A családon belüli erőszak régóta kutatott interdiszciplináris kérdés. Az alkoholfogyasztással összefüggő családi erőszak e probléma jelentős szeletét alkotja. Jelentőségének hátterében elsősorban azok a társadalmi, gazdasági és emberi veszteségek, költségek húzódnak meg, amelyek a kiesett munkaórák számában, egészségügyi, rendőrségi, igazságügyi, büntetés-végrehajtási költségekben és nem anyagi természetű károkban, emberi tragédiákban nyilvánulnak meg. Tekintettel arra, hogy Magyarországon az alkoholfogyasztással összefüggő családi erőszak kérdése szisztematikus módon még nem volt kutatás tárgya, az Addiktológiai Kutató Intézet arra tett kísérletet, hogy az „Alkoholproblémákkal kezeltek családon belüli erőszakos viselkedése a primer, családban elszenvedett bántalmak tükrében” című kutatási projekt keretében megvizsgálja a családi erőszak alkohológiai vonatkozásait. A kutatás részletes terve megtekinthető az intézet honlapján (www.adki.hu). E kutatás keretében elsőként a családon belüli erőszak nemzetközi szakirodalmát tekintettük át. Az egyes témakörök összeállításánál a kémiából kölcsönzött, úgynevezett Mengyelejev-tábla mintájára jártunk el, azaz a lehetséges témákat logikai sorrendbe rendezve, az egyes témákhoz összegyűjtöttük a szakirodalmat az interneten elérhető, teljes szövegállományú (full-textes), főleg amerikai adatbázisokból.

A tüdőrák felfedezésére, diagnosztikájára és kezelésére vonatkozó szakmai irányelvek megújítása tartalmazza azokat az új lehetőségeket, amelyek a betegek számára jobb esélyt teremtenek. Fontos, hogy minél szélesebb szakmai körben ismerjék ezeket. A hazai lehetőségek a tüdőrák korai felfedezése szempontjából a világon egyedülállóak, hiszen kiépített ernyőfényképszűrő hálózat működik. A tüdőrák korai felismerésére irányuló rizikócsoportos évenkénti ernyőfényképszűrést negyvenéves kor felett indokoltnak tartjuk az országosan kiterjesztett, digitális technológia alkalmazásával. A kissejtes tüdőrák kezelése terén az utóbbi tíz évben jelentősebb előrelépés nem mutatkozott, bár a kissejtes tüdőrákban szenvedő betegek aránya a nem kissejteshez képest ma már csupán a tüdőrákos betegek alig több mint tizenöt százalékát teszi ki. A nem kissejtes tüdőrák terápiája tekintetében az utóbbi évtizedben többirányú előrelépés történt. A harmadik generációs citotoxikus szerek megjelenése platinabázisú kemoterápiában alkalmazva mind a betegek életminőségét, mind pedig a terápiás választ és a várható túlélési időt javította. A lokálisan kiterjedt stádiumban alkalmazott radiokemoterápiás módszerek szintén előrelépést jelentenek. Egészen új eredményként a lezárult klinikai vizsgálatok azt igazolták, hogy az ablasztikusan megoperált, korai stádiumú, nem kissejtes tüdőrákos betegek adjuváns, kombinált citotoxikus kemoterápiájával szignifikáns túlélési előny érhető el a kemoterápiában nem részesült betegcsoporthoz képest, így az adjuváns kemoterápia a klinikai gyakorlat részévé vált. Szintén újdonság a molekuláris célzott kemoterápia beépítése a nem kissejtes tüdőrákos betegek komplex kezelési stratégiájába. Az új terápiás lehetőségek közé tartoznak az epidermalis növekedési faktor gátlói, az angiogenezisgátlók és az antivascularis szerek, a szignáltranszdukciót befolyásoló szerek, az apoptózisinduktorok, az eikozanoid jelátvitelt befolyásoló, valamint az immunterápiás vegyületek. Az epidermalis növekedési faktor tirozinkináz enzimét gátló vegyületek közül az erlotinib placebokontrollos vizsgálat alapján hatékonynak bizonyult a nem kissejtes tüdőrák másod- és harmadvonalbeli kezelésében, és ebben az indikációban már az Európai Unióban is törzskönyvezést nyert. A tüdőrákos betegek komplex ellátásában mutatkozó fejlődést a magyarországi adatok szerint a prevalencia számadatainak fokozatos emelkedése, tehát az életben lévő tüdőrákos betegek számának fokozatos növekedése kíséri.

Nagy élvezettel olvastam „Már a tudomány sem a régi?” című, a LAM 2005. októberi számában közölt cikkét: írása logikus, remekül összegzi tárgyát, s elég szellemes is ahhoz, hogy ne csak keseregjen rajta az ember. Előrebocsátom: nem vagyok orvos, orvostörténészként és fordítóként keresem a kenyerem. Négy megjegyzést szeretnék az írásához fűzni, ha megengedi (itt lehet eldobni a levelet).

Balogh István gasztroenterológusradiológust nem kell bemutatni sem itthon, sem külföldön. Azt azonban kevesen tudják, hogy kivételes sportsikerekkel dicsekedhetsz. Több mint fél évszázada nap mint nap bejársz munkahelyedre, a Szent János Kórházba - bár hét éve nyugdíjba vonultál. Egy 15 orvosból és 50 asszisztensből álló radiológiai osztály vezetője voltál, szoros kapcsolatot tartottál a munkatársaiddal, a szakmával. Hogyan tudtál ilyen hűséges maradni?

BEVEZETÉS - A nyelőcső laphámrákjának keletkezésében szerepet játszó potenciális rizikófaktorokat számos epidemiológiai vizsgálatban tanulmányozták és összegezték. Kóroki jelentőségüket a különböző populációkban eltérően értelmezték. Az alkoholfogyasztás és a dohányzás egyöntetűen mindig jelentős szerepet játszott a betegség keletkezésében. Többen pozitív korrelációról számolnak be a nyelőcső planocelluláris carcinomájának keletkezése és a forró étel vagy ital fogyasztása között is. Egy, a közelmúltban megjelent közlemény szerint azonban a forró ital fogyasztása nem jelent kóroki tényezőt a nyelőcsődaganatok keletkezésében. Betegcsoportunk értékelése kapcsán választ kerestünk arra, hogy esetükben igazolható-e összefüggés a forró étel, illetve ital fogyasztása és a planocelluláris rák keletkezése között. BETEGEK ÉS MÓDSZEREK - 1993. január 1. és 2004. szeptember 31. között 449 nyelőcsőlaphámrákos beteget vizsgáltunk endoszkópos laboratóriumunkban. Az anamnesztikus adatok összegyűjtése és feldolgozása során arra kerestük a választ, hogy betegeink fogyasztottak-e forró ételt vagy italt, és ha igen, hány százalékban. Kontrollcsoportként az endoszkóposan vizsgált 738, nem nyelőcsőtumoros beteg adatait tekintettük át és hasonlítottuk össze. EREDMÉNYEK - A nem daganatos betegek között a forró étel vagy ital fogyasztásának aránya szignifikánsan nagyobb volt a laphámrákos csoporthoz képest. A forró ételt, illetve italt fogyasztó nyelőcsőtumoros betegek között nagyobb arányban dohányoztak és fogyasztottak alkoholt, mint a kontrollcsoportban. KÖVETKEZTETÉSEK - Az általunk vizsgált betegcsoportban nem állt fenn összefüggés a nyelőcső planocelluláris carcinomája keletkezésének kockázata és a forró étel vagy ital fogyasztása között. Véleményünk szerint lehetséges, hogy a forró étel vagy ital fogyasztása - rendszeres dohányzás és alkoholfogyasztás mellett - szerepet játszhat a nyelőcsőcarcinoma keletkezésében.