valzartán, valamint a MRA-kezelés jelentősen javította az életkilátásokat, csökkentette a mortalitást. Ugyanakkor ezeknek a szereknek az alkalmazása a gyógyszer bevezetésekor csökkentheti a vesefunkciót (eGFR) – ami egy tisztán hemodinamikai hatás, és az intraglomerularis nyomás csökkenésére vezethető vissza, míg hosszú távon ez a kezelés mérsékli a vesefunkció-romlás ütemét – és emeli a szérumkálium...

HÁTTÉR - A nagyon idős, esendő hypertoniás betegek kezelésekor figyelembe kell venni a nagyon idősek általános egészségi állapotát, esendőségét, cardiovascularis betegség (CVD) meglétét és a szisztolés vérnyomásértéket (SBP). CÉLKITŰZÉS - A 29 országban végzett klinikai vizsgálatban a cél a családorvosi gyakorlat antihipertenzív terápiában mutatkozó eltéréseinek elemzése volt a 80 évesnél idősebb betegek körében, illetve arra kerestük a választ, hogy mennyire befolyásolja kezelési döntésüket az időskori esendőség. Tanulmányunk másik célkitűzése a magyar eredmények nemzetközi eredményekkel való összehasonlítása volt. MÓDSZEREK - Az online kérdőíves felmérés során a családorvosoknak különböző karakterisztikájú - esendőség, SBP és CVD tekintetében -, nagyon idős betegeknél kellett dönteniük a vérnyomáscsökkentő kezelés megkezdésének szükségességéről. Országonként összehasonlításra került azon esetek aránya, amelyekben a kezelés mellett döntöttek a családorvosok. Lo­gisz­tikus kevert modellt használtunk az elesettség figyelembevételének többváltozós mo­dellezésére. EREDMÉNYEK - 2543 családorvos vett részt a nemzetközi felmérésben, 52%-uk nő, 51%-uk városban praktizáló. A praxisok 61%-ában fordultak elő több mint 10%-os arányban az igen idős betegek. Magyarországról 247 családorvos vett részt a vizsgálatban, 52,3%-uk nő, 63,1%-uk dolgozik városban. A praxisok 48,8%-ában 10% felett volt az igen idős betegek számaránya. A 29 országból 24 országban (83%) a beteg esendő állapotát a családorvosok azzal a döntéssel kapcsolták össze, hogy inkább nem indítanak kezelést, és ez az SBP, a CVD és a családorvosok jellemzői szerinti korrekció után is igaz volt [esélyhányados (OR) 0,53; 95%-os konfidenciaintervallum (CI) 0,48-0,59; országonként OR 0,11-1,78]. A legalacsonyabb kezelési arány Hollandiában volt (34,2%; 95%-os CI: 32,0-36,5%), a legmagasabb arány pedig Ukrajnában (88,3%; 95%-os CI: 85,3-90,9%). Magyarországon a kezelési arány 50-59% között volt. Az esendőség hatását vizsgálva Magyarország a 27. helyen állt, a magyar családorvosokat nem befolyásolta szignifikánsan a páciens esendősége a kezelés megkezdésében (OR = 1,16; 95% CI 0,85-1,59). A magyar családorvosok ugyan gyakrabban kezdték meg az idős betegek gyógyszeres kezelését, ha a családorvos férfi volt (OR = 1,45; 95% CI: 0,81-2,61), ha az orvos kevesebb mint öt éve dolgozik a praxisában (OR = 2,41; 95% CI: 0,51-11,38), és ha sok 80 év feletti betege van a praxisában (OR = 2,18; 95% CI: 0,70-6,80), de ezek a különbségek statisztikailag nem szignifikánsak. A ma­gyar családorvosoknál a terápia megkezdését szignifikánsan befolyásolta a cardiovascularis megbetegedés (OR = 3,71; 95% CI: 2,64-5,23) és a 160 Hgmm feletti SBP (OR = 190,39; 95% CI: 106,83-339,28). KÖVETKEZTETÉSEK - Vizsgálatunkban jelentős különbség volt az egyes országok között az antihipertenzív kezelés megindításában az igen idős betegek esetében. Magyarország azon országok közé tartozott, ahol a családorvosok inkább kezelik az esendő betegeket. A beteg esendősége nem befolyásolta a terápia megkezdését, sokkal jobban a cardiovascularis megbetegedés és a 160 Hgmm feletti SBP. A vizsgálat fontos üzenete volt, hogy to­vább­ra is szükséges a családorvosok és a csa­ládorvos-rezidensek oktatása az idős, esen­­dő hypertoniás betegek kezelésével kap­csolatban.

A hyponatraemia (szérumnátrium-koncentráció < 136 mmol/l) a leggyakoribb ionzavar, mely megnöveli mind a kórházon be­lüli, mind a kórházon kívüli mortalitás rizikóját. Patogenezisében antidiuretikus hormonhatás, vagy csökkent glomerularis filtrációs rá­ta, vagy a kiüríthető ozmolok hiánya, vagy ezek kombinációja játszik szerepet. A differenciáldiagnózis fontos lépései a kórtörténet, illetve gyógyszerszedés rögzítése, a szérum- és vizeletozmolalitás, és a vizeletnátrium-koncentráció mérése. Az alacsony effektív keringő volumen, renalis hi­poperfúzió megítélését segíti az urea és húgysav frakcionális exkréciójának meghatározása. A tüneteket okozó, vagy több mint 10 mmol/l-es szérumnátrium-csökkenéssel járó akut hyponatraemia esetén 3%-os NaCl adása szükséges az életveszély elhárítása érdekében. A krónikus hyponatraemia kezelésének alapja a vízbevitel megszorítása, és az etiológiai tényező (például gyógyszer - leggyakrabban tiazid - -szedés) eliminációja. Csökkent extracelluláris volumen esetén izotóniás sóoldat infúziója szükséges. Euvolaemia esetén elsődleges a vízbevitel megszorítása. Megnövekedett extracelluláris volumen esetén (szívelégtelenség, májcirrhosis, nephrosis) meg kell szorítani a víz- és NaCl-bevitelt, és aldoszteronantagonista, valamint kacsdiuetikum adása in­dokolt. Krónikus hyponatraemia esetén a szérumnátrium-koncentráció emelkedése nem haladhatja meg a 10 mmol/l-t az első 24 órában és a 8 mmol/l/napot a további na­pokon.