Az Európai Kardiológiai Társaság (European Society of Cardiology, ESC) 2021 augusztusában adta ki a cardiovascularis prevenció gyakorlati irányelveit. Közleményünk 1. ré­szében a cardiovascularis kockázati té­nye­zőket, a kockázatértékelést, a feltételezhetően egészséges, különböző életkorú személyek, a bizonyítottan atherosclerosisos car­diovascularis betegségben, a diabetes mel­litusban szenvedők cardiovascularis kockázatának a felmérését, a kockázatot be­folyásoló tényezőket tárgyaltuk. A 2. rész­­­ben a cardiovascularis kockázatot be­fo­lyásoló állapotokat részleteztük. Köz­le­mé­nyünk jelenlegi, 3. részében a személyre szabott cardiovascularis prevenciót, az egyes kockázati tényezők nem gyógyszeres és gyógyszeres individualizált kezelését, az újabban felvetődő kezelési lehetőségeket, a cardiovascularis rehabilitációs és prevenciós programokban történő részvételt te­kintjük át az ESC irányelvei alapján.

A legmagasabb Covid-19-halálozást jelentő első 15 európai ország közül 11 posztszocialista ország (73%), és a 16–46. helyen lévő 31 ország közül csak 9 (29%) posztszocialista. A Covid-19-pandémia kezdetétől regisztrált legnagyobb többlethalálozást mutató 17 európai ország kivétel nélkül mind volt szocialista ország (100%), az első 20 közül pedig 19 (95%) az. A magas és alacsony Covid-19-halálozású országok között húzódó választóvonal a korábbi vasfüggöny lefutásának felel meg. Mindezeken túl, az adatot szolgáltató 43 európai országból a legalacsonyabb vakcinációs rátát jelentő 18 ország kivétel nélkül (100%) posztszocialista ország. Feltételezhető, hogy az európai Covid-19-halálozásbeli különbségek legfontosabb oka a volt szocialista országok lakosainak tradicionálisan előnytelen fizikai és mentális állapota, de a kérdés további, elmélyültebb vizsgálatokat igényel.

Százéves az inzulin. A tanulmány az évforduló kapcsán áttekinti az inzulinéra előtti és utáni időszak főbb eseményeit, a készítményválaszték bővülését és az inzulin alkalmazásával kapcsolatos főbb klinikai események kronológiáját. Kitér a használatával kapcsolatos eszközök, beadó tollak, inzulinpumpák, automatizált kezelési rendszerek történetére is. Rámutat, hogy noha az inzulinadagolás a hiányzó, vagy a szükséglethez képest elégtelen endogén hormontermelés kívülről történő pótlása, napjainkig a cukorbetegség legáltalánosabb, a betegség minden típusában és stádiumában alkalmazható formája.

A vércukor-önellenőrzés a diabetes kezelésének alapvető része. Be­te­kintést nyújt a kezelés és önmenedzselés sikerességébe, az anyagcsere-folyamatok alakulásába, lehetővé teszi a jelentős vércukor-ingadozások korai felismerését és ke­zelését. A tanulmány célja, hogy felmérje a 2-es típusú cukorbetegek vércukor-önellenőrzési szokásait, valamint körükben a hypo- és hyperglykaemia gyakoriságát, felismerését és kezelését. A keresztmetszeti vizsgálatot 2018-ban végeztük a Szabadkai Egész­ség­házban. A kutatásba 2-es típusú cukorbeteg­séggel diagnosztizált 107 beteget vontunk be. Az adatokat interjú és adaptált kérdőív segítségével gyűjtöttük a rendszeres orvosi ellenőrzések során, valamint kapilláris-vérmintából vércukormérővel meghatároztuk az éhomi vércukorszintet. Az adatok elemzéséhez IBM-SPSS 20.0 szoftvert és leíró statisztikai módszert alkalmaztunk. A minta átlagéletkora 63,7 ± 7,7 év volt. Kétharmaduk csak időnként végzett önellenőrzést, főleg a reggeli étkezés előtt. Jelentős többségük sosem ismeri fel a vércukorkilengést (65%-ban a hyperglykaemiát, és 51%-ban a hypogly­kaemiát). Viszont a vizsgálatot megelőző hónapban a minta 81%-ában fordult elő hyper-, 31%-ában pedig hypoglykaemiás epizód. A betegek 12%-a nem tesz semmit sem ilyen esetekben. Célszerű minden ellen­őrzés során újra és újra hangsúlyozni az önellenőrzés fontosságát és módját. A vizsgálatban feltárt hiányosságok útmutatást ad­nak ahhoz, hogy mit hangsúlyozzunk fo­kozottabban a betegek kezelésében.

A terápiás páciensedukáció élethosszig tartó oktatási folyamat. Betegközpontú, a betegek szükségleteire, értékeire és terápiás stratégiájára összpontosít. Lehetővé teszi az érintettek számára a betegséggel, kezeléssel kapcsolatos ismeretek és készségek bővítését. Mindez jobb életminőséget, jobb terápia­hű­séget eredményez, csökkenti szövődmények gyakoriságát. A betegek partnerré, az egészségügyi szolgáltatók pedig ed­zőkké válnak. Sok 2-es típusú cukorbeteg nem fogadja el az inzulinterápiát, még akkor sem, ha indokolt volna a használata. A tanulmány célja, hogy feltárja a cukorbetegek fo­gadókészségét az inzulinterápia iránt, az al­kalmazás kezdeti nehéz­ségeit és az eduká­cióval kapcsolatos felté­teleket.