Klinikai Onkológia

Sürgősségi sugárkezelés az onkológiában

HIDEGHÉTY Katalin, DOBI Ágnes, MÓZES Petra, CSERHÁTI Adrienn

2014. DECEMBER 05.

Klinikai Onkológia - 2014;1(04)

Sürgős sugárkezelést igénylő állapot az összes rosszindulatú betegség 3-5%-ában alakul ki, ismeretlen daganat első jeleként vagy kezelt/gondozott beteg tumorának progressziója miatt. Rendkívül fontos ez utóbbi esetekben az éberség, a veszélyhelyzet kialakulása előtti fi gyelmeztető tünetek észlelése, diagnózisa és megfelelő kezelése, vena cava superior szindróma (VCSS), gerincvelői harántlaesio vagy agyi beékelődés megelőzése. Ezekben az akut életveszéllyel vagy maradandó károsodással fenyegető helyzetekben a beteg elsődleges állapotjavítása, stabilizálása utáni antitumorális ellátásra nincs bizonyítékokon alapuló ajánlás. A sugárterápia továbbra is vezető szerepet tölt be a morbiditás és mortalitás csökkentésében, azonban a korábbinál differenciáltabb megközelítés szükséges. (Így VCSS esetén a szövettantól függő kemo-, radio- vagy kemoradioterápia indikált, gerincvelői kompresszió esetén pedig a sebészeti beavatkozás prioritása igazolódott). A néhány órán belül megkezdendő kezelésről sürgős diagnosztika (szövettan, staging) alapján a beteg várható életkilátását fi gyelembe véve kell dönteni. Rossz prognózis esetén rövid, egyszerű, tünetcsökkentő dózisig vitt besugárzás javasolt. A sugárkezelés, mely egyszerűbb technikával nagyobb frakciódózissal megkezdve hatékony sürgősségi eljárás, szelektív technikákkal folytatva nagyobb összdózissal kiegészítve hozzájárul a beteg túlélésének, életminőségének javításához.

HOZZÁSZÓLÁSOK

0 hozzászólás

A kiadvány további cikkei

Klinikai Onkológia

Immun(onko)terápia – út a jövőbe

DANK Magdolna, SZENTMÁRTONI Gyöngyvér, OROSZ Zsuzsanna, TÓTH Andrea, TŐKÉS Tímea

Immunrendszerünk hatásosan küzd a szervezetet ért fertőzésekkel szemben, de az immunfolyamatok részt vesznek a tumorellenes aktivitásokban is. Azonban a daganatok kifejleszthetik azt a mechanizmust, amelynek segítségével az immunrendszer számára felismerhetetlenné válnak. Az immunonkológia olyan innovatív megközelítése a kutatásnak, melynek középpontjában az a hosszú távú koncepció áll, hogy hogyan lehet fokozni az immunválaszt a daganatok elleni küzdelemben. A daganat immunterápiájának célja, hogy az immunrendszer képes legyen felismerni és elpusztítani a tumorsejteket. Ez a megközelítés széles körű, magában foglalja a daganatellenes immunválasz indukálását, a szervezet tumor által irányított immunfolyamatainak modulálását, valamint az aktív, tumorellenes effektor sejtek biztosítását. Az utóbbi évek daganatellenes kutatásai egyértelműen abba az irányba mutatnak, amely döntően nem a citotoxikus terápiákat részesíti előnyben, hanem a célzott daganatellenes kezelésekre fekteti a hangsúlyt, ezen belül is gyorsan fejlődő diszciplína az immunonkológia.

Klinikai Onkológia

A daganatellenes terápiák cardiovascularis mellékhatásai

LANDHERR László, NAGY András Csaba, NAGYKÁLNAI Tamás

A legtöbb hagyományos rákellenes gyógyszer, a modern monoklonális antitestek, valamint a kismolekulájú tirozinkináz-gátlók is a cardiovascularis rendszer súlyos károsodását okozhatják. A kardiotoxicitás a daganatos betegségek elleni kezelések egyik legfontosabb komplikációja. A különböző daganatgátló szerek által okozott kardiotoxicitás mechanizmusa eltérő. Ebben a közleményben összefoglaljuk a különböző típusú gyógyszerek által okozott cardialis mellékhatásokat és hangsúlyozzuk az onkológusok és a kardiológusok közötti szoros együttműködés fontosságát.

Klinikai Onkológia

A gastrointestinalis stromatumor korszerű kezelése

LAKATOS Gábor, BODOKY György

A gastrointestinalis stromatumor (GIST) a tápcsatorna leggyakoribb mesenchymalis eredetű daganata, amely rezisztens a hagyományos kemoterápiára és sugárkezelésre. Molekuláris onkológiai hátterének mélyebb megértése megteremtette a hatékony kezelés lehetőségét. A GIST patogenezisében a KIT és PDGFRA gének mutációja kiemelt jelentőségű. A korszerű tirozinkináz-gátlók bevezetése jelentősen javította az előrehaladt stádiumú betegek életkilátását. A mutációanalízis fontos prediktív és prognosztikus tényező, amelyet az ajánlások alapján a kivizsgálás részének kell tekinteni. A közleményben a GIST kórisméjével, kezelésével, a betegek gondozásával kapcsolatos újabb eredményeket foglaljuk össze.

Klinikai Onkológia

A csontáttétek korszerű gyógyszeres kezelése

BOÉR Katalin, NÉMETH Zsuzsanna

Szolid tumorokban, de főleg emlő-, prostata- és tüdőrákban igen gyakoriak a csontáttétek. A csontmetasztázisokban szenvedő betegeknél nem ritkák a skeletalis szövődmények, a csontfájdalom, a műtétet és/vagy sugárterápiát igénylő patológiás fracturák, a hypercalcaemia és a gerincvelői kompresszió. Érthető, hogy metasztázisok esetén a kialakuló vázrendszeri szövődmények jelentős morbiditási tényezőt és egyben rosszabb életminőséget, illetve túlélési esélyeket jelentenek. A biszfoszfonátok gátolják az osteoclastok működését és széles körben alkalmazzák ezeket a csontáttétek terápiájában, a skeletalis szövődmények megelőzésében. Az utóbbi időben előtérbe került a nukleáris faktor κB (NFκB) receptor ligandjának (RANKL) gátlása, mely a kóros csontmetabolizmus új célpontját képezi. Az első RANK-RANKL útvonal gátlója a denosumab, mely humán monoklonális antitest és a RANKL-hoz kötődve gátolja az osteoclastok aktivitását. Napjainkban a csontáttétek optimális multidiszciplináris ellátása a kóros csontanyagcserét módosító szerek (biszfoszfonátok vagy denosumab) kiegészítésével történik. A biszfoszfonát és a denosumab terápia előnyét a skeletalis morbiditás megelőzésében számos randomizált klinikai vizsgálatban igazolták, és ezeknek a szereknek az alkalmazása ma már a szolid tumorok okozta csontáttétek standard terápiájának részét képezik.

Klinikai Onkológia

Tirozinkináz-gátlók és biszfoszfonátok a veserákok csontáttéteinek kezelésében

EDUARD Vrdoljak, TOMISLAV Omrčen

A veserákban (renal cell carcinoma, RCC) szenvedő betegeknél gyakoriak a csontáttétek (kb. 30%). A metasztatikus RCC (mRCC) kezelésében célként a vascularis endothelialis növekedési faktor (VEGF) gátlására törekednek. A tirozinkináz-gátlók (TKI-k) közül például a sunitinib, a pazopanib, a sorafenib és az axitinib váltak választható terápiává. A TKI-k vitathatatlanul hatásosak az mRCC kezelésében, a csontáttétek problémája azonban továbbra is megoldásra vár. A csontáttétek jelenléte az mRCC-betegek esetében szignifi káns és klinikai szempontból lényeges negatív hatást gyakorol a túlélésre, akár a VEGF-et célzó terápia kimenetelére is. Az ilyen betegek kezelésében gyakran alkalmazzák a biszfoszfonátokat (BP). Újabb adatok igazolják, hogy a TKI-k és a BP-k kombinálása szinergista hatású lehet, ugyanakkor a toxicitás növekedhet.

Lapszám összes cikke

Kapcsolódó anyagok

Ideggyógyászati Szemle

Mi történik a szédülő beteggel a sürgősségi osztály elhagyása után?

MAIHOUB Stefani, MOLNÁR András, CSIKÓS András, KANIZSAI Péter, TAMÁS László, SZIRMAI Ágnes

Bevezetés – A szédülés a fájdalom mellett az egyik leggyakoribb panasz, amellyel a beteg felkeresi az orvosi ellátást. A modern diagnosztika ellenére a szédülés okának diagnosztizálása napjainkban is nehéz feladat, számos buktatót rejt magában. Célkitűzés – Kérdőíves felmérésünk célja annak vizsgálata, hogy mi történik a szédülést panaszoló beteggel a sürgősségi ellátást követően. Kérdésfelvetés – A sürgősségi osztályon felállított diagnózis és a későbbi kivizsgálás eredménye között mennyire volt összefüggés? Hogyan alakult a betegek életminősége az idő függvényében? A vizsgálat módszere – A Semmelweis Egyetem Sürgősségi Betegellátó osztályán megjelent 879, szédülést panaszoló beteghez juttattuk el kérdőívünket. A vizsgálat alanyai – A kitöltött kérdőíveket 308 betegtől (110 férfi, 198 nő, átlagéletkor 61,8 ± 12,31 SD) kaptuk vissza, ezeket elemzésnek vetettük alá. Eredmények – A sürgősségi diagnózisok megoszlása a következőképpen alakult: centrális eredetű (n = 71), szédülékenység (n = 64) és BPPV (n = 51) voltak a leggyakoribb diagnózisok. A végleges diagnózis tisztázásáig eltelt idő leggyakrabban napokat (28,8%), illetve heteket (24,2%) igényelt, kiemelendő azonban, hogy 24,02%-ban végleges diagnózis sosem született. A sürgősségi és a végleges diagnózis között csupán 80 beteg esetén (25,8%) volt egyezés, amelyet alátámaszt a kvalitatív statisztikai elemzés (Cohen-féle Kappa-teszt) eredménye (κ = 0,560), moderált összefüggést indikálva. Megbeszélés – A sürgősségi osztályon felállított diagnózis és a későbbi kivizsgálás eredménye közötti korreláció alacsony, de az eredmények a nemzetközi irodalomban is hasonlónak mondhatók. Emiatt fontos a betegek követése, beleértve az otoneurológiai, illetve esetlegesen neurológiai kivizsgálás fontosságát. Következtetések – A szédüléssel jelentkező betegek sürgősségi diagnosztikája nagy kihívás. A pontos anamnézis és a gyors, célzott vizsgálat a nehézségek ellenére tisztázhatja a szédülés centrális vagy perifériás eredetét.

Nővér

A kiterjesztett hatáskörű ápolói rendszer fogadtatása a magyar társadalom megítélése tükrében

SAIN Henrietta, BÁNFAI Bálint

A kiterjesztett hatáskörű ápolók egészségügyi ellátásba való integrálása javíthatja az ellátás minőségét. Kutatásunk célja volt felmérni, hogy milyen fogadtatásra számíthatnak a kiterjesztett hatáskörű ápolók (APN) a magyar társadalom megítélése tükrében, fókuszálva a sürgősségi ellátásra. Célunk volt egy jó nomenklatúra meghatározása, valamint az új ellátók és a mentőtisztek közötti párhuzam megvilágítása, az új rendszer elfogadásának segítése céljából. A vizsgálatot 2019 szeptembere és novembere között végeztük. Adatgyűjtési eszközként saját szerkesztésű online kérdőívet készítettünk, melyet a 18. életévüket betöltött magyarországi lakosok tölthettek ki. A kérdőív tartalmazott szociodemográfiai kérdéseket, a kiterjesztett hatáskörű ápolók elfogadására vonatkozó kérdéseket, valamint a megfelelő nomenklatúrát vizsgáló kérdéseket és egy tájékoztatót is. A kérdőívet összesen 372 fő töltötte ki (N=372). Az APN-ekkel kapcsolatban megfelelő ismeretekkel rendelkezők jobban elfogadják az APN-ek szerepét (p=0,002), mint akiknek az ismereteik hiányosak. Az egészségügyi dolgozók fogékonyabbak az új rendszer megismerésére (p=0,018), mint a laikusok. Akik a mentőtisztek kompetenciáit ismerik, jobban elfogadják az APN-ektől a vizsgálatokat (p<0,001). Legtöbben az APN, a vizsgáló ápoló/mentőtiszt és mesterápoló kifejezéseket javasolják a nomenklatúrához. A társadalom és az egészségügy hozzáállása nem elutasító, megfelelő tájékoztatás, a kompetenciák pontos meghatározása és a megfelelő jogi háttér kialakítása mellett integrálható rendszerré válhat.

Ideggyógyászati Szemle

Az anaerob baktériumok szerepe az agyi tályogokban: irodalmi összefoglaló

URBÁN Edit, GAJDÁCS Márió

Az agytályog még napjainkban is potenciálisan súlyos következményekkel járó, életveszélyes betegség, ami jelentős diagnosztikus kihívást jelent nemcsak az idegsebészeknek, mikrobiológusoknak, de a neurológusoknak, pszichiátereknek, infektológusoknak, sürgősségi és intenzív osztályok orvosainak is – hiszen a gyakran láztalan, szisztémás infekció jeleit nem mutató beteg panaszai, tünetei hátterében az etiológia sokszor lassan tisztázódik. Az agyi tályog etiológiája általában polimikrobiális, leggyakrabban különféle aerob és obligát anaerob bakté­riumokkal. Minden infektív ágens kiváltotta kórképben a lehetséges kórokozók számbavételével kell tevékeny­ségünket megtervezni. Az agyi tályogok anaerob etioló­­-giá­jára vonatkozó epidemiológiai tanulmányok gyakran jelentek meg az 1960-as és 1980-as évek között, manapság azonban erről a témáról nagyon kevés aktuális publikáció áll rendelkezésre. Az anaerob baktériumok szerepe a kórképben nagyon sokáig feltehetőleg aluldiagnosztizált volt, mivel sok laboratórium nem rendelkezett az anaerob baktériumok számára is megfelelő laboratóriumi felkészültséggel. A jelen összefoglaló közlemény célja az elérhető szakirodalom összefoglalása az obligát anaerob baktériumok agytályogokra vonatkozó etiológiájára vonatkozóan, beleértve ezek gyakoriságát és a jelenlegi terápiás ajánlásokat.

Nővér

Az ápoló gyakorlati szerepe a szepszis korai felismerésében és kezelésében

TÓTH Zoltánné

A vizsgálat célja: A kutatás célja a szepszis kórállapot kategorizálásának részletes elemzése, valamint az erre vonatkozó diagnosztikai nehézségek feltárása. A vizsgálat kiterjed az ellátás során végzett diagnosztikai és monitorizálási módszertan ápolói kompetenciába tartozó elemeire, ezen belül is a triage jelentőségére. Vizsgálati módszer és minta: A kutatómunka felmérése egy fővárosi, III. progresszivitás szintű sürgősségi betegellátó-osztályon készült, kiemelve egy betegségcsoportot, a szepszist. Az osztály 2013-as adatforgalma alapján 81 szepszissel kezelt beteg került kiválasztásra. A kutatás módszere dokumentum elemzésen alapszik, melynek során adatgyűjtésre került sor. Ezzel párhuzamosan a kutatás további része az osztályon dolgozó, különböző végzettségű ápolók kompetenciájának vizsgálata, akik a triage tevékenységet végezték a betegellátás folyamatában. Az összesített eredmények értékelése SPSS 14.0 programmal készült. Eredmények: Az adatokból kiderül, hogy a szeptikus betegek ellátása során az ápolók által végzett triage tevékenységet a gyakorlati tapasztalat és a végzettség nem befolyásolja. Az osztályon ellátott betegek több mint a fele nem kapott helyes besorolást, így a terápiát sem kezdődött el időben. Következtetések: A sürgősségi osztályon dolgozó ápolók triage osztályozási rendszer ismeretei hiányosak, ezért az ott dolgozó minden ápoló részére biztosítani kell a triage ismeretek bővítését, illetve akiknek nincs ismerete a triage rendszerről azoknak a megszerzését, mint elméleti és gyakorlati ismeretek elsajátítását.

Ideggyógyászati Szemle

A posterior reverzibilis encephalopathia szindróma diagnosztikai és kezelési kihívásai

KILIC COBAN Eda, GEZ Sedat, KARA Batuhan, SOYSAL Aysun

A posterior reverzibilis encephalopathia szindróma (PRES) egy klinikoradiológiai entitás, melyre epileptikus események, fejfájás, módosult mentális állapot és fokális neurológiai tünetek jellemzőek. A magas vérnyomás a második leggyakoribb állapot a PRES kapcsán. Az 50 éves férfi beteg jobb oldali hemiparesissel, beszédzavarral jelent meg klinikánkon. Vérnyomása a sürgősségi ellátáson 220/140 Hgmm volt. Bal plutaminalis haematoma volt látható a CT-jén és az MRI-jén. Agyi MRI-jén a FLAIR és a T2-súlyozott szekvenciák bilaterális szimmetrikus diffúz hiperintenzitásokat mutattak az agytörzsön, a bazális ganglionban és az occipitalis, parietalis, frontális és temporalis lebenyekben. Az intenzív antihipertenzív gyógyszeres kezelés után vérnyo-mása a normális határok közé ment egy héten belül. Hospitalizációja alatt egy alkalomal egy órán át tartó rekurrens beszédzavara volt. Elektroencefalográfiája normális volt. Az ismételt diffúziósúlyozott MRI-n egy akut lacunaris infarktus volt látható a jobb oldali centrum semiovalén. Két hónappal később a kontroll-MRI csak a korábbi lacunaris infarktust és a krónikus putaminalis haematomát mutatta. Írásunkban bemutatunk egy esetet, ahol a PRES-nek megfelelően vagy cerebralis haemorrhagia, vagy lacunaris infarktus jelenik meg. A betegség következményes szövődményeinek fő oka a megkésett diagnózis. A kontrollálatlan magas vérnyomás felelt az eseményekért.