Az antihipertenzív szerek hatása a centrális vérnyomásra
PÁLL Dénes, KOMONYI Éva, LENGYEL Szabolcs, PARAGH György, KATONA Éva
2011. FEBRUÁR 28.
Hypertonia és Nephrologia - 2011;15(01)
Összefoglaló közlemények
PÁLL Dénes, KOMONYI Éva, LENGYEL Szabolcs, PARAGH György, KATONA Éva
2011. FEBRUÁR 28.
Hypertonia és Nephrologia - 2011;15(01)
Összefoglaló közlemények
A perifériás és a centrális ereken mért szisztolés és pulzusnyomás különbözik, a periféria felé haladva a nyomás nő, amely jelenséget nyomásamplifikációnak nevezzük. A centrális vérnyomás noninvazív módon könnyen meghatározható, az eredmény összefüggést mutat a cardiovascularis végpontokkal. A különböző vérnyomáscsökkentők eltérően mérsékelhetik a perifériás és a centrális vérnyomást. A diuretikumok negatív/neutrális és a hagyományos β-blokkolók (atenolol) negatív hatásával szemben a nebivolol kedvező effektusú. A kalciumantagonisták tendenciaszerű kedvező és az angiotenzinkonvertálóenzim-gátlók egyértelmű kedvező hatása bizonyított. Az angiotenzinreceptor-blokkolókra vonatkozóan kevés vizsgálati eredmény áll rendelkezésre, amelyek eredménye ígéretes.
Hypertonia és Nephrologia
Az epithelialis-mesenchymalis tranzíció (EMT) központi szerepet játszik az embriogenezisben, a karcinogenezisben, továbbá a szövetek fibroticus elváltozásaiban. Az EMT folyamatában az epithelialis sejt myofibroblasttá alakulhat, amely a fibrosis effektor sejttípusának tekinthető. Összefoglalónkban a vesefibrosis szempontjából vizsgáljuk az EMT folyamatát és annak orvosi jelentőségét. A különböző krónikus veseelégtelenségekben megfigyelhető fibroticus folyamatok a kiváltó okoktól függetlenül hasonlóak. Bár a szöveti fibrosist mindig kíséri gyulladásos válasz, a pontos molekuláris mechanizmus még nem tisztázott. A gyulladás és a degeneratív fibroticus folyamatok között az EMT jelenti a kapcsolatot. Az EMT patomechanizmusának megértésével és a részt vevő jelátviteli útvonalak feltérképezésével lehetőség nyílik a krónikus vesebetegségek új terápiás kezelésére.
Hypertonia és Nephrologia
A szerző ismerteti a direkt renininhibitorok (DRI) hatásmechanizmusát és a klinikailag is törzskönyvezett első szerrel, az aliskirennel szerzett klinikai tapasztalatokat. Kiemeli az aliskiren relatív mellékhatás-mentességét és hosszú ideig tartó vérnyomáscsökkentő hatását. Kitér az aliskirennel és különböző kombinációival (diuretikummal, kalciumantagonistával, angiotenzinkonvertálóenzim-gátlókkal, angiotenzinreceptor-blokkolókkal) szerzett hatékonysági és a hypertonia tünetmentes szervi károsító hatásának gátlását mutató, valamint a még folyamatban levő jelentős vizsgálatokra is.
Hypertonia és Nephrologia
Hypertoniát „mindenki tud kezelni” (ami, ha úgy van, nem is baj), de azért évenként visszatérőek azok a kongresszusok, amelyeken rendszeresen ülésszakokat áldoznak a „rezisztens hypertonia” kezelésére.
Hypertonia és Nephrologia
A hypertonia az agyi nagy- és kiserek károsítása révén a cerebrovascularis betegségek (akut stroke, hipertenzív encephalopathia és vascularis dementia) leggyakoribb kockázati tényezője. Az aorta kezdeti szakaszában mérhető centrális nyomás nagyobb szerepet játszik a vascularis hypertrophia és a carotisatherosclerosis kialakulásában, mint az arteria brachialis nyomása. A centrális aortanyomás pontosabban tükrözi a bal kamra töltési állapotait, így az agyi érrendszerre ható nyomásviszonyokat, ezért feltehetően jobban jelzi a cardiovascularis események veszélyét is, mint a brachialis nyomásértékek. A nagy artériák merevségére utaló mutatók (például a pulzushullám-sebesség) közvetlenebbül jelzik az öregedés, a hypertonia és a diabetes ereket károsító krónikus hatását, mint a brachialis vagy akár a centrális aortanyomás. A jövőbeli klinikai vizsgálatokban ezért megfontolandó az artériamerevség és a centrális vérnyomás jellemzőit végpontnak választani. Az antihipertenzív kezelés fontos része a stroke elsődleges és másodlagos prevenciójának is. A vérnyomás csökkentése hypertoniás betegek esetében jelentősen csökkenti a stroke és az egyéb vascularis események kockázatát is, és a kockázatcsökkentés mértéke elsősorban a vérnyomás csökkentésének mértékétől függ. A gyógyszerválasztást több szempont határozza meg. A hagyományos β-blokkolók többek között a centrális vérnyomásra irányuló kisebb hatás miatt az utóbbi időben háttérbe szorultak. A harmadik generációs β-blokkolókkal további tapasztalatokat kell szerezni a cardiovascularis morbiditás és mortalitás prevenciója terén.
Hypertonia és Nephrologia
A PubMed adatbázisban a D-vitaminra mintegy 5000 alkalommal hivatkoztak, amely 20%-os növekedésnek felelt meg az elmúlt évben, és megduplázódott az elmúlt évtizedben. Ez azt jelenti, hogy hatalmas érdeklődés jelentkezett a D-vitamin szintézise, metabolizmusa és hatásmechanizmusa iránt. A megnövekedett érdeklődésnek a következő két alapvető oka van: 1. új ismereteket szereztünk az 1,25-dihidroxi-D-vitamin-metabolitok autokrin és parakrin, vagyis nem hormonális hatásáról, 2. a D-vitamin-hiány előfordulása világszerte emelkedik. Az elmúlt években a D-vitamin klinikai vizsgálataiban bebizonyították, hogy a D-vitamin- hiány népegészségügyi problémát jelent, amely folyamatosan súlyosbodik. Széles körű populációs vizsgálatokban kimutatták, hogy az alacsony 25(OH)D3-vitamin- szint többek között a vázrendszer, az immunrendszer és a cardiovascularis rendszer súlyos betegségeivel társul. Tényként elfogadott, hogy az Amerikai Egyesült Államokban (USA) az alacsony D-vitamin-szint szignifikáns összefüggést mutat a teljes mortalitási adatokkal, ahogyan az hazánkban is lehetséges. Nagyon valószínű az is, hogy az elhízás gyakoriságának világméretű növekedése is hozzájárul a D-vitamin-hiány növekedéséhez, fokozva az amúgy is kedvezőtlen hatást a vázrendszerre, a mikroorganizmusok elleni immunreakcióra és a metabolikus statusra. Végül fontos kiemelni, hogy a D-vitamin-hiány kezelése két részből áll. Normalizálni kell a 25(OH)D3-vitamin-szintet legalább a 30 ng/ml értékig, majd azt fenn kell tartani ezen a szinten. A jelenlegi biztonságosnak tartott D-vitamin-bevitel felső szintjét (2000 NE/nap) újra kell gondolni az elmúlt 15 évben összegyűlt adatok alapján.
Hypertonia és Nephrologia
Az affektív temperamentumok (cyclothym, hyperthym, depresszív, szorongó, ingerlékeny) a személyiség stabil részét képezik, serdülőkor után csupán kismértékű változatosságot mutatnak. Kapcsolatuk a pszichopatológia több területével is leírásra került; a depresszív temperamentum szerepet játszik a major depresszió, a cyclothym a bipoláris II-es betegség, a hyperthym a bipoláris I-es betegség kialakulásában. Emellett az utóbbi évtized kutatásainak eredményei azt igazolják, hogy az affektív temperamentumok a szomatikus betegségekkel is összefüggésbe hozhatók. A hypertoniával, úgy tűnik, legszorosabb kapcsolatban a cyclothym temperamentum áll. A hypertonia prevalenciája és a domináns cyclothym temperamentum kapcsolata mellett a kórelőzményben előforduló cardiovascularis események is gyakoribbnak bizonyultak a domináns cyclothym temperamentum jelenléte mellett. Krónikus hypertoniás betegekben a cyclothym temperamentum mértéke magasabb szisztolés vérnyomásértékkel, nőbetegeknél a hypertonia korábbi kialakulásával függött össze. A kapcsolatok hátterében elsősorban a közös rizikófaktorok (dohányzás, elhízás, alkoholizmus) cyclothym temperamentum melletti gyakoribb jelenléte állhat. A személyiségtípusok, ezeken belül is az affektív temperamentumok és a szomatikus betegségek kapcsolatának vizsgálata segíthet a nagyobb rizikójú alcsoportok azonosításában.
Lege Artis Medicinae
A hypertonia diagnózisával és kezelésével foglalkozó irányelveknek óriási szerepe van Földünkön az egészség fenntartásában, hiszen a megbízható előrejelzések szerint 2025-ben már 1,6 milliárd feletti magasvérnyomás-betegségben szenvedő egyénnel kell számolnunk. Az irányelvek betartása létkérdés minden hypertoniás beteg számára, ennek ellenére még a gazdasági szempontból fejlett országokban sem kielégítő a jól kontrollált hypertoniások aránya. Földünk öt kontinensén az irányelvek sajnos több szempontból is eltérő vagy nagyon eltérő javaslatokat adnak a vérnyomás mérése, a diagnózis felállítása, a cardiovascularis kockázat becslése, a célérték meghatározása vonatkozásában, bár az utóbbi években bizonyos területeken megindult a „konszenzusra” irányuló törekvés. Közleményünkben ezeket a különböző véleményeket és állásfoglalásokat kívánjuk bemutatni az ACC/AHA, az ESC/ESH, a NICE, a kanadai és az ausztrál irányelvek elemzésével. Figyelembe vettük a WHO és az ISH állásfoglalásait is. Leírjuk az irányelvekben észlelhető elvi és gyakorlati közeledéseket és a már megvalósult konszenzusokat.
Hypertonia és Nephrologia
A hypertonia a cardiovascularis betegségek – szívelégtelenség, coronariabetegség, stroke és krónikus veseelégtelenség – fő és leggyakoribb rizikófaktora. A hypertoniás szívbetegség egyik klinikai manifesztációja a különböző ritmuszavarok megjelenése, amely a myocardium strukturális és funkcionális patofiziológiai változásával magyarázható. Hypertoniában a leggyakoribb ritmuszavar a pitvarfibrilláció, de más supraventricularis és kamrai arrhythmiák is előfordulnak főleg balkamra-hypertrophia vagy szívelégtelenség esetén.
Lege Artis Medicinae
A hypertonia, mint önálló betegség, a legnagyobb mértékben járul hozzá a szív- és érrendszeri halálozáshoz, így megelőzésének, korai felismerésének, megfelelő kezelésének és többnyire élethosszig tartó gondozásának kiemelt népegészségügyi jelentősége van. Összefoglaló közleményünkben a hypertoniagondozás különböző aspektusaira mutatunk rá. Ismertetjük a Magyar Hypertonia Társaság szűrőprogramjait, utalunk a gyógyszeres kezelés aktuálisan ajánlott formáira, illetve kitérünk a beteggel való együttműködéssel kapcsolatos tudnivalókra. Miután a nyugat-európai országokhoz képest jelentős az elmaradásunk a halálozási statisztikákban, így az ismeretanyag minél szélesebb körű terjesztése kiemelt jelentőségű.
Lege Artis Medicinae
A magasvérnyomás-betegség és a cardiovascularis kockázat az életkor előrehaladtával egyre gyakoribbá válik. Ugyanakkor az öregedés folyamata bizonyos egyénekben sokkal gyorsabbnak tűnik, ami tükröződik a korai vascularis öregedés (early vascular aging, EVA) tünetegyüttesében. Az ütőerek falának rugalmatlanná válásában, az artériás stiffness kialakításában a hypertonia és az öregedés játssza a legfőbb szerepet, amely lényege az EVA-nak: a nagy elasztikus artériák (főleg az aorta) falának középső rétege veszít a rugalmasságából. Ez a folyamat jól mérhető a pulzushullám terjedési sebességével. Az idős hypertoniás egyénekben a nagy artériák rugalmatlansága, a szisztolés és diasztolés vérnyomás különbsége fokozódik, a pulzusnyomás megnő, köszönhetően a hullám-visszaverődésnek. Az érfali rugalmatlanságnak prediktív szerepe van a későbbi szív-ér rendszeri események (koszorúér-betegség, stroke, vascularis dementia), de még az összmortalitás szempontjából is. A korai vascularis öregedés és a szupernormális vascularis öregedés (supernormal vascular aging, SUPERNOVA) koncepciója segít értelmezni, miért alakulnak ki egyesekben korai célszervkárosodások és érrendszeri szövődmények, mások miért maradnak jóval „fiatalabbak” kronológiai életkoruknál. Új gyógyszereket fejlesztettek az EVA kezelésére, melyeknek akkor lehet szerepük, ha az életmódkezelés és a hagyományos, rizikófaktorokat csökkentő gyógyszerek hatása már nem elegendő.
1.
2.
3.
Ideggyógyászati Szemle
[A fluoxetint szedő Covid-19-pneumoniás betegeknek nagyobb a túlélési esélye: retrospektív, eset-kontrollos vizsgálat ]4.
5.
1.
2.
3.
4.
5.
HOZZÁSZÓLÁSOK
0 hozzászólás