Ideggyógyászati Szemle

Csecsemők spontán intracerebralis vérömlenyei és idegsebészeti ellátásuk

PARAICZ Ervin1, KÓNYA Eszter1

1994. JANUÁR 20.

Ideggyógyászati Szemle - 1994;47(01-02)

Klinikai tanulmány

Az utóbbi években hazánkban halmozottan jött létre nagy kiterjedésű spontán intracerebralis vérömleny csecsemőknél. A kezelésre került 19 betegnél ennek hátterében felmerült a K-vitamin profilaxis elmaradásának és számos rizikófaktornak a szerepe. Kezelésükben a megterhelés csökkentése érdekében kialakított szemiinvazív módszerek (a liquortér és a haematoma bennékének punkciója, illetve drenázsa) többnyire eredményesnek bizonyultak. Csak 3 betegnél került sor végül craniotomiára. Az esetek nagyobb részében jó funkcionális eredmény volt elérhető.

AFFILIÁCIÓK

  1. Országos Idegsebészeti Tudományos Intézet

HOZZÁSZÓLÁSOK

0 hozzászólás

A kiadvány további cikkei

Ideggyógyászati Szemle

[Az idegtudomány változó arca]

LORD WALTON of Detchant

[Ez a tanulmány három előadáson alapul, amelyek közül az egyiket Ausztráliában tartották James Lance professzor tiszteletére rendezett szimpóziumon, a másikat 1993. január 26-án tartották az Orosz Orvosi Tudományos Akadémián, és az Akadémia éves szimpóziumának jegyzőkönyvében jelent meg. Ezt az előadást engedéllyel közöljük.]

Ideggyógyászati Szemle

[A cluster fejfájás kezelése]

KARL Ekbom

[A cluster fejfájás sorozatban, hetekig vagy hónapokig tartó rohamokban jelentkezik, amelyeket remissziós időszakok választanak el egymástól. A betegek kevesebb mint 15 %-ánál azonban krónikus szindróma alakul ki, azaz a rohamok egy éven át vagy hosszabb ideig rendszeresen jelentkeznek. A cluster fejfájás spontán lefolyása problémákat okozhat a klinikai vizsgálatok értékelésénél. Nehéz lehet például eldönteni, hogy a megfigyelt javulás a vizsgálati gyógyszer hatásának vagy spontán remissziónak köszönhető. Az eddig publikált tanulmányok többsége nyílt kezelési módot alkalmazott - egyidejűleg alkalmazott kezeléssel -, ami érthető, mivel a placebohatást klaszteres fejfájás esetén csekélynek tekintik. Valójában a korábbi szakirodalomban csak kevés jól megtervezett, randomizált, kettős vak klinikai vizsgálatot találunk.]

Ideggyógyászati Szemle

Vizuális kiváltott válaszok P300 és korai komponensei krónikus schizophren betegeknél (klinikai, neurokognitív és biokémiai összefüggések)

BARTKÓ György, KUNDRA Olga, BOLLA Mariann, ZÁDOR György, SÁNTA Zsuzsa, HORVÁTH Szabolcs, ARATÓ Mihály

A vizuális eseményhez kötött potenciálok P300 és korai komponenseit hasonlítottuk össze 26 krónikus schizophren betegnél és 20 egészséges egyénnél. A schizophren csoportban a vizuális kiváltott válasz és a klinikai, neurokognitív, illetve biokémiai tényezők közötti összefüggéseket is elemeztük. Mindkét csoportban meghatároztuk a reakcióidőt és a helyes találati arányokat, valamint a centrális és az occipitalis regisztrátumokból a ritka vizuális ingerekre adott válasz 20 elektrofiziológiai paraméterét. A schizophrenek P300 amplitúdója szignifikánsan alacsonyabb volt. A két csoport más komponensekben is eltért egymástól. Diszkriminancia-analízissel meghatároztuk a 7 legfontosabb diszkrimináló paramétert. A negatív komponensek latenciamegnyúlása és a reakcióidő meghosszabbodása schizophren betegeknél az ingerosztályozás lassúságát jelezheti. Kanonikus korrelációanalízist alkalmazva 3 faktor tartalmazott szignifikáns összefüggéseket. Az elektrofiziológiai eltérések szoros korrelációt mutattak a betegség krónikussá válásának indikátoraival, a pszichológiai kép súlyosságával és a kognitív deficittel, de nem korreláltak a negatív tünetekkel és a szérum dopamin-béta-hidroxiláz aktivitásával. Eredményeink összecsengenek azokkal a tanulmányokkal, melyek feltételezik, hogy a vizuális P300 a schizophrenia állapotmarkere lehet.

Ideggyógyászati Szemle

Provokált myasthenia gravis és myasthenia szindrómák

SZOBOR Albert, KLEIN Magda

A myasthenia gravis régóta ismert betegség. A paraneoplasiás myasthenia szindróma jelentette a kórkép színesedését, amit a gyermekkori myasthenia szindrómák leírása tovább gazdagított. Újabban számos provokatív tényező vált ismertté, melyek myastheniát vagy ahhoz hasonló tünetcsoportot okoznak. E tényezők prototípusa a D-penicillamin, a reumatológiában használatos gyógyszer. Saját nagy beteganyagunkban tanulmányoztuk a provokatív tényezőket, így a penicillamint, a lázas betegségeket, más gyógyszereket és egyéb feltételezett kórokokat. A provokatív tényezők nyomán kialakulhat myasthenia gravis betegség, különböző súlyosságú myasthenia szindróma és spontán lezajló, átmeneti myastheniás reakció. Ezek elkülönítése terápiás és prognosztikai szempontból lényeges. Egyes esetekben már előzetesen is fennálló, enyhe, nem ismert vagy fel nem ismert myasthenia gravis igazolható gondos neurológiai vizsgálattal és diagnosztikai tesztekkel.

Ideggyógyászati Szemle

Humán gliomák vizsgálata az OITI C3-11 monoklonális antitesttel

ÁFRA Dénes, SIPOS László, TOSHIHIKO Wakabayashi, SZEIFERT György, FAZEKAS Ilona

Intézetünkben OITI C3-11 jelű monoklonális antitestet állítottunk elő GFAP pozitív humán glioblastoma multiforme tumorsejtek ellen. A monoklonális antitest specificitását különböző emberi agydaganatokon és nem tumoros agyszöveten vizsgáltuk, szövettenyészetben és paraffinos metszeteken. Az OITI C3-11 monoklonális antitest 18 malignus gliomából 16-tal, míg 6 jóindulatú gliomából csak eggyel reagált. Nem volt reakció meningeomával, hypophysisadenomával, metasztatikus agydaganatokkal és egészséges felnőtt agyszövettel.

Lapszám összes cikke

Kapcsolódó anyagok

Ideggyógyászati Szemle

Az inváziós spektrum prognosztikai jelentősége glioblastomában

SZIVÓS László, VIRGA József, ZAHUCZKY Gábor, URAY Iván, JENEI Adrienn, ÁRKOSY Péter, HORTOBÁGYI Tibor, BOGNÁR László, KLEKNER Álmos

A glioblastoma a leggyakoribb központi idegrendszeri rosszindulatú daganat; sebészi kezelése a da­ganatok invazív jellegénél fogva nem lehetséges, onko­te­rá­piája pedig csupán szerény eredményeket hoz – a bete­gek átlagos teljes túlélése (OS) 16–24 hónap. A betegek egy része alig reagál az alkalmazott kezelésre; a klinikumban jelenleg nincs olyan prognosztikai vagy prediktív marker, ami segítené a betegek túlélésében tapasztalható jelentős szórás érdemi feltérképezését és a kezelési algoritmus optimalizálását. Jelen kutatásban az invázióban sze­re­pet játszó extracelluláris mátrix (ECM-) molekulák expresszió­jának prognosztikai jelentőségét kívántuk meghatározni. Eltérő prognózisú betegcsoportokat létrehozva (A csoport OS < 16 hónap, B csoport OS > 16 hó­nap) vizsgáltuk meg glioblastomás betegek gyors­fa­gyasz­tott tu­mor­mintáiban a szakirodalom által jelenleg elismert mar­kerek (IDH1 mutációs és MGMT metilációs státusz) je­len­lé­tét, továbbá 46 inváziós ECM-molekula mRNS-szintjét. A DE KK Idegsebészeti Klinikán operált és az Onkológiai Klinikán utókezelt betegek klinikai adatai nem mutattak jelentős különbségeket a túlélési adatokat (progressziómentes és teljes túlélés) és a reoperációs arányt leszámítva. Minden minta IDH vad típusú volt. Je­len­tős különbség volt a jobb és a rosszabb túlélésű be­­te­gek kö­zött az MGMT promoter hipermetiláció arányá­ban (28,6% vs. 68,8%). Az inváziós ECM-molekulák expressziós mintá­zata, az inváziós spektrum szintén jelentős különbséget mutatott; szignifikáns különbség mutatkozott az integrin β2, kadhe­rin-12, FLT4/VEGFR-3, verzikán molekulák expressziójá­ban. Az inváziós spektrum megbízhatóságát statisztikai osz­tályozóval tesztelve a módszer a minták 83,3%-át sorolta a megfelelő prognosztikai csoportba (PPÉ: 0,93). A különböző túlélésű betegcsoportok összehasonlítása során a reoperációs arányban megfigyel­hető különbség az irodalmi adatokkal összevágó tény. Az MGMT promoter metiláltságának vizsgálata hazai ­ újdonság, az eredmény az eddigi ismereteket megerősítve sürgeti a vizsgálat rutinszerű bevezetését. Az inváziós spektrum vizsgálata többletinformációt ad a tumorról, prognosztikai markerként segíthet felismerni az ag­resszívabb tumorokat, továbbá felhívja a figyelmet az antiinvazív ágensek jövőbeni használatának szükségességére a GBM terápiájában.

Ideggyógyászati Szemle

Terápiás megközelítés és új evidenciák a neuromyelitis optica spektrum kezelésében

ILLÉS Zsolt

A neuromyelitis optica spektrum betegség (NMOSD) az esetek körülbelül 80%-ában AQP4-ellenanyaggal társul. A szeronegatív betegek körülbelül negyedében a központi idegrendszeri myelin oligodendrocyta glikoprotein (MOG) ellen mutatható ki ellenanyag, és ez a kórkép a MOG-ellen­anyag-asszociált betegség (MOGAD) elnevezést kapta. Jelen közlemény áttekinti az off-label azathioprin és myco­phenolat mofetil, valamint az evidenciákon alapuló B- és plazmasejt-depletio, az IL-6-jelátvitel és a komplement útvonal antagonizálás klinikai aspektusait NMOSD-ben. Az összefoglaló tárgyalja az NMOSD-terápia terhességi vonatkozásait, és a MOGAD – NMOSD-től eltérő – kezelési megközelítését. Az NMOSD kezelése kapcsán az utóbbi két évben több, III. fázisú klinikai tanulmányon alapuló I. osztályú evidencia jelent meg. A monoklonális ellenanyagokkal végzett vizsgálatok a rituximab (anti-CD20), az inebilizumab (anti-CD19), a tocilizumab (anti-IL6R), a satralizumab (anti-IL6R) és az eculizumab (anti-C5) hatékonyságát és biztonságosságát jelzik egyéb immunterápiákkal kombinálva vagy monoterápiában. A MOGAD kezelését bonyolítja, hogy az esetek körülbelül fele monofázisos, és a MOG ellenanyag a betegség lefolyása során spontán vagy kezelés hatására eltűnhet. A tartós immunszuppresszió igényét MOGAD-ban a relapsusterápiát követő, leépített orális szteroidkezelés után célszerű eldönteni. NMOSD-ben a fenntartó terápia folytatása javasolt terhesség és szoptatás alatt is, és ezt az optimális kezelés kiválasztásánál fertilis nőbetegeknél figyelembe kell venni. Az új evidenciák terápiarezisztens NMOSD-ben is több lehetőséget kínálnak, és a MOGAD kezelési stratégiája is körvonalazódik.

Ideggyógyászati Szemle

Az agydaganat műtéti kezelését követő rehabilitáció lehetősége, eredményei

NAGY Helga, DÉNES Zoltán, TARJÁNYI Szilvia

Célkitűzés - Az agydaganat műtéti kezelése utáni rehabilitáció lehetőségének, szükségességének, eredményességének vizsgálata, saját tapasztalatok közzététele. A vizsgálat módszere - Retrospektív leíró vizsgálat. A vizsgálat alanyai - Agydaganat idegsebészeti műtéti eltávolítását követően az Országos Orvosi Rehabilitációs Intézet Agysérültek Rehabilitációs Osztályán kezelt betegek, 2001. január 1. és 2016. december 31. közötti időszakban. Eredmények - A vizsgált 16 éves időszakban az osztályon kezelt közel 4500 betegből 84 rehabilitációját végezték agydaganat idegsebészeti eltávolítása után. A 34 férfi és 50 nő átlagéletkora 58 év (20-91) volt. Az eltávolított daganatok közül szövettanilag 57 benignus elváltozás, 27 malignoma, ebből hat más szervből származó agyi metasztázis volt. A betegek rehabilitációs átvételére átlagosan a műtét utáni 41. napon (10-139) került sor. A vezető klinikai tünetek felvételkor: hemiparesis (64 eset), kognitív problémák (26), dysphagia (23), aphasia (16), ataxia (15), tetraparesis (5), paraparesis (1). Az osztályon végzett rehabilitációs tevékenység rehabilitációs szakorvos vezetésével multidiszciplináris teammunka keretében történt. A felvételi Barthel-index átlaga 35, a kibocsátási 75 volt. A kórházi rehabilitáció átlagosan 49 (2-193) napig tartott. Kibocsátáskor 73 esetben javulást tapasztaltak az önellátási képességben, kilenc esetben lényeges változás nem történt, míg két beteg állapota romlott. Következtetések - Agydaganat műtéti eltávolítását követő funkciózavarok miatt szükség lehet kórházi rehabilitációs kezelésre. Az idegsebészeti műtét után elengedhetetlen a sebész, a rehabilitációs szakember, a beteg és hozzátartozója bevonásával végzett konzultáció a reális rehabilitációs célok kitűzése érdekében. Malignomák esetében nélkülözhetetlen az onkológus szakemberrel történő egyeztetés a várható kimenetel és az onkológiai kezelés szervezése miatt. A szerzők tapasztalata alapján az agydaganat műtéti eltávolítását követő multidiszciplináris rehabilitációs kezelés osztályukon eredményes volt.

Lege Artis Medicinae

A multidiszciplináris teamek vizsgálata a pszichiátriai ellátásban. Három fókuszcsoport tanulságai

ZANA Ágnes, GYŐRFFY Zsuzsa, MOLNÁR László, SZVATH Petra

Kutatócsoportunk 2015 óta foglalkozik a pszichiátriai és pszichote­rápiás teamek vizsgálatával. A kutatás a team összetételének és működésének ma­gyar sajátosságait térképezi fel. A Magyar Pszichiátriai Társaság 2017., 2018. és 2019. évi konferenciáján a pszichiátriai teamek működése témában fókuszcsoportos kvalitatív felmérést végeztünk. A három csoportmunka so­rán a fókuszba a vezetés, a teamen belüli kommunikáció és a kompetenciák tárgykörét helyeztük. Az átlagosan 17 fős csoportok spontán alakultak ki különböző vég­zett­ségű szakemberek részvételével. A fókuszcsoportok főbb eredményei a következők voltak: 1. A teamen belüli különböző típusú vezetés egy­aránt megkívánja a felelősség és a szerepek el- és kiosztását, a destrukciók leállítását. 2. A teamekben az informális kommunikációs csatornák hangsúlyosak. 3. A kompetenciák és a felelősség pontos tisztázása fontos, jelenleg nem áll rendelkezésre hazai pszichiátriai szakorvosi kompetencialista. A pszichiáter-szakképzésben szükséges lépésnek tűnik a szakmai kompetenciák még pontosabb definiálása, újragondolása és ezek oktatásba való beépítése, továbbá a jogalkotó felé a hazai pszichiáter szakorvosi kompetencialista kidolgozásának előmozdítása. A ku­tatás második szakasza az eddigi eredményeken alapuló kvantitatív, kérdőíves vizsgálattal folytatódik.

Ideggyógyászati Szemle

A thoracalis porckorong-sérvesedés hátsó transduralis feltárása során nyert korai tapasztalatok a Szegedi Tudományegyetem, Idegsebészeti Klinikán

BARZÓ Pál, MÁRKOS-GERGELY Gellérd, WATFA Kerim, BALÁZSFI Márton, SZEGETI Andrea

Bevezetés – A háti porckorongsérv, és a sebészi megoldá­sát igénylő esetek ritka előfordulása miatt az alkalmazott feltárások a mai napig is kihívást jelentenek, és hatékony­ságuk is vita tárgyát képezi. A hazai gyakorlatban elterjedt leggyakrabban alkalmazott feltárások (costotransversectomia, laminectomia) mellett számos egyéb módszer is létezik, így a torakoszkópos műtéti eljárás és a hátsó transduralis feltárás. Egy eset bemutatása kapcsán az SZTE Idegsebé­szeti Klinikán és Magyarországon először alkalmazott hátsó transduralis sequesterectomia műtéti technikáját és előnyeit kívánjuk elemezni. Esetismertetés – Az 50 éves, achondroplasiás nanismusban szenvedő beteget 2011 óta több alkalommal operáltuk progresszív, több szegmensre terjedő, myelopathiát okozó nyaki porckorongsérv miatt. Visszatérő paraparesise hátterében végül porckorongsérvek igazolódtak a Th. VIII. és Th. IX. magasságokban. Miután intraoperatív elektrofiziológia alkalmazása a korábbi nyaki myelopathia miatt nem volt kivitelezhető, a legjobb és legbiztonságosabb vizuális kontrollt biztosító, hátsó transduralis feltárást alkalmaztuk. Következtetések – Megítélésünk szerint a hátsó trans­duralis feltárás megfelelő tapasztalattal rendelkező sebész számára eredményesebb és hozzáférhetőbb alternatívát kínál, szemben a hagyományos vagy technikailag nehezen kivitelez­hető, speciális eszköztárat igénylő, nagy szövődményrátájú feltárásokkal.

1.

Lege Artis Medicinae

Októberi Szám Melléklete
OKT 15.

2.

Lege Artis Medicinae

Novemberi Szám Melléklete
OKT 15.

3.

Lege Artis Medicinae

Március Szám Melléklete
OKT 15.

4.

Lege Artis Medicinae

Júniusi Szám Melléklete
OKT 15.

5.

Lege Artis Medicinae

Júliusi Szám Melléklete
OKT 15.