A magyarországi irányelv a valproatot - a fogamzóképes nők és kisdedek/csecsemők kivételével - elsőnek választandónak javasolja generalizált epilepsziás kórképek és nem kategorizálható epilepsziában, mivel gyakorlatilag az összes epilepsziás rohamtípusnál hatékony és szinte valamennyi epilepsziaszindrómában effektív. Különösen hatékony a juvenilis myoclonus epilepsziában. Fokális epilepsziák esetében nem első vonalbeli szer, de amennyi-ben a fokális epilepszia az első beállított szerre nem reagál, akkor - az első választandó szerektől eltérő hatásmechanizmus miatt - második szerként észszerű alternatíva. Ha nem tudjuk, milyen epilepsziával állunk szemben, akkor javasolható a legszélesebb spektrumú antiepileptikum, a valproat beállítása. Széles spektruma és hatékonysága miatt - a benzodiazepin adását követően - az intravénás valproat status epilepticus valamennyi formájában az első választandó szerek között szerepel. Glioblastomában a valproat az első választandó antiepileptikum, bármilyen rohamtípusban, mivel valószínű, hogy átlagosan 2-10 hónappal növeli a túlélést, javítja a kemo- és radioterápia hatékonyságát. Fogamzóképes nőknél a valproat általánosságban nem ajánlott, de mivel egyes epilepsziaszindrómákban a valp-roat a leghatékonyabb kezelés, ezért a betegnek joga van úgy is dönteni, hogy a rohamok szempontjából biztonságosabb valproatkezelést választja, vállalva a fejlődési rend-ellenességek kockázatát. Ha csak a VPA biztosítja a rohammentességet, akkor elhagyása nem javasolt, de törekedni kell az alacsony dózisra (500-600 mg/nap, de mindenképpen 1000 mg/nap alatt): egyes adatok alapján az idiopathiás generalizált epilepsziák többsége kis adag valproat mellett is kontrollálható. Már meglévő várandósság esetén a valproatot nem tanácsos elhagyni.

Célkitűzés - Az első bizonyítottan hatásos monoklonális antitest-, a natalizumabkezelés 2010 óta Magyarországon is elérhető. Monoterápiában speciális ellenőrző programmal alkalmazható relapszussal-remisszióval jellemezhető kórlefolyású sclerosis multiplex (SM) kezelésére. Vizsgálatunk célja volt, hogy natalizumabkezelésben részesülő betegeink követését értékeljük egy SM-betegek számára készült elekt-ronikus adatbázis segítségével. A betegség klinikai aktivi-tását az éves relapszusrátával és a betegek funkcionális állapotának (EDSS-érték) változásával, radiológiai aktivi-tását protokoll szerint végzett koponya-MR-vizsgálatokkal, a kognitív működést PASAT tesztekkel mértük. Az adatokat, a nemkívánatos eseményeket iMed szoftver segítségével rögzítettük. Eredmények - Harmincegy betegnél indítottunk natalizu-mabkezelést az első klinikai tünet megjelenése után 6,5±5,8 évvel. A követést 2010-től, az értékelést átlagosan 67 (minimum: 14, maximum: 128) infúziót követően 2016. decemberben végeztük. A kezelést egy esetben neutralizáló antitest jelenléte miatt, két esetben terhesség, egy esetben natalizumabkezeléssel összefüggésbe nem hozható malignus betegség kialakulása miatt hagytuk abba. A kezelést jól tolerálták, súlyos mellékhatás nem volt. A kezelés indítását megelőző 12 hónapban észlelt relapszusráta 1,7±0,99-ről 0,03±0,18-ra (p<0,000001) csökkent már az első 12 hónapban és a követés során hasonlóan alacsony szinten maradt. Két beteg kivételével az EDSS stagnált vagy mérséklődött. Koponya- és gerinc-MR-vizsgálatokkal 23 betegnél (77%-ban) a T2-gócok száma nem változott vagy csökkent, aktivitásra utaló jel nem volt. NEDA-3-kritérium 18 betegnél (60%) teljesült. A kognitív működést tükröző PASAT teszt öt eset kivételével egyenletesen javult. Következtetések - A másodvonalbeli natalizumabkezelés rendkívül hatékonynak bizonyult a korábbi terápiára nem reagáló relapszáló-remittáló sclerosis multiplexes betegekben is.

A baleseti agysérülések az első négy évtizedben a vezető halálokot képezik. A világszerte jelentős társadalmi és gazdasági problémának tartott kórkép kezelésére vonatkozó hazai adatok különösen aggasztó képet mutatnak. A változtatás elengedhetetlen feltétele a tudományos bizonyítékokon alapuló ellátási irányelvek meghatározása és közzététele, melyek a rendszerezett ellátás és az auditálás alapját képezik. E területen az első hazai irányelveket a Magyar Aneszteziológiai és Intenzív Terápiás Társaság két évtizede tette közzé, ezt 2006-ban az Idegsebészeti Szakmai Kollégium és a Magyar Idegsebészeti Társaság irányelvei követték, melyek a European Brain Injury Consortium és a Brain Trauma Foundation megfelelő munkáin alapultak. Az utóbbi új kiadása 2016-ban, valamint a lejárt érvényű hazai irányelv kívánatos megújítása találkozott az Országos Betegjogi és Dokumentációs Központ (OBDK) felhívásával, s született meg a döntően e cikk szerzői által jegyzett munka, melynek rövid kivonatát kívánjuk adni. Az új kutatási eredményeket összefoglaló rendszerezett ellátási elvek iránti igény és az OBDK átszervezése miatt a szerzők az ellátási irányelv formai korlátaival nem terhelt, gyakorlati haszná-latra alkalmas módon mielőbb közzé kívánták tenni munkájukat, ennek a szándéknak az eredménye ez a tájékoztató jellegű összefoglaló tanulmány.

Bevezetés - Az új típusú antikoagulánsok (NOAC) indikációs területének bővülésével nő a gyógyszerszedők száma, így a gyakorló neurológus egyre nagyobb valószínűséggel találkozik a klinikumban ezen antithromboticumok szedése mellett jelentkező akut ischaemiás stroke kezelésének dilemmáival. Esetbemutatás - Közleményünkben egy dabigatrant szedő, akut ischaemiás stroke-ot elszenvedett beteg idarucizumab felhasználását követően elvégzett sikeres intravénás thrombolysiséről számolunk be. Diszkusszió - NOAC-terápia mellett (amennyiben a gyógyszer bevételére 48 órán belül került sor) az érvényben lévő irányelvek alapján a szisztémás thrombolysis kontraindikált. Erre az esetre kínál megoldást a dabigatran specifikus antidotuma, az idarucizumab. Konklúzió - Bár az irodalomban egyelőre csak esetközlések állnak rendelkezésre, az idarucizumab megjelenésével új terápiás lehetőségek nyíltak a dabigatrant szedő betegek akut ischaemiás stroke ellátásában.

Az amyotrophiás lateralsclerosist (ALS), a leggyakoribb motoneuron-betegséget a harántcsíkolt izmok fokozatos gyengülése, sorvadása, majd teljes bénulása jellemzi, melyek oka az agyban és a gerincvelőben található motoneuronok progresszív pusztulása. Mai ismereteink szerint azonban az ALS összetett klinikai tünetegyüttes, ami átfedést mutathat kognitív deficittel járó kórképekkel is. Ennek megfelelően egy-egy eset olyan klinikopatológiai spektrumon értelmezhető, amelynek két végpontja a klasszikus, kizárólag a mozgatóneuronokat érintő ALS, illetve a frontotemporalis dementia. A betegség lefolyása azonban ugyanazon a komplex mechanizmusokon alapul, amelyek a felső és alsó mozgatóidegsejtek degenerációját okozzák. Az ALS-ben a mozgatóidegsejtek pusztulásának számos részfolyamata ismert. Ezek közül is kiemelhető az oxidatív stressz, az excitotoxicitás, az immun-/gyulladásos folyamatok szerepe és a mitochondriumok károsodása. Ezek a mechanizmusok a betegség progressziója alatt szimultán figyelhetők meg, sőt, képesek egymás hatását felerősíteni. Feltételezhető, hogy a kalciumionoknak jelentős katalizátor szerepük van, mivel e folyamatok mindegyike erős, pozitív előjelű és reciprok kalciumfüggést mutat. Vagyis közöttük olyan kalciumfüggő kapcsolat alakulhat ki, ami időben és térben egységesítheti és felerősítheti az egyedi folyamatok degeneratív hatását. Ezen összefoglaló közlemény fő célja az ALS-ben megfigyelhető diszkrét neurodegeneratív folyamatok közötti kalciummediált reciprok kapcsolatok áttekintése.