A sclerosis multiplexben szenvedő betegek klinikai statusának hosszú távú romlása sok esetben független a relapsusoktól és az MRI-n igazolt új laesióktól. A szekunder prog­resszív sclerosis multiplex esetén az állapotrosszabbodás - megközelítően hat hónapos intervallum alatt - függetlenül halad előre a relapsus(ok)tól. Ugyanakkor a korai gyulladásos aktivitás és a gerincvelő-laesio mértéke hosszú időre előre jelzi a relapsussal kezdődő kórforma lefolyását. A PET-vizsgálatokkal igazolt „rejtett gyulladás” követése pedig sok segítséget nyújthat a betegség progressziójának követéséhez. Ezért a PET-képalkotás reménykeltő eljárássá válhat a jövőben a relapszáló-remittáló sclerosis multiplexből a szekunder progresszív sclerosis multiplexbe történő átmenet monitorozásakor. A legkülönbözőbb neurológiai betegségeknél - beleértve a sclerosis multiplext is - a „neuroaxonalis károsodás” az alapja a permanens rokkantság létrejöttének. Ezzel összefüggően a neurofilamentum-protein agyfolyadékban és vérben mért koncentrációja megemelkedik az idegrendszert ért laesiók esetén. Beigazolódott, hogy a magasabb neurofilamentum-szintet mutató betegek - függetlenül a klinikai és MRI-paramé­te­rektől - 2 és 5 év múltán lényegesen komolyabb agyi és gerincvelői károsodást szenvednek. A kinurenin-anyagcsere metabolikus termékeinek változásai pedig korrelálnak e betegség kezdeti-középsúlyos eseteiből a progresszív állapotba történő átmenettel. Remélhetőleg a kinureninek szérumból történő analízise a jövőben a kórkép egyik molekuláris biomarkere lehet. A szabad gyökök keletkezése a sclerosis multiplex progressziójának fontos faktora. Korábbi vizsgálataink során növekedett szabad­gyök-kelet­kezést igazoltunk és ezzel párhuzamosan a redu­káló komponensek koncentrációja is jelentősen megváltozott. Fontos előrelépés volt, hogy az EXPAND klinikai vizsgálat eredményeinek, valamint a sclerosis multiplex patomechanizmusával kapcsolatos újabb adatoknak az ismeretében a US Food and Drug Administration a közelmúltban engedélyezte a siponimod alkalmazását a sclerosis multiplex relapsus-remisszióval járó kórformáiban (aktivitással járó szekunder progresszív és relapszáló-remittáló sclerosis multiplexben, valamint a klinikailag izolált szindrómában).

[Háttér - A terápiás lehetőségek javulásával párhuza­mo­san egyre nagyobb figyelem irányul a hepatitis C-fertő­zéshez (HCF) társuló neurokognitív tünetekre. Miközben a HCF-hez társuló neurokognitív tünetek gyakran szubklinikusak maradnak, a betegek életminőségét és munkaképességét mégis befolyásolhatják. Célkitűzés - A vizsgálat célja HCF-betegek neurokognitív funkcióinak felmérése, a betegséggel kapcsolatos változók és a neurokognitív tünetek összefüggéseinek vizsgálata volt. Módszerek - A vizsgálat 2013. január 1. és 2015. december 31. között zajlott. Minden HCF-beteg, aki az Egyesített Szent István és Szent László Kórház Hepatológiai Ambulanciáján megjelent, megfelelt a bevonási kritériu­moknak, és ha önként vállalta a vizsgálatban való rész­vételt, bevonásra került. A vizsgált személyek szocio­demográfiai adatai és kórelőzményük egy adatgyűjtő kérdőíven került rögzítésre. A depressziós tünetek felmérése a 21 kérdéses Beck Depressziós Kérdőív használatával történt. A neuropszichológiai funkciókat hat különféle számítógépes teszttel mértük fel. Eredmények - Hatvan beteg vett részt a vizsgálatban. A normálpopuláció eredményeivel összehasonlítva a vizsgálat alanyai több neurokognitív tesztben is alacsonyabb színvonalon teljesítettek. A neuropszichológiai teljesítmény korrelált az életkorral, a nemmel, a HCF diagnózisának felállítása óta eltelt idővel, a Fibroscan-eredménnyel és a korábbi antivirális kezelések számával. Következtetések - A vizsgálat fő megállapítása az, hogy a HCF-betegek neuropszichológiai teljesítménye a normálpopuláció eredményeitől elmarad a vizuomotoros, a vizuospaciális és az exekutív funkciókban, továbbá a reakcióidő és a munkamemória területén. Az exekutív funkciók romlása és a reakcióidő megnyúlása jelezték legérzékenyebben a betegség fennállási idejének hosszát és súlyosságát. Ezen funkciók romlása a munkateljesítményre általában, bizonyos munkakörökben pedig kifejezetten negatív hatással bír. ]

[Bevezetés - Számos, cochlearis implantáción átesett beteg tapasztalhat funkcionális veszteséget az elektródasor nem megfelelő elhelyezkedése miatt. A perimodioláris elektródák használata számos elektrofiziológiai előnnyel jár, azonban ezek az elektródatípusok hajlamosabbak lehetnek a visszahajlásra. Célkitűzés - Az elektródasor behelyezését követően minél előbb felismerni az esetlegesen felmerülő tip fold-over jelenséget azért, hogy az elektródasor helyzetét még ugyanabban a műtéti eljárásban korrigálni lehessen. Beteganyag és módszerek - Tanulmányunk három esetet mutat be, amelyek során a perimodioláris típusú elektróda behelyezése során tip fold-over-t tapasztaltunk. Az elektródasor behelyezése minden esetben a kerek ablakon keresztül történt. A beavatkozás során protokolláris intraoperatív méréseket (elektromos impedancia, idegi válasz telemetria és elektromos stapedius reflex küszöb teszt) végeztünk. Az elektróda helyzetét radiológiai vizsgálatokkal a műtét utáni első napon ellenőriztük. Eredmények - Az elektródasor visszafordulását az opera­tőr nem érzékelte. Habár az intraoperatív mérések nem mutattak rendellenes eredményt, a műtét utáni képalkotó vizsgálatok tip fold-over jelenséget tártak fel. Az első esetben egy állandó sípoló zaj észlelése miatt az eszközt hat hónap eltel­tével CI512 implantátummal helyettesítettük. Két esetben az elektródasort visszahelyeztük az operációt követő napon egy új, steril vezetőbe, és a megnagyobbított kerek ablakon ke­resz­tül korrigáltuk az elektródasor helyzetét a scala tympaniba. Megbeszélés - A nemzetközi szakirodalom alapján spread of excitation vizsgálatok elvégzését tervezzük. Mivel ezeket a méréseket is az elektróda behelyezése után végzik, a valós idejű azonosítás sajnos továbbra sem megoldott. Konklúzió - A tip fold-over megbízhatóan azonosítható hagyományos röntgenfelvétel segítségével. Ezzel szemben az intraoperatív elektrofiziológiai mérések nem bizonyulnak hatékony módszernek.]

Bevezetés - A lakosság körülbelül 0,1%-át érintő cluster fejfájás (CF) az egyik leghevesebb humán fájdalomszind­róma: a gyakori, erőteljes rohamok megfelelő kezelés mellett is nagy terhet jelentenek a betegek számára. Korábbi, elszórt vizsgálatok szerint a CF jelentősen rontja a betegek életminőségét. Kutatásunk során a fejfájáscent­rumunkban 2013 és 2016 között gondozott CF-betegek életminőségét vizsgáltuk, általános és fejfájás-specifikus életminőség-kérdőívek segítségével. Módszerek - Összesen 42 CF-beteg (16 nő és 26 férfi; átlagos életkor: 39,1 ± 13,5 év) töltötte ki az „SF-36” általános életminőség-kérdőívet és a fejfájás-specifikus „CHQQ” kérdőívet (Átfogó Fejfájással Kapcsolatos Életminőség-kérdőív) a cluster fejfájás aktív időszakában. A kérdőívek által nyert adatokat krónikus tenziós fejfájásban (KTF) szenvedő betegek és lényeges fejfájást nem tapasztaló kontrollok adataival hasonlítottuk össze Kruskal-Wallis-tesztek segítségével. Eredmények - A fejfájás aktív időszakában a CF-betegek általános életminősége az SF-36 kérdőív nyolc területe közül négyben bizonyult szignifikánsan rosszabbnak, mint a kontrolloké; ugyanakkor a „Testi fájdalom” terület kivételével nem volt szignifikáns különbség a CF- és KTF-betegek életminősége között. A fejfájás-specifikus életminőség-kérdőív mindhárom dimenziója és összesített mutatója is szignifikánsan rosszabb életminőséget mutatott a CF-betegek körében, mint a KTF-betegek, illetve a kont­rollok csoportjában. Következtetés - A cluster fejfájás jelentősen rontja a betegek életminőségét. A betegek által megélt életminőség-romlást az Átfogó Fejfájással Kapcsolatos Életminőség kérdőív érzékenyebben mutatta ki, mint az általános életminőséget vizsgáló SF-36 kérdőív.

[Bevezetés - A valproinsav számos neurológiai és pszichiátriai betegség kezelésében hatékony antiepilep­sziás és hangulatstabilizáló gyógyszer. Habár több gyakran előforduló mellékhatása is van, a pleura és a pericardium lemezei közötti folyadékgyülem kialakulása ritka mellékhatásnak számít. Esetismertetés - A 23 éves, epilepsziás rohamok miatt valproinsav-kezelésben részesülő nőbetegnél pleuropericardialis effúziót mutattak ki, miután egyéves valproinsav-kezelést követően nehézlégzésre panaszkodott. Mivel az egyéb ismert etiológiai faktorok szerepét kizárták, a pleuropericardialis effúzió hátterében a valproinsav oki szerepét tételezték fel. A valproinsav-kezelés leállítását követő 1,5 hónap után végrehajtott kontrollvizsgálat a folyadékgyülem teljes felszívódását mutatta ki. Megbeszélés - A valproinsav-használat ritka mellékhatása a pleuralis és pericardialis effúziók kialakulása. Fontos, hogy a gyakorló orvosok tisztában legyenek ezzel a lehetséges mellékhatással, és az egyéb etiológiai tényezők kizárása után egyéb gyógyszert írjanak fel betegüknek.]