Ideggyógyászati Szemle

Subduralis haematomák cholinesterase activitása

ÁFRA Dénes1, WOLLEMANN Mária1

1963. AUGUSZTUS 01.

Ideggyógyászati Szemle - 1963;16(08)

A szerzők operált subduralis és intracerebralis haematoma-tartalmak cholinesterase enzym aktivitási vizsgálatairól számolnak be. A műtétkor nyert folyadék cholinesterase és acetylcholinesterase aktivitásának meghatározásával kíséreltek meg párhuzamot vonni az enzym-aktivitás és a haematoma fennállásának ideje között. Az eredmények azt mutatták, hogy a tokos haematomák folyadéktartalma nem tekinthető stabilnak, a keletkezés idejétől számítva. A két vizsgált enzym aktivitásának változása arra a lehetőségre enged következtetni, hogy a folyadéktartalom – feltehetően transsudatio útján - folyamatosan kiegészül.

AFFILIÁCIÓK

  1. Országos Idegsebészeti Tudományos Intézet

HOZZÁSZÓLÁSOK

0 hozzászólás

A kiadvány további cikkei

Ideggyógyászati Szemle

Tapasztalataink Parkazinnal, és annak egyéb antiparkinsonos gyógyszerrel való kombinációjával

DOBI Sándor

Klimes ambulans beteganyagon szerzett kedvező tapasztalatai után mi kórházi, többségében tehát súlyosabb, beteganyagon is kedvező tapasztalatokat szereztünk a Parkazinnal. Tapasztaltuk a kifejezett rigorcsökkentő hatást, és tapasztaltuk azt, ami egyéb korábbi gyógyszerekkel szemben feltétlenül előnyként mutatkozott, hogy jelentős tremorcsökkentő hatással is rendelkezik. Ez a tremorcsökkentő hatás, amely annál kifejez rövidebb a betegek anamnesise, a Parkazin legfőbb előnye, és ez alkalmazását a parkinson-syndroma valamennyi esetében indokolttá teszi. A tremorra és rigorra kifejtett kedvező hatása mellett, a rigorcsökkentésen keresztül jelentősen javítja az akinesist is, anélkül, hogy a primer motoros indítékcsökkenést befolyásolná. Ez utóbbit a psychés tünetek közé kell sorolnunk, ezeket pedig a Parkazin érintetlenül hagyja. Ennek ellenére azonban jelentős, másodlagos, psychés hatással is rendelkezik, amit a tehetetlen reszkető betegek mozgás képességének javítására és a remegés csökkenésére lehet visszavezetni, amely által a betegek emotionalis afficiálhatósága is csökken. A parkinson-syndroma részjelenségeként jelentkező és a szocialis beilleszkedést nagymértékben rontó vegetatív jelenségek befolyásolására a gyógyszer előnyösen kombinálható belladonna-származékokkal, tapasztalataink szerint leginkább Bellafit-tal. Mindez azt jelenti - elfogadva a parkinson-syndroma fő összetevőinek különböző lokalizátiós mechanizmusát –, hogy a Parkazin támadáspontja azokon a területeken van, amelyek a parkinsonos tremor és rigoros tónusfokozódás létrejöttében játszanak szerepet.

Ideggyógyászati Szemle

Symptomás trigeminus neuralgiával jelentkező epipharynx tumoros eseteink elemzése

LUKÁCS Kornél

Három epipharynx tumoros betegünk esetleírása után az epipharynx tumorok symptomatológiáját foglalom össze, az ún. latens szak kihangsúlyozásával, mikor még csak a fájdalom organicus rangra való emelése és a fülészeti panaszok helyes értékelése segíthet a korai dg. felállításában.

Ideggyógyászati Szemle

A spontan intracerebralis haematomák sebészi kezelése

ÁFRA Dénes, OROSZ Éva

A szerzők 28 spontan intracerebralis haematoma műtéti kezelésének eredményeiről számolnak be. A vérzés okaként 12 esetben hypertonia arteriosclerosis vehető fel a klinikai vizsgálatok alapján; 2 fiatalkorú betegben a vérzés angiographiával nem kimutatható mikroangiomából származott, míg a többi esetben az aetiológia ismeretlen. A kezdet és a kórlefolyás alapján az eseteket 3 csoportba sorolták : 1. pseudotumoralis vagy chronicus forma, 2. apoplectiform kezdetű és 3. subarachnoidealis vérzéssel induló betegség. A haematomák megoszlása localisatio szerint a következő volt: frontalis 5, temporalis 8, capsularis 5, trigonum táji 9, cerebellaris 1. A 28 beteg közül meghalt 5 (18% műtéti mortalitás). A két héten belül operált 10 betegből 4, a későbbi megoperált 18-ból pedig 1 halt meg. A késői műtétek feltűnően jobb eredményei ellenére a korai beavatkozás kategorikus elhárítása nem lehetséges, hanem a műtéti indicatio individualis elbírálása szükséges, különösen az acut fasisban.

Ideggyógyászati Szemle

Futószalagon dolgozó motorkészítők idegrendszeri igénybevételének vizsgálata

BÁLINT István, HÓDOS Tibor

A modern technológia és munkaszervezés révén a futószalagon történő termelés esetében jelentősen csökkenthető a munkafolyamat objektív jellegén kívül eső tényezők által az idegrendszerre gyakorolt stressz hatása. A gyártósoron dolgozók idegrendszeri megterhelésének csökkentésére irányuló intézkedések sikere csak akkor növelhető, ha a munkafolyamat jellegéből adódó stresszhelyzetet megváltoztatják. Mivel a kötött munkafolyamat során az ismétlődő és egyenletes manipulációk elsősorban az egyéni tempó és ritmus szűk határok között történő alkalmazkodását igénylik, a dolgozó ember idegrendszeri terhelése az adott időpillanatban az alkalmazkodás mentális teljesítményében tükröződik. Az időérzékeléssel kapcsolatos vizsgálatok két területen mutatták ki a munkakörülmények javításának szükségességét az idegrendszeri terhelés további csökkentése szempontjából: 1. a monotónia további korlátozása érdekében a gyártósoron a feladatok összekapcsolását új módon kell szabályozni, 2. az időbeli alkalmazkodás megkönnyítése érdekében a korábbinál több mikroszünetet kell beiktatni a gyártósoron az egyes feladatok közé.

Lapszám összes cikke

Kapcsolódó anyagok

Ideggyógyászati Szemle

Intracranialis EEG-monitorozási eljárások

TÓTH Márton, JANSZKY József

Gyógyszerrezisztens epilepsziabetegség esetén a reszektív sebészeti beavatkozás nyújtja a legjobb esélyt a rohammentességre. Elokvens kérgi área mellett elhelyezkedő rohamindító zóna, vagy extratemporalis betegek MR-ne­gativitása, vagy diszkordáns preoperatív vizsgálati eredmények esetén intracranialis EEG-vizsgálat elvégzése szükséges. Jelenleg háromfajta elektróda használata a legelterjedtebb: 1. foramen ovale (FO) elektróda, 2. subduralis strip vagy grid elektróda (SDG), 3. mélyelektróda (sztereo-elektroencefalográfia, SEEG). Az FO elektróda használata napjainkban a bitemporalis esetekre korlátozódik. Az SDG és az SEEG, különálló filozófiai megközelítéssel, különböző előnyökkel és hátrányokkal rendelkezik. Az SDG alkalmas a hemisphaerialis és interhemisphaerialis felszín közeli rohamindító zónák meghatározására az MR-negatív és MR-pozitív epilepsziás betegekben egyaránt; elsőként választandó módszer elokvens kérgi áreák közelében elhelyezkedő rohamindító zóna esetében. Az SEEG a mélyebb corticalis struktúrák (sulcus alatti dysplasiák, amygdala, hippocampus) feltérképezésére kiválóan alkal­mas, azonban a kis felbontás miatt nagyon pontos tervezést igényel. Mindkét módszer magas posztoperatív rohammentességet kínál (SDG: 55%, SEEG: 64%), tolerálható szövődményráta mellett.

Ideggyógyászati Szemle

[Subduralis, subarachnoidealis és állományi vérzés egyidejű kialakulása perifériás arteria cerebri media aneurysmaruptura után]

BÉRES-MOLNÁR Anna Katalin, FOLYOVICH András, SZLOBODA Péter, SZENDREY-KISS Zsolt, BERECZKI Dániel, BAKOS Mária, VÁRALLYAY György, SZABÓ Huba, NYÁRI István

[Az agyi állományvérzés leggyakoribb oka hypertonia, a subarachnoidealis vérzésé érmalformáció megrepedése, a subduralis haematomáé rendszerint koponyatrauma. E háromféle vérzés egy időben, közös okra visszavezet­hetően ritkán alakul ki. Az intracerebralis aneurysmák gyakorisága a Willis-körtől távolodva csökken, az a. ce­rebri media distalis szakaszán alig fordul elő, ezek az esetek szinte mindig úgynevezett mycoticus aneurysmák, melyek általában súlyos immundeficiens állapotokban, endocarditisben alakulnak ki. Az 59 éves nőbeteg anamnézisében hypertonia, diétával egyensúlyban tartott diabetes mellitus szerepelt. Trauma nem érte. Felvételére egy napja fennálló, mind kifejezettebb szótalálási nehézség, bal oldali fej­tetői fájdalom miatt került sor. Felvételekor enyhe motoros aphasiát észleltünk. Érkezése után néhány perccel comatosussá vált, légzése felületes lett. CT-vizsgálattal bal olda­lon, frontoparietalisan subduralis és subarachnoidealis vérzés, mellette állományvérzés ábrázolódott, jobb oldalon a ponsban is állományvérzés látszott. Haemostatisa rendben volt. A subduralis haematoma evacuatióját követően gépi lélegeztetésre volt szükség. Szepszis alakult ki, MRSA igazolódott. Széles spektrumú antibiotikum mellett többször szorult transzfúzióra. Echokardiográfia vegetációt nem igazolt. Neurológiai státusza, vigilitasa fokozatosan javult, per os táplálhatóvá vált. A megkezdett rehabilitációt GM status epilepticus szakította meg. Koponya-CT, CT-angiográfia bal oldalon, az a. cerebri media perifériás szakaszán aneurysmát igazolt. Fizi­kális státusza alapján két hónappal később vált alkalmassá műtétre, melynek során bal oldali hátsó frontális feltáráson keresztül a corticalis felszínen elhelyezkedő aneurysmát két clippel elláttuk. A műtéti lelet és az érfalból készült szövettani vizsgálat „valódi”, nem mycoticus aneu­rysmát igazolt. Betegünk kórtörténetének különlegessége az egyidejűleg kialakult érmalformáció okozta subduralis, subarachnoidealis és agytörzsi, infratentorialis vérzés. Az igazolódott aneurysmaesetünk lokalizációjában rendkívül ritka. Még inkább különleges, hogy nem mycoticus aneurysma volt. A beteg maradványtünetekkel, de aktív életet él.]

Ideggyógyászati Szemle

A subduralis vérzés miatt kezelt betegek halálozását befolyásoló tényezõk

SÁNDOR János, SZÜCS Mária, KISS István, EMBER István, CSEPREGI Gyula, FUTÓ Judit, VIMLÁTI László, PÁL József, BÜKI András, DÓCZI Tamás

Bevezetés - A subduralis vérzés (SDH) népegészségügyi súlya nagy: részben a gyakoriság, a nagy letalitás miatt, valamint azért, mert viszonylag fiatal populációt érint. A nemzetközi ajánlásoknak megfelelő kezelés hatékonysága az utóbbi évtizedben jelentősen javult. A betegeket hazánkban mégis meglehetősen heterogén módon látják el. A szerzők vizsgálatuk során leírták a kezelés eredményességének heterogenitását - földrajzilag meghatározva a jól és kevéssé jól ellátott populációkat -, a betegek adataihoz kapcsolták az ellátási gyakorlat különbségeit, és meghatározták az ellátási különbségek és az eredményesség közötti viszonyt. Adatok és módszerek - A betegek 79%-át ellátó kórházak részvételével 1997-ben végzett kérdőíves adatgyűjtés adatait használták fel az ellátási gyakorlat leírásához. Az 1997-1999- es kórházi teljesítményelszámolásokból nyerték a betegekre vonatkozó adatokat. A halálos kimenetel prediktorait logisztikus regressziós elemzéssel vizsgálták. Eredmények - A vizsgálat idején sok ellátó intézmény alkalmazott a nemzetközi ajánlásoknak nem megfelelő protokollokat. A nem folyamatos idegsebészeti szolgálat és CT-hozzáférés, az intracranialis nyomás monitorozásában és a lélegeztetésnél a nem az ajánlásoknak megfelelő eljárás kockázatnövelő hatásúnak bizonyult. Megállapították, hogy a protokollok hiányosságainak megszüntetése révén a különböző módon definiált betegcsoportokban legalább 15-20%-os letalitáscsökkenést lehetett volna elérni. Az országon belül több mint kétszeresnek bizonyult az ellátás hatékonyságának különbsége a legkedvezőbb és a legkedvezőtlenebb megyék között. Amennyiben a legalacsonyabb letalitású megye viszonyai érvényesültek volna az egész országban, a subduralis vérzés fődiagnózisú betegek közötti letalitás 21%- kal lett volna alacsonyabb. (Mivel a kódolási szabályok jelenleg nem különítik el az akut és a krónikus eseteket, és nem regisztrálják a felvételi állapot súlyosságát sem, az eredmények óvatos interpretációt igényelnek.) Következtetés - A szerzők vizsgálatuk adatai alapján a nemzetközileg elfogadott ajánlások szigorúbb betartását szorgalmazzák, mivel leírják az ajánlásoknak nem megfelelő ellátási formák letalitásnövelő hatását hazánkban.

Ideggyógyászati Szemle

Súlyos fokú spontán intracranialis hipotenzió Marfan-szindrómás serdülő esetében

ROSDY Beáta, KOLLÁR Katalin, MÓSER Judit, VÁRALLYAY György, KORDÁS Mariann

A spontán intracranialis hipotenzió a kötőszöveti betegségek ritka szövődménye. Ezek egyike a Marfanszindróma. Az életkor előrehaladtával meningealis diverticulumok jelentkezhetnek. Ezek általában kis traumákat vagy Valsalva-manővert követően megrepedhetnek, és spontán liquorcsorgás következhet be. Ennek következménye a liquorhipotenzió, amely posturalis fejfájással jár. Most 15 éves serdülő leány esetét ismertetjük, akinek a Marfan-szindrómáját is a neurológiai betegség kapcsán diagnosztizáltuk. Banális fejtraumát követően tűrhetetlen posturalis fejfájásai léptek fel. Koponya-MR-vizsgálattal kétoldali, résszerűen beszűkült kamrákat találtunk, kétoldali subduralis effúzióval, megvastagodott, kontrasztanyagot halmozó durával. Az agytörzs lefelé helyezett volt. A gerinc-MR-felvételeken a nyaki gerincszakaszon az epiduralis vénás plexusok és a durazsák jelentősen kiszélesedtek. A sacralis gyökök mentén kissé szabálytalanul tágult gyöktasakok ábrázolódtak. Liquorkilépési hely nem látszott. Izotópos liquorszcintigráfiás vizsgálat azonosította a liquorkilépés helyeit. Két hónapos sikertelen konzervatív kezelést követően műtét mellett döntöttünk. Epiduralisan fiziológiás sót adtunk injekcióban az LIII-IV között, amelynek eredményeképpen két és fél éve panaszmentes. A kontroll koponya- és cervicalis MRfelvételeken kóros nem látható. Az epiduralisan beadott autológvér-injekció előtt - amely szintén ajánlott kezelési mód - javasoljuk a fenti technika kipróbálását.

Ideggyógyászati Szemle

[A trephined-szindróma - egy alulbecsült és kevéssé értett komplikáció dekompresszív craniectomia után]

LÁNG József, GANAU Mario, PRISCO Lara, BOZSIK Krisztina, BANCZEROWSKI Péter

[A mai napig intenzív vita övezi a dekompresszív craniectomiát (DC). Ez az eljárás olyan jelentős szövődményeket rejt magában, mint a korábbi állományi vérzések növekedése, az agyállomány herniálódása, subduralis hygroma keletkezése, vagy hydrocephalus internus kialakulása. A DC késői lehetséges szövődményeinek egyike a trephined-szindróma (ST), más néven „sinking bone flap syndrome”, amit már 1939-ben is leírtak. Az ST az intracranialis nyomás térfogatváltozással összefüggő neurológiai tünetek kialakulását foglalja magában, mivel kiterjedt koponyacsont-defektussal rendelkező betegekben megváltozik az intracranialis nyomás (ICP), valamint a liquor, a vér, és az agyszövet térfogatainak aránya. Ezen áttekintés célja a kórkép és a kialakulásához vezető lehetséges patofiziológiai mechanizmusok ismertetése, illetve az alarmírozó tünetek és egyéb olyan információk összegzése, melyek hasznosak lehetnek a dekompresszív craniectomián átesett betegekkel foglalkozó társdiszciplínák számára. Ennél a hirtelen állapotromlást mutató, de többnyire reverzibilis kórképnél az időben felismert tünettan optimalizálhatja a terápiát. Általános kezelési stratégia a mielőbbi cranioplastica, ugyanakkor a gyakran társult agyvízkeringési zavar hosszas korrekciót igényelhet. A söntrendszer nyomásának gyakori változtatása, illetve a lumbálpunkció veszélyes szövődményeket, állapotrosszabbodást eredményezhet a középvonali struktúrák vongálódásán keresztül. A fentiek miatt az ideális kezelés megtalálása sokszor kifejezett klinikai kihívást jelent.]