Világszerte az általános populációban végzett szűrések alapján észlelik a szérumhúgysavszint átlagának emelkedését mindkét nemben. Ez a növekedési tendencia érvényes a hypertoniabetegségre is. A szerzők a Magyar Hypertonia Regiszter 2011., 2013. és 2015. évi adatainak felhasználásával vizsgálták 47372 hypertoniás betegben (22688 férfi, 24684 nő) a szérumhúgysavszint alakulását és összefüggését az életkorral, kockázati tényezőkkel, antropológiai, metabolikus jellemzőkkel, vérnyomással, a vérnyomáscélértékkel, szervkárosodásokkal, gyógyszeres kezeléssel, valamint a társbetegségekkel. Elemzésük első részében bemutatják az elemzés módszerét és az alapösszefüggéseket. A húgysavszint magasabb férfiaknál, mint nőknél, a kor előrehaladásával értéke emelkedik. A szisztolés és diasztolés vérnyomás emelkedése a szérumhúgysavszint növekedésével jár, amelynek trendje a szisztolés nyomás esetében szignifikánsan nagyobb. A hölgyeknél az emelkedési trend kisebb és mindig alacsonyabbak a húgysavértékek. Azoknál, akik nem érik el a célvérnyomást, a húgysavérték magasabb. A társbetegségek jelenléte szignifikánsan növeli a szérumhúgysavszintet.

A hypertonia népbetegség, alapvetően meghatározza a la kos - ság egészségi állapotát, morbiditását, cardiovascularis mortalitását, rehabilitációját, életminőségét. A betegség megelőzése, korai felismerése, hatékony kezelése, a gon dozás minősége a népegészségügyi program fontos része. A terápia sikerét, a célvérnyomás elérését és tartós fenntartását - sok egyéb tényező mellett - a gyógyszer-adherencia és -perzisztencia szabja meg, amelynek egyik döntő eleme az orvos-beteg optimális együttműködése. A perzisztencia sikertelensége okozza a terápiás kudarcok nagy részét. A CONADPER-HU vizsgálat fő célkitűzése az orvosbeteg együttműködés optimalizálása (fokozott ellenőrzés, információnyújtás, otthoni vérnyomásmérés, telemedicinális eszközök használata), ezáltal a célvérnyomást elérő betegek arányának növelése és a rezisztens hypertoniás betegek számának csökkentése volt. A vizsgálat igazolta, hogy a komplex gondozási rendszer hatékony, kedvezően befolyásolja a perzisztenciát. Az is tisztázódott, hogy az első három hónap dönti el a további tartós terápiás sikert.

Krónikus vesebetegek körében a hypertonia prevalenciája nagyon gyakori, a 80%-ot is meghaladja. A hypertonia egyik fő okozója, ugyanakkor következménye is a krónikus vesebetegségnek. A hypertonia szintén a fő oki tényező a magas cardiovascularis mortalitásban és morbiditásban ebben a populációban. A magas vérnyomás megfelelő kezelésével ebben a betegcsoportban is jelentősen javítható a betegek életkilátása, csökkenthető a cardiovascularis rizikó és lassítható a vesebetegség progressziója függetlenül a betegséget kiváltó októl. Az optimális terápia - ebből adódóan - nemcsak a vérnyomás csökkentésére, hanem a vese védelmére is fókuszál. Az antihipertenzív terápia megfelelő beállításához elengedhetetlen a betegség pathomechanizmusainak, valamint az alkalmazott gyógyszerek renális hatásainak ismerete és figyelembevétele. Ebben az összefoglalóban a fenti szempontok alapján foglaltuk össze a krónikusan beszűkült vesefunkcióval élő betegek hypertoniájának kezelési lehetőségeinek sarokpontjait. Nem tárgyaljuk a vesepótló kezelésben (hemodialízis, peritoneális dialízis és vese­transzplantáció) részesülő betegek antihipertenzív terápiáját, hiszen ezen speciális betegcsoportok külön megfontolást igényelnek mind a felmerülő kórfolyamatok, mind a terápiás lehetőségek tekintetében. A cél az, hogy a nem nefrológus kollégák is nagyobb biztonsággal és megfelelő hatékonysággal tudják kezelni hypertoniás vesebetegeiket.

A primer terápiarezisztens hipertenzió kezelésében ígéretes invazív módszer a percutan transzluminális rádiófrekvenciás renalis denerváció. A beavatkozás eredményeként csökken a szisztémás szimpatikus túlműködés és így az artériás vérnyomás. A Szegedi Tudományegyetem I. Sz. Belgyógyászati Klinikáján kilenc terápiarezisztens (két férfi, hét nő; átlagéletkor: 55,0±4,0 év) beteg felelt meg a renalis denerváció elvégzéséhez szükséges, a beavatkozások idején javasolt feltételeknek. A betegek vérnyomásértékeit és ezzel egy időben a szívfrekvenciaértékeket a beavatkozás előtti napon, közvetlenül a beavatkozás után, hazabocsátáskor, majd 6, 9 és 15 hónap elteltével mértük. A beavatkozás előtti átlagos vérnyomásérték 178/107±7/5 Hgmm volt. A denervációt követően az átlag-vérnyomásértékek a beavatkozás után, a klinikáról hazabocsátáskor, 6, 9, majd 15 hónap elteltével csökkenést mutattak a beavatkozás előtti értékhez képest (sorrendben): -15/-17 Hgmm; -36/-16 Hgmm; -19/-9 Hgmm; -27/-21 Hgmm és -15/-16 Hgmm. A vérnyomáscsökkenés mellett az alkalmazott gyógyszeres antihipertenzív terápia igénye is csökkenést mutatott, bár ez nem volt elsődleges célja a beavatkozásnak. A denervációval kapcsolatos intra- és/vagy perivascularis szövődményt nem észleltünk egyik esetben sem. Tapasztalataink megerősítették, hogy megfelelő beteg kiválasztás esetén a renalis denerváció hatékony és biztonságos módszer a primer terápiarezisztens magasvérnyomás-betegség kezelésére. Annak megítélésére, hogy mindez szignifikáns cardiovascularis morbiditás- és mortalitáscsökkenéssel is együtt jár-e, munkánk nem alkalmas, erre csak nagy esetszámú randomizált, sham kontrollos tanulmányok adhatnak választ.

A magyar hypertoniás betegek körülbelül 57%-a nem éri el a célvérnyomást. Egy 2011-ben publikált adat szerint a terápiarezisztens hypertonia prevalenciája 2,9-43% közötti. A Szegedi Tudományegyetem egyik Hypertonia Ambulanciáján gondozott betegek terápiás adatait elemezve az alábbi kérdésekre szerettek volna a szerzők válaszokat kapni. A definíció szerint hány beteg volt terápiarezisztens? Hány beteg szedett három vagy több vérnyomáscsökkentő szert? Ezek közül a betegek közül mennyi érte el a szisztolés célvérnyomást? Mekkora terápiás kombinációban részesültek a betegek általában? A retrospektív adat gyűj - tés a 2011. január 1. és 2011. augusztus 31. közötti időszakra terjedt ki. Összesen 310 hypertoniás beteg adatai kerültek feldolgozásra, minden betegnél csak egy megjelenést áttekintve. Ha egy beteg ez alatt az időszak alatt többször jelent meg a szakrendelésen, akkor csak az első viziten rögzített adatokat értékelték. Két vér - nyo másmérés átlaga került rögzítésre. A cél szisztolés vérnyomás a 140/ Hgmm volt. Ebben a beteganyagban a definíció szerint 234/310 (76%) terápiarezisztens hy - pertoniás volt (átlagvérnyomás 158±17/97±8 Hgmm). Három vagy több vérnyomáscsökkentőt 257/310 (83%) beteg szedett (átlag szisztolés vérnyomás 136±20 Hgmm) és közülük 134 (a 257 beteg 52%-a) volt célvérnyomáson. Ebben a populációban a négyszeres gyógyszer-kombináció volt a leggyakoribb. Javasolt többszörös gyógyszer-kombinációt alkalmazni a célvérnyomás eléréséhez és elegendő - de a szükségesnél nem több - időt szánni a leghatékonyabb kombináció beállításához minden esetben. A terápiarezisztens esetekben mindig szükséges tisztázni ennek okát is.