Ideggyógyászati Szemle

Juvenilis metachromasiás leukodystrophia familiaris előfordulása

ABONYI Eszter1, AMBRÓZY György1, ANTAL János1, BENKE Bálint1, HÁMORI József1

1969. JÚLIUS 01.

Ideggyógyászati Szemle - 1969;22(07)

Szerzők a viszonylag ritka juvenilis typusú matachromasiás leukodystrophia (M.L.) familiaris ellőfordulásával foglalkoznak. Eseteinkben első tünet a kényszernevetés volt, majd extrapyramidalis tünetek, mozgászavarok dominálták a képet. A liquor összfehérje csak a súlyosabb esetünkben volt mérsékelten emelkedett. A peripheriás ideg ingervezetése jellegzetesen meglassult. A fvs-ből tenyésztett chromosomák vizsgálata nem mutatott eltérést. Mindkét betegnél tenyésztett chromosomák vizsgálata nem mutatott eltérést. Mindkét betegnél a n. cut. surae-lat.-ból, s egyik esetünkben az agy frontalis lebenyéből biopsia történt. Szövettanilag mérsékelt fokú neuropathiát találtak. Az ecetsavas krezyl-ibolyával barna metachromasiát mutató jellegzetes szövettani kép alapján a M. L. diagnosisa élőben igazolható volt. Elektronmikroszkóppal a M. L.-nál található myelin-hüvely elváltozásokat vizsgáltak. Megfigyelhető volt a myelin-hüvely kis részleteinek nodularis lefűződése és az astrocytába való pha-gocytálódása. A hüvelyen belüli oligodendrolglia nyúlvány a szokottnál általában nagyobb tömegű volt, ez feltehetően fokozott regeneratióra utalt. A megfigyelések adatot szolgáltatnak arra, hogy az inclusiós testek származhatnak a myelin-hüvelyből. A szerzők a megbeszélésben foglalkoznak a M. L. in vivo diagnosisának nehézségeivel. Tárgyalják a M. L. és az epilepsia esetleges kapcsolódásának lehetőségeit, továbbá a betegeiknél észlelt EEG, EMG és ideg vezetési sebesség elváltozásokat. Összefoglalják a betegség aetiologiájának biochemiai vonatkozásait. A testvérek családfájának elemzése és irodalmi adatok alapján lehetségesnek tartják, hogy egy családon belül különböző typusú M. L.-s megbetegedések kombinálódjanak.

AFFILIÁCIÓK

  1. Budapesti Orvostudományi Egyetem I. sz. Neurológiai-és Psychiatriai Klinika és Anatomiai Intézet

HOZZÁSZÓLÁSOK

0 hozzászólás

A kiadvány további cikkei

Ideggyógyászati Szemle

Adatok a corpus callosum gliomáinak kórismézéséhez

POÓR Gyula

12 corpus callosum gliomás eset anatomiai-localisatios analysisét, a vezető psychés és motoros tünetek áttekintése mellett, összekötöttük a röntgenológiai kontrasztos vizsgálatok leleleteinek tanulmányozásával. A két kontrasztos módszer által nyert leletek értékének említése mellett hangsúlyozzuk, hogy a két radiologiai segédeljárás egymást kiegészítheti, s ezért bizonyos esetekben mindkettő elvégzését szükségesnek tartjuk.

Ideggyógyászati Szemle

Modern serologiai próbák jelentősége a neurolueses kórképek diagnosisában és therapiájában

LAX Vera, KLEIN Magda

115 beteg vérsavójában vizsgáltuk a specifikus treponema próbák eredményét, egyrészt a lueses előzmény nélküli, klinikailag neuroluesre gyanús esetek serologiai bizonyítása céljából, másrészt ismert anamnesisű, előzőkben már kezelt neurolueses betegek további kezelése vagy gyógyulásának megítélésében történő tájékozódás érdekében. Ennek megfelelően a beteganyag 3 csoportba került: I. csoportba a neuroluesre gyanús esetek, II. csoportba a pozitív treponema reactiókat, III. csoportba a negatív treponema próbákat mutató, ismerten neurolueses esetek. A kezelés szükségességének elbírálásában a treponema próbák pozitivitása csekély jelentőségűnek mutatkozott, a klinikai észlelések nyújtotta lehetőségekhez képest, míg a treponema próbák negativitása a gyógyulás megállapításában csak járulékos, nem döntő jelentőségű tényezőnek bizonyult. Annál nagyobb jelentőség tulajdonítható a treponema próbák diagnostikus értékének a klinikailag neuroluest valószínűsítő esetekben, különös tekintettel az organikus psychosyndroma tüneteiben megnyilvánuló kórképekre.

Lapszám összes cikke

Kapcsolódó anyagok

Ideggyógyászati Szemle

[Késői kezdetű Sandhoff-betegség atípusos jelentkezése: esetismertetés]

SALAMON András , SZPISJAK László , ZÁDORI Dénes, LÉNÁRT István, MARÓTI Zoltán, KALMÁR Tibor , BRIERLEY M. H. Charlotte, DEEGAN B. Patrick , KLIVÉNYI Péter

[Bevezetés – A Sandhoff-betegség egy olyan ritka, here­ditaer GM2-gangliosidosis (autoszomális recesszív), amit a HEXB gén mutációja okoz. A hexózaminidáz (Hex) enzim β-alegységének károsodása miatt mind a Hex-A, mind a Hex-B izoformák működése zavart szenved. A betegség súlyossága, valamint a tünetek kezdete (infantilis vagy klasszikus, juvenilis, felnőttkori) a residualis enzimaktivitás függvénye. A késői kezdetű formát szerteágazó tünettan jellemzi. Jelen lehetnek többek között motoneuronbeteg­ségre utaló eltérések, ataxia, tremor, dystonia, valamint pszichiátriai és neuropathiára utaló jegyek is. A 36 éves nőbeteg 9 éve tartó, progresszív, szimmetrikus alsó végtagi gyengeség miatt jelentkezett klinikánkon. A részletes neurológiai szakvizsgálat enyhe fokú szimmetrikus gyengeséget igazolt a csípőflexorokban, a többi izomcsoport megkíméltsége mellett. Mind­két oldalon a Patella-reflex renyhe volt. A laboratóriumi vizsgálatok releváns eltérést nem mutattak. A rutin elektro-encefalográfiás, valamint a koponya-MR-vizsgálatok a beteg panaszait magyarázó eltérést nem detektáltak. Az elektroneuronográfiás, valamint az elektromiográfiás vizsgálatokon szenzoros neuropathiának megfelelő eltérések látszottak. Az izombiopsziás minta elemzése kapcsán enyhe fokú neurogén károsodásra derült fény. A beteg öccse (32 éves) hasonló tüneteket mutat. Páciensünk részletes genetikai vizsgálata során két ismert patogén eltérést találtunk a HEXB génben, egy missense mutációt, valamint egy 15 008 bázispár hosszúságú deletiót (NM_000521.4:c.1417G>A; NM_000521:c.-376-5836_669+1473del; kettős hete­ro­zigóta állapot). A szegregációanalízis, valamint a családtagok hexózaminidáz-vizsgálata a késői kezdetű Sandhoff-betegség diagnózisát megerősítették. A jelen esetismertetés célja, hogy felhívja a figyelmet a késői kezdetű Sandhoff-betegség differenciáldiagnosztikai jelentőségére felnőttkorban kezdődő, proxi­mális predominanciát mutató szimmetrikus alsó végtagi gyengeség esetén.]

Ideggyógyászati Szemle

A pitvarfibrilláló betegek antikoaguláns kezelésének jelentősége a stroke megelőzésében – a nemzetközi adatok és az újabb terápiás lehetőségek áttekintése

MIROLOVICS Ágnes, PAPP Csaba, ZSUGA Judit, BERECZKI Dániel

Az ischaemiás stroke leggyakoribb cardiogen oka a pitvarfibrilláció, mely ötszörösére emeli a stroke kialakulásának kockázatát és kétszeresére emeli a halálozási arányt. A pitvarfibrilláció előfordulása nemzetközi adatok alapján körülbelül 2%, azonban az életkor előrehaladásával gyakorisága nő. A nonvalvularis pitvarfibrilláció okozta stroke prevenciójában, az orális antikoagulálás szükségességének eldöntésében nagy szerepe van a stroke-rizikó becslésének. Ebben segít a CHADS2-, illetve a prediktívebb CHA2DS2-VASc-pontozórendszer. A már antikoagulált betegek vérzésveszélyének becslésére pedig a HAS-BLED-pontozóskála alkalmazható. Az orális antikoagulálás évtizedekig a K-vitamin-antagonisták alkalmazását jelentette. Nemzetközi adatok alapján látható, hogy jóval kevesebb beteg részesül antikoagulálásban, mint az elvárható lenne, továbbá az antikoagulált betegek jelentős részénél a nemzetközi normalizált ráta nincs a terápiás tartományban (cél-INR: 2–3). A K-vitamin-antagonistáknak, noha bizonyítottan hatékony antikoagulánsok, több hátránya ismert, például: gyógyszer-étel interakció, rendszeres INR-monitorozás szükségessége, fokozott vérzésveszély, ezért új támadáspontú készítmények kerültek kifejlesztésre. Ezek az új típusú orális antikoagulánsok (NOAC) két nagy alcsoportra oszthatók: a direkt trombininhibitorok (dabigatran etexilat), illetve a Xa-faktor-inhibitorok (rivaroxaban, apixaban, edoxaban) csoportjára. Előnyük, hogy fix dózisban adhatók, ritkábbak az interakcióik egyéb gyógyszerekkel, élelmiszerekkel, nem szükséges rendszeres vérvétel a terápia megfelelőségének monitorozására. Emellett több vizsgálat is alátámasztja, hogy hatékonyabbak lehetnek az ischaemiás stroke prevenciójában, mint a K-vitamin-antagonisták, és hasonló arányú vagy kevesebb vérzéses szövődményt okoznak.

Ideggyógyászati Szemle

CADASIL és egyéb familiáris agyi kisérbetegségek - Az öröklődő ischaemiás stroke és dementia mind gyakrabban diagnosztizált háttere

GUNDA Bence, HUGUES Chabriat, BERECZKI Dániel

A CADASIL (Cerebral Autosomal Dominant Arteriopathy with Subcortical Infarcts and Leukoencephalopathy) az utóbbi évtizedben a vascularis neurológia érdeklődésének homlokterébe került, mint a felnőttkori agyi ischaemia és vascularis dementia leggyakoribb öröklődő oka. Ez az autoszomális domináns módon öröklődő agyi kisérbetegség a sporadikus, hipertenzív eredetűtől eltérően már fiatal felnőttkorban, vascularis kockázati tényezők hiányában jelentkezik ischaemiás epizódokkal, majd fokozatos dementálódással, első megnyilvánulása lehet migrén aurával, és sokszor jár pszichiátriai zavarokkal. A tüneteket több mint egy évtizeddel megelőző MR-elváltozások a betegségre jellemző mintázatot mutatnak. Amióta a kilencvenes évek elején sikerült azonosítani a szindrómáért felelős genetikai eltérést, a simaizomsejtek transzmembrán-receptorát kódoló NOTCH 3 gén mutációját, jelentősen felgyorsult a betegség molekuláris és vascularis patogenezisének megismerése. Ez azért is fontos, mert a fiatal életkorban, vascularis kockázati tényezők és társbetegségek hiányában jelentkező CADASIL a subcorticalis agyi ischaemia és vascularis dementia tiszta genetikai modelljét nyújtja, így tanulmányozása segíti a jóval gyakoribb sporadikus formák megértését is. Ezen túlmenően a CADASIL a szekunder migrén egyik legjobban tanulmányozott példája is. Az öröklődő agyi kisérbetegségek egyéb formái (CARASIL, HERNS, CRV, HVR, PXE stb.) egyelőre jóval kevésbé ismertek. A CADASIL egyre inkább bekerült a neurológus társadalom köztudatába, amely az MRI szélesebb körű elérhetőségével együtt a betegség mind gyakoribb diagnosztizálásához vezetett. Ennek ellenére jelentősége még ma is valószínűleg alulértékelt. Ez az írás igyekszik összefoglalni jelenlegi ismereteinket a CADASIL-ról - külön hangsúlyt fektetve a diagnózis, illetve a differenciáldiagnózis kérdéseire.

Ideggyógyászati Szemle

Befolyásolható-e a negatív gyógyszerszedési attitűd? A Covid-19-vakcinát elutasító magatartás interpretációja egy előkészítő vizsgálat eredményeinek tükrében

POGÁNY László , HORVÁTH A. András, LAZÁRY Judit

A vakcina elutasítása komoly kihívást jelent a pandémia elleni harcban. Ugyanakkor a vakcinaelutasítás negatív gyógyszerszedési attitűdként is értelmezhető, amit korábbi eredményeink szerint az affektív tünetek is jelentősen befolyásolhatnak. Tekintettel arra, hogy az affektív zavarok száma világszerte drámaian megemelkedett a pandémia következtében, a depressziós és szorongásos tünetek hatása a vakcinával szembeni negatív attitűdre meghatározó lehet. Vizsgálatunk célja az volt, hogy meghatározzuk az affektív tünetek és a neurokognitív funkció javulása és a gyógyszerszedési attitűd, valamint az egészségkontrollhit változása közötti össze­függéseket pszichiátriai betegek csoportjában. A vizsgálatban 85 pszichiátriai beteg adatait dolgoztuk fel, akik az Egészségkontrollhit Kérdőív (Patient’s Health Belief Questionnaire on Psychiatric Treatment, PHBQPT) 5 alskáláját (a gyógyszerek negatív aspektusa, NA; a gyógyszerek pozitív aspektusa, PA; Orvos-egészségkontrollhely, Doctor HLOC; Belső egészség­kontrollhely, Internal HLOC; Pszichológai reaktancia, PR) és a Kórházi Szorongás és Depresszió Skálát (Hospital Anxiety Depression Scale: HADS-Anx, HADS-Dep) töltötték ki, valamint neurokognitív teszteket végeztek (Stroop teszt és Trail Making teszt). A kérdőíveket és tesz­teket a kezelés első napján és az adott kórképnek meg­felelő 14 napos kezelést követően vettük fel a betegekkel. Páros t-teszttel és generalizált lineáris modellel elemeztük a változók közötti összefüggéseket. A kiindulási NA- és HADS-Anx-értékek szignifikánsan korreláltak (p=0,001), és 14 napos kezelés után az NA-pontszám csökkent (p = 0,001), míg a Doc­tor HLOC- és az Internal HLOC-pontszám emel­kedett (p = 0,001 és p = 0,006). A neurokognitív teljesítmény szignifikánsan javult a kezelés 2. hetének végére (p < 0,005). A HADS-Anx- és HADS-Dep-pontszám csökkenése és az NA alskála pontszámának csökkenése szingifikáns összefüggést mutatott (p = 0,002 és p = 0,006). A PA emelkedése a HADS-Dep-pontszám csökkenésével korrelált (p = 0,028). A neurokognitív funkció javulása nem volt hatással a PHBQPT alskála pontszámainak változására. A gyógyszeres kezeléssel szembeni attitűd és az affektív tünetek összefüggései alapján fontos következtetéseket vonhatunk le a vakcinát elutasító magatartással kapcsolatban is. Eredményeink arra utalnak, hogy az affektív tünetek negatív hatással bírnak a kezeléssel szembeni attitűdre, és a tünetek javulása a terápia elfogadását is segíti, függetlenül a kezelést indokló diagnózistól. A neurokognitív funkciók ilyen irányú hatását nem tudtuk kimutatni, ami arra utalhat, hogy ezeknél a pácienseknél a vakcinával kapcsolatos edukációs programok hatástalanok lehetnek. Tekintettel arra, hogy az affektív zavarok előfordulása a pandémia során jelentősen megnőtt, a negatív érzelmi állapotok kiszűrése és kezelése kulcslépés lehet a vakcina elfogadásának javításában. Annak ellenére, hogy a pszichiátriát a Covid-ellátás frontvonalán kívüli ellátásként tartják számon, nagyobb figyelmet kellene fordítani a mentálhigiénés szolgálatok elérhetőségére a pandémia idején is, mivel a vakcinát elutasító magatartás mögött pszichés zavarok is húzódhatnak.

Lege Artis Medicinae

Gyulladás és autoimmunitás Covid-19-ben

SZEKANECZ Zoltán, SZAMOSI Szilvia, SZŰCS Gabriella

A Covid-19 lefolyását az eltelt idő és súlyosság szerint több stádiumra oszthatjuk. A citokinvihar által kiváltott multiszisztémás inflammatorikus szindróma (MIS) és a következményes sokszervi károsodás a súlyos és kritikus fázisokban jelentkezik. Patológiai szempontból fontos a gyulladás (endothelitis) és a microthromboticus események együttes előfordulása. Mindezek a légzési elégtelenség mellett cardiovascularis, idegrendszeri, hepaticus és renalis károsodást is okozhatnak. A Covid-19-hez autoantitestek termelődése és autoimmun betegségek is társulhatnak. A multiszisztémás inflammatorikus szindrómát kortiko­szteroidokkal, citokinellenes antitestekkel, JAK-gátlókkal lehet csillapítani („repurposing”). A legtöbb IL-6-gátló és a baricitinib több vizsgálatban igen hatékonynak bizonyult, ha megfelelő stádiumban, a szisztémás gyulladás (MIS) igazolása mellett al­kalmazták.