A radiokemoterápia során a nem sebészi daganatkezelés két fő módszerét kombináljuk a kezelési eredmények javítása érdekében. A kölcsönhatás elméleti lehetőségeit és a leggyakrabban alkalmazott hatóanyagokat mutatjuk be, hangsúlyozva, hogy bár elvben mind a besugárzást, mind a gyógyszereket teljes dózisban szükséges adni, a két entitás mellékhatásainak összeadódása miatt a gyakorlatban nemegyszer kompromisszumokra kényszerülünk. A leggyakoribb indikációk (agy, fej-nyak, nyelőcső, tüdő, gyomor, hasnyálmirigy, végbél, húgyhólyag, méhnyak, végbél és lágyrészek tumorai) ellátását ismertetjük. Mivel a nyilvántartott daganatellenes terápiák körében számos szer vagy kombináció nem szerepel, az indikáción túli kezeléshez a gyógyszerügyi hatóság engedélye szükséges. Az optimális választáshoz (a radiokemoterápia helye a teljes betegút tervezésekor, hatóanyagok és dózisok) multidiszciplináris együttműködés, az onkoteam javaslata szükséges.

A szisztémás kezelés (SZK), beleértve a kemoterápiát (KT), a célzott terápiát és immunterápiát, valamint a radioterápia (RT) okozta gastrointestinalis (GI) szövődményeket, jelentősen befolyásolják a beteg életminőségét és időnként akadályozhatják a daganatos kezelés megfelelő alkalmazását. A GI szövődmények előfordulását és fokozatát számos tényező befolyásolhatja: maga a kezelés (gyógyszer, dózis, alkalmazás módja), valamint a beteg adottságai (nem, életkor, előző kezelés, társbetegségek, a beteg általános állapota). Standard dózisú KT esetén 20-40%-ban, magas dózisú KT esetén 80%-ban, és majdnem az összes fej-nyak daganat miatt RT-ben részesülő betegnél alakulhat ki mucositis. mTOR-gátlók okozta mucositis miatt fordul elő leggyakrabban a dózis csökkentése vagy a kezelés felfüggesztése (52,5%). A magas emetogén potenciállal rendelkező kemoterápia alkalmazása esetén 90%-ban fordul elő hányás, mely megelőzési céllal alkalmazott hányáscsillapító kezeléssel 30%-ra csökkenthető.

A neuroendokrin rosszindulatú daganatok (NEN) kezelésével kapcsolatban, az utóbbi években több jelentős klinikai vizsgálati eredményt és áttekintést közöltek, melyek változást hoztak a neuroendokrin daganatok terápiás irányelveiben, elsősorban a jól differenciált (Gr. 1/2)-es IV-es stádiumú betegségek (NETS) tekintetében. A SSA lantreotiddal enteropancreaticus jól differenciált neuroendokrin daganatos betegeken (EP-NETs) végzett placebokontrollált CLARINET klinikai vizsgálat új eredményei megerősítették, hogy az SSA-készítményeknek antiproliferatív hatásuk is van (1). A RADIANT-4 vizsgálat eredményei arra utaltak, hogy az mTOR-gátló everolimus nemcsak a pancreas NET-ben, hanem a tüdő, az intestinalis, vagy ismeretlen kiindulású előrehaladt, progrediáló jól differenciált neuroendokrin daganatokban is hatékony (2). A NETTER-1 vizsgálat alapján megállapítható, hogy a középbél eredetű, szokványos dózisú SSA mellett progrediáló NET-es betegek esetén a 177Lu-DOTATE hatékonyabb, mint a nagy dózisú octreotid terápia (3). A refrakter carcinoid szindrómás betegeknél a TELESTAR vizsgálat alapján a telotristat etoprat alkalmazását lehet javasolni. Az utóbbi évek megfi gyelései alapján a G3-as neuroendokrin carcinomákon (NEC) belül egy jól differenciált neuroendokrin carcinoma (WD-NEC) és egy rosszul differenciált neuroendokrin carcinoma (PD-NEC) csoportosítást is célszerű lehet alkalmazni, mind a prognózis, mind a választandó kemoterápia segítésére. Az újabb patológiai és genomikai eredmények, a kezelési lehetőségek szélesebb köre a neuroendokrin daganatok heterogenitása és az egyes betegségek komplexitása miatt a terápiát csak multidiszciplináris onkológiai bizottság bevonásával lehet meghatározni.

A pozitronemissziós tomográfi a (PET) mára fontos szerepet vívott ki magának a klinikai képalkotó eljárások között, ahol szinte kizárólag hibrid modalitásként, mint PET/CT vagy PET/MR használatos. A módszer elmúlt két évtizedben látott fejlődésének és növekvő klinikai alkalmazásának hajtómotorja egyértelműen az onkológiai célú felhasználás volt. Az eljárás során leggyakrabban alkalmazott nyomjelző molekula a 18F izotóppal jelölt fl uoro-deoxi-glükóz (FDG) segítségével a jellemzően fokozott glikolízist folytató rosszindulatú tumorok és azok áttétei nagy érzékenységgel azonosíthatók a teljes testtérfogatban. Az FDG azonban nem daganatspecifi kus trészer, így az álnegativitás és az álpozitivitás egyaránt csökkentik a diagnosztikus pontosságot. Az FDG-vel végzett PET-vizsgálatok indikációi az onkológiában folyamatos fejlődésen mentek keresztül, amiben tudományos közleményeken túl nagy nemzeti programok és egészséggazdasági megfontolások is szerepet játszottak. Jelen közlemény ismerteti az FDG PET/CT(MR)-vizsgálatok jelenleg megalapozottnak tekinthető onkológiai felhasználását, továbbá kitér a már jelenleg is alkalmazott és a jövőben várhatóan alkalmazásra kerülő újabb nyomjelzőkre is.

A sejt egyik legfontosabb döntése az, hogy életben maradjon-e vagy sem, és ha igen, akkor osztódjon/proliferáljon-e vagy differenciálódjon a neki megfelelő funkció(k) ellátására, esetleg átmenetileg nyugalomba vonuljon-e. Ezek a döntések programok szerint, igen szabályozottan történnek, külső vagy belső molekuláris jelek hatására. A daganatos sejtekben ez a szabályozás romlik el, előtérbe kerül a sejtek szaporodása, amelynek „menetrendje” hasonlít a normális sejtekéhez. Az osztódáshoz vezető eseménysor a sejtciklus, amelynek szabályozásában pozitív és negatív, serkentő és gátló tényezők egyaránt szerepelnek. A sejtciklus egyik, ha nem a legfontosabb ellenőrző pontja, ahol eldől, hogy a sejt folytassa-e a további lépéseket egészen az osztódásig, a leánysejtek keletkezéséig, az a G1/S határ. Ennek a határnak a kulcsszereplője a ciklinD-CDK4/6-RB1 jelút. Jogosan merült fel, hogy ha a daganatsejtekben is hasonló a menetrend, akkor proliferációjukat a CDK4/6 komplex gátlásával meg lehetne akadályozni. Kezdetben olyan szerekkel kísérleteztek, amelyek nem voltak specifikusak, a gátlás az összes komplexre irányult. Ezek a szerek alkalmatlannak bizonyultak, főleg a toxicitásuk miatt. Lényegében ennek tanulságaként jelentek meg a szelektív CDK4/6-gátlók is, biztató klinikai eredményekkel. Jelenleg három olyan szert ismerünk, amelyeket a daganatok kezelésében a klinikai vizsgálatok alapján fel tudunk használni: palbociclib, abemaciclib és ribociclib. A legtöbb adat a palbociclibbel és az emlőrák kezelésével kapcsolatban gyűlt össze, főleg a gátlók és a hormonterápia kombinációjáról. A gátlók hatását sok daganattípusban (pl. liposarcoma, köpenysejtes lymphoma, melanoma, teratomák, veserák, petefészekrák, tüdőrák) vizsgálják. Ugyanez vonatkozik a különböző kombinációkra is. A CDK4/6-gátlók hatása citosztatikus jellegű, a leggyakoribb mellékhatás a neutropenia, mely a tapasztalatok szerint általában jól kezelhető.