Ideggyógyászati Szemle

Diagnostikus tévedések időskori kisagyi meningeomáknál

ÉDER Mária1, LŐRINCZ Gábor1

1967. AUGUSZTUS 01.

Ideggyógyászati Szemle - 1967;20(08)

Mindkét nagyagyi félteke fehérállományában, a daganattal azonos oldalon kifejezettebben, diffus oedematosus jelenségeket találtunk. Ugyancsak oedemát észleltünk mk. kisagyi félteke fehérállományában, amelyhez a daganatos oldalon még régebbi és frisebb mikroszkópos vérzések is csatlakoztak.. A vizsgálókat ebben az esetben a közel másfél éves tünetmentes időszak, a gyorsan kialakult személyiség változás, a diffus corticalis károsodásra jellemző tünetek, a mindvégig negatív szemfenéki lelet és nem utolsó sorban a Gamma EG vizsgálat eredménye vezette helytelen kórisméhez.

AFFILIÁCIÓK

  1. Budapesti Orvostudományi Egyetem Neurológiai Klinika és az Országos Rheuma- és Fürdőügyi Intézet

HOZZÁSZÓLÁSOK

0 hozzászólás

A kiadvány további cikkei

Ideggyógyászati Szemle

Kétoldali tibialis anterior syndroma

KÓMÁR József, LEHOCZKY Tibor

Szerzők 49 éves nőbetegen megerőltető állómunka után kialakult kétoldali tibialis anterior syndromát ismertetnek. Az izom-biopsia szövettani vizsgálata, a süllyedés fokozódása és a leukocytosis alapján a klinikai tünetek létrejöttét myositis következményének tartják. ACTH kezelés hatására a beteg panaszmentessé vált. A syndromát polyaetiologiásnak tartják és Morger vizsgálatai alapján a fasciotomia helyett gyulladáscsökkentőkkel konzervatív kezelést ajánlanak.

Ideggyógyászati Szemle

Maniform psychosissal váltakozó periodusos hypersomnia

POHL Ödön, HAITS Géza

Szerzők egy 19 éves férfi betegüket ismertetik, akinél 2 éve parotitis epidemica kapcsán napokig tartó nagyfokú aluszékonyság lépett fel. Hypersomniás állapotai azóta 5 ízben ismétlődtek 2-3 hetes időtartammal, a közti időszakokban ismételten maniform psychés állapot jelentkezett. Szerzők aetiologiai factorként a parotitis epidemica-t kísérő, és a diencephalont ledaló meningo encephalitist tételeznek fel, de véleményük szerint a maniform képek jelentkezésekor genetikai factorok is mérlegelendők.

Ideggyógyászati Szemle

Tic douloureux miatt végzett trigeminus-kiiktatások utánvizsgálati eredményei

ZAPPE Lajos, NAGY Vilmos

Szerzők 120 betegen végzett 121 intracranialis trigeminus-megszakítás 1-7 éves utánvizsgálati eredményeiről számolnak be s az alábbi megállapításokat teszik: 1. A fülkagyló és az angulus mandibulae területén a trigeminus és a szomszédos innervatiós területek elhatárolódása nem éles, itt átfedés biztosan van. 2. A műtéteket követően esetleg létrejövő regeneratio erről a területről indul, az érzéskiesés a medialis szemzug irányában húzódik vissza. 3. Az ideg teljes kikapcsolása után a regeneratio korlátozott, s a neuralgia jóformán sohasem recidivál, viszont elég gyakran anaesthesia dolorosa fejlődik ki, — bár ez csak az esetek 4%-ában súlyos. 4. Részleges kiiktatás után elég gyakori a recidiva, mely túlnyomórészt a műtét utáni első 4 évben jelentkezik –, de újabb beavatkozással általában szanálható. Vizsgálataik alapján bizonyítottnak látják azt, hogy a t.n. elleni műtétek hatása a befutó ingerek kiküszöbölésén, a deafferentation alapul. Radicotomiák alkalmával a gyökér compressióját, a pyramis-csúcson való megtöretését és kifeszülését sohasem észlelték. Megfigyeléseik kapcsán állást foglalnak az arcidegzsába pathomechanismusával kapcsolatban s a választandó therapia kérdésében. Legjobbnak az látszik, ha kezdetben az ideg részleges kikapcsolását eredményező ganglion-kezelés történik. Ha viszont radicotomiára kerül sor, a gyökér teljes átmetszése a helyes megoldás.

Ideggyógyászati Szemle

Gyógyszeres kezelési kísérletek az idült alkoholizmus gyógyítására (II)* a) A metronidazol-alkohol-reactióról

KARDOS György, SZABADOS Pál

Az alkohollal szembeni ellenszenv vagy a diszulfirámkúrák kockázatai és szövődményei miatt az utóbbi években világszerte megnőtt az érdeklődés a relatív intoleranciát biztosító mérsékelt gyógyszerek (cianamid, kalcium-karbamid-citrát stb.) iránt. Verff. 50 beteg 117 terápiás ivóvizsgálatáról és néhány trichomonacid-metronidazollal végzett önkísérletről számol be. Azonos alkoholadagoknál a reakció, amelynek fő tüneteit leírják, sokkal enyhébb, mint a diszulfirám-alkohol reakció; másrészt nagyobb alkoholterhelésnél, ami azonban megfelel az ivóknál szokásos és viszonylag jelentéktelen fogyasztásnak, nagyon kellemetlen és gyötrelmes rosszullét (fejfájás, hányás, szédülés, gyengeség stb.) jelentkezhet. A metronidazolra vonatkozóan részben alkoholistáknál, részben skizofréneknél kapott elszigetelt klinikai-farmakológiai adatok áttekintése következik. Ezek szerint a gyógyszer feltételezhetően a MAO-gátlókra emlékeztető timoanaleptikus hatású, valamint az alkoholfüggőséget megszüntető hatású. Lényeges lenne krónikus toxikus hatását orvosolni, a metronidazol molekula szerkezeti változtatásával tovább fokozni a mérséklő hatást, vagy a mellékhatás mérséklésével az alkohol elleni felhasználhatóságának kedvezni.

Ideggyógyászati Szemle

E250 (fenilizopropil-metil-propinilamin Hcl.) alkalmazása során nyert klinikai tapasztalatok

A. Tibor, LIPÁK János, KLEININGER Ottó

Szerzők összesen 56 betegen figyelték meg az E250 (fenil-izopropil-metil propinilamin HCl) jelzésű vegyület hatását. Kifejezett szorongással társuló súlyos depressióknál, kóros gondolattartalmak esetén tapasztalatuk kedvezőtlen volt. Enyhébb depressióknál - tranquillansokkal, altatóval kiegészítve – jó hatásúnak találták. Stimulansként is használható egyéni tolerantiától függően beállított adagolásban. Epilepsiás munkaterápiás betegeknél csaknem kivétel nélkül fokozta az activitást, növelte a psychés teljesítményt. Ez a párhuzamosan végzett reactio-idő-mérésekkel, psychologiai testvizsgálatokkal is (Rorschach, Lüscher-test) meggyőzően alátámasztható volt.

Lapszám összes cikke

Kapcsolódó anyagok

Lege Artis Medicinae

Időskori zavartság: mindennapos és általánosan elnézett szindróma

SZENDI István

A zavartság vagy delírium, a figyelmi és tudati vigilancia, valamint a megismerő mű­­kö­dé­sek agyi bántalom következtében hevenyen kialakuló és fluktuációra hajlamos zavara. Általában szisztémás kórfolyamatok hatására alakul ki másodlagosan a szindróma kifejlődéséért felelős neuralis mű­ködészavar. Nem pszichiátriai betegség­ről van szó: a primer mentális zavarok nem okoznak tudati vigilanciazavart. Az idős kor­osztályban meglehetősen gyakori, elő­fordulása hazánkban hozzávetőleg hetven­ötezer embert érinthet. Döbbenetes tény, hogy az esetek csaknem kétharmadát nem ismerik fel, aminek a markáns morbiditási és mortalitási kockázatnövekedés miatt tár­sa­dalmi szintű egészségügyi jelentősége van. Kezelése a gyakori multimorbiditás és polipragmázia miatt összetett ismereteket igénylő kihívás. A szisztematikus, nem gyógy­szeres megelőzési stratégiák alkalmazásának különösen nagy a jelentősége.

Lege Artis Medicinae

A hypercholesterinaemia kezelése időskorban

BARNA István

A 65 éves vagy idősebb korúak aránya emelkedik a világban, és ezen belül egyre nő a 75 éven felüliek száma. Az athero­sclerosis az időskorúak egyik legfontosabb, leggyakoribb megbetegedése, a legnagyobb mértékben felel az időskori halá­lozásért, szellemi hanyatlásért és az élet­minőség romlásáért. A megfelelően al­kal­mazott lipidcsökkentő kezeléssel a halálozások nagyobb részét kitevő cardiovascularis események kialakulásának esélye visszaszorítható, meghosszabbítható a be­te­gek élete, javítható az életminőségük. Dié­tás kezeléssel a cardiovascularis kockázat csökkentése ugyanolyan jó hatású, mint fiatalkorban. A 65 év vagy a feletti életkorban végzett rendszeres fizikai aktivitás férfiakban 26%-kal, nőkben 20%-kal csökkenti a cardiovascularis és az összes halálozás kockázatát. Ha a betegek kórtörténetében nincs érrendszeri betegség, a statinokat a 65 évesnél idősebb egyéneknél is egyértelműen javasoljuk elsődleges megelőzésre. Statinokat primer prevenciós célra 75 éves vagy annál idősebb felnőtteknél a kockázat és haszon egyéni elemzésével javasolt alkalmazni. Nagyobb kockázatcsökkenést lehet elérni 65–75 év között, mint a 75 éven felülieknél. Szekunder prevenció szempontjából a statin adása időskorban kiemelten nagy jelentőségű, alkalmazása bizonyítottan kedvező. A célérték eléréséhez mind primer, mind szekunder cardiovascularis prevencióban a statin- és ezetimibkezelés ajánlott.

Lege Artis Medicinae

A pozitív öregedés pszichológiai forrásai

OLÁH Attila

A tanulmány négy részre tagolódik. Az első rész a sikeres öregedés fogalmának a karrierjét mutatja be a pszichológiai nézőpontot elő­térbe helyező gerontológiai irodalomban (Cicerótól napjainkig) és rávilágít azokra a problémákra, amelyek miatt a mai napig nem sikerült igazolni ennek a tudományos konstruktumnak az érvényességét. Ismerteti a sikeres öregedés fogalmával rokon felvetéseket (aktív, egészséges, optimális, vitális, ha­tékony). A második rész bemutatja a ke­reszt­metszeti és a longitudinális empirikus vizsgálatokból származó eredményeket a si­keres öregedést befolyásoló tényezőkről. A har­­ma­dik rész a pozitív pszichológia keretében az idős személyek körében végzett ku­tatási ered­ményeket ismerteti, és javaslatot tesz a pozitív öregedésnek mint állapotnak a meghatározására. A javaslat szerint a pozitív öregedés a jó biológiai (testi), pszichológiai, szociális és spirituális működéssel jellemezhető állapot, és együtt jár a pszichológiai immunitás és a megküzdési kapacitás átlagon felüli szintjével, valamint a pozitív él­ményállapotok fenntartását garantáló, az élet praktikáiban eredményes helytállást sza­vatoló stratégiák hatékony alkalmazására va­ló képességgel. A negyedik rész egy empirikus, 7506 fő részvételével végzett vizsgálat eredményeit ismerteti, és bemutatja, hogy az időskori testi és lelki egészség fenntartásához milyen mértékben járulnak hozzá a jóllét komponensei (érzelmi, szociális, pszichológiai, spirituális), a pszichológiai immunitás, a pozitív orientáció és a virágzás. A kü­lönböző korcsoportok virágzásszintjének összehasonlítása azt mutatja, hogy 65 év után erősen csök­ken a virágzás azoknál a személyeknél, akiknek gyengül a pszichológiai immunkapacitása. A tanulmány a pozitív öregedés folyamatát úgy definiálja, mint a virágzás fenntartásának képessége a korral együtt járó kihívás pergőtüzében „flourishing under fire”.

Hypertonia és Nephrologia

Hypertonia és Covid-19 – I. rész Az életkor, az alapbetegségek és az ACEI/ARB kezelés jelentősége hypertoniában és társbetegségeiben a SARS-CoV-2-fertőzés során

KÉKES Ede, SZÉKÁCS Béla, NAGY Judit, KOVÁCS Tibor

A Covid-19-járvány különböző világrészeken történő megjelenése sajátos klinikai jellemzőket mutat. Az igazoltan fertőzöttek életkor szerint megközelítőleg 30 évestől felfelé észlelhetők, legnagyobb mértékben a 40 és 70 év közöttieket érinti a betegség. Ezzel párhuzamosan azonban a fertőzésben meghaltak jelentős része 65 év feletti. A hypertoniás populáció prevalenciája és halálozási aránya igen hasonló formációt mutat. Az összegyűjtött adatok alapján nem meglepő, hogy a Covid-19-járványban az elhunytak esetében a hypertonia mint alapbetegség minden feldolgozásban első helyen áll. A pontosabb elemzés tisztázta, hogy nem önmagában a hypertonia, hanem a társbetegségek, illetve a hypertonia szövődményei játszanak elsődleges szerepet a nagymérvű időskori mortalitásban, mint a diabetes, koszorúér-betegség, stroke, szívelégtelenség és krónikus vesebetegség. A kínai, észak-amerikai és olaszországi adatok arra utalnak, hogy a megfertőződött betegekben a hypertonia és a diabetes – és Észak-Amerikában a kóros obesitas – valójában csak tükrözik az adott populációban ezen betegségek prevalenciáját. A társbetegségek (coronariabetegség, stroke, szívelégtelenség, ritmuszavar, krónikus vesebetegség) jelenléte – többváltozós logisztikus regressziós elemzések alapján – szignifikánsan nagyobb kockázatot jelent a súlyos esetek, illetve a halálozás kialakulása vonatkozásában. Az utóbbi időben megjelent elemzések erős bizonyítékokat szolgáltattak arra, hogy az ACEI/ARB kezelés nem jelent nagyobb kockázatot a fertőzés lefolyása, illetve kimenetele szempontjából. Adásukra hypertoniában, társbetegségekben folyamatosan szükség van szervprotektív és a betegségek progresszióját lassító hatásuk miatt.

Lege Artis Medicinae

A sarcopenia – izomfogyás – patomechanizmusa, klinikai képe és metabolikus társbetegségei

VERECKEI Edit, HODINKA László

A sarcopenia, vagy időskori izomerő- és izomtömeg-csökkenés napjaink demográfiai változásainak, azaz a hosszabb élettartam miatt az idősebb korosztály nagyobb számának köszönhetően is igen komoly népegészségügyi probléma. Az életkor elő­rehaladtával az izomszövet fokozatosan leépül, a folyamat eredményeként pedig csökken az izom tömege és ereje. Ezt az ál­lapotot ne­vezzük sarcopeniának. A sarcopenia az izomtömeg, az izomerő és a funk­cionális füg­getlenség egyidejű csökkenése. Ezzel párhuzamosan a fizikai teljesítmény romlik (gyengeség, lassúság, egyensúlyvesztés). Ezek halmozódó hiányok, következményük a fáradtság, az öregviselkedés, a fogyás. Többnyire szellemi ha­nyatlással jár, és fokozódó elszigetelődéshez vezet. A sarcopenia elsődleges formája az izomsejtek energiatermelésének csökkenése, majd az életkorral arányos pusztulása. Másod­la­gosan a hormonális kiesések, az idegrendszer betegségei, a kevés mozgás, a tápanyagok felszívódásának zavarai, éhezés, idült fertőzés gyorsítja ezt a folyamatot és súlyosbítja az érintett állapotát. A sarcopenia kialakulásában összetett genetikai, biokémiai, hormonális mechanizmusok vesznek részt. Involúciós folyamat, amelyben az izomzatot felépítő tényezők és a lebontás egyensúlya megbomlik. A sarcopeniás állapot kockázatainak felismerésére, szűrésére és kórismézésére kérdőívet és algoritmust dolgoztak ki, amely konkrét határértékek mentén választja el a sarcopeniásokat a nem sarcopeniásoktól. A 65 év felettiek járásának sebessége, a kezek szorítóereje és a mért vagy számított izomtömeg azok a vágáspontok, amelyek alapján a sarcopenia kimondható. A sarcopenia addig tekinthető az „élet­tani” öregedés részének és azután válik betegséggé, amikor a diagnosztikus határértékek átlépé­sekor az érintett által megélt funkcionális akadályok és az életminőség romlása bekövetkezik. A sarcopenia megelőzése és kezelése, az elesés kockázatának csökkentése a rendszeres erőkifejtést igénylő aktív tornagyakorlatok és mozgáskoordinácós gyakorlatok végzésén alapul. A gyógyszeres kezelés lehetőségei korlátozottak, a kínálkozó molekuláris terápiás célpontok ellenére nincs a látóhatáron meggyőzően hatásos innovatív terá­piás eszköz. A mozgásterápia mellett az izomfejlődést serkentő aminosavak, így a leu­cin, illetve a β-hidroxi-metilbutirát ana­lógja alkalmazásának hatásossága mellett szólnak gyenge bizonyítékok.