Klinikai Onkológia

Epigenetika és a daganatok

KOPPER László

2016. FEBRUÁR 15.

Klinikai Onkológia - 2016;3(01)

Az epigenetika a genom olyan módosulásait jelöli, amelyek nem érintik a DNS nukleotidsorrendjét. A szabályozás lényegében a génexpresszióra irányul. Az epigenetika fő mechanizmusai a DNS és a hisztonok kémiai módosulásai, ezek reverzibilisek, szabályozásukat enzimkomplexek végzik, közvetlenül csatlakozva a metabolizmushoz és a jelátvivő utakhoz, valamint az intra- és extracelluláris mikrokörnyezet szenzoraihoz. Az epigenetikai szabályzók újabb csoportját jelentik a nem kódoló RNS-ek. Daganatokban ezeknek az epigenetikai eseményeknek számos hibáját kimutatták, amelyek terápiás célpontok lehetnek. Az első generációs gátlószerek (pl. azacitidin, decitabin, vorinostat, romidepsin, belinostat) már alkalmasok a daganatok kezelésére.

HOZZÁSZÓLÁSOK

0 hozzászólás

A kiadvány további cikkei

Klinikai Onkológia

A méhnyakrák gyógyszeres prevenciója és terápiája

RÉVÉSZ János, BÍRÓ Mátyás

Az évente világszerte újonnan regisztrált méhnyakrákos esetek száma 530 000, és mintegy 270 000 beteget veszítünk el. Az adatok alapján a méhnyakrák a negyedik leggyakoribb halálok a női populációban és vezető halálok a fejlődő országok női lakosságának körében. A daganat kialakulásában a human papillomavirus (HPV) fertőzés a legfontosabb tényező. A HPV elleni immunizáció képes megelőzni a fertőzést, ebből adódóan csökkenteni a betegség incidenciáját. A már diagnosztizált megbetegedések esetében a sebészi ellátás és a sugárterápia a meghatározó terápiás entitás. A magas kockázatú, valamint a helyileg előrehaladott betegségek esetében alkalmazandó adjuváns/neoadjuváns gyógyszeres kezelésekkel csak korlátozott evidenciák állnak rendelkezésünkre. A klasszikus citosztatikus kezelés, valamint angiogenezist gátló terápia az extrapelvicus metasztázis, a definitív sugárkezelést követő perzisztáló tumor, valamint a sebészileg nem kezelhető, nem irradiálható pelvicus recidíva esetén mérlegelendő.

Klinikai Onkológia

Follicularis lymphoma - Útban a személyre szabott és célzott kezelés felé

BÖDÖR Csaba, SCHNEIDER Tamás

A follicularis lymphoma (FL) a leggyakoribb indolens lefolyású non-Hodgkin lymphoma típus, ennek ellenére ritka megbetegedés. A follicularis lymphomás betegek többsége általában hosszan, relatív jó életminőséggel él, de a jelenlegi standard immunokemoterápiás kezelésekkel végleges gyógyulás nem érhető el. A molekuláris genetikai ismeretek bővülése és a daganatos mikrokörnyezet szerepének jobb megismerése révén egyre többet tudunk a betegség patogeneziséről. A sejtfelszíni antigének funkcióinak, a jelátviteli utak kapcsolódási pontjainak részletes feltérképezése számos új gyógyszer (monoklonális antitest, kináz- és NFκB-gátló), a citotoxikus T-sejt sejtfelszíni receptorainak megismerése a monoklonális checkpoint-gátlók kifejlesztéséhez vezetett. Az epigenetikai moduláló szerek közül főként a metilációgátlókkal vannak kedvező tapasztalatok. Az új szerek közül legreményteljesebbnek és leghatékonyabbnak a tumoros mikrokörnyezetét szabályozó, immunmoduláns hatású lenalidomid tűnik, mely rituximabbal kombinálva, elsődleges kezelésként alkalmazva a jelenlegi standard kezeléssel azonos hatásúnak bizonyult. Az új ismeretek és gyógyszerek megfelelő használata a ténylegesen célzott és egyénre szabott kezelésekhez vezethet. Mindez a terápia hatékonyságát és egyúttal az élettartam további növekedését eredményezi. A nagyon hosszú betegségmentes élettartam pedig már gyógyulás.

Klinikai Onkológia

Hírek a világból

Klinikai Onkológia

A mesothelioma korszerű kezelése

MOLDVAY Judit, HEGEDŰS Balázs, KOVÁCS Ildikó, DÖME Balázs

A pleura malignus mesotheliomája a mellhártya rosszindulatú daganata, amelynek kifejlődése szoros összefüggést mutat az azbeszttel való érintkezéssel. Előfordulási gyakorisága mind Európában, mind pedig hazánkban növekvő tendenciát mutat. Erre a betegségre gyakran a gyors és végzetes lefolyás jellemző, a kezelési lehetőségek pedig mind a mai napig igen korlátozottak. Minden erővel azon kell lenni tehát, hogy ennek a rosszindulatú daganatos betegségnek a patológiai és molekuláris jellemzőit jobban megismerhessük, elősegítve ezáltal új kezelési stratégiák kidolgozását. Jelen összefoglalóban áttekintjük a napjainkban rendelkezésre álló terápiás lehetőségeket, illetve a kísérleti- és klinikai vizsgálati fázisban lévő új terápiás megközelítéseket.

Klinikai Onkológia

Onkogénekre irányuló kezelések nem kissejtes tüdőrákban

TANJA Cufer

A tüdőrák a tumoros eredetű halálozás vezető oka, globálisan az egyik fő népegészségügyi probléma. A nem kissejtes tüdőrák (NSCLC) adja az összes tüdőrákos eset kb. 85%-át. Történelmileg a platinaalapú kemoterápia volt az NSCLC szisztémás kezelésének fő pillére, ami kb. csak 8-10 hónapos medián túlélést eredményezett. Az NSCLC kezelésében bekövetkezett jelentős javulást azoknak a legfontosabb genetikai hibáknak (onkogén driverek) az azonosítása idézte elő, amelyek beindítják a tumor kialakulását, fennmaradását és progresszióját, és elősegítik a hatékonyabb daganatellenes kezelések kifejlesztését. Az epidermalis növekedési faktor-receptor (EGFR) és az anaplasticus lymphomakináz (ALK) elleni kezelések, együtt a célpontok kimutatására irányuló módszerekkel, a már előrehaladott NSCLC-ben szenvedő betegek standard kezelését jelentik. További ösztönzőként az utóbbi években számos újabb genetikai hibát azonosítottak új molekuláris célpontként, a tüdőrák esetleges terápiás lehetőségeként. Ebben a cikkben az előrehaladott NSCLC onkogénekre irányuló kezeléseit foglaljuk össze, az ezeket gátló rezisztenciával, valamint röviden bemutatásra kerülnek a fejlesztés alatt álló új, onkogéneket célzó kezelések.

Lapszám összes cikke

Kapcsolódó anyagok

Ideggyógyászati Szemle

Az epigenetikai szabályozás szerepe a kora gyermekkori betegségekben

TORY Vera

Az 1990-es években a betegségek fejlődési eredete elmélet (Developmental origins of health and disease) térnyerésével elfogadottá vált, hogy a - DNS-szekvencia változásával nem járó - úgynevezett epigenetikai öröklődés szerepet játszik a betegségek kialakulásában. Az epigenetikai szabá­lyozás a környezethez való alkal­mazkodást, a reprodukciós sikert szolgálja, aminek a későbbi élet során fellépő hátrányos következménye is lehet a fokozott betegségrizikó. A krónikus, nem fertőző betegségek többségében az epige­netikai folyamatok szerepe már elfogadott. Újabb, gyorsan bővülő vizsgálatok világossá tették, hogy epigenetikai változások nemcsak felnőttkori krónikus, hanem egyes gyermekkori megbetegedésekben is oki szerepet játszanak. Az összefoglaló áttekinti azokat a gyakoribb gyermekbetegségeket, amelyekben az epigenetikai mechanizmusok szerepe meg­alapozottnak látszik. A téma fontosságát indokolja az epigenetikai szabályozás hosszú távú és kiterjedt hatása. A kóros epigenetikai szabályozás egyes elemei már vizsgálhatók a klinikai gyakorlatban, ma még első­sorban a diagnózis és a betegségrizikó meghatározása céljából, továbbá már rendelkezünk eszközökkel az epigenetikai szabályozás befolyásolására is.

Klinikai Onkológia

Sejtciklus mint terápiás célpont – CDK4/6-gátlás

KOPPER László

A sejt egyik legfontosabb döntése az, hogy életben maradjon-e vagy sem, és ha igen, akkor osztódjon/proliferáljon-e vagy differenciálódjon a neki megfelelő funkció(k) ellátására, esetleg átmenetileg nyugalomba vonuljon-e. Ezek a döntések programok szerint, igen szabályozottan történnek, külső vagy belső molekuláris jelek hatására. A daganatos sejtekben ez a szabályozás romlik el, előtérbe kerül a sejtek szaporodása, amelynek „menetrendje” hasonlít a normális sejtekéhez. Az osztódáshoz vezető eseménysor a sejtciklus, amelynek szabályozásában pozitív és negatív, serkentő és gátló tényezők egyaránt szerepelnek. A sejtciklus egyik, ha nem a legfontosabb ellenőrző pontja, ahol eldől, hogy a sejt folytassa-e a további lépéseket egészen az osztódásig, a leánysejtek keletkezéséig, az a G1/S határ. Ennek a határnak a kulcsszereplője a ciklinD-CDK4/6-RB1 jelút. Jogosan merült fel, hogy ha a daganatsejtekben is hasonló a menetrend, akkor proliferációjukat a CDK4/6 komplex gátlásával meg lehetne akadályozni. Kezdetben olyan szerekkel kísérleteztek, amelyek nem voltak specifikusak, a gátlás az összes komplexre irányult. Ezek a szerek alkalmatlannak bizonyultak, főleg a toxicitásuk miatt. Lényegében ennek tanulságaként jelentek meg a szelektív CDK4/6-gátlók is, biztató klinikai eredményekkel. Jelenleg három olyan szert ismerünk, amelyeket a daganatok kezelésében a klinikai vizsgálatok alapján fel tudunk használni: palbociclib, abemaciclib és ribociclib. A legtöbb adat a palbociclibbel és az emlőrák kezelésével kapcsolatban gyűlt össze, főleg a gátlók és a hormonterápia kombinációjáról. A gátlók hatását sok daganattípusban (pl. liposarcoma, köpenysejtes lymphoma, melanoma, teratomák, veserák, petefészekrák, tüdőrák) vizsgálják. Ugyanez vonatkozik a különböző kombinációkra is. A CDK4/6-gátlók hatása citosztatikus jellegű, a leggyakoribb mellékhatás a neutropenia, mely a tapasztalatok szerint általában jól kezelhető.

Klinikai Onkológia

Epeúti és epehólyagrákban szenvedő betegek nem sebészi kezelése

PIKÓ Béla, LACZÓ Ibolya

Az epeúti rákok ritkák, ezért ellátásukra kevés magas szintű evidenciát találunk. A sikeres kezelés alapja, a tartós túlélés egyetlen esélye a radikális műtét. A kemoterápia a fl uorouracil alapú protokollok után egyre inkább a gemcitabinbázisú citosztatikus kombinációkat (cisplatinnal, oxaliplatinnal, kapecitabinnal), vagy a FOLFIRINOX sémát részesíti előnyben, természetesen a beteg állapotát messzemenően figyelembe véve. Egyetlen biológiailag célzott kezelés sem törzskönyvezett ebben a javallatban, a legtöbb tapasztalatot az erlotinibbel szerezték; jelenleg a molekuláris genetikai profil, és nem klinikai vizsgálatok eredménye alapján választhatunk a lehetőségek közül. A sugárkezelést - és a radiokemoterápiát - neoadjuváns, adjuváns és palliatív javallatban alkalmazhatjuk, a konvencionális perkután besugárzás mellett a brachyterápia, intenzitásmodulált kezelés, intraoperatív irradiáció, radioembolizáció formájában végezhetjük a műszerezettség függvényében. A palliációban a fotodinámiás terápia és a különféle ablációk mellett az intervencionális radiológiai módszereknek is nagy jelentősége lehet.

Klinikai Onkológia

Az EGFR-család és a nőgyógyászati daganatok

VERMORKEN B Jan

A tirozinkináz-receptorok EGFR (HER) -családja fontos szerepet játszhat a nőgyógyászati daganatokban. A családtagok amplifi kációját és fokozott expresszióját találták epithelialis petefészekrákban, endometriumrákban és méhnyakrákban. Az EGFR fokozott expressziója rossz prognosztikai tényező, függetlenül a szöveti típustól, míg ugyanez a HER2 expressziója esetében függhet a szöveti típustól. A közlemény napjainkig tekinti át az EGFR/HER2 ellenes monoklonális antitestekkel szerzett klinikai tapasztalatot az említett három nőgyógyászati daganat esetében.

Klinikai Onkológia

Follicularis lymphoma - Útban a személyre szabott és célzott kezelés felé

BÖDÖR Csaba, SCHNEIDER Tamás

A follicularis lymphoma (FL) a leggyakoribb indolens lefolyású non-Hodgkin lymphoma típus, ennek ellenére ritka megbetegedés. A follicularis lymphomás betegek többsége általában hosszan, relatív jó életminőséggel él, de a jelenlegi standard immunokemoterápiás kezelésekkel végleges gyógyulás nem érhető el. A molekuláris genetikai ismeretek bővülése és a daganatos mikrokörnyezet szerepének jobb megismerése révén egyre többet tudunk a betegség patogeneziséről. A sejtfelszíni antigének funkcióinak, a jelátviteli utak kapcsolódási pontjainak részletes feltérképezése számos új gyógyszer (monoklonális antitest, kináz- és NFκB-gátló), a citotoxikus T-sejt sejtfelszíni receptorainak megismerése a monoklonális checkpoint-gátlók kifejlesztéséhez vezetett. Az epigenetikai moduláló szerek közül főként a metilációgátlókkal vannak kedvező tapasztalatok. Az új szerek közül legreményteljesebbnek és leghatékonyabbnak a tumoros mikrokörnyezetét szabályozó, immunmoduláns hatású lenalidomid tűnik, mely rituximabbal kombinálva, elsődleges kezelésként alkalmazva a jelenlegi standard kezeléssel azonos hatásúnak bizonyult. Az új ismeretek és gyógyszerek megfelelő használata a ténylegesen célzott és egyénre szabott kezelésekhez vezethet. Mindez a terápia hatékonyságát és egyúttal az élettartam további növekedését eredményezi. A nagyon hosszú betegségmentes élettartam pedig már gyógyulás.