Klinikai Onkológia

Az előrehaladott rosszindulatú daganatok kezelési hatékonyságának strukturált vizsgálata

ALESSANDRO Pastorino, ALBERTO Sobrero

2015. SZEPTEMBER 05.

Klinikai Onkológia - 2015;2(03)

A rosszindulatú daganatok kezelése terén folyamatos a fejlődés. A legelőrehaladottabb szolid tumorok kezelésére törzskönyveznek biológiai készítményeket, és a legtöbb ilyen betegség esetében egyre nő a betegek medián túlélése. Ezek az előrelépések két általános problémához vezettek: az új gyógyszerek magas árához és ahhoz, hogy az előnyök a korábbiakhoz képest kis mértékben nőnek. Ezek a problémák összefüggenek, mivel a több ezer beteg bevonásával zajló, egyre nagyobb klinikai vizsgálatok egyre csekélyebb, statisztikai lag szignifikáns eredményekhez vezetnek.

HOZZÁSZÓLÁSOK

0 hozzászólás

A kiadvány további cikkei

Klinikai Onkológia

Mucositis – prevenció és terápia

NAGY Zsuzsanna, VALTINYI Dorottya

A daganatos betegek kezelésének egyik legfontosabb problémáját a mellékhatások jelentik. Ezek között nagyon gyakoriak és életminőséget - ritkán az életet is - veszélyeztetőek a szájüregben és gyomor-bél rendszerben a nyálkahártyát ért károsodások [orális mucositis (OM), gastrointestinalis mucositis (GIM)]. Mucositisek esetén is a legfontosabb a megelőzés, amelynek sikere sokszor azon múlik, hogy a kezelés következményei előre megjósolhatóak-e. Ez OM esetében aránylag egyszerű, GIM esetében sokkal nehezebb. A kockázatot a betegeknek és a daganatoknak tulajdonítható tényezők egyaránt befolyásolják. A terápia eredményessége függ a beteg együttműködésétől, ez pedig attól, hogy mennyire sikerül enyhíteni a tüneteket (például a fájdalmat). A mucositis általában jól kézben tartható, de a kezelés hatékonyságának növeléséhez további ismeretekre van szükség. Ezt szolgáltathatnák a megfelelő biomarkerek, amelyek azonban még nem állnak rendelkezésre.

Klinikai Onkológia

Angiogenezis – antiangiogenezis

PAKU Sándor, SEBESTYÉN Anna, KOPPER László

A daganatoknak növekedésükhöz tápanyagra van szükségük, ezt az érrendszer biztosítja. Az érellátás jellege daganatonként, sőt azok fejlődése során ugyanabban a daganatban is, eltérő lehet, a már meglevő erek felhasználásától a kiserek proliferációjáig (azaz az angiogenezisig). Az is előfordul, hogy a daganatsejtek maguk képeznek erekhez hasonlító csatornákat. Ezek a különbségek a terápiában is fontosak lehetnek, bár az érellátás jellege, és a klinikai válasz, azaz az antiangiogének hatása közötti összefüggés még tisztázatlan. Az biztos, hogy hatékony terápiás választ szinte kizárólag csak kombinációkkal lehet elérni, amelyben szerepelhetnek a tradicionális citotoxikus és molekuláris célpontok elleni szerek. A klinikai előnyt azonban nem ritkán fokozott toxicitás kíséri, emiatt is nagyon fontos a megfelelő szupportív kezelés. Még váratnak magukra olyan biomarkerek, melyek a daganatok jellege, a beteg állapota és a tervezett terápiás stratégia közötti összefüggést, a kezelés várható hatását előre tudnák jelezni. A legtöbb próbálkozás a VEGF/R-családot érinti, hiszen ezek a leggyakoribb célpontjai az angiogenezist gátló szereknek. Ez a gátlás, ha lassan is, de fokozatosan javítja a betegek élettartamát és életminőségét.

Klinikai Onkológia

Májdaganatok ablációs kezelése

DOROS Attila

A májdaganatok ablációja világszerte gyakran alkalmazott minimálisan invazív daganatroncsoló módszer. A betegek jól tolerálják, gyakorlatilag rövid posztoperatív megfigyelés után mobilizálhatók, rövid idő után otthonukba engedhetők. Ma már van elég adat arra, hogy a primer májrák korai stádiumában a sebészi reszekciókkal azonos eredményességgel alkalmazhatók a hőablációs módszerek, míg vastagbélrák és egyéb eredetű áttéteknél inkább kiegészítő a szerepük - nem reszekálható, de viszonylag kis méretű tumorok kezelhetők eredményesen. Áttekintjük a globálisan és hazánkban elérhető ablációs módszereket, azok eredményeit, a terápiás protokollokban elfoglalt helyüket és rávilágítunk a hazai nehézségekre is.

Klinikai Onkológia

A heredaganatok korszerű gyógyszeres kezelése

BAKI Márta

A csírasejtes heredaganatok az összes férfi malignus tumorok 1%-át teszik ki. A fejlett országokban az előfordulási gyakoriság növekszik. Leggyakrabban fiatal felnőttkorban fordulnak elő. A szövettani, a stádiumbeosztás és kezelés nemzetközi javaslatok alapján történik. Komplex ellátásuk során sebészi, sugár- és kemoterápia végezhető. Figyelembe véve a késői mellékhatásokat, kis kiterjedésű tumorok esetén javasolt a szoros követés. Rossz prognózisú csoportban is több mint 80%-os tartós remisszió érhető el. Cisplatin képezi a bázisterápiát, de alkalmazható másodlagos vagy harmadlagos terápiaként paclitaxel, gemcitabin, oxaliplatin. A komplex ellátást követően a betegeket szorosan kell ellenőrizni.

Klinikai Onkológia

a kissejtes tüdőrák komplex gyógyszeres kezelése - új kihívások, új lehetőségek

SZONDY Klára, OSTOROS Gyula

A kissejtes tüdőrák (SCLC) gyorsan osztódó sejttípusú daganat, ahol a kezelés alapja még műtét esetén is a kemoterápia. Amennyiben műtétre kerül sor, mindenképp előtte és utána kemoterápia alkalmazása (platinabázisú kettős kombináció) javasolt, amelyet preventív koponyabesugárzás kell, hogy kövessen a gyakori agyi áttétek megelőzésére. Nem műthető, lokálisan kiterjedt esetben kemo-radioterápia a választandó eljárás. Távoli áttét esetén a radioterápiának palliatív céllal (fájdalomcsillapítás és/vagy kompresszió esetén) van helye. Ugyanakkor a preventív koponyabesugárzás inoperábilis kissejtes tüdőrák esetében is javasolt. Annak ellenére nincs az utóbbi években új készítmény, hogy kemoszenzitív daganatról van szó. A topotecan az egyetlen, amely mellékhatásai ellenére agyi metasztázis esetén hatékonyabbnak tűnik, így többedik vonalban alkalmazandó szer akár tablettás formában, akár intravénásan.

Lapszám összes cikke

Kapcsolódó anyagok

Ideggyógyászati Szemle

Mi történik a szédülő beteggel a sürgősségi osztály elhagyása után?

MAIHOUB Stefani, MOLNÁR András, CSIKÓS András, KANIZSAI Péter, TAMÁS László, SZIRMAI Ágnes

Bevezetés – A szédülés a fájdalom mellett az egyik leggyakoribb panasz, amellyel a beteg felkeresi az orvosi ellátást. A modern diagnosztika ellenére a szédülés okának diagnosztizálása napjainkban is nehéz feladat, számos buktatót rejt magában. Célkitűzés – Kérdőíves felmérésünk célja annak vizsgálata, hogy mi történik a szédülést panaszoló beteggel a sürgősségi ellátást követően. Kérdésfelvetés – A sürgősségi osztályon felállított diagnózis és a későbbi kivizsgálás eredménye között mennyire volt összefüggés? Hogyan alakult a betegek életminősége az idő függvényében? A vizsgálat módszere – A Semmelweis Egyetem Sürgősségi Betegellátó osztályán megjelent 879, szédülést panaszoló beteghez juttattuk el kérdőívünket. A vizsgálat alanyai – A kitöltött kérdőíveket 308 betegtől (110 férfi, 198 nő, átlagéletkor 61,8 ± 12,31 SD) kaptuk vissza, ezeket elemzésnek vetettük alá. Eredmények – A sürgősségi diagnózisok megoszlása a következőképpen alakult: centrális eredetű (n = 71), szédülékenység (n = 64) és BPPV (n = 51) voltak a leggyakoribb diagnózisok. A végleges diagnózis tisztázásáig eltelt idő leggyakrabban napokat (28,8%), illetve heteket (24,2%) igényelt, kiemelendő azonban, hogy 24,02%-ban végleges diagnózis sosem született. A sürgősségi és a végleges diagnózis között csupán 80 beteg esetén (25,8%) volt egyezés, amelyet alátámaszt a kvalitatív statisztikai elemzés (Cohen-féle Kappa-teszt) eredménye (κ = 0,560), moderált összefüggést indikálva. Megbeszélés – A sürgősségi osztályon felállított diagnózis és a későbbi kivizsgálás eredménye közötti korreláció alacsony, de az eredmények a nemzetközi irodalomban is hasonlónak mondhatók. Emiatt fontos a betegek követése, beleértve az otoneurológiai, illetve esetlegesen neurológiai kivizsgálás fontosságát. Következtetések – A szédüléssel jelentkező betegek sürgősségi diagnosztikája nagy kihívás. A pontos anamnézis és a gyors, célzott vizsgálat a nehézségek ellenére tisztázhatja a szédülés centrális vagy perifériás eredetét.

Hypertonia és Nephrologia

A cyclothym affektív temperamentum és a hypertonia kapcsolata

NEMCSIK János, BATTA Dóra, KŐRÖSI Beáta, RIHMER Zoltán

Az affektív temperamentumok (cyclothym, hyperthym, depresszív, szorongó, ingerlékeny) a személyiség stabil részét képezik, serdülőkor után csupán kismértékű változatosságot mutatnak. Kapcsolatuk a pszichopatológia több területével is leírásra került; a depresszív temperamentum szerepet játszik a major depresszió, a cyclothym a bipoláris II-es betegség, a hyperthym a bipoláris I-es betegség kialakulásában. Emellett az utóbbi évtized kutatásainak eredményei azt igazolják, hogy az affektív temperamentumok a szomatikus betegségekkel is összefüggésbe hozhatók. A hypertoniával, úgy tűnik, legszorosabb kapcsolatban a cyclothym temperamentum áll. A hypertonia prevalenciája és a domináns cyclothym temperamentum kapcsolata mellett a kórelőzményben előforduló cardiovascularis események is gyakoribbnak bizonyultak a domináns cyclothym temperamentum jelenléte mellett. Krónikus hypertoniás betegekben a cyclothym temperamentum mértéke magasabb szisztolés vérnyomásértékkel, nőbetegeknél a hypertonia korábbi kialakulásával függött össze. A kapcsolatok hátterében elsősorban a közös rizikófaktorok (dohányzás, elhízás, alkoholizmus) cyclothym temperamentum melletti gyakoribb jelenléte állhat. A személyiségtípusok, ezeken belül is az affektív temperamentumok és a szomatikus betegségek kapcsolatának vizsgálata segíthet a nagyobb rizikójú alcsoportok azonosításában.

Ideggyógyászati Szemle

[Heveny vestibularis szindróma képében jelentkező késői meningitis carcinomatosa – klinikopatológiai esetismertetés]

JARABIN András János, KLIVÉNYI Péter, TISZLAVICZ László, MOLNÁR Anna Fiona, GION Katalin, FÖLDESI Imre, KISS Geza Jozsef, ROVÓ László, BELLA Zsolt

[Célkitűzés – Bár a szédülés a leggyakrabban előforduló panaszok egyike, a vestibularis perifériák hirtelen kialakult tónusaszimmetriája hátterében mégis ritkán találunk peri­fériás eredetű betegséget utánzó malignus koponyaűri tumorokat. Dolgozatunk egy heveny vestibularis szindróma klinikai képében jelentkező, késői, temporalis csontot is beszűrő, disszeminált, generalizált mikrometa­sztá­zi­sok­kal járó meningitis carcinomatosa esetet mutat be, ami egy primer pecsétgyűrűsejtes gyomorcarcinoma fel­ébredé­sét követően jelent meg. Kérdésfelvetés – Célul tűztük ki, hogy azonosítjuk azon patofiziológiai folyamatokat, melyek magyarázatul szolgálhatnak a daganat felébredésére, disszeminációjára. A vestibularis tónusaszimmetria lehetséges okait szintén vizsgáltuk. Ötvenhat éves férfi betegünk interdiszciplináris orvosi adatait retrospektíven elemeztük. Összegyűjtöttük és részletesen újraértékeltük az eredeti klinikai és patológiai vizsgálatok leleteit, majd új szövettani festésekkel és immunhisztokémiai módszerekkel egészítettük ki a diagnosztikus eljárásokat. Kórboncolás során a nagyagy és a kisagy oedamás volt. A bal piramiscsont csúcsát egy 2 × 2 cm nagyságú daganatmassza szűrte be. A gyomorreszekátum eredeti szövettani metszeteinek újraértékelése submucosus daganatinfiltrációt igazolt vascularis invázió jeleivel. Immunhisztokémiai vizsgálatokkal dominálóan magányosan infiltráló daganatsejteket láttunk cytokeratin 7- és vimentinpozitivitással, valamint részleges E-kadherin szövettani festésvesztéssel. A kórboncolás során nyert szövetminták ezt követő hisztológiai vizsgálatai igazolták a disszeminált, többszervi mikroszkopikus daganatinváziót. Az újabb eredmények igazolták, hogy a vimentin kifejeződése, valamint az E-kadherin elvesztése szignifikáns (p < 0,05) kapcsolatot mutat az előrehaladott stádiummal, a nyirokcsomóáttétek jelenlétével, a vascularis és neuralis invázióval, valamint a nem differenciált szöveti típussal. Betegünk középkorú volt és nem volt immunhiányos állapotban, így a gyomorcarcinoma kilenc éven át tartó alvó állapotot követő felébredését nem tudtuk megmagyarázni. A daganat szervspecifikus tropizmusa, melyet a „seed and soil” teóriával magyaráznánk, kifejezetten váratlan volt, mivel a gyomorrákok ritkán képeznek áttétet az agyburkokon, hiszen a daganatsejtek elenyésző számban jutnak át a vér-agy gáton. Következtetések – Az előzményben szereplő malignus folyamat, valamint egy új neurológiai tünet megjelenése fel kell, hogy keltse a klinikus figyelmét a központi ideg­rendszer daganatos érintettségére, melyet adekvát, célzott diagnosztikus és terápiás stratégia megtervezése kell, hogy kövessen. Ehhez célzott szövettani festési eljárások, specifikus antitestek alkalmazása szükséges. A közelmúlt eredményei sejtkultúrákon igazolták a metformin epithelialis-mesenchymalis transitiót erősen gátló hatását gyomor­rák esetében. Így további kutatást kell végezni azon esetekben, amelyekben az epithelialis-mesenchymalis transitióra pozitív eredményeket kapunk.]

Ideggyógyászati Szemle

[A transforaminalis epiduralis szteroidbefecskendezés hatékonyságának értékelése távoli lateralis ágyéki sérv esetén]

EVRAN Sevket, KATAR Salim

[Az összes ágyéksérv körülbelül 0,7–12%-a távoli lateralis ágyéksérv (FLDH). Az FLDH a gyakoribb centrális és paramedialis ágyéksérvekhez képest súlyosabb és tartósabb radicularis fájdalmat okoz az ideggyök és a dorsalis gyöki ganglion közvetlen összenyomódása miatt. Azoknál a betegeknél, akik nem reagálnak a konzervatív kezelésre, így például a gyógyszeres kezelésre vagy a fizikoterápiára, és akiknél még nem alakultak ki neurológiai hiánytünetek, az ideggyök sérülése és a synovialis ízületek károsodása miatti gerincinstabilitás kockázata miatt nehéz dönteni a műtét szükségességéről. Vizsgálatunkban a transforaminalis epiduralis szteroidinjekció (TFESI) hatását kívántuk értékelni mind a fájdalomkontroll, mind a funkcionális kapacitás javulására FLDH-ban szenvedő betegeknél. Összesen 37 olyan, konzervatív kezelésre nem reagáló, neurológiai hiánytünetmentes beteget vontunk be a vizsgálatba, akinek radicularis fájdalmát az ágyéki MR-felvételen látható távoli lateralis ágyéksérv okozta. A betegeknél praeganglionos irányból TFESI alkal­mazására került sor. A betegek kezelés előtt felvett vizuális analóg skála (VAS) és Oswestry Disability Index (ODI) pontszámait a beavatkozás utáni 3. hét, továbbá 3. és 6. hónap VAS- és ODI-pontszámaival hasonlítottuk össze. Az átlagos kezdeti VAS-pontszám 8,63 ± 0,55 volt, míg a 3. hét és a 3., 6. hónap VAS-pontszámainak átlagos értéke 3,84 ± 1,66; 5,09 ± 0,85; 4,56 ± 1,66 volt. A VAS-pontszám csökkenése statisztikailag szignifikánsnak bizonyult (p = 0,001). Az átlagos kezdeti ODI-pontszám 52,38 ± 6,84 volt, míg a 3. hét és a 3., 6. hónap ODI-pontszámainak átlagos értéke 18,56 ± 4,95; 37,41 ± 14,1; 34,88 ± 14,33 volt. Az ODI-pontszám csökkenése statisztikailag szignifikánsnak bizonyult (p = 0,001). Ez a tanulmány kimutatta, hogy a TFESI hatékonyan javítja a funkcionális kapacitást és a fájdalom­kontrollt olyan betegek esetén, akik távoli lateralis ágyéksérv miatti radicularis tüneteit nem lehet műtéti úton ke­zelni. ]

Ideggyógyászati Szemle

[Myasthenia gravis-betegek autonóm rendellenességeinek elektrofiziológiás vizsgálata: prospektív tanulmány]

NALBANTOGLU Mecbure, AKALIN Ali Mehmet, GUNDUZ Aysegul, KIZILTAN Meral

[A myasthenia gravis (MG) a neuromuscularis junctio autoimmun típusú megbetegedése. Az auto­nóm rendellenességeket nem gyakran társítják myasthenia gravishoz. A vizsgálat célja az volt, hogy megállapítsuk, milyen autonóm működés jellemzi az MG-betegek különböző alcsoportjait, és megvizsgáljuk az acetilkolinészteráz-inhibitorok hatásait. A vizsgálatba 30 autoimmun MG-beteget és 30 egészséges önkéntest vontunk be. Az autonóm műkö­dés tesztelése érdekében szimpatikus bőrreakció (SSR) és R-R intervallumvariáció analízis (RRIV) vizsgálatokat végez­tünk. Az acetilkolinészteráz-inhibitor-kezelésben részesülő betegek körében kétszer végeztük el a vizsgálatokat. Az RRIV hiperventiláció alatti növekedése nagyobb (p = 0,006) és a Valsalva-arány alacsonyabb (p = 0,039) volt a kontrollcsoport tagjainál. Az SSR-amp­litúdók alacsonyabbak voltak a gyógyszer bevétele után (p = 0,030). A gyógyszer bevétele után eltelt idő növeke­dé­sével megnyúlt SSR-látenciákat kaptunk (p = 0,043). A Valsalva-arány alacsonyabb volt az AchR antitestre negatív csoportban (p = 0,033). Mind az okuláris, mind a generalizált MG-betegek körében szubklinikus paraszimpatikus rend­ellenesség mutatható ki, különösen az AchR antitestre nega­tív csoportban. A piridostigmin perifériás szimpatikus ko­linerg nonkumulatív hatással rendelkezik.]