A krónikus veseelégtelenségben szenvedő betegek cardiovascularis rizikójának emelkedésében jelentős szerepet játszik az oxidatív stressz (több más kockázati tényezőn túl). Az oxidatív stressz mértéke a vesefunkció romlásával együtt növekszik, a hemodialíziskezelések pedig ismétlődő oxidatív hatást jelenthetnek. Az erythropoesisstimuláló ágensek (ESA) a haematopoesisre, és ezen keresztül indirekt módon a vasháztartásra és az antioxidánsokra kifejtett hatásuk révén befolyásolhatják az oxidatív markerek szintjét. Cikkünkben áttekintjük az ESA-készítmények hemodializált betegekben történő alkalmazásával kapcsolatos ismereteket az oxidatív stresszre gyakorolt hatások fényében. Korábbi és újabb kutatási eredmények alapján foglalkozunk az ESA-kezelés jellemzői (az ESA típusa és adagolási rendje, a terápia időtartama, a kezelés megszakítása) és az oxidatív stressz összefüggésével.

A D-vitamin-hiányról újabban kiderült, hogy számos kedvezőtlen kimenetelű esemény - beleértve a cardiovascularis és tumoros morbiditást és mortalitást - kockázati tényezőjeként szerepelhet. Laboratóriumi adatokat is feldolgozó megfigyeléses vizsgálatok világítottak rá a D-vitamin pleiotrop hatásaira, amelyek számos fiziológiai folyamatot érintenek, így például a vérnyomás szabályozását, a sejtproliferációt vagy a gyulladás megváltozását, és amelyek számos, a D-vitamin-hiánnyal kapcsolatba hozható klinikai esemény előnytelen kimeneteléért felelősek. A jelen közleményben olyan vizsgálatokat mutatunk be, amelyek a D-vitamin-hiány incidenciájával és prevalenciájával foglalkoznak, valamint azokkal a kedvezőtlen kimenetelű eseményekkel, amelyek az alacsony D-vitamin-szinttel kapcsolatba hozhatók. Az összefoglaló alapján az olvasó jobban meg fogja érteni, hogy miért lett újabban a D-vitamin azoknak a rendkívül biztató tudományos vizsgálatoknak a tárgya, amelyek különböző betegcsoportokban (különös tekintettel a krónikus vesebetegekre) és az átlagnépességben egyaránt befolyásolni szeretnék a fentebb említett kedvezőtlen kimenetelű eseményeket. A jelen közleményben főleg a D-vitamin-hiánynak a cardiovascularis morbiditással és mortalitással kapcsolatos hatásait tárgyaljuk, amelyek jelentősen gyakoribbak a krónikus vesebetegekben. Kevesebb figyelmet szentelünk a D-vitamin-hiány egyéb, például a tumorokkal kapcsolatos káros hatásainak.

Az ásványianyagcsere- és csontelváltozások, amelyek részben a kóros D-vitamin-anyagcsere miatt alakulnak ki, korai és gyakori szövődményei a krónikus vesebetegségeknek. Az aktív D-vitamin-kezelést elsősorban a krónikus vesebetegségben és végstádiumú veseelégtelenségben szenvedő betegek biokémiai végpontjainak a korrekciójára és csontanyagcseréjük épségének a megőrzésére használjuk. A krónikus vesebetegséget kísérő ásványianyagcsere-zavarok és a megváltozott csontanyagcsere biokémiai komponensei összefüggést mutatnak a dializált és nem dializált, krónikus vesebetegségben szenvedő betegek fokozott mortalitásával. Ez a felismerés vezetett azokhoz az erőfeszítésekhez, amelyekkel a D-vitamin-kezelésnek elsősorban az összes és a cardiovascularis mortalitásra, újabban pedig a krónikus gyulladásra, a cardiovascularis mészlerakódásra és a proteinuriára gyakorolt hatását figyeljük. A jelen közleményben azokat a bizonyítékokat elemezzük, amelyek alátámasztják a natív és aktív D-vitamin-kezelésnek a klinikai kimenetelre gyakorolt kedvező hatását, hangsúlyozva azt a tényt, hogy az újabb vizsgálatok ezeknek a kezeléseknek a lehetséges renoprotektív hatását is feltárták. Végül rávilágítunk a további tudományos vizsgálatok fontosságára.

A β-blokkolók antihipertenzív hatása kiváló, emellett antiaritmiás, antiischaemiás hatásuk is igazolt. Mind monoterápiában, mind kombinációban A szintű bizonyítékok alapján javasolt szerek hypertoniában szenvedő betegek kezelésére. Az egyes β-blokkolók lipidoldékonyságban, membránstabilizáló hatásban és számos egyéb tulajdonságban is különböznek egymástól, amit a kezelés során kihasználhatunk. A nitrogén-oxid felszabadulását fokozó hatású nebivolol metabolikusan neutrális, vagy inkább kedvező, értágító és antioxidáns hatású. Az érfali tágulékonyság (stiffness) csökkenésének következménye a szisztolés vérnyomás növekedése, a csökkenő diasztolés coronariakeringés, a megnövekedett centrális pulzusnyomás és a cardiovascularis betegségek fokozott gyakorisága. A különböző vérnyomáscsökkentők eltérő módon befolyásolják a centrális vérnyomást, illetve az artériás stiffnesst. Az amlodipin, a doxazosin, a lisinopril, a bisoprolol és a bendrofluazid, illetve a nebivolol és az atenolol összehasonlító alkalmazása során az aorta pulzusnyomása jobban csökkent a nebivolollal, mint a más β-blokkolóval kezeltekben. Az atenolol és a nebivolol hasonló mértékű vérnyomáscsökkenést eredményezett, miközben a nebivolol adásakor az augmentációs index értéke szignifikánsan nagyobb mértékben csökkent. A nebivololcsoportban a centrális szisztolés nyomás is jobban csökkent, csakúgy, mint a centrális pulzusnyomás. Az újabb összehasonlító vizsgálatok alapján megfogalmazhatjuk, hogy a nebivololnak - az eddig megismert kedvező tulajdonságai mellett - az artériás stiffnessre kifejtett kedvező hatásával újabb egyedi tulajdonsága vált ismertté. Az általános érelmeszesedés folyamatában kiemelt szerepet betöltő endothelialis diszfunkció javítására képes, és az érfali rugalmasságot is kedvező irányba változtatja, ami a vérnyomáscsökkentéstől függetlenül a korszerű antihipertenzív kezelés egyik meghatározó β-blokkoló szerévé emeli.

A glomerularis barriernek a filtrációt meghatározó fizikai alkotói a vér felől az elsődleges filtrátum irányába haladva a következők: az endothelialis réteg, a glomerularis bazálmembrán és a podocytaréteg.