Az epileptogenesis útjainak vizsgálata a rend­szerepilepszia-koncepció mentén. Irodalmi áttekintés és saját tapasztalatok alapján ismertetjük a deklaratív memóriarendszer, az alvás/ébredés és a perisylvian kommunikációs rendszer epilepsziás átalakulását, majd az epileptogenesis folyamatát bemutatjuk az agyi sérülések és a poszttraumás epilepszia modelljén is. Az ismertetett rendszer-epilepsziák kiala­kulásában közös lépések ismerhetők fel a plaszticitás és a NREM-alvás alatti szinaptikus homeosztázis felfoko­zó­dásában, ami egyben rávilágít az alvás döntő szerepére epilepsziában. Megkíséreljük körvonalazni a rend­szerepilepszia-koncepciót, és az egymással összefüggő plaszticitás – alvási szinaptikus homeosztázis „kisiklása” formájában rámutatunk az epileptogenesis lehetséges közös patomechanizmusára.

A vakcina elutasítása komoly kihívást jelent a pandémia elleni harcban. Ugyanakkor a vakcinaelutasítás negatív gyógyszerszedési attitűdként is értelmezhető, amit korábbi eredményeink szerint az affektív tünetek is jelentősen befolyásolhatnak. Tekintettel arra, hogy az affektív zavarok száma világszerte drámaian megemelkedett a pandémia következtében, a depressziós és szorongásos tünetek hatása a vakcinával szembeni negatív attitűdre meghatározó lehet. Vizsgálatunk célja az volt, hogy meghatározzuk az affektív tünetek és a neurokognitív funkció javulása és a gyógyszerszedési attitűd, valamint az egészségkontrollhit változása közötti össze­függéseket pszichiátriai betegek csoportjában. A vizsgálatban 85 pszichiátriai beteg adatait dolgoztuk fel, akik az Egészségkontrollhit Kérdőív (Patient’s Health Belief Questionnaire on Psychiatric Treatment, PHBQPT) 5 alskáláját (a gyógyszerek negatív aspektusa, NA; a gyógyszerek pozitív aspektusa, PA; Orvos-egészségkontrollhely, Doctor HLOC; Belső egészség­kontrollhely, Internal HLOC; Pszichológai reaktancia, PR) és a Kórházi Szorongás és Depresszió Skálát (Hospital Anxiety Depression Scale: HADS-Anx, HADS-Dep) töltötték ki, valamint neurokognitív teszteket végeztek (Stroop teszt és Trail Making teszt). A kérdőíveket és tesz­teket a kezelés első napján és az adott kórképnek meg­felelő 14 napos kezelést követően vettük fel a betegekkel. Páros t-teszttel és generalizált lineáris modellel elemeztük a változók közötti összefüggéseket. A kiindulási NA- és HADS-Anx-értékek szignifikánsan korreláltak (p=0,001), és 14 napos kezelés után az NA-pontszám csökkent (p = 0,001), míg a Doc­tor HLOC- és az Internal HLOC-pontszám emel­kedett (p = 0,001 és p = 0,006). A neurokognitív teljesítmény szignifikánsan javult a kezelés 2. hetének végére (p < 0,005). A HADS-Anx- és HADS-Dep-pontszám csökkenése és az NA alskála pontszámának csökkenése szingifikáns összefüggést mutatott (p = 0,002 és p = 0,006). A PA emelkedése a HADS-Dep-pontszám csökkenésével korrelált (p = 0,028). A neurokognitív funkció javulása nem volt hatással a PHBQPT alskála pontszámainak változására. A gyógyszeres kezeléssel szembeni attitűd és az affektív tünetek összefüggései alapján fontos következtetéseket vonhatunk le a vakcinát elutasító magatartással kapcsolatban is. Eredményeink arra utalnak, hogy az affektív tünetek negatív hatással bírnak a kezeléssel szembeni attitűdre, és a tünetek javulása a terápia elfogadását is segíti, függetlenül a kezelést indokló diagnózistól. A neurokognitív funkciók ilyen irányú hatását nem tudtuk kimutatni, ami arra utalhat, hogy ezeknél a pácienseknél a vakcinával kapcsolatos edukációs programok hatástalanok lehetnek. Tekintettel arra, hogy az affektív zavarok előfordulása a pandémia során jelentősen megnőtt, a negatív érzelmi állapotok kiszűrése és kezelése kulcslépés lehet a vakcina elfogadásának javításában. Annak ellenére, hogy a pszichiátriát a Covid-ellátás frontvonalán kívüli ellátásként tartják számon, nagyobb figyelmet kellene fordítani a mentálhigiénés szolgálatok elérhetőségére a pandémia idején is, mivel a vakcinát elutasító magatartás mögött pszichés zavarok is húzódhatnak.

[A tanulmány célja annak megállapítása volt, hogy hogyan befolyásolja az akut ischaemiás stroke bekövetkezte előtt alkalmazott thrombocytaaggregáció-gátló és antikoaguláns terápia a mechanikus thrombec­tomia sikerességét. A Gaziantep Egyetem Stroke Központjában 2018 januárja és 2019 februárja között akut ischaemiás stroke miatt mechanikus thrombectomiával kezelt 174 be­teg adatait elemeztük retrospektív módon. Értékeltük a betegek demográfiai sajátosságait, a stroke bekövetkezte előtt alkalmazott thrombocytaaggregáció-gátló és antikoaguláns terápiájukat és a mechanikus thrombec­tomia sikerességét jelző, azaz a reperfúzió mérése érdekében rögzített módosított TICI- (Thrombolysis-In-Cerebral-Infarction) pontszámukat. Az eredményeket p < 0,05-os statisztikai szignifikanciaszinttel elemeztük. A mechanikus thrombectomián áteső 174 beteg átlagos életkora 63,3 ± 13,5 volt. 23/174 (13,2%) beteg részesült a stroke-ot megelőzően anti- koa­guláns terápiában (warfarin/OAC vagy új generációs orális antikoaguláns/NOAC) és 28/174 (16,1%) részesült thrombocytaaggregáció-gátló kezelésben. Szignifikánsan (p = 0,001) magasabb volt azoknak az akut ischaemiás stroke-ot megelőzően antikoaguláns terápiában részesült betegeknek a száma, akik kórtörténetében pitvarfibrilláció szerepelt. Azok a betegek, akik kórtörténetében az akut ischaemiás stroke-ot megelőzően hypertonia (HT), diabetes mellitus (DM) vagy koszorúér-betegség (CAD) szerepelt, nagyobb arányban részesültek thrombocytaaggregáció-gátló kezelésben (p = 0,003; p = 0,037; p = 0,005). A sikeres rekanalizáció (mTICI ≥ 2b) aránya nagyobb volt abban a mechanikus thrombectomiában részesült beteg­csoportban, amelynek tagjai az akut ischaemiás stroke-ot megelőzően antikoaguláns terápiát kaptak (p = 0,025). Vizsgálatunk eredménye azt mutatja, hogy a mechanikus thrombectomia előtti thrombocyta­aggregáció-gátló és antikoaguláns terápia indirekt pozitív hatással lehet a mechanikus thrombectomia sikerességére.]

[A hét egyes napjaira eső öngyilkosságok arányát számos tényező befolyásolja. Ezek közé tartozik a nem, a pszichiátriai betegség és az alkoholfüggőség. Kutatásukban a szerzők az alkoholfogyasztás hatását vizsgálják a hét egyes napjain bekövetkező öngyilkossági halálozásra a Csuvas Köztársaságban. Igazságügyi orvostani adatbázisból, az 1997 és 2002 között öngyilkosság miatt a Csuvas Köz­társaság két nagyvárosában elhunytak adataiból a nemre, a halálozás napjára, a vér- és vizeletalkohol-teszt eredményére, valamint az alkoholfüggőségre vonatkozó adatok kerültek feldolgozásra. A vizsgálat 6 éves időszakában 1379 öngyilkosságot követtek el, ennek 59%-át alkohol hatása alatt. A nők leggyakrabban hétfőn, míg a férfiak szerdán követték el az öngyilkosságot. Összességében az öngyil­kossági halálozás hétfőn volt a legmagasabb, csütörtökön a legalacsonyabb. Ünnepnapokon mindkét nemben ala­csonyabb volt az ittasan elkövetett öngyilkosság koc­­-ká­zata, mint hétköznapokon vagy hétvégén. A vizsgált városi lakosokból álló mintában az öngyilkosságok heti megoszlása csak részben követte az irodalmi adatokat. A hét egyes napjain bekövetkező öngyilkossági halálozás nemi különbséget mutatott; nőknél hétfőn, férfiaknál szerdán volt a legmagasabb. A munkanapokon ittasan elkövetett magasabb számú öngyilkosság a munkával kapcsolatos stresszel hozható összefüggésbe, a hétvégi alacsonyabb arányok pedig azzal, hogy ilyenkor az alkoholfogyasztás általában családtagok vagy barátok kellemes társaságában történik, ami csökkenti a feszültséget és az öngyilkossági gondo­latokat. A férfiak többsége alkoholt fogyasztott az öngyil­kos­ság elkövetése előtt, míg nőknél ez csak pénteken és vasárnap volt megfigyelhető. Az alkoholfogyasztás jelentős mértékben hozzájárul az öngyilkossági magatartáshoz a Csuvas Köztársaságban. ]

[A májtranszplantáció a végstádiumú májelégtelenségben szenvedők egyetlen kuratív lehe­tő­sége. A májtranszplantáció a többi szervátültetéshez képest gyakrabban társul neurológiai betegségekkel. Vizsgálatunk célja az volt, hogy számba vegyük, milyen neurológiai rendellenességek jelentkeznek a májtranszplantáltak körében, és meghatározzuk, hogy ezek közül melyek befolyásolják a mortalitást. Száznyolcvanöt beteget vontunk be a vizsgálatba, közülük 105-nek voltak neurológiai rendellenes­ségei, míg 80-nak nem. Az utánkövetést három perió­dusba soroltuk: preoperatív, korai posztoperatív és késői posztoperatív szakaszba. Elemeztük az összes orvosi fel­jegyzést, beleértve a demográfiai, laboratóriumi, radiológiai és klinikai adatokat is. Neurológiai rendellenességeket 52 betegnél (28,1%) figyeltünk meg a preoperatív periódusban, 45 betegnél (24,3%) a korai posztoperatív, és 42 betegnél (22,7%) a késői posztoperatív időszakban. A leggyakoribb neurológiai rendellenesség a preoperatív szakaszban a hepaticus encephalopathia, a posztoperatív szakaszban pedig a módosult mentális állapot volt. A hepaticus encephalopathia és a módosult mentális állapot egyaránt magas mortalitást okozott (37,5% és 57,7%; p = 0,019 és 0,001), és a halálozás független rizikófaktorának bizonyult. Az élő donoros transzplantáció ritkábban okozott mentális állapotromlást (p = 0,049). A halálozási arány magas volt (53,8%) a rohamokban szenvedő betegeknél (p = 0,019). Míg a neurológiai rendellenes­ségben szenvedő Wilson-kóros betegeknél 28,6%-os volt a mortalitás, a neurológiai rendellenességekkel nem rendelkező betegek körében nem fordult elő haláleset. Számos neurológiai rendellenességet azonosítottunk a májtranszplantált betegek körében. Kimutattuk azt is, hogy a súlyos neurológiai rendellenességek, beleértve a hepaticus encephalopathiát és a görcsrohamokat, magas morbiditással és mortalitással járnak. Ezért a rossz kimenetel elkerülése érdekében a hepaticus encephalopathiát a májtranszplantáció elsőbbségi kritériumának kell tekinteni.]