Klinikai Onkológia

Az előrehaladott rosszindulatú daganatok kezelési hatékonyságának strukturált vizsgálata

ALESSANDRO Pastorino, ALBERTO Sobrero

2015. SZEPTEMBER 05.

Klinikai Onkológia - 2015;2(03)

A rosszindulatú daganatok kezelése terén folyamatos a fejlődés. A legelőrehaladottabb szolid tumorok kezelésére törzskönyveznek biológiai készítményeket, és a legtöbb ilyen betegség esetében egyre nő a betegek medián túlélése. Ezek az előrelépések két általános problémához vezettek: az új gyógyszerek magas árához és ahhoz, hogy az előnyök a korábbiakhoz képest kis mértékben nőnek. Ezek a problémák összefüggenek, mivel a több ezer beteg bevonásával zajló, egyre nagyobb klinikai vizsgálatok egyre csekélyebb, statisztikai lag szignifikáns eredményekhez vezetnek.

HOZZÁSZÓLÁSOK

0 hozzászólás

A kiadvány további cikkei

Klinikai Onkológia

Mucositis – prevenció és terápia

NAGY Zsuzsanna, VALTINYI Dorottya

A daganatos betegek kezelésének egyik legfontosabb problémáját a mellékhatások jelentik. Ezek között nagyon gyakoriak és életminőséget - ritkán az életet is - veszélyeztetőek a szájüregben és gyomor-bél rendszerben a nyálkahártyát ért károsodások [orális mucositis (OM), gastrointestinalis mucositis (GIM)]. Mucositisek esetén is a legfontosabb a megelőzés, amelynek sikere sokszor azon múlik, hogy a kezelés következményei előre megjósolhatóak-e. Ez OM esetében aránylag egyszerű, GIM esetében sokkal nehezebb. A kockázatot a betegeknek és a daganatoknak tulajdonítható tényezők egyaránt befolyásolják. A terápia eredményessége függ a beteg együttműködésétől, ez pedig attól, hogy mennyire sikerül enyhíteni a tüneteket (például a fájdalmat). A mucositis általában jól kézben tartható, de a kezelés hatékonyságának növeléséhez további ismeretekre van szükség. Ezt szolgáltathatnák a megfelelő biomarkerek, amelyek azonban még nem állnak rendelkezésre.

Klinikai Onkológia

Angiogenezis – antiangiogenezis

PAKU Sándor, SEBESTYÉN Anna, KOPPER László

A daganatoknak növekedésükhöz tápanyagra van szükségük, ezt az érrendszer biztosítja. Az érellátás jellege daganatonként, sőt azok fejlődése során ugyanabban a daganatban is, eltérő lehet, a már meglevő erek felhasználásától a kiserek proliferációjáig (azaz az angiogenezisig). Az is előfordul, hogy a daganatsejtek maguk képeznek erekhez hasonlító csatornákat. Ezek a különbségek a terápiában is fontosak lehetnek, bár az érellátás jellege, és a klinikai válasz, azaz az antiangiogének hatása közötti összefüggés még tisztázatlan. Az biztos, hogy hatékony terápiás választ szinte kizárólag csak kombinációkkal lehet elérni, amelyben szerepelhetnek a tradicionális citotoxikus és molekuláris célpontok elleni szerek. A klinikai előnyt azonban nem ritkán fokozott toxicitás kíséri, emiatt is nagyon fontos a megfelelő szupportív kezelés. Még váratnak magukra olyan biomarkerek, melyek a daganatok jellege, a beteg állapota és a tervezett terápiás stratégia közötti összefüggést, a kezelés várható hatását előre tudnák jelezni. A legtöbb próbálkozás a VEGF/R-családot érinti, hiszen ezek a leggyakoribb célpontjai az angiogenezist gátló szereknek. Ez a gátlás, ha lassan is, de fokozatosan javítja a betegek élettartamát és életminőségét.

Klinikai Onkológia

a kissejtes tüdőrák komplex gyógyszeres kezelése - új kihívások, új lehetőségek

SZONDY Klára, OSTOROS Gyula

A kissejtes tüdőrák (SCLC) gyorsan osztódó sejttípusú daganat, ahol a kezelés alapja még műtét esetén is a kemoterápia. Amennyiben műtétre kerül sor, mindenképp előtte és utána kemoterápia alkalmazása (platinabázisú kettős kombináció) javasolt, amelyet preventív koponyabesugárzás kell, hogy kövessen a gyakori agyi áttétek megelőzésére. Nem műthető, lokálisan kiterjedt esetben kemo-radioterápia a választandó eljárás. Távoli áttét esetén a radioterápiának palliatív céllal (fájdalomcsillapítás és/vagy kompresszió esetén) van helye. Ugyanakkor a preventív koponyabesugárzás inoperábilis kissejtes tüdőrák esetében is javasolt. Annak ellenére nincs az utóbbi években új készítmény, hogy kemoszenzitív daganatról van szó. A topotecan az egyetlen, amely mellékhatásai ellenére agyi metasztázis esetén hatékonyabbnak tűnik, így többedik vonalban alkalmazandó szer akár tablettás formában, akár intravénásan.

Klinikai Onkológia

Májdaganatok ablációs kezelése

DOROS Attila

A májdaganatok ablációja világszerte gyakran alkalmazott minimálisan invazív daganatroncsoló módszer. A betegek jól tolerálják, gyakorlatilag rövid posztoperatív megfigyelés után mobilizálhatók, rövid idő után otthonukba engedhetők. Ma már van elég adat arra, hogy a primer májrák korai stádiumában a sebészi reszekciókkal azonos eredményességgel alkalmazhatók a hőablációs módszerek, míg vastagbélrák és egyéb eredetű áttéteknél inkább kiegészítő a szerepük - nem reszekálható, de viszonylag kis méretű tumorok kezelhetők eredményesen. Áttekintjük a globálisan és hazánkban elérhető ablációs módszereket, azok eredményeit, a terápiás protokollokban elfoglalt helyüket és rávilágítunk a hazai nehézségekre is.

Klinikai Onkológia

A fej-nyaki daganatok korszerű kezelése

PACZONA Róbert, CSENKI Melinda, HIDEGHÉTY Katalin

A fej-nyaki laphámcarcinomák relatíve rossz prognózisa 30 éve lényegesen nem javult. Ugyanakkor a bevezetett új eljárások, új gyógyszerek és kombinációk a betegek egyes alcsoportjaiban növelik a túlélést, a gyógyulási arányt, és szervfunkciót megtartó törekvéssel, mellékhatás-csökkentéssel a korábbinál jobb életminőséget eredményeznek. Legalább ilyen fontosságú a preventív-szupportív ellátás (szájhigiénia, táplálkozás, mellékhatás-megelőző kezelés) és a komplex rehabilitáció. A kivizsgálás részévé váltak a korszerű képalkotás (MRI, 18FDG PET/CT) és a molekuláris patológia egyre bővülő lehetőségei. A megfelelő terápia kiválasztását a daganat jellemzői, a humán papilloma vírus (HPV) kimutatása, a beteg állapota és kívánsága, a multidiszciplináris orvosi team és az elérhető technikai lehetőségek befolyásolják. A korai stádiumú daganatok egyaránt eredményesen kezelhetők csak sebészi beavatkozással vagy csak sugárterápiával. A műtéti technika fejlődése mind a primer tumor eltávolítása, mind a rekonstrukció területén jelentős előrelépést jelent. A lokoregionálisan előrehaladott tumorok komplex onkológiai kezelése tengelyében a korszerű technikával (IMRTIGRT) végzett konkomittáns kemoradioterápia (cisplatin vagy kontraindikáció esetén cetuximab) áll, melyet indukciós kemoterápia és műtét egészíthet ki. A kiújuló/áttétes daganatokban bevezetett cetuximab-cisplatin kezelés mellett intenzív klinikai vizsgálatokkal keresnek hatékonyabb gyógyszereket, kombinációkat. A jövőben a tumorok vezető mutációinak azonosítása alapján végzett célzott individuális kezelések és az immunterápia különböző formáinak kombinálása vezethet eredményre.

Lapszám összes cikke

Kapcsolódó anyagok

Ideggyógyászati Szemle

Mi történik a szédülô beteggel a sürgôsségi osztály elhagyása után?

MAIHOUB Stefani, MOLNÁR András, CSIKÓS András, KANIZSAI Péter, TAMÁS László, SZIRMAI Ágnes

Bevezetés – A szédülés a fájdalom mellett az egyik leggyakoribb panasz, amellyel a beteg felkeresi az orvosi ellátást. A modern diagnosztika ellenére a szédülés okának diagnosztizálása napjainkban is nehéz feladat, számos buktatót rejt magában. Célkitûzés – Kérdôíves felmérésünk célja annak vizsgálata, hogy mi történik a szédülést panaszoló beteggel a sürgôsségi ellátást követôen. Kérdésfelvetés – A sürgôsségi osztályon felállított diagnózis és a késôbbi kivizsgálás eredménye között mennyire volt összefüggés? Hogyan alakult a betegek életminôsége az idô függvényében? A vizsgálat módszere – A Semmelweis Egyetem Sürgôsségi Betegellátó osztályán megjelent 879, szédülést panaszoló beteghez juttattuk el kérdôívünket. A vizsgálat alanyai – A kitöltött kérdôíveket 308 betegtôl (110 férfi, 198 nô, átlagéletkor 61,8 ± 12,31 SD) kaptuk vissza, ezeket elemzésnek vetettük alá. Eredmények – A sürgôsségi diagnózisok megoszlása a következôképpen alakult: centrális eredetû (n = 71), szédülékenység (n = 64) és BPPV (n = 51) voltak a leggyakoribb diagnózisok. A végleges diagnózis tisztázásáig eltelt idô leggyakrabban napokat (28,8%), illetve heteket (24,2%) igényelt, kiemelendô azonban, hogy 24,02%-ban végleges diagnózis sosem született. A sürgôsségi és a végleges diagnózis között csupán 80 beteg esetén (25,8%) volt egyezés, amelyet alátámaszt a kvalitatív statisztikai elemzés (Cohen-féle Kappa-teszt) eredménye (κ = 0,560), moderált összefüggést indikálva. Megbeszélés – A sürgôsségi osztályon felállított diagnózis és a késôbbi kivizsgálás eredménye közötti korreláció alacsony, de az eredmények a nemzetközi irodalomban is hasonlónak mondhatók. Emiatt fontos a betegek követése, beleértve az otoneurológiai, illetve esetlegesen neurológiai kivizsgálás fontosságát. Következtetések – A szédüléssel jelentkezô betegek sürgôsségi diagnosztikája nagy kihívás. A pontos anamnézis és a gyors, célzott vizsgálat a nehézségek ellenére tisztázhatja a szédülés centrális vagy perifériás eredetét.

Hypertonia és Nephrologia

A cyclothym affektív temperamentum és a hypertonia kapcsolata

NEMCSIK János, BATTA Dóra, KŐRÖSI Beáta, RIHMER Zoltán

Az affektív temperamentumok (cyclothym, hyperthym, depresszív, szorongó, ingerlékeny) a személyiség stabil részét képezik, serdülőkor után csupán kismértékű változatosságot mutatnak. Kapcsolatuk a pszichopatológia több területével is leírásra került; a depresszív temperamentum szerepet játszik a major depresszió, a cyclothym a bipoláris II-es betegség, a hyperthym a bipoláris I-es betegség kialakulásában. Emellett az utóbbi évtized kutatásainak eredményei azt igazolják, hogy az affektív temperamentumok a szomatikus betegségekkel is összefüggésbe hozhatók. A hypertoniával, úgy tűnik, legszorosabb kapcsolatban a cyclothym temperamentum áll. A hypertonia prevalenciája és a domináns cyclothym temperamentum kapcsolata mellett a kórelőzményben előforduló cardiovascularis események is gyakoribbnak bizonyultak a domináns cyclothym temperamentum jelenléte mellett. Krónikus hypertoniás betegekben a cyclothym temperamentum mértéke magasabb szisztolés vérnyomásértékkel, nőbetegeknél a hypertonia korábbi kialakulásával függött össze. A kapcsolatok hátterében elsősorban a közös rizikófaktorok (dohányzás, elhízás, alkoholizmus) cyclothym temperamentum melletti gyakoribb jelenléte állhat. A személyiségtípusok, ezeken belül is az affektív temperamentumok és a szomatikus betegségek kapcsolatának vizsgálata segíthet a nagyobb rizikójú alcsoportok azonosításában.

Lege Artis Medicinae

Hozzászólás a „Nagyszámú laboratóriumi vérvizsgálati eredmény exploratív jellegû vizsgálata rang­korrelá­ció­val” címû közleményhez

Ideggyógyászati Szemle

[Heveny vestibularis szindróma képében jelentkezô késôi meningitis carcinomatosa – klinikopatológiai esetismertetés]

JARABIN András János, KLIVÉNYI Péter, TISZLAVICZ László, MOLNÁR Anna Fiona, GION Katalin, FÖLDESI Imre, KISS Geza Jozsef, ROVÓ László, BELLA Zsolt

[Célkitûzés – Bár a szédülés a leggyakrabban elôforduló panaszok egyike, a vestibularis perifériák hirtelen kialakult tónusaszimmetriája hátterében mégis ritkán találunk peri­fériás eredetû betegséget utánzó malignus koponyaûri tumorokat. Dolgozatunk egy heveny vestibularis szindróma klinikai képében jelentkezô, késôi, temporalis csontot is beszûrô, disszeminált, generalizált mikrometa­sztá­zi­sok­kal járó meningitis carcinomatosa esetet mutat be, ami egy primer pecsétgyûrûsejtes gyomorcarcinoma fel­ébredé­sét követôen jelent meg. Kérdésfelvetés – Célul tûztük ki, hogy azonosítjuk azon patofiziológiai folyamatokat, melyek magyarázatul szolgálhatnak a daganat felébredésére, disszeminációjára. A vestibularis tónusaszimmetria lehetséges okait szintén vizsgáltuk. Ötvenhat éves férfi betegünk interdiszciplináris orvosi adatait retrospektíven elemeztük. Összegyûjtöttük és részletesen újraértékeltük az eredeti klinikai és patológiai vizsgálatok leleteit, majd új szövettani festésekkel és immunhisztokémiai módszerekkel egészítettük ki a diagnosztikus eljárásokat. Kórboncolás során a nagyagy és a kisagy oedamás volt. A bal piramiscsont csúcsát egy 2 × 2 cm nagyságú daganatmassza szûrte be. A gyomorreszekátum eredeti szövettani metszeteinek újraértékelése submucosus daganatinfiltrációt igazolt vascularis invázió jeleivel. Immunhisztokémiai vizsgálatokkal dominálóan magányosan infiltráló daganatsejteket láttunk cytokeratin 7- és vimentinpozitivitással, valamint részleges E-kadherin szövettani festésvesztéssel. A kórboncolás során nyert szövetminták ezt követô hisztológiai vizsgálatai igazolták a disszeminált, többszervi mikroszkopikus daganatinváziót. Az újabb eredmények igazolták, hogy a vimentin kifejezôdése, valamint az E-kadherin elvesztése szignifikáns (p < 0,05) kapcsolatot mutat az elôrehaladott stádiummal, a nyirokcsomóáttétek jelenlétével, a vascularis és neuralis invázióval, valamint a nem differenciált szöveti típussal. Betegünk középkorú volt és nem volt immunhiányos állapotban, így a gyomorcarcinoma kilenc éven át tartó alvó állapotot követô felébredését nem tudtuk megmagyarázni. A daganat szervspecifikus tropizmusa, melyet a „seed and soil” teóriával magyaráznánk, kifejezetten váratlan volt, mivel a gyomorrákok ritkán képeznek áttétet az agyburkokon, hiszen a daganatsejtek elenyészô számban jutnak át a vér-agy gáton. Következtetések – Az elôzményben szereplô malignus folyamat, valamint egy új neurológiai tünet megjelenése fel kell, hogy keltse a klinikus figyelmét a központi ideg­rendszer daganatos érintettségére, melyet adekvát, célzott diagnosztikus és terápiás stratégia megtervezése kell, hogy kövessen. Ehhez célzott szövettani festési eljárások, specifikus antitestek alkalmazása szükséges. A közelmúlt eredményei sejtkultúrákon igazolták a metformin epithelialis-mesenchymalis transitiót erôsen gátló hatását gyomor­rák esetében. Így további kutatást kell végezni azon esetekben, amelyekben az epithelialis-mesenchymalis transitióra pozitív eredményeket kapunk.]

Ideggyógyászati Szemle

Az előrehaladott Parkinson-kór jellemzôi a klinikai gyakorlatban: az OBSERVE-PD vizsgálat eredményei és a magyarországi alcsoport elemzése

TAKÁTS Annamária, ASCHERMANN Zsuzsanna, VÉCSEI László, KLIVÉNYI Péter, DÉZSI Lívia, ZÁDORI Dénes, VALIKOVICS Attila, VARANNAI Lajos, ONUK Koray, KINCZEL Beatrix, KOVÁCS Norbert

Az elôrehaladott Parkinson-kórban szen­vedô betegek nagy részét speciális mozgás­zavar­köz­pon­tokban kezelik. Jelenleg nincs egyértelmû konszenzus a Parkinson-kór stádiumainak meghatározására; az elôrehaladott stádiumban levô Parkinson-kóros betegek csoportja, a betegirányítás folyamata, és az elôrehaladott Parkinson-kór jellemzésére használt klinikai vonások nin­csenek megfelelôen körülhatárolva. Ennek a megfigye­lésen alapuló vizsgálatnak az elsôdleges célja a részt vevô mozgászavarközpontokban dolgozó orvosok megítélése szerint elôrehaladott Parkinson-kórban szenvedô betegek csoportjának tanulmányozása volt. Jelen közleményben a magyar betegek adatai kerülnek elemzésre. A keresztmetszeti, beavatkozással nem járó, több országra és centrumra kiterjedô vizsgálatban 18 or­szág vett részt. A betegek adatait egyetlen beteg­találkozó alkalmával gyûjtötték. A Parkinson-kór aktuális státuszát az Egységesített Parkinson-kór Pontozó Skála (UPDRS) II., III., IV. és V. (módosított Hoehn–Yahr-skála) részeivel mér­tük fel. A nem motoros tüneteket a Nem motoros Tünetek Skálával (NMSS) értékelték, az életminôséget pedig a nyolc­kérdéses Parkinson-kór Életminôségi Kérdôívvel (PDQ-8). A Parkinson-kór elôrehaladott/nem elôrehaladott stádiumba történô besorolása egyrészt az orvos értéke­lése, másrészt a Delphi módszerrel kialakított kérdéssor felhasználásával történt. Összesen 2627, Parkinson-kórban szen­vedô beteg adata került dokumentálásra 126 vizsgálóhelyen. Magyarországon négy mozgászavarközpontban 100 beteg bevonására került sor, akiknek 50%-a volt elôreha­ladott stádiumú az orvos megítélése szerint. Az elôrehala­dott Parkinson-kóros betegek pontszámai lényegesen jelentôsebb károsodást mutattak, mint a nem elôrehala­dott stádiumú betegek pontszámai: UPDRS II (14,1 vs. 9,2), UPDRS IV Q32 (1,1 vs. 0,0) és Q39 (1,1 vs. 0,5), UPDRS V (2,8 vs. 2,0) és PDQ-8 (29,1 vs. 18,9). A magyar mozgászavarközpontok orvosai a Parkinson-kóros betegek felét értékelték elôrehaladott stádiumúnak, rosszabb motoros és nem motoros tünetekkel és rosszabb életminôséggel, mint a nem elôrehaladott stádiumú betegek esetében. Annak ellenére, hogy alkalmasnak találták eszközös kezelésre, ezen betegeknek a 25%-ánál nem indult el az.