KOVALSZKY Ilona1, BAGHY Kornélia1
2019. ÁPRILIS 10.
Klinikai Onkológia - 2019;6(02)
A daganatok stromáját hosszú időn át úgy tekintették, mint ártatlan mellékszereplőt, ami nem befolyásolja a tumorok biológiai viselkedését. Ez a nézet az elmúlt 20 évben jelentősen megváltozott. Ismereteink gazdagodásával bebizonyosodott, hogy a stroma minden egyes sejtes eleme és alapállománya is aktív résztvevő a daganat kialakulásában és progressziójában. A kezdetben védőszerepet is játszó stromát a daganatsejtek gyorsan saját szolgálatukba állítják. Gyakorlatilag nincs olyan stromalis komponens, amely ne befolyásolná a rosszindulatú daganatok viselkedését. Ez lehet a daganatsejtek proliferációjának, inváziójának serkentése a stroma merevségének növelésével, energiatermelés a tumorsejtek számára, citokinek, növekedési faktorok előállítása és prezentációja, a daganatok vérellátása. Ez a felismerés vezetett új típusú, a daganatos neostroma komponenseinek gátlását célzó terápiák tervezéséhez. Ezek közül a legsikeresebb az immun- és az angiogenezist gátló terápia, de számos más target gátlására is folyamatos próbálkozások tanúi lehetünk.
Klinikai Onkológia
A férfi emlődaganatok ritka betegségek, körülbelül az összes emlődaganat 1%-át teszik ki. A férfi emlődaganatok legnagyobb rizikófaktora a szervezetben előforduló emelkedett ösztrogénszint. Genetikai eltérések, mint a Klinefelter-szindróma, ösztrogénexpozíció és egyéb metabolikus deviancia elősegíthetik a férfi ak emlődaganatának kialakulását. A klinikai tünetek megjelenése és a diagnózis felállítása között hosszabb idő telik el, mint a nőknél, és a férfi emlődaganatokat idősebb korban, előrehaladott stádiumban ismerik fel. A BRCA2-mutáció körülbelül 10%-ban mutatható ki a férfi emlődaganatos betegekben. Leggyakoribb az invazív ductalis carcinoma ösztrogén- és progeszteronpozitivitással. A diagnosztikai, sebészi, sugárterápiás elvek és a kemoterápia közel megegyeznek a női emlődaganatok ellátásával. A szakmai ajánlások adjuváns és terápiás kezelés során tamoxifent és egyéb szelektív ösztrogénreceptor-modulátort javasolnak. Nagy nemzetközi adatbázisok alapján a túlélési adatok különböznek a férfi és a női emlődaganatos betegek között. Új biomarkerek, genetikai vizsgálatok vannak folyamatban, amelyek alapján jobban megismerhetővé válik a férfi emlődaganat.
Klinikai Onkológia
A beszámoló célja leírni és összefoglalni a CDK 4/6 gátlók szerepét hormonreceptor-pozitív (HR+) áttétes emlőrákban (HR+MBC), valamint rávilágítani a jelen ellentmondásaira és a kutatás kibontakozó új területeire. Jelenlegi leletek: A palbociclib, a ribociclib és az abemaciclib egyaránt befogadást nyertek HR+MBC kezelésére egy aromatázgátlóval vagy a fulvestranttal való kombinációban. Az abemaciclib előzetesen kezelt esetekben monoterápiában is alkalmazható. A téma megválaszolatlan alapkérdései a következők: Minden HR+MCB-ben szenvedő betegnél az első vonalban vagy csak egy későbbi vonalban kell alkalmazni a CDK 4/6 gátlókat? Kérdéses a teljes túlélésre gyakorolt hatás, kérdéses a folyamatos CDK 4/6 gátlás szerepe, kérdéses a klinikai rezisztencia kialakulásának mechanizmusa és a kezelések sorrendje is. Összefoglalás: A CDK 4/6 gátlók kifejlesztése megváltoztatta a HR+MBC-s betegek kezelését. További kutatások szükségesek az optimális kezelési sorrend meghatározásához, a rezisztenciát vezérlő mechanizmusok megértéséhez és a rezisztencia megelőzését és legyőzését célzó, valamint az áttétes emlőrákos betegség kimenetelének javításához szükséges új terápiás stratégiák kialakításához.
Klinikai Onkológia
A betegségek eredetének felkutatása során gyakran hajlamosak vagyunk megfeledkezni a környezetünkről. A belélegzett levegő, az elfogyasztott ivóvíz és élelmiszer, a bőrrel érintkező anyagok mindmind hatást gyakorolnak az emberi szervezetre. A fémek mindennapjaink nélkülözhetetlen részét képezik. Bányászatuk, feldolgozásuk és felhasználásuk folyamatos fémterhelést okoz és sokféleképpen fejtik ki hatásukat a szervezetre. Számos fém nélkülözhetetlen a homeosztázis fenntartásához, azonban a túlzott, illetve a káros fémek bevitele egészségkárosodáshoz, többek között daganat kialakulásához is vezethet. A fémek tumorkeltő hatásaikat több támadásponton keresztül fejtik ki. Helyettesítik egymást például a különböző transzportfolyamatok során és a fehérjék szerkezetében, oxidatív stresszt alakítanak ki, továbbá hajlamosak kötődni a DNS-hez, károsítva azt. Megfelelő alkalmazásuk esetén a fémvegyületek proapoptotikus hatása kerül előtérbe, így a daganatterápia eszközévé váltak. Napjainkban is széles körben alkalmazzák a platina(II)- vegyületeket kemoterápiás szerként, valamint számos kutatás irányul újabb, ideális terápiás és mellékhatásprofi llal rendelkező fémvegyületek felderítésére. Az összefoglaló közlemény célja felhívni a figyelmet a fémekben rejlő veszélyforrásokra, továbbá bemutatni változatos felhasználási lehetőségeiket a daganatterápia és a diagnosztika területén napjainkban és a jövőben.
Klinikai Onkológia
Az utóbbi években az onkológia területén hatalmas kutatás folyik és ennek eredményeként lényegesen hosszabb túlélést láthatunk az orvoslás ezen területén. A tüdőrák, ha nem is vált gyógyítható betegséggé, kezd a krónikus betegségek családjába tartozni. Mind a sebészeti bravúrok, mind a sztereotaxiás radioterápia és a gyógyszeres kezelésben bekövetkezett változások eredményeként ma már az áttétes tüdődaganatos betegcsoportban sem ritka az ötéves túlélés, relatíve hosszú progresszióig eltelt idő mellett. Nagy túlélési előnyt jelentett a korábbi, harmadik generációs citotoxikus kombinációk után a hozzáadott, érnövekedés- gátló (VEGF-gátló) maintenance kezelés vagy a folyamatos pemetrexed citotoxikus kemoterápia. Az első igazi áttörést, a hosszú progressziómentes túlélést a célzott kezelés hozta, amely ismert driver mutációk mellett bizonyult hatékonynak. A másik nagy eredményt, különösen az éveken át „mostoha” laphámsejtes karcinómánál, az immunterápia, az immunellenőrző pontok gátlása jelentette, amelynek hatékonysága adenocarcinomában is igazolódott. Számos kutatás folyik az immunterápia adjuváns, neoadjuváns, valamint kombinált alkalmazásával (akár sugárterápiával, akár citotoxikus kemoterápiával kombinálva).
Klinikai Onkológia
A tradicionális biomedikális megközelítést felváltó biopszichoszociális modell szerint a betegségek kialakulása nem egyetlen oki tényezőre vezethető vissza, hanem biológiai, pszichológiai és környezeti tényezők kölcsönhatásának következménye. A paradigmaváltás eredményeként nagyobb hangsúlyt kapott az orvos-beteg közti partneri együttműködés, valamint a kezelések kiegészültek a pszichológiai és szociális tényezők fi gyelembevételével, így a multidiszciplináris team komplexebb módon képes felmérni a beteg állapotát, kezelésre való alkalmasságát, valamint meghatározni az intervenció irányát. A daganatos betegségre adott reakciókat, az adaptációt és a betegséggel való megküzdést mind az egyéni szint, tehát a beteg pszichológiai jellemzői, mind a szociális szint, vagyis a beteget körülvevő családi rendszer kölcsönösen, egymásra hatva meghatározzák.
Ideggyógyászati Szemle
A glioblastoma a leggyakoribb központi idegrendszeri rosszindulatú daganat; sebészi kezelése a daganatok invazív jellegénél fogva nem lehetséges, onkoterápiája pedig csupán szerény eredményeket hoz – a betegek átlagos teljes túlélése (OS) 16–24 hónap. A betegek egy része alig reagál az alkalmazott kezelésre; a klinikumban jelenleg nincs olyan prognosztikai vagy prediktív marker, ami segítené a betegek túlélésében tapasztalható jelentős szórás érdemi feltérképezését és a kezelési algoritmus optimalizálását. Jelen kutatásban az invázióban szerepet játszó extracelluláris mátrix (ECM-) molekulák expressziójának prognosztikai jelentőségét kívántuk meghatározni. Eltérő prognózisú betegcsoportokat létrehozva (A csoport OS < 16 hónap, B csoport OS > 16 hónap) vizsgáltuk meg glioblastomás betegek gyorsfagyasztott tumormintáiban a szakirodalom által jelenleg elismert markerek (IDH1 mutációs és MGMT metilációs státusz) jelenlétét, továbbá 46 inváziós ECM-molekula mRNS-szintjét. A DE KK Idegsebészeti Klinikán operált és az Onkológiai Klinikán utókezelt betegek klinikai adatai nem mutattak jelentős különbségeket a túlélési adatokat (progressziómentes és teljes túlélés) és a reoperációs arányt leszámítva. Minden minta IDH vad típusú volt. Jelentős különbség volt a jobb és a rosszabb túlélésű betegek között az MGMT promoter hipermetiláció arányában (28,6% vs. 68,8%). Az inváziós ECM-molekulák expressziós mintázata, az inváziós spektrum szintén jelentős különbséget mutatott; szignifikáns különbség mutatkozott az integrin β2, kadherin-12, FLT4/VEGFR-3, verzikán molekulák expressziójában. Az inváziós spektrum megbízhatóságát statisztikai osztályozóval tesztelve a módszer a minták 83,3%-át sorolta a megfelelő prognosztikai csoportba (PPÉ: 0,93). A különböző túlélésű betegcsoportok összehasonlítása során a reoperációs arányban megfigyelhető különbség az irodalmi adatokkal összevágó tény. Az MGMT promoter metiláltságának vizsgálata hazai újdonság, az eredmény az eddigi ismereteket megerősítve sürgeti a vizsgálat rutinszerű bevezetését. Az inváziós spektrum vizsgálata többletinformációt ad a tumorról, prognosztikai markerként segíthet felismerni az agresszívabb tumorokat, továbbá felhívja a figyelmet az antiinvazív ágensek jövőbeni használatának szükségességére a GBM terápiájában.
Hypertonia és Nephrologia
A krónikus vesebetegség a sokféle etiológia ellenére végső soron egységesen, a vese fibroticus átalakulási mechanizmusával vezet végstádiumú veseelégtelenséghez. Az elmúlt években született – elsősorban kísérletes – kutatási eredmények jelentősen megváltoztatták az elképzelést a vese ezen átalakulásával kapcsolatban: egyértelművé vált, hogy a vesefibrosis egy dinamikus, sok szereplő részvételével zajló aktív folyamat. Ezen folyamatokban részt vevő tényezők befolyásolása reményt jelenthet arra nézve, hogy képesek leszünk a krónikus vesebetegség végstádiumának megelőzésére. Ez az összefoglaló közlemény a vesefibrosis és a krónikus vesebetegség összefüggését, az elterjedt vizsgálómódszerekből származó eredményeket és a közelmúltban felismert paradigmaváltást hozó tényezőket mutatja be.
Hypertonia és Nephrologia
A krónikus veseelégtelenség a lakosság 8-16%-át érintő, mind orvosi, mind gazdasági szempontból igen jelentős egészségügyi probléma. A krónikus veseelégtelenségre etiológiájától függetlenül jellemző a krónikus gyulladás, amely a vese myofibroblastjainak aktivációjához vezet. A myofibroblastok tartós aktivációja az extracelluláris mátrix kóros felhalmozódásához, a veseszövet struktúrájának felbomlásához, hegesedéséhez és végül a vese funkciójának beszűküléséhez vezet. Bár a krónikus veseelégtelenség pontos patomechanizmusáról napról napra többet tudunk, jelenleg nem rendelkezünk olyan célzott gyógyszerrel, amely képes lenne a kórkép progresszióját csökkenteni vagy megállítani. Cikkünkben az IL-10 citokincsalád tagjainak szöveti hegesedésben betöltött szerepét összegeztük.
Ideggyógyászati Szemle
Célkitűzés - A glioblastomák sikertelen kezelésének egyik fő oka az ép agyállomány tumoros infiltrációja miatt kivitelezhetetlen radikális tumoreltávolítás. Ugyanakkor a hasonlóan anaplasztikus carcinomák agyi áttétei jól körülírt intracerebralis daganat képében jelentkeznek, amelyek teljes reszekciója többnyire rutinműtétnek számít. A tumoros környezeti invázióban az extracelluláris mátrix (ECM) molekulái játszanak döntő szerepet. Két különböző eredetű és egymástól jelentősen eltérő agyállományi infiltrációs aktivitással rendelkező daganat ECM-molekuláinak mRNSszintű expresszióját hasonlítottuk össze. Kérdésfelvetés - Az extracelluláris mátrix mely molekulái lehetnek felelősek a különböző eredetű anaplasztikus daganatok eltérő infiltrációs képességéért? Módszer - 23 ECM-alkotó molekula mRNS-expresszióját határoztuk meg kvantitatív reverz transzkriptáz polimeráz láncreakció alkalmazásával négy-négy idegsebészeti műtétből származó glioblastomából és bronchogen adenocarcinoma agyi áttétéből származó szövetmintában. Öt molekula esetében immunhisztokémiai vizsgálatokat is végeztünk. Eredmények - Kilenc ECM-molekula [brevikán, neurokán, neuroglikán-C, tenaszcin-C, verzikán, mátrixmetalloproteináz (MMP) -2, szindekán-1, -2 és -4] mRNS-expressziójában találtunk egyértelmű különbséget a két daganattípus között. Az immunhisztokémiai vizsgálatok során öt molekulából (neurocan, szindekán, versican, MMP-2 és -9) az MMP-9 kivételével minden esetben az mRNS-expressziós eredményeket alátámasztó különbségeket detektáltunk. Következtetések - A fenti molekulák szerepet játszhatnak a daganatsejtek igen eltérő környezeti agyállomány-inváziójában, és így a malignus gliomák esetében az antiinvazív rákellenes terápia célmolekuláiként is szolgálhatnak.
Ideggyógyászati Szemle
Bár a Gastropoda központi idegrendszere régóta használatos modell a különböző neuronhálózatokon alapuló viselkedési mintázatok kutatásában, az idegszövet extracelluláris mátrixának molekuláiról csak kevés információval rendelkezünk. Sav-bázis tulajdonságon alapuló hisztokémia segítségével próbáltuk azonosítani az extracelluláris mátrix különböző elemeit eltérő életmódú csigafajok (szárazföldi, éti csiga, Helix pomatia; vízi, nagy mocsári csiga, Lymnaea stagnalis) központi idegrendszerében. Felnőtt állatok központi idegrendszerének kriosztátmetszetein erősen savas közegben végzett alciánkék festéssel, valamint változó pH-érték és sókoncentráció mellett alkalmazott akridin-narancs festéssel gyengén (karboxil) és erősen (szulfát) savas csoportokat jelöltünk, amelyek különböző glükózaminoglikánok alkotói. Mindkét fajban azonosítottunk szulfatált proteoglikánokat a dúcok körüli kötőszövetes gyűrűben, valamint Helixben a dúcok neuropiljében. A sejttestek közötti tér főleg karboxilcsoportokat tartalmazó molekulákban volt gazdag, amely hialuronsav jelenlétére utal. Összefoglalóan megállapítható, hogy a gerincesekhez hasonlóan a csiga központi idegrendszerének extracelluláris mátrixa is különböző kémiai karakterű polimer makromolekulákat tartalmaz. A fajok között az extracelluláris mátrix összetételében talált különbségeknek a környezeti körülményekhez történő alkalmazkodás és/vagy a neuronok eltérő plaszticitása lehet az oka.
1.
2.
3.
Ideggyógyászati Szemle
[A fluoxetint szedő Covid-19-pneumoniás betegeknek nagyobb a túlélési esélye: retrospektív, eset-kontrollos vizsgálat ]4.
5.
1.
2.
3.
4.
5.
HOZZÁSZÓLÁSOK
0 hozzászólás