Ideggyógyászati Szemle

Guillain–Barré-szindróma gyermekkorban

KOLLÁR Katalin, LIPTAI Zoltán, ROSDY Beáta, MÓSER Judit

2009. NOVEMBER 30.

Ideggyógyászati Szemle - 2009;62(11-12)

Háttér - A Guillain-Barré-szindróma 1916 óta jól ismert, bármely életkorban előforduló, ascendáló akut flaccid paralysissel járó, nem egységes neuroimmun kórkép. Nagyobb számú gyermekkorú beteganyagról Magyarországon még nem számoltak be. Beteganyag, módszer - A Heim Pál Gyermekkórház Neurológiai Osztályán és a Szent László Kórház Gyermekosztályán 2000. január 1-2008. április 30. között Guillain-Barré-szindróma miatt kezelt 38 gyermek adatait elemeztük retrospektíven. Vizsgáltuk a betegség klinikai, laboratóriumi és elektrofiziológiai jellemzőit, jelentkezésének idejét, a megelőző betegségeket, a tünetek súlyosságát, a kezelés hatékonyságát, a gyógyulás ütemét és időtartamát, az esetleges residualis tüneteket. Eredmények - Harmincöt beteg a klasszikus formát mutatta (akut gyulladásos demyelinisatiós polyneuropathia - AIDP), két akut motoros axonalis neuropathiás (AMAN) és egy Miller-Fisher-szindrómás beteget kezeltünk. A kezdetben nem egyértelmű tüneteket mutató esetekben a klinikum mellett az elektrofiziológiai vizsgálatoknak volt legnagyobb diagnosztikai értéke, egy betegünk diagnózisát a kontrasztanyag adásával kiegészített gerinc-MR erősítette meg. Járóképességüket elvesztett betegeink immunkezelésben - intravénás immunglobulin (IVIG) és plazmaferézis (PEX) - részesültek, amelynek mindkét formája eredményesnek bizonyult. Valamennyi betegünk gyógyult, maradványtünetek csak öt esetben észlelhetők. Következtetések - Az irodalmat áttekintve betegeink kórlefolyása, az egyes kórformák előfordulási gyakorisága a nyugat-európai és észak-amerikai közlésekben szereplőkkel nagyrészt azonos. A jelenleg elfogadott terápia a betegek nagyobb részében rövid időn belül teljes gyógyulást eredményez.

HOZZÁSZÓLÁSOK

0 hozzászólás

A kiadvány további cikkei

Ideggyógyászati Szemle

18q-deletiós szindróma myelinisatiós zavarral, hyperurikaemiával és hyperserotoninaemiával szövődve

LÁSZLÓ Aranka, VÖRÖS Erika, BUGA Klára, HORVÁTH Katalin, MAYER Péter, OSZTOVICS Magda†, PÁVICS László, SVEKUS András, PATTERSON C. Marc

Korábban 18q21.3-deletiós, hyperurikaemiás fiúgyermek esetét közöltük típusos Lesch-Nyhan-szindrómás tünetekkel, normális hypoxantin-guanin-phosphoribosyl-transzferáz. aktivitással. Betegünk progresszív perifériás neuropathia tüneteit mutatta, súlyos mentális leépüléssel és autoagresszivitással. A 23 éves korában készült koponya-MRI megkésett myelinisatiót igazolt, a corpus callosum és frontális lebeny megkímélésével. A multimodális kiváltott potenciálok károsodott centrális és perifériás vezetőképességet bizonyítottak. Az agyi SPECT-vizsgálat bal oldali frontális hiperperfúziót és alatta temporoparietalis hipoperfúziót jelzett.

Ideggyógyászati Szemle

Új nézőpontok a generalizált epilepsziák szemléletében

HALÁSZ Péter, KELEMEN Anna

Munkánk célja, hogy megmutassuk, miért vált elavulttá és tarthatatlanná az „idiopathiás generalizált epilepszia” (IGE) koncepció. Először a koncepció kialakulásának történetét ismertetjük. Miután a koncepció régóta szorosan összefügg a thalamocorticalis rendszerrel, röviden összefoglaljuk a rendszer funkcionális anatómiáját, működésének kettősségét ébren és alvás közben, a rendszer szoros összefüggését az NREM alvással és végül azt, hogy hogyan történhet a szinkrón bilaterális kiterjedt tüske-hullám minta kialakulása a rendszer közreműködésével. A következő részekben megmutatjuk, hogy milyen argumentumok hozhatók fel a koncepció ellen az EEG-tünetek, a rohamszemiológia és a képalkotó vizsgálatok adatai alapján. További ellenérveket ismertetünk az IGE-reflex epilepsziás vonásai és lokális/regionális kérgi hyperexcitabilitás jelenlétére utaló adatok, valamint azoknak az állatkísérletes adatoknak az alapján, amelyek elsődleges kérgi indító területekre utalnak és emberi megfigyelésekkel is összeegyeztethetőek. A további részben a genetikai háttérre vonatkozó kutatások adatait csoportosítjuk. Végül az epilepsziaosztályozás módosításának szükségessége mellett érvelünk, és egyben egy, a jelenleginél egységesebb epilepsziaklasszifikáció lehetőségét vetjük fel, amelyben fiziológiai rendszerekhez kötött „rendszer-”, illetve „hálózatepilepsziákban” gondolkodnánk. A thalamocorticalis rendszer epilepsziás működészavara tehető felelőssé a „primer", illetve „szekunder” tüske-hullám szinkronizáció mint közös neurobiológiai szubsztrátum kialakulásáért és az „idiopathiás generalizált epilepszia” (és altípusai) tüneteiért. Ez a működészavar specifikusan összefügg a thalamocorticalis rendszer burstfiring NREM alvásbeli munkamódjával és lényegében ennek az epilepsziás exagerációja. A „generalizált” epilepszia terminust, mint félrevezetőt, el kell vetni. A csoporton belüli variációk biológiai kontinuum részeként kezelhetők, és a fenotípus-különbségek a következő faktorok figyelembevételével értelmezhetők: 1. a thalamocorticalis rendszeren belüli szinkronizáció sebessége és kiterjedése, 2. a thalamocorticalis rendszer bevonódásának módja, 3. a kérgi triggerek helye és természete, 4. a működészavar szintje a molekuláris biológiai szinttől az agyi strukturális eltérések szintjéig, valamint 5. a genetikai tényezők, szerepe szerint.

Ideggyógyászati Szemle

Táblázatos elmegyógyászat

FALUDI Gábor

Az évekkel ezelőtt szerkesztett Táblázatos ideggyógyászat nem véletlenül volt könyvsiker, 12 neurológus és pszichiáter munkája. A szerző, Rajna Péter egy személyben pszichiáter és neurológus, tőle várható volt a Táblázatos elmegyógyászat megjelenése is. A szerkezet és a formai kialakítás sikeres ötlet, mert a felsorolt célok mellett a szakorvosi felkészülést is segíti.

Ideggyógyászati Szemle

A spinalis izomatrophiát meghatározó survival motoneuron gének kvantitatív analízise

NAGYMIHÁLY Mariann, HERCZEGFALVI Ágnes, TÍMÁR László, KARCAGI Veronika

A spinalis izomatrophia (SMA) az egyik leggyakoribb autoszomális recesszíven öröklődő betegség, előfordulási gyakorisága 1/10 000, míg hordozósági frekvenciája közel 1/35. A betegséget a survival of motoneuron (SMN) ubiquiter fehérje hiánya okozza, amelyet a homológ SMN1 és SMN2 gének kódolnak. A 7. exon egyetlen nukleotid polimorfizmusa miatt az SMN2 génről kevesebb teljes hosszúságú transzkriptum termelődik, amely nem képes megakadályozni a motoneuronok pusztulását a fiziológiásan előforduló géndózisban. Az SMN2 gén kópiaszáma ugyanakkor befolyásolja a termelődő SMN fehérje mennyiségét és ily módon a fenotípus súlyosságát. Az SMN géndózis-analízissel meghatározható az SMN1 gén kópiaszáma és ezáltal azonosíthatóak a hordozók, valamint a heterozigóta deletiót hordozó betegek. Beszámolunk az SMN1 gén kópiaszámának real-time PCR-technikán alapuló meghatározásáról 56 SMA I., II. és III. típusú beteg, 159 szülő és egészséges családtag, valamint 152 bizonytalan diagnózisú SMA-beteg esetében. A családtagok közül 91 esetben azonosítottuk a hordozói állapotot és 56 beteg esetében megerősítettük az SMN1 7. exon homozigóta deletióját. Külön kiemelendő, hogy 12 beteg esetében összetett heterozigóta állapotot detektáltunk, amely valószínűsíti, hogy spinalis izomatrophiában szenvednek. Az SMN2-kópiaszám meghatározását 94 beteg esetében végeztük el, és szoros összefüggést kaptunk a kópiaszám és a betegség fenotípusa között. A betegség genetikai komplexitása és a hordozóság nagy aránya miatt pontos kockázatbecslésre és genetikai tanácsadásra van szükség az érintett családok esetében. Ezek az új eredmények korszerűsítik az SMA hazai diagnosztikai munkáját, különös tekintettel a pontos genetikai tanácsadásra, valamint segíti a betegek bevonását a jövõbeli terápiás vizsgálatokba.

Ideggyógyászati Szemle

Robotok alkalmazása a központi motoros neuron károsodása miatt felsõ végtagi bénulásban szenvedõ betegek esetében a fizioterápia támogatására a rehabilitáció során

FAZEKAS Gábor

Many patients who require rehabilitation as a consequence of neurological impairments have paresis due to upper motor neuron lesion. Beside the paresis itself other symptoms also occur as part of the upper motor neuron syndrome.

Lapszám összes cikke

Kapcsolódó anyagok

Ideggyógyászati Szemle

Akut disszeminált encephalomyelitis gyermekkorban

LIPTAI Zoltán, ÚJHELYI Enikő, MIHÁLY Ilona, RUDAS Gábor, BARSI Péter

Háttér és célkitűzés - Az akut disszeminált encephalomyelitis ritka gyulladásos demyelinisatiós betegség, amelyet gyakran infekció vagy vakcináció előz meg. Célunk a Szent László Kórházban kezelt gyermekek klinikai, radiológiai és mikrobiológiai profiljának egységes feldolgozása, irodalmi adatokkal történő összevetése volt. Módszerek - Az 1998. január 1. és 2008. június 30. között kezelt és követett betegek demográfiai, infekcióra vonatkozó, klinikai, radiológiai, laboratóriumi és mikrobiológiai adatait elemeztük. Eredmények - Tizenkilenc gyermek felelt meg a diagnosztikai kritériumoknak. Átlagéletkoruk 6,8 év volt. Prodroma - többnyire lázas vírusinfekció, felső légúti hurut vagy varicella - 17 esetben előzte meg a neurológiai tüneteket. Minden beteg poliszimptómás encephalopathiában szenvedett, két gyermeknek spinalis tünetei is voltak. A liquor egy kivételével valamennyi esetben kóros volt. Vírusetiológiát hét esetben igazolni, nyolc esetben valószínűsíteni lehetett. Az MR-vizsgálat 18 esetben mutatott fehérállományi, 16-ban kérgi és mély szürkeállományi, hatban cerebellaris, 14-ben agytörzsi és kettőben gerincvelői érintettséget. Az átlagosan négy hónappal későbbi kontroll hat esetben teljes, 11-ben részleges radiológiai regressziót mutatott. Tizenhárom beteg kapott nagy dózisú metilprednizolont, ketten részesültek plazmaferézisben is, egyikük immunglobulint is kapott. Kilencen igényeltek gépi lélegeztetést. Két gyermeket elveszítettünk. Tízen maradvány nélkül, heten maradványtünettel gyógyultak. Két esetben jelentkezett újabb demyelinisatiós esemény: sclerosis multiplex, illetve multifázisos disszeminált encephalomyelitis. Következtetés - A klinikai, radiológiai és követéses vizsgálatok eredményei az irodalmi adatokkal egybecsengők, kimagasló arányban sikerült azonban igazolni vagy valószínűsíteni a folyamatot beindító vírust.

Hypertonia és Nephrologia

A nephronophthisis tünettana és genetikája

TORY Kálmán, VÁRKONYI Ildikó, BERNÁTH Mária, RÉMI Salomon, SOPHIE Saunier, MARIE-CLAIRE Gubler, CORINNE Antignac, TULASSAY Tivadar, REUSZ György

A nephronophthisis autoszomális recesszíven öröklődő, krónikus tubulointerstitialis nephropathia. A gyermekkori krónikus veseelégtelenségek 6-10%-áért felelős. Bevezető tünetei, a polyuria-polydipsia, az anaemia és a növekedés elmaradása évekkel megelőzik a veseelégtelenség kialakulását. Ultrahangon ritkán láthatók ciszták, inkább hiperreflektivitás, valamint a kéreg- és velőállomány elkülönítésének nehézsége jellemzik, szövettanilag pedig interstitialis fibrosis és a tubularis bazálmembrán irregularitása. Genetikailag heterogén, eddig tíz gén mutációját azonosították a betegek 60%-ában. A kódolt fehérjék - hasonlóan más cisztás vesebetegségekhez - a tubularis epithelsejt primer csillójában, illetve a centroszóma- bazális test komplexben lokalizálódnak.

Ca&Csont

Csökkent csontbontás a H1-hisztaminreceptorantagonistákkal kezelt allergiás gyermekekben

FERENCZ VIKTÓRIA, BOJSZKÓ ÁGNES, PALLINGER ÉVA, LAKATOS Péter, FALUS ANDRÁS, HORVÁTH CSABA

BEVEZETÉS - Korábbi vizsgálatok szerint az antihisztaminok hatást gyakorolnak a csontanyagcserére. Jelen vizsgálatunkban H1-hisztaminreceptor- (H1R-) antagonista kezelésben részesülő allergiás gyermekek csontturnoverét vizsgáltuk. BETEGEK ÉS MÓDSZEREK - Meghatároztuk a csontanyagcsere biokémiai markereit [β-CrossLaps (β-CTx), oszteokalcin (OCN), β-CTx/OCN arány], a parathormon (PTH) és a 25(OH)D3-vitamin szérumszintjét 37, multiplex allergiás, H1R-antagonista-kezelésben részesülő gyermeknél és 21, életkor és nem szerint illesztett egészséges kontrollgyermeknél. Az intracitoplazmatikus hisztidin-dekarboxiláz (HDC), hisztamin, sejtfelszíni H1- és H2-receptorok expresszióját áramlási citometriás módszerrel vizsgáltuk a perifériás leukocytákon. Meghatároztuk továbbá a lymphocyta- szubpopulációk eloszlását. EREDMÉNYEK - A szérum-OCN-, -PTH- és -25(OH)D3- vitamin-szintek nem különböztek a vizsgált csoportok között. A β-CTx szérumszintje a H1R-antagonistával kezelt allergiás gyermekeknél kisebb volt (1090,82±80,25 pg/ml), mint az egészséges csoportban (1456,58±95,81 pg/ml; p=0,006). A β-CTx/OCN arány szintén alacsonyabbnak bizonyult a H1R-antagonista-kezelést kapó gyermekeknél, mint a kontrollban (9,24±0,608 vs. 12,65±0,53; p=0,001). A β-CTx értéke szoros korrelációt mutatott az OCN szintjével a kontrollcsoportban (r=0,845, p<0,001) és a kapcsolat a H1R-antagonistákkal kezelt gyermekeknél is kimutatható (r=0,519, p=0,005). Az allergiás csoportban a HDC gén fokozott expressziója és a H1-receptor downregulációja figyelhető meg. A CD3+/CD16-56+ T-sejtek nagyobb arányban szerepeltek az egészséges gyermekeknél, mint az allergiásoknál. KÖVETKEZTETÉS - A csontturnover szérummarkerei alapján a csontbontás csökkenése látható H1R-antagonistakezelés hatására allergiás gyermekekben, így a csontanyagcsere a csontképzés irányába tolódik el.

Nővér

Gyermekkori malnutríció és a terápiás lehetőségek

GELENCSÉR Erzsébet

A malnutríció nagyon fontos klinikai eltérés a gyermekkorban. Az alultápláltság megnöveli a fertőzések kockázatát, megnöveli a kórházi tartózkodás idejét és az egészségügyi kiadásokat is. Emellett a gyermekek kognitív fejlődésére is negatív hatással van. A malnutríció kockázatának a szűrésére a STRONG egy új módszer. Ennek az előnye, hogy néhány perc alatt elvégezhető és nem igényel mérést, követést. A kaposvári Kaposi Mór Megyei Oktató Kórház gyermek-gasztroenterológiai ambuláns beteganyagában 31 betegnél volt magas kockázata a malnutríciónak a STRONG módszerrel 2004.01.02. és 2014.06.30. között. A malnutríció felismerése után szükséges az ok tisztázása és a kezelésben a komplex terápia és a megfelelő, speciális gyógytápszerek alkalmazása.