Klinikai Onkológia

A kommunikáció aktuális helye és szerepe a hazai onkológiában

MUSZBEK Katalin, GAAL Ilona

2016. SZEPTEMBER 15.

Klinikai Onkológia - 2016;3(03)

Az orvos-beteg kapcsolatok patriarchális modelljétől a közös döntéshozatalig vezető út kommunikációs kihívás elé állítja mind az orvosokat, mind a betegeket. Az onkológiai betegségek területén ráadásul a kommunikáció jelentősége kiemelkedő, az orvosok, ápolók megnyilvánulásának szuggesztív ereje kiváltképp nagy. E kiemelkedő felelősség miatt rendkívül fontos, hogy a klinikai dolgozók a gyakorlatban fejlesszék magukat. A Magyar Hospice Alapítvány közel két éve indított Orvos-Beteg Kapcsolat programjának egyik fontos eredménye, hogy két klinikai centrum, az Egyesített Szent István és Szent László Kórház, valamint a Somogy Megyei Kaposi Mór Oktatókórház onkológiai centrumai mondták ki a kommunikáció napi praxisban betöltött fontosságát, és tettek vállalást önfejlesztésre. A sikeres együttműködés nemcsak az orvosokon, ápolókon múlik, hanem a betegeken és hozzátartozóikon is. Számukra is tanulási folyamat a szükséges információk megszerzése, illetve annak megtalálása, hogy milyen mélységben igényelnek információkat és vállalnak döntést saját életüket illetőleg. Az a beteg, aki épp annyira tartja kézben az egészségügyi szakemberekhez fűződő viszonyait, amennyire erre igénye van, kevésbé szorong, mint aki úgy érzi, hogy csak sodródik. Ez pedig az orvosoknak, ápolóknak is sikerélményt jelent.

HOZZÁSZÓLÁSOK

0 hozzászólás

A kiadvány további cikkei

Klinikai Onkológia

Az ultramélyen elhelyezkedő végbélrák sebészi kezelése

METZGER Péter

A rectumsebészet technikai fejlődésével párhuzamosan a kemo- és sugárterápia együttes alkalmazásával az interdiszciplináris tumorkezelés nagymértékben javította a sebészi eredményeket, és ezzel egyidejűleg a betegek életkilátásait és életminőségét. Az igen mélyen, 2-3 centiméter távolságban a linea dentata vonalától elhelyezkedő malignus tumorok kezelése a rectumsebészet egyik legnehezebb területe. A laparoszkópos sebészi technika megjelenése előtt a kismedence mélyén a hagyományos sebészi technikával szinte lehetetlen volt a tumoros végbél megmentése. A sebészeti technika fejlődése során azonban az ultramély reszekció is kivitelezhetővé vált, mely a linea dentata vonaláig terjedő tumorok radikális eltávolítását is lehetővé tette. A laparoszkópos sebészi technika robbanásszerű előretörése és az onkológiai kezelések együttes hatása eredményeként a mély rectumtumorok sebészi interdiszciplináris terápiája széles körben elterjedt. Az ultramélyen, a linea dentatától 0,5-1,0 centiméter távolságban elhelyezkedő tumorok esetében, a neoadjuváns kezelést követően lehetségessé vált a végbél záróizmának megtartása. Ez az új technika lehetővé tette, hogy a beteg székletkontinenciaképessége megtartható maradjon. A neoadjuváns onkológiai kezelés tovább javította a betegek kilátásait, melynek eredményei már mérhetők.

Klinikai Onkológia

Onkológiai kezelések okozta perifériás neuropathia

DEMETER Gyula

A neuropathiás fájdalom az idegrendszer károsodása vagy működészavara következtében jön létre. Pontos patomechanizmusa nem ismert. A klinikai kép igen jellegzetes, ennek ellenére a súlyosság megítélése sok esetben szubjektív, pontatlan. A diagnózishoz validált mérési eredmények kellenek, melyhez standardizált vizsgálati módszerekre van szükség. A hagyományos kemoterápiák indukálta perifériás neuropathia (CIPN) a daganatos betegekben széles körben ismert. Az újabb kezelések - molekuláris válaszmódosítók, immunterápiák - okozta mellékhatásokról való ismeretek kevésbé elterjedtek. Az alábbiak a daganatellenes kezelés okozta perifériás neuropathiát tekintik át röviden az új terápiákat is érintve. A perifériás neuropathia kezelése jelenleg tüneti. A neurotoxicitás korai felismerése azért fontos, mert a terápia leállítása vagy dózismódosítás révén megelőzhető a további súlyos idegrendszeri károsodás. A megelőzésben vagy kezelésben további alapkutatási eredményekre van szükség.

Klinikai Onkológia

A méhtestrák korszerű kezelése

SIPOS Norbert

A méhtestrák a leggyakoribb nőgyógyászati rosszindulatú daganat a fejlett országokban. A legutóbbi években is tetten érhető incidencianövekedés hátterében többek között a civilizációs betegségként jelentkező elhízás áll. Etiológiájuk alapján a méhtestrákok heterogén csoportot alkotnak, ezért nem meglepő, hogy a hatékony terápiának is egyre inkább személyre szabottnak kell lennie. A méhtestrák elsődleges kezelése műtéti. A javasolt műtéti eljárás a teljes méh és a függelékek eltávolítása. A legfrissebb nemzetközi ajánlások, leszámítva az I/A. stádiumú, jól vagy közepesen differenciált, endometrioid típusú, 2 centiméternél nem nagyobb daganatokat, a kismedencei és paraaorticus lymphadenectomia elvégzését támogatják. Az adjuváns kezelés módját illetően, különösen az előrehaladt stádiumú esetekben, még mindig nem született teljes konszenzus. A posztoperatív sugárkezelés, kemoterápia, illetve a két modalitás különböző típusú kombinációjának hatékonyságát számos, jelenleg is folyó tanulmány vizsgálja. A kiújult méhtestrák nagyon rossz prognózisú, ebben az esetben szisztémás kezelés, leginkább kemoterápia jön szóba. A célzott gyógyszeres kezeléssel (angiogenezis-gátlás, mTOR-gátlás, hormonterápia) kapcsolatos vizsgálatok az utóbbi években biztató eredményeket szolgáltattak. A méhtestrákok 80%-a korai stádiumban felismerhető, eredményesen kezelhető betegség. Azonban az esetek kisebb hányadában a rossz kórjóslatú, recidív daganat terápiája komoly kihívást jelent a klinikus számára. Összefoglaló közleményünkben az utóbbi évek fontos eredményeit vesszük sorra, melyek a rossz prognózisú méhtestrákok kezelésében is áttörést hozhatnak a közeljövőben.

Klinikai Onkológia

Újdonságok a hodgkin-lymphoma ellátásában

ILLÉS Árpád, MOLNÁR Zsuzsa, MILTÉNYI Zsófia

A Hodgkin-lymphoma a nyirokrendszer rosszindulatú, csaknem kizárólag klonális B-lymphocyta eredetű megbetegedése, az összes lymphoma 12-18%-a, mely típusos morfológiai, klinikai és kezelési jellemzőkkel rendelkezik, ezek különböztetik meg a többi lymphomától. Napjainkban a rizikó- és válaszadaptált kezelési módszerek alkalmazásával a betegek 80-90%-a meggyógyul, de a relabáló, vagy refakter betegek kezelése változatlanul nagy kihívást jelent. A diagnosztikai és kezelési lehetőség utóbbi években bekövetkezett fejlődésének köszönhetően a gyógyulási eredmények további javulása várható, melyhez nélkülözhetetlen (jelentősen hozzájárulhat) az egységes szakmai ajánlás alkalmazása. Jelen közlemény tartalmazza az új WHO 2016-os szövettani beosztást, a diagnózisban szerepet játszó vizsgálatokat, kiemelve a 18FDG-PET/CT szerepét, az ezen alapuló stádiumbeosztásban használt Lugano-klasszifi kációt, az alkalmazandó első vonalbeli és szükség szerint ismételt kezelési lehetőségeket, kitérve az elérhetővé vált immunterápiákra, így a brentuximab vedotin és a PD1-gátlók szerepére a kezelésben, és a haemopoeticus őssejt-transzplantáció szerepére is.

Klinikai Onkológia

Biomarker - ma és holnap

KOPPER László

A biomarkerek (onkológiában tumormarkerek) olyan mérhető jelzőanyagok, amelyek meghatározott csoportok pontos, reprodukálható és objektív elkülönítésére alkalmasak. A biomarkereket a legkülönbözőbb célokra használják, pl. túlélés becslése (prognosztikai markerek), terápiás válasz előre jelzése (prediktív markerek), betegség kimenetelének követése (monitorozó markerek), tumortípus azonosítása (diagnosztikai markerek). Az onkológiában a biomarkerek legfontosabb feladata az, hogy adott betegnél jelezze a várható terápiás választ, a legkedvezőbb toxicitással (azaz segítsen kiválasztani adott tumorral szembeni legoptimálisabb kezelést). A biomarkerek alkalmazásának legnagyobb problémája a tumorok heterogenitása, a tumorsejtek geno- és fenotípusának állandó változása, ami magyarázza a részleges szenzitivitást és specificitást. A jelenleginél nagyobb gondot kell fordítani a standardizálásra és a validálásra. Valószínű, hogy nemsokára előnybe kerülnek a biomarker-panelek, és a markerekre alapozott, szelektált betegeken végzett klinikai vizsgálatok.

Lapszám összes cikke

Kapcsolódó anyagok

Lege Artis Medicinae

Hogyan érhetôk el a szakorvosok? Kommunikációs lehetôségek a szakorvos-beteg konzultációban

MOLNÁR Regina, PAULIK Edit, SÁGI Zoltán, KÖVES Béla

A szakorvosi konzultáció ha­gyományosan személyes találkozást je­le­nt. Napjainkban azonban a betegeknek nem kell feltétlenül bemenniük a rendelôbe azért, ha beszélni szeretnének az orvossal, hiszen számos új kommunikációs lehetôség is elterjedt már. Vizsgálatunk célja an­nak feltárása volt, mennyire jellemzô egy szakrendelôben az orvos és a beteg között a személyes találkozás mellett más lehetôségek (telefon, e-mail) igénybevétele. Fókuszcsoportos interjút vé­­geztünk egy budapesti szakrendelô szakorvosai és szakdolgozói körében, valamint mélyinterjút készítettünk az asszisztensek vezetôjével. A szakorvos és betege kö­zötti konzultáció többségében személyesen, a rendelôben zajlik, az asszisztens je­lenlétében, akinek a szerepe komplex és központi. Továbbá fontos eszköz a veze­tékes telefon, melyen a betegek rendelési idôben elérik az orvost vagy az asszisztenst. A mobiltelefon és az e-mail használata esetleges. A szakrendelô honlapja prak­tikus információkat közvetít a betegek felé. A ha­gyományos postai levél, szórólapok, kiadványok is jellemzôek a tájékoztatásban. Az orvosok véleménye meglehetôsen heterogén volt a betegek internethasználatáról és a betegekkel való online kapcsolattartásról. A felszereltség növelése mellett a technikai eszközök átgondolt, szervezett bevezetésével és használatával csökkenthetô lenne az egészségügyi szakemberek túlterheltsége.

Klinikai Onkológia

Pszichoonkológia a mindennapi gyakorlatban

ROHÁNSZKY Magda, PUSZTAFALVI Henriette

Az elmúlt negyven évben az egyre erősődő pszichoonkológia mint tudomány fokozatosan nyert teret az onkológia multidiszciplináris gyakorlatában. Összefoglaló cikkünkben a rákbetegek pszichológiai terheinek azonosításával és kezelési lehetőségeivel foglalkozunk. Érintjük a hatékony pszichológiai intervenciókat és bemutatunk két, a rákbetegek számára kidolgozott módszert, a Simonton tréninget és az Éber, tudatos fi gyelemre épülő Rákmegküzdés programot (MBCR). Foglalkozunk az orvos-beteg kapcsolatot befolyásoló kommunikáció jellegzetességeivel és a súlyos betegeket kezelő orvosok mentális terheivel, a kiégés jelenségével és a megelőzés lehetőségeivel.

Hypertonia és Nephrologia

Vérnyomás-variabilitás mérése és értéke a vérnyomáscélérték elérésének növelésében hypertoniabetegség esetén

KÉKES Ede, JÁRAI Zoltán, PAKSY András, KISS István

A szerzők egy beavatkozással nem járó, egyéves, multicentrikus, prospektív, megfigyeléses vizsgálat keretében a vérnyomás-variabilitás rövid távú (ABPM), valamint közepes és hosszú időtartamú mérés indexeit (standard deviáció - [SD] és variációs koefficiens [VC]) és azok hasznosságát elemzik a magyarországi hypertoniás populáció gondozási fázisában. A populációt két részre osztották: az aktív csoportban a gondozás során telekommunikációs eszközök segítségével maximális mértékben fokozták a beteg-orvos kapcsolatot és a betegek oktatását, saját aktivitásukat. A nem aktív csoportban a hagyományos gondozás zajlott. Mindezeken belül 6725, 18-64 év közötti és 1005, 65 év feletti hypertoniás beteg adatait elemezték. A vizsgálat indításakor 243 esetben ABPM-vizsgálat történt. 1407 diabeteses hypertoniás beteg adatait is összehasonlították a nem diabeteses betegekével. Elemezték az eddigi nemzetközi és hazai tapasztalatokat. Jelen vizsgálatban a hypertoniagondozás első három hónapja során a szisztolés és diasztolés vérnyomás-variabilitás csökkent a 18-64 éves csoportokban, de az aktív csoportban nagyobb méretű csökkenést lehetett elérni A 65 év felettieknél csak a szisztolés variabilitásban találtak szignifikáns változást, de itt is a variabilitási indexek az aktív csoportban végig kisebbek voltak. A 65 év felettieknél a diasztolés variabilitás nem változott szignifikánsan egyik csoportban sem. A diabeteses hypertoniásoknál a variabilitási indexeket csak a 12. hónapra sikerült csökkenteni. Egyértelműen igazolni lehetett, hogy a kiemelt szintű orvos-beteg kapcsolat kedvezően befolyásolja a vérnyomás-fluktuációt hypertoniás betegekben.

Lege Artis Medicinae

A telemedicina hatása az orvos-beteg kapcsolat átalakulására orvosok körében végzett interjúk eredményei alapján

BÁN Attila

Bevezetés - Az orvos-beteg kapcsolat mindig is az ellátás nélkülözhetetlen részét képezte, azonban az infokommunikációs technológiák egészségügyi integrációjával párhuzamosan átalakul az orvos-beteg kommunikáció. Így e tanulmány célja, hogy megvizsgálja milyen hatást gyakorol a telemedicina erre a kapcsolatra. Módszerek - A kutatás során kvalitatív módszer alkalmazása történt, melynek eredményeként összesen 58 félig strukturált interjú (45 férfi, 13 nő) készült el telemedicinában jártas orvosokkal. Az interjúpartnerek többsége radiológusok, háziorvosok és belgyógyászok közül került ki. Az interjúk kérdései arra vonatkoztak, hogy mi jellemzi az orvos-beteg kapcsolatot a távellátásban. Eredmények - Az interjúk eredményei arra engednek következtetni, hogy a teleradiológiában az orvos-beteg kapcsolat szinte megszűnik és elszemélytelenedik. Ennek következtében problémát jelenthet a sokszor hiányos klinikai információ a betegről. A távfelügyelet másfelől viszont egy minőségi változást hozhat az orvos-beteg kommunikációban. A beteggel való távoli kapcsolattartáson, a betegelégedettségen és a biztonság érzésén keresztül to­vább erősödhet az orvos-beteg kapcsolat. Következtetések - A szakirodalmi forrásokkal összhangban - a kutatás eredmé­nyei alapján - nincs egyértelmű bizonyíték arra, hogy a telemedicina csak pozitív, vagy csupán negatív irányban befolyásolná az orvos-beteg kommunikációt. A távgyógyászat egyes területein redukálódik (lásd távleletezés) ez a kapcsolat, más területeken viszont akár tovább is erősödhet (lásd távfelügyelet).

Lege Artis Medicinae

E-doktorok és e-páciensek Magyarországon - Kvalitatív vizsgálat a magyarországi orvosok gyógyítással kapcsolatos internethasználatáról és attitűdjeiről

GYŐRFFY Zsuzsa, MESKÓ Bertalan

BEVEZETÉS - Az orvosok és a betegek internethasználata új kihívások elé állítja mind az orvosi, mind pedig a társadalomtudományokat. Magyarországon az orvosok internethasználata közel 100%-os, míg a betegek mintegy 80%-os arányban keresnek gyógyítással kapcsolatos indormációkat a világhálón. MÓDSZEREK - Kvalitatív, feltáró jellegű kutatás (n=83) a Magyarországon praktizáló orvosok körében. A strukturált interjú kérdései egyrészt az orvosi internethasználatra, másrészt a betegek intenethasználatával kapcsolatos orvosi attitűdökre fokuszáltak. EREDMÉNYEK - A megkérdezett orvosok 100%-ban használják az internetet napi munkájuk során. Ugyanakkor mintegy 76%-uk nem tartja egyértelműen helyesnek a betegek internethasználatát, elsősorban szakmai okokból, másrészt az orvos-beteg kapcsolat megváltozásától tartva. A megkérdezettek mintegy 24%-a tartja kifejezetten hasznosnak a betegek internethasználatát a gyógyításban. KÖVETKEZTETÉSEK - Kutatásunk egy kvantitatív felmérés előtanulmányának tekinthető. Vizsgálatunk alapján elmondható, hogy a magyarországi orvosok - bizonyos megszorításokkal - egyre nyitottabbá válnak mind a saját, mind pedig betegeik internethasználatával kapcsolatban.