Klinikai Onkológia

Génterápiával módosított T-sejtek a daganatos betegek kezelésében

HECZEY András

2017. FEBRUÁR 10.

Klinikai Onkológia - 2017;4(01)

A kiméra antigénreceptorokat expresszáló T-sejtek immunterápiás alkalmazása kombinálja a monoklonális antitestek antigénspecifi citását a T-sejtek citotoxikus effektor hatásával, aktív biodisztribúciójával és hosszú perzisztációjuknak köszönhető relapszus-inhibícióval. Az eljárás akár 90%-os komplett remissziósrátát tud produkálni relabált vagy rezisztens CD19+ lymphoid leukaemiás betegekben, azonban szolid daganatos betegekben még nem sikerült hasonló eredményeket elérni. A T-sejt-aktiváció kapcsán felszabaduló interleukin-6 kulcsszerepet játszik a mellékhatások többségének kialakulásában, és ezek kezelése az interleukin-3-specifi kus monoklonális antitest, tocilizumab segítségével ma már jelentősen javult. Az újabb génmodifi kációs stratégiák és a CAR T-sejt ex vivo gyártásának fejlődésével a módszer forradalmian átalakíthatja a daganatos betegek kezelését a közeljövőben.

HOZZÁSZÓLÁSOK

0 hozzászólás

A kiadvány további cikkei

Klinikai Onkológia

Diffúz nagy B-sejtes lymphoma: úton a személyre szabott terápia felé

BÖDÖR Csaba

A diffúz nagy B-sejtes lymphomás (DLBCL) betegek többsége meggyógyítható a standard rituximab, cyclophosphamid, doxorubicin, vincristin és prednisolon (R-CHOP) kezeléssel. A betegek 30-40%-a azonban a kezelésre nem reagál, vagy betegségük kiújul. A jelenleg rendelkezésre álló ún. salvage- terápiák azonban csak e betegek negyedének nyújtanak reális gyógyulási esélyt, hatékonyabb első vonalbeli- és mentő kezelésekre lenne szükség. A molekuláris genetikai technikák gyors fejlődése a DLBCL biológiai sokszínűsége mellett az onkogenezis számos kulcspontjának megismeréséhez is vezetett. Az eltérő prognózisú germinalis centrum eredetű és az aktivált B-sejt eredetű lymphomák elkülönítésének napjainkra már nemcsak elméleti, de terápiás vonatkozása is lenne. Egyelőre megoldatlan a kettős genetikai károsodással járó (ún. „double-hit”) lymphomák kezelése. Az új generációs szekvenálási technológiákkal a különböző jelátviteli utak, az immunrendszer ellenőrzési pontjainak, a mikrokörnyezet szerepének jobb megismerésével új molekuláris szintű célpontok kerültek felismerésre. Ezen kulcspontokra ható gyógyszerek kifejlesztésével egyre több szer kerül klinikai vizsgálat keretén belül kipróbálásra. A DLBCL heterogenitása miatt fontos azon betegcsoportok azonosítása, akik számára egy adott célzott terápia várhatóan hatékony lesz. Ez a rizikóadoptált kezelés várhatóan a közeljövőben lehetővé válik a DLBCL-es betegek számára, bár napjainkban DLBCL-ben még az R-CHOP kezelés az arany standard.

Klinikai Onkológia

A radiokemoterápia - kérdések/válaszok

PIKÓ Béla, LACZÓ Ibolya

A radiokemoterápia során a nem sebészi daganatkezelés két fő módszerét kombináljuk a kezelési eredmények javítása érdekében. A kölcsönhatás elméleti lehetőségeit és a leggyakrabban alkalmazott hatóanyagokat mutatjuk be, hangsúlyozva, hogy bár elvben mind a besugárzást, mind a gyógyszereket teljes dózisban szükséges adni, a két entitás mellékhatásainak összeadódása miatt a gyakorlatban nemegyszer kompromisszumokra kényszerülünk. A leggyakoribb indikációk (agy, fej-nyak, nyelőcső, tüdő, gyomor, hasnyálmirigy, végbél, húgyhólyag, méhnyak, végbél és lágyrészek tumorai) ellátását ismertetjük. Mivel a nyilvántartott daganatellenes terápiák körében számos szer vagy kombináció nem szerepel, az indikáción túli kezeléshez a gyógyszerügyi hatóság engedélye szükséges. Az optimális választáshoz (a radiokemoterápia helye a teljes betegút tervezésekor, hatóanyagok és dózisok) multidiszciplináris együttműködés, az onkoteam javaslata szükséges.

Klinikai Onkológia

Gastrointestinalis szövődmények a daganatok kezelésekor

AL-FARHAT Yousuf, AUTH Péter

A szisztémás kezelés (SZK), beleértve a kemoterápiát (KT), a célzott terápiát és immunterápiát, valamint a radioterápia (RT) okozta gastrointestinalis (GI) szövődményeket, jelentősen befolyásolják a beteg életminőségét és időnként akadályozhatják a daganatos kezelés megfelelő alkalmazását. A GI szövődmények előfordulását és fokozatát számos tényező befolyásolhatja: maga a kezelés (gyógyszer, dózis, alkalmazás módja), valamint a beteg adottságai (nem, életkor, előző kezelés, társbetegségek, a beteg általános állapota). Standard dózisú KT esetén 20-40%-ban, magas dózisú KT esetén 80%-ban, és majdnem az összes fej-nyak daganat miatt RT-ben részesülő betegnél alakulhat ki mucositis. mTOR-gátlók okozta mucositis miatt fordul elő leggyakrabban a dózis csökkentése vagy a kezelés felfüggesztése (52,5%). A magas emetogén potenciállal rendelkező kemoterápia alkalmazása esetén 90%-ban fordul elő hányás, mely megelőzési céllal alkalmazott hányáscsillapító kezeléssel 30%-ra csökkenthető.

Klinikai Onkológia

A neuroendokrin daganatok kezelése

PETRÁNYI Ágota

A neuroendokrin rosszindulatú daganatok (NEN) kezelésével kapcsolatban, az utóbbi években több jelentős klinikai vizsgálati eredményt és áttekintést közöltek, melyek változást hoztak a neuroendokrin daganatok terápiás irányelveiben, elsősorban a jól differenciált (Gr. 1/2)-es IV-es stádiumú betegségek (NETS) tekintetében. A SSA lantreotiddal enteropancreaticus jól differenciált neuroendokrin daganatos betegeken (EP-NETs) végzett placebokontrollált CLARINET klinikai vizsgálat új eredményei megerősítették, hogy az SSA-készítményeknek antiproliferatív hatásuk is van (1). A RADIANT-4 vizsgálat eredményei arra utaltak, hogy az mTOR-gátló everolimus nemcsak a pancreas NET-ben, hanem a tüdő, az intestinalis, vagy ismeretlen kiindulású előrehaladt, progrediáló jól differenciált neuroendokrin daganatokban is hatékony (2). A NETTER-1 vizsgálat alapján megállapítható, hogy a középbél eredetű, szokványos dózisú SSA mellett progrediáló NET-es betegek esetén a 177Lu-DOTATE hatékonyabb, mint a nagy dózisú octreotid terápia (3). A refrakter carcinoid szindrómás betegeknél a TELESTAR vizsgálat alapján a telotristat etoprat alkalmazását lehet javasolni. Az utóbbi évek megfi gyelései alapján a G3-as neuroendokrin carcinomákon (NEC) belül egy jól differenciált neuroendokrin carcinoma (WD-NEC) és egy rosszul differenciált neuroendokrin carcinoma (PD-NEC) csoportosítást is célszerű lehet alkalmazni, mind a prognózis, mind a választandó kemoterápia segítésére. Az újabb patológiai és genomikai eredmények, a kezelési lehetőségek szélesebb köre a neuroendokrin daganatok heterogenitása és az egyes betegségek komplexitása miatt a terápiát csak multidiszciplináris onkológiai bizottság bevonásával lehet meghatározni.

Klinikai Onkológia

A PET szerepe a klinikai onkológiai gyakorlatban

LENGYEL Zsolt

A pozitronemissziós tomográfi a (PET) mára fontos szerepet vívott ki magának a klinikai képalkotó eljárások között, ahol szinte kizárólag hibrid modalitásként, mint PET/CT vagy PET/MR használatos. A módszer elmúlt két évtizedben látott fejlődésének és növekvő klinikai alkalmazásának hajtómotorja egyértelműen az onkológiai célú felhasználás volt. Az eljárás során leggyakrabban alkalmazott nyomjelző molekula a 18F izotóppal jelölt fl uoro-deoxi-glükóz (FDG) segítségével a jellemzően fokozott glikolízist folytató rosszindulatú tumorok és azok áttétei nagy érzékenységgel azonosíthatók a teljes testtérfogatban. Az FDG azonban nem daganatspecifi kus trészer, így az álnegativitás és az álpozitivitás egyaránt csökkentik a diagnosztikus pontosságot. Az FDG-vel végzett PET-vizsgálatok indikációi az onkológiában folyamatos fejlődésen mentek keresztül, amiben tudományos közleményeken túl nagy nemzeti programok és egészséggazdasági megfontolások is szerepet játszottak. Jelen közlemény ismerteti az FDG PET/CT(MR)-vizsgálatok jelenleg megalapozottnak tekinthető onkológiai felhasználását, továbbá kitér a már jelenleg is alkalmazott és a jövőben várhatóan alkalmazásra kerülő újabb nyomjelzőkre is.

Lapszám összes cikke

Kapcsolódó anyagok

Klinikai Onkológia

A mesothelioma korszerű kezelése

MOLDVAY Judit, HEGEDŰS Balázs, KOVÁCS Ildikó, DÖME Balázs

A pleura malignus mesotheliomája a mellhártya rosszindulatú daganata, amelynek kifejlődése szoros összefüggést mutat az azbeszttel való érintkezéssel. Előfordulási gyakorisága mind Európában, mind pedig hazánkban növekvő tendenciát mutat. Erre a betegségre gyakran a gyors és végzetes lefolyás jellemző, a kezelési lehetőségek pedig mind a mai napig igen korlátozottak. Minden erővel azon kell lenni tehát, hogy ennek a rosszindulatú daganatos betegségnek a patológiai és molekuláris jellemzőit jobban megismerhessük, elősegítve ezáltal új kezelési stratégiák kidolgozását. Jelen összefoglalóban áttekintjük a napjainkban rendelkezésre álló terápiás lehetőségeket, illetve a kísérleti- és klinikai vizsgálati fázisban lévő új terápiás megközelítéseket.

Klinikai Onkológia

Új lehetőségek a tüdőrák kezelésében

SZONDY Klára, BOGOS Krisztina

Az utóbbi években az onkológia területén hatalmas kutatás folyik és ennek eredményeként lényegesen hosszabb túlélést láthatunk az orvoslás ezen területén. A tüdőrák, ha nem is vált gyógyítható betegséggé, kezd a krónikus betegségek családjába tartozni. Mind a sebészeti bravúrok, mind a sztereotaxiás radioterápia és a gyógyszeres kezelésben bekövetkezett változások eredményeként ma már az áttétes tüdődaganatos betegcsoportban sem ritka az ötéves túlélés, relatíve hosszú progresszióig eltelt idő mellett. Nagy túlélési előnyt jelentett a korábbi, harmadik generációs citotoxikus kombinációk után a hozzáadott, érnövekedés- gátló (VEGF-gátló) maintenance kezelés vagy a folyamatos pemetrexed citotoxikus kemoterápia. Az első igazi áttörést, a hosszú progressziómentes túlélést a célzott kezelés hozta, amely ismert driver mutációk mellett bizonyult hatékonynak. A másik nagy eredményt, különösen az éveken át „mostoha” laphámsejtes karcinómánál, az immunterápia, az immunellenőrző pontok gátlása jelentette, amelynek hatékonysága adenocarcinomában is igazolódott. Számos kutatás folyik az immunterápia adjuváns, neoadjuváns, valamint kombinált alkalmazásával (akár sugárterápiával, akár citotoxikus kemoterápiával kombinálva).

Ideggyógyászati Szemle Proceedings

Akut disszeminált encephalomyelitis (ADEM)

LIPTAI Zoltán, DOBNER Sarolta, BARSI Péter, RUDAS Gábor, BENKE Péter, SZABÓ Léna

Az akut disszeminált encephalomyelitis (ADEM) immunmediált, általában egyfázisú, encephalopathiával is járó demyelinisatiós kórkép, ami gyakran vírusinfekciót, ritkán védőoltást követ. A betegek többsége jól reagál nagy dózisú kortikoszteroid- vagy más immunmoduláns kezelésre. A szerzők 22,5 év alatt 59 ADEM-es gyermeket (35 fiú, 24 leány) kezeltek. A betegek átlagos életkora 6,7 év (3 hó – 16,8 év) volt. 2/3-uknál volt egyértelmű prodroma, ami medián 5,5 nappal előzte meg a neurológiai tünetek kialakulását. A leggyakoribb bevezető tünetek a hőemelkedés/ láz, az aluszékonyság/letargia, a zavartság és a görcsök voltak. Góctünete a legtöbb gyermeknek volt. A liquor csaknem minden esetben kóros volt. A betegek többségénél a következő triggerek szerepe volt valószínűsíthető: varicella, enterovírus, adenovírus, herpes simplex vírus, cytomegalovirus, Epstein–Barr-vírus, Mycoplasma pneumoniae, Di-Per-Te oltás. Hat beteg vérében volt pozitív a MOG, egy betegében az AQP4 ellenanyag. Az MRI a betegek 1/4-ében talált gerincvelői érintettséget is. 45 beteg szorult intenzív ellátásra, többségük gépi lélegeztetésre is. A standard kezelés a nagy dózisú intravénás metilprednizolon volt, emellett öten plazmaferézisben is részesültek. Súlyos intracranialis nyomásfokozódás miatt két betegnél történt dekompresszív craniectomia, e két beteg exitált. A túlélők közül 17-nek vannak – többnyire enyhe – maradványtünetei. Három betegnek volt második epizódja. Egy betegnél később sclerosis multiplex volt kórismézhető, ellenben az AQP4 antitest-pozitív beteg >6 éve panasz- és tünetmentes. Az ADEM akut életveszélyt okozó, súlyos központi idegrendszeri gyulladás, melynek kimenetele korai hatékony immunterápia és intenzív ellátás mellett kedvező lehet, de gyakoriak a maradványtünetek, és fennáll újabb epizód jelentkezésének, krónikus demyelinisatiós kórkép kialakulásának a veszélye.

Klinikai Onkológia

Sugárkezelés és immunterápia kombinációja

HIDEGHÉTY Katalin, BRUNNER Szilvia, SZABÓ Zoltán Imre, SZABÓ Emília Rita, POLANEK Róbert, TŐKÉS Tünde

Nagyszámú kísérletes és klinikai adat bizonyítja a széles körben terjedő immunterápia és a lokális sugárkezelés korszerű formáinak szinergista hatását, nemcsak a sugárkezelt malignus elváltozás eliminálásában, hanem az immunmediált, szisztémás antitumoralis hatás fokozásában. E különböző támadáspontú, jól tolerálható bináris rendszer egymást erősítő hatásának maximális kiaknázása céljából nagy fontosságú a megfelelő betegszelekció, a két modalitás sorrendjének, a besugárzás sugárminőségének (részecske), dozírozásának (összdózis, frakciószám), a céltérfogat nagyságának és az egyéb szupportív és tumorellenes gyógyszerek alkalmazásának meghatározása. Az eddig felhalmozódott adatokból már levonhatók következtetések, melyek segítenek a mindennapi onkológiai ellátásban. Ezért, áttekintve az együtthatás patomechanizmusát, molekuláris hátterét és a klinikai eredményeket, kiemeljük a legfontosabb paramétereket, melyek az ionizáló sugárzás abszkopális hatását, illetve ezzel az immunterápia hatékonyságát növelhetik. Az immunterápia és a sugárkezelés integrációja, és a betegek számára előnyös alkalmazás irányelveinek kidolgozása a folyamatban lévő számos klinikai vizsgálat értékelése után várható. Ha igazolódnak a preklinikai eredmények, valódi paradigmaváltás következhet be a sugárterápiában, radioimmunterápiában.

Ideggyógyászati Szemle Proceedings

Neuronalis sejtfelszíni autoantitest-mediált autoimmun encephalitis betegek klinikai jellemzőinek retrospektív multicentrikus vizsgálata Magyarországon

HAYDEN Zsófia, BÓNÉ Beáta, ORSI Gergey, SZŐTS Mónika, NAGY Ferenc, CSÉPÁNY Tünde, MEZEI Zsolt, RAJDA Cecília, ILLÉS Zsolt, BERKI Tímea

Bevezetés: A 2012–2018 közötti időszakban laboratóriumunk országos centrumként működött az autoimmun encephalitisre (AE) jellemző neuronalis sejtfelszíni ellenanyagok (anti-NMDAR, anti-LGI1, anti-GABABR, anti-Caspr2, anti-AMPAR1/2) tesztelésében. A vizsgált időszakban az antitestmérésekre érkezett szérum- és liquorminták retrospektív értékelése során a betegek 5,8%-ában (60 beteg) találtunk pozitivitást. Anyag és módszer: Saját fejlesztésű online kérdőívvel 30 sejtfelszíni ellenanyag-pozitív AE-beteg (19 NMDAR, 6 LGI1, 3 GABABR, 3 Caspr2) klinikai jellemzőinek retrospektív elemzését végeztük el négy fő klinikai központban neuroimmunológusok segítségével. Eredmények: A betegek 63%-a férfi, átlagos életkoruk 39 év volt. A leggyakoribb klinikai megjelenés a pszichiátriai tünet (83%), az epilepsziás rosszullét (73%) és a memóriazavar (50%) volt. Hyponatraemia (83%) és faciobrachialis dystoniás rohamok (50%) kizárólag az LGI1 encephalitis betegekben jelentkeztek. Egy esetben herpes simplex vírus- (HSV-) encephalitis előzte meg a szekunder NMDAR-encephalitis kialakulását. A betegek 27%-ában társuló tumor volt jelen. Az AE-betegek 37%- ánál nem volt gyulladást jelző eltérés a liquor- és a koponya- MRI-vizsgálatok során, azonban majdnem a betegek felében (48%) EEG-eltérést detektáltak. A betegek 80%-a első vonalbeli immunterápiában (szteroid, IVIG, plazmaferézis) részesült. Az esetek döntő többségében (83%) kedvező volt a betegség kimenetele, azonban a jelen lévő tumor kedvezőtlenebb betegségkimenetellel társult. Következtetések: Jelen tanulmányban elsőként vizsgáltuk a neuronalis sejtfelszíni autoantitest-mediált AEbetegek klinikai jellemzőit a magyar populációban. Eredményeink egybehangzóak a korábbi szakirodalmi adatokkal az AE klinikai jellemzőit és kimenetelét illetően, azonban az NMDAR-encephalitis elsősorban fiatal férfiakban jelentkezett, valamint egyik esetben sem társult ovariumteratomával. Az AE-betegek egyharmadában nem volt gyulladást jelző eltérés a liquor- és a koponya- MRI-vizsgálatok során, ami a klinikai tünettan és az ellenanyag-vizsgálatok jelentőségét hangsúlyozza az AE diagnózisának felállításában.