A Bratman által 1997-ben leírt orthorexia nervosa helye a diagnosztikai rendszerekben nem tisztázott, azonban az egyre szaporodó klinikai tapasztalatok és kutatási eredmények által egyre több adat és információ áll rendelkezésünkre az orthorexia nervosa epidemiológiájáról, társadalmi és egyéni háttértényezőiről. Az általános populációban 6,7%-os prevalenciát mutató orthorexia szempontjából az egészségügyi hivatás választása fokozott kockázati tényezőnek tekinthető (prevalencia: 35-57,6%). A képzettség, a hivatásválasztás, a szocioökonómiai státus, illetve a társadalmi elvárások ideáljának internalizációja meghatározó tényezők az ON iránti hajlam kialakulása szempontjából, míg a nem, az életkor és a testtömegindex szerepe nem bizonyult relevánsnak. Az egységes kritériumok és a megfelelő kutatási elrendezések hiánya akadályozza az adatok általánosíthatóságát. További vizsgálatok szükségesek, amelyek nagy elemszámú, reprezentatív mintán, jó pszichometriai jellemzőkkel rendelkező mérőeszközökkel összehasonlíthatóvá teszik az orthorexia nervosa kutatásának adatait.

Háttér és célkitűzés - Irodalmi adatok szerint a személyes rehabilitációs célok, illetve az életminőségcélok feltárása javíthatja a rehabilitáció eredményességét. Vizsgálatunk célkitűzése a rehabilitációra kerülő emberek életminőségcéljainak feltérképezése strukturált interjú módszerével, a módszer alkalmazhatóságának vizsgálata. Módszerek - Egymást követően felvett és vizsgálatba vonható, gerincvelő-sérülés miatt első rehabilitációban részesülő személyekkel készítettünk strukturált interjút. Az interjú vezérfonalát az Egészségügyi Világszervezet életminőség-felmérő módszerének generikus, rövid változata, valamint a specifikus fogyatékossági modul képezte. Annak tanulmányozására, hogy módszerünk nem akadályozza-e a vizsgált személyek rehabilitációját, összehasonlítást végeztünk a vizsgálati periódus előtt egymást követően felvett személyek (n=58), illetve a vizsgálatot befejező személyek (n=53) rehabilitációs eredményei között. Erre a célra a Funkcionális Függetlenség Mérést használtuk. Végül az interjúk tartalomelemzését végeztük. Eredmények - Pszichés labilitás, illetve szövődmények akadályozták a részvételt az interjúban 24 esetben, hét személy nem egyezett bele a részvételbe. A 71, vizsgálatban részt vevő személy közül 53 rehabilitációja fejeződött be. Rehabilitációs eredményeik jobbak, mint a kontrollcsoporté, szignifikáns különbség a szociális funkciók tárgykörben volt mérhető. A vizsgálatba vont személyek életminősége a rehabilitáció folyamata alatt elhanyagolható mértékben romlott, az autonómia-tárgykör kismértékben javult, az inklúzió nem változott. A tartalomelemzés alapján életminőségcéljaik között a társas kapcsolatok jelentősége emelkedett ki. Következtetések - Bemutatott eredményeinkkel igazoltuk, hogy a gerincvelősérült emberek életminőségcéljai strukturált interjúk segítségével a rehabilitáció korai stádiumában feltárhatók. A vizsgálat céljából választott életminőségfelmérő módszer az interjúk felvételét jól támogathatja.

Háttér - Még mindig nem tisztázott a vinpocetin, a szintetikus etil-alkaloid vincamin értágító hatása. A gyógyszer adása előtt és után transcranialis Doppler-technikával mérték a cerebralis vasomotor-reaktivitást az arteriolák vasodilatatiójának a megítélésére. A vizsgálat célja a vinpocetin vasodilatativ hatásának a felmérése volt cerebralis kisérbetegségben (SVD) szenvedők esetében a cerebralis VMR mérésével. Anyagok és módszerek - Összesen 30, SVD-ben szenvedő beteget kezeltünk három hónapig orálisan 15 mg vinpocetinnel. A cerebralis VMR-t légzés-visszatartási teszttel határoztuk meg. A légzés-visszatartási indexet (BHI) standard módon határoztuk meg, a >0,69-ot tekintettük normálisnak. A kiinduláskor, a kezelés előtt (I) meghatároztuk a BHI-t, a módosított Rankin-skála (mRS) pontszámát és a Mini Mental State Examination (MMSE) pontszámát. Egy hónappal később (II) ismét megmértük a BHI-t, majd három hónappal a kezelés után (III) elemeztük a BHI-t, az mRSpontszámot és az MMSE-pontszámot. Eredmények - A betegek átlagéletkora 61,4±11,5 év volt (40-77 év), 18 (60%) volt nő és 12 (40%) férfi. A kezelés során a jobb oldali MCA-ban nőtt a BHI (I) 1,18±0,53, (II) 1,26±0,54, (III) 1,37±0,41, statisztikailag szignifikáns különbséggel az I. és III. mérés között (p<0,05). Növekedést észleltünk a bal MCA-ban (I) 1, 25±0,53, (II) 1,31±0,55 és (III) 1,32±0,42, de ez nem érte el a statisztikai szignifikancia határát (p>0,05). Az átlagos MMSE-pontszám szignifikánsan nőtt a kiindulástól 27,4±2,3-ről 28,5±2,0-re három hónapos kezelés után (p<0,001). A funkcionális status statisztikailag szignifikáns javulást mutatott az mRSpontszám javulásával 2,1±1,0-ről 1,1±0,6-re (p<0,001). Következtetés - A gyorsvizsgálat eredményei szerint a három hónapos orális kezelés 15 mg vinpocetinnel tendenciaszerűen növelte a BHI-t, ami a cerebralis VMR javulását mutatja. Lehetséges, hogy a vinpocetin nagyobb dózisaira van szükség a VMR jelentős fokozódásának eléréséhez.

Nem ismert a stroke-kal összefüggő spaszticitás incidenciája. A felső motoros útvonalakat érintő stroke után a spaszticitás gyakori, de nem általános és nem is azonnali. Fokozatosan alakul ki a felépülés hetei és hónapjai során.

A fejlődési rendellenességek praenatalis diagnosztikája a szakirodalomban már számos közlemény témáját szolgáltatta. Ezek száma különösen az elmúlt 15 évben szaporodott meg, köszönhetően elsősorban a nagy felbontású ultrahangtechnika elterjedésének, valamint azoknak a színvonalas szakmai protokolloknak, melyeket a kompetens szakmai grémiumok bocsátottak ki, megfelelő szakmai és etikai kereteket teremtve az ultrahangtechnika praenatalis diagnosztikában történő alkalmazásához. A magzati fejlődési rendellenességek egyik legfontosabb csoportját a központi idegrendszer fejlődési rendellenességei jelentik. Gyakoriságuk és súlyosságuk alapvető jelentőségűvé teszi a megfelelő terhesség alatti kórismézés kérdését. Összefoglalónkban az e malformációk praenatalis diagnosztikája kapcsán rendelkezésre álló információkat igyekeztünk összefoglalni.