A Covid-19-pandémia a kínai Wuhanból indult 2019 decemberében. A fertőzés nemcsak a tüdőt, hanem más szerveket, így a vesét is megbetegíti. A Covid-19-fertőzés és a vese kapcsolata kétirányú. Egyfelől a Covid-19-fertőzés az esetek felében-háromnegyedében vesekárosodást okozhat, amelynek következményei proteinuria, haematuria és akut veseelégtelenség lehetnek. Az akut veseelégtelenség etiológiája multifaktoriális. Kiemelt szerepe van a vírus által okozott direkt proximális tubulussejt-károsodásnak, a szepszis által okozott hemodinamikai zavarnak, a citokinviharnak és a hypercoagulabilitásnak. A vírus a proximális tubulusok, illetve podocyták ACE-2-receptorához kötődve hatol be a sejtbe, majd a vírus a lysosomákban szaporodik, és károsítja a sejteket. A szövettani képet az akut tubularis necrosis és az akut interstitialis nephritis jellemzi. Kritikus állapotú betegekben az akut veseelégtelenség a mortalitás meghatározó prediktora. Másfelől a krónikus vesebetegek, külö nö sen a vesetranszplantált vagy dialíziske zelésben részesülők esetében, gyengült im munvédekezésük következtében, je lentősen fokozott mind a megfertőződés, mind a mortalitás rizikója. Hemo dia lizáltak ese té ben a kis csoportos mentőszállítás és a közös térben történő kezelés miatt a fertőzés futótűzként terjedhet. Vesepótló kezelésben részesülő, Covid-19-fertőzött betegek mortalitási rátája 20-35%-os. Elengedhetetlenek a preventív, korlátozó intézkedések és a fertő zöt tek (kohorsz) izolációja a tömeges in fekció elkerülése érdekében. Magyarországon min den fertőzött dializált vagy transzplantált beteget fel kell venni a kijelölt járványosztályra.

A transzplantáció után alkalmazott immunszuppresszív terápia nemcsak fogékonnyá teszi a beteget a fertőzésekkel szemben, hanem a daganatsejtek felismerésének és eliminálásának funkcióját is károsítja. Vizsgálatunkat a Szegedi Tudományegyetem Sebészeti Kli­ni­káján végeztük. A beválasztási kritériumok megállapítását követően 570 beteget vontunk be a vizsgálatba. Néztük a betegek életkorát, nemét, az alkalmazott immunszuppresszív terápiát, valamint kerestük a különböző immunszuppresszív szerek és a daganat típusa közötti kapcsolatot. 81 esetben diagnosztizáltunk „de novo” daganatot. A cyclosporint és tacrolimust szedők körében az átlagéletkorban (p = 0,734) és a testtömegindexben (p = 0,543) szignifikáns különbséget nem találtunk. A két betegcsoport között a graft működését tekintve szignifikáns eltérés nem mutatkozott (Tac vs. Cyc; 44 vs. 20). A vesetranszplantáltak körében a transz­plantációtól a daganat diagnózisáig eltelt idő függvényében a prostata- és a méhnyakrák alakult ki a leghamarabb, de szignifikáns különbség nem mutatkozott. A bőr­daganatok előfordulása a leggyakoribb, ezt követik a poszttranszplantációs lym­pho­pro­­liferativ betegségek. A tumorok kialakulásának növekvő kockázata legfőképpen az immunszuppresszív terápiára vezethető vissza.

A krónikus vesebetegség alapvetően meghatározza a betegek egészséggel összefüggő életminőségét (Health Related Quality of Life, HRQoL) mind testi és lelki, mind társadalmi-gazdasági vonatkozásban. Végstádiumú veseelégtelenségben szenvedő betegekben a fehérje-energia vesztés és a gyulladás együttes előfordulása rosszabb életminőséggel és nagyobb halálozással társul. Vizsgálatunk célja, hogy felmérje a tápláltság és a gyulladásos állapot, valamint az életminőség kapcsolatát vesetranszplantált betegek körében. Keresztmetszeti vizsgálatunkban 100, véletlen módszerrel kiválasztott vesetranszplantált beteg adatait elemeztük. A szociodemográfiai paramétereket, a laboratóriumi eredményeket, a transzplantációval kapcsolatos adatokat, a gyógyszerelést és a malnutritiós-inflammatiós pontszámot (MIS) (Kalantar-skála) rögzítettük, majd ezeket az adatokat elemeztük. Ezenfelül a betegek önállóan töltötték ki a Kidney Disease Quality of Life Short Form (KDQoL-SFTM) kérdőívet. Az átlagéletkor 51±13 év, a transzplantáció óta eltelt idő mediánja 66 (interkvartilis tartam, IKT: 83) hónap volt. A betegek 57%-a volt férfi, 19%-a diabeteses. A MIS mediánja 3 pontnak (IKT: 3) adódott. A MIS szignifikáns negatív korrelációt mutatott szinte valamennyi vizsgált életminőségi doménnel. A kapcsolat többváltozós lineáris regressziós modellben is független maradt [logaritmusosan transzformált domének: „vitalitás” (β=-0,059; p<0,001), „fájdalom” (β=-0,056; p=0,004), „fizikai állapot” (β=-0,029; p=0,022), „tünetek” (β=-0,023; p=0,005)] az életkorra, a nemre, a becsült GFR-re, a dialízisidőre, a Charlson Komorbiditási Indexre és a foglalkoztatottságra történt korrekció után is. Ezenkívül a MIS és szinte valamennyi KDQoL-SFTM domén között lineáris, „dózisdependens” kapcsolatot találtunk. A malnutritiós-inflammatiós pontszám független összefüggést mutat a vesetranszplantált betegek életminőségének különböző dimenzióival.

Végstádiumú vesebetegek számára a vesetranszplantáció többnyire jobb életkilátásokat és életminőséget biztosít, mint a dialíziskezelés. Az utóbbi években egyre inkább előtérbe került a krónikus betegségekben, így a krónikus vesebetegségben szenvedők életminőségének vizsgálata. Az alvászavarok, köztük az insomnia, az alvási apnoe szindróma és a nyugtalan láb szindróma egyaránt előfordulnak vesetranszplantált betegek körében. A fenti alvászavarok közül az alvási apnoe prevalenciája kiemelkedően magas, körülbelül 30% ebben a betegcsoportban. Sok közleményben foglalkoztak a dializált betegek alvászavarainak és életminőségének kapcsolatával, de vesetranszplantáltakról csupán néhány erre vonatkozó eredmény jelent meg. Az eddig végzett vizsgálatok arra utalnak, hogy az alvásproblémák rontják a vesetranszplantált betegek életminőségét. Cikkünkben összefoglaljuk a vesetranszplantált betegek alvászavarairól, illetve ezeknek az életminőségre gyakorolt hatásáról a szakirodalomban megjelent kutatások fontosabb eredményeit.

Háttér: A krónikus vesebetegek kezeléssel kapcsolatos döntése alapvető fontosságú a transzplantáció felé vezető út szempontjából. Ezeket a döntéseket, egyéb tényezőkön kívül, a betegek vesebetegséggel és kezeléssel kapcsolatos ismeretei, véleménye, elvárásai és más szubjektív tényezők is befolyásolhatják. Vizsgáltuk a dializált betegek transzplantációval kapcsolatos attitűdjét, valamint a betegek szociodemográfiai paramétereinek, ismereteinek, tapasztalatainak összefüggését az egészség percepciójával. Módszerek: Keresztmetszeti vizsgálatunkban nyolc budapesti dialízisállomás valamenynyi betegével, akik legalább három hónapja kezelésben részesültek, munkacsoportunk által kifejlesztett kérdőívet töltettünk ki. Ebben a vizsgálatban 459, 70 évesnél fiatalabb beteg adatait elemeztük. Eredmények: A betegek átlagéletkora 53±12 év, 54%-uk férfi, a diabetes gyakorisága 22% volt. A betegek, akik úgy nyilatkoztak, hogy szeretnének transzplantációt, fiatalabbak (51±11 vs. 58±11 év) és magasabb iskolai végzettségűek voltak, nagyobb eséllyel voltak foglalkoztatottak (11% vs. 4%) és volt korábbi transzplantációjuk (15% vs. 7%) betegtársaikhoz képest, akik nem szerettek volna transzplantációt (p<0,05 mindegyik elemzésre). A többváltozós elemzésben az életkoron kívül a betegek transzplantációval kapcsolatos negatív percepciója, műtéti beavatkozástól érzett félelem, a betegtársak körében látott rossz kimenetelű esetek összefüggést mutattak a transzplantáció mint lehetséges kezelési mód visszautasításával. Következtetések: Egységes, átfogó és bizonyítékokon alapuló betegtájékoztató rendszerek kidolgozása és alkalmazása elősegítené, hogy a betegek a megfelelő információ birtokában tudjanak döntést hozni a kezelésükkel kapcsolatban.