Hypertonia és Nephrologia

A terápiahűség a javasolt és felírt gyógyszerekhez és adagolásukhoz legalább olyan fontos, mint a célérték elérése a hypertoniabetegség kezelésében

KISS István, KÉKES Ede

2015. SZEPTEMBER 20.

Hypertonia és Nephrologia - 2015;19(04)

A betegek nem megfelelő együttműködése, terápia - hűsége a világ minden országában komoly probléma. Kiemelten fontos olyan betegségben, mint a hy pertonia, hiszen ha nem sikerül az elért siker - a célvérnyomás - tartós fenntartása, akkor jelentős mértékben megnő a betegség által okozott szövődmények kialakulása, különösen, ha egy vagy több társbetegség is fennáll.

HOZZÁSZÓLÁSOK

0 hozzászólás

A kiadvány további cikkei

Hypertonia és Nephrologia

Az angiotenzin-konvertáz enzim (ACE) -gén inszerció/deléció (I/D) polimorfizmusának hatása hemodializált betegek túlélésére

KISS István, SZEGEDI János, KULCSÁR Imre, AMBRUS Csaba, KERKOVITS Lóránt, TISLÉR András, KISS József Zoltán

Bevezetés: Az ACE-gén I/D polimorfizmus és a cardiovascula ris mortalitás közötti kapcsolat vizsgálata ellentmondó eredményeket adott. He mo dia - lizált, krónikus veseelégtelenségben szenvedő betegekben az emelkedett angiotenzinkonvertálóenzim- szinttel együtt járó DD polimorfizmus mutatott összefüggést a halálozással, elsősorban diabeteses betegekben. A rövid távú (három év) túlélési adatok elemzésével magunk is igazoltuk ezt az összefüggést. Feltételeztük, hogy a hosszú távú megfigyelés során (10 év) megerősíthetők addigi eredményeink és igazolódik az ACE-gén I/D polimorfizmus jelentősége krónikus veseelégtelenségben. Módszer: Beavatkozással nem járó, prospektív, multicentrikus vizsgálatunkban 746 beteget vizsgáltunk, akiknél a klinikai adatok összegyűjtése mellett egyszeri vérmintából az ACE-gén I/D polimorfizmus került meghatározásra (single nucleotide polimorfizmus, SNP). A mortalitás vizsgálatakor három genotípuscsoportot (I/I, I/D és D/D) hoztunk létre, és az adatokat többváltozós Cox proportional hazard modellben elemeztük. Eredmények: A betegek átlagéletkora 54,9 év volt és a nők aránya 46,8% volt. A diabetes mellitus gyakorisága 19,3% volt. ACE-gátló kezelésben a betegek 47,9%-a részesült. A vizsgálat megkezdését megelőzően a vérvétel előtti medián dialízis-időtartam 23,8 hónap (IQR 11,2-47,1). Az ACE-gén-genotípusok gyakoriságai eltérőek voltak egymástól [I/D (42,6%), a D/D (37,7%) és az I/I (19,7%)]. A betegek tízéves követése során a medián követési időtartam 29,8 hónap (IQR 12,6-63,4) volt. A D/D genotípusúak rövidebb túlélést mutattak (I/I vs. D/D: log-rank test: p=0,04) az ACEgátló kezelésben nem részesülő betegek között. A többváltozós Cox regressziós modellekben a D/D genotípus (összehasonlítva az I/I genotípussal) a mortalitás szignifikáns meghatározójaként csak az ACE-gátló kezelésben nem részesülő betegek között jelentkezett (HR 0,67, 95% CI 0,46-0,97, p=0,03). Következtetés: Vizsgálatunk eredménye alapján az ACE-gén I/D polimorfizmus ön - ma gában nem befolyásolja a hemodializált betegek halálozását, de felvethető, hogy deléció/deléció (D/D) genotípusú hemodializált betegek túlélését az ACE-gátló ke - zelés kedvezően befolyásolhatja.

Hypertonia és Nephrologia

A nátrium-glükóz-kotranszporterek szerepe a diabeteses nephropathiában

HODREA judit, BALOGH Dóra Bianka, LÉNÁRT Lilla, KŐSZEGI Sándor, HOSSZÚ Ádám, VANNAY Ádám, WAGNER J. László, REUSZ György, SZABÓ J. Attila, FEKETE Andrea

A diabeteses nephropathia talaján kialakuló krónikus vese - elégtelenség a cukorbetegek közel harmadánál kialakuló szövődmény, melynek pontos patomechanizmusa nem ismert. A jó glykaemiás kontroll és a vérnyomás szabályozása jelentősen hozzájárul a vesekárosodás megelőzéséhez és lassítja a betegség progresszióját, azonban a definitív kezelés továbbra sem megoldott. A nátrium-glükóz-kotranszporter 2 (SGLT2) -gátlók a legújabb terápiás szerek a diabetes kezelésének kelléktárában. A proximális tubulusban gátolva a glükóz visszaszívását glycosuriát okoznak, így hatékonyan csökkentik a vércukor szintet. Bár renoprotektív tulajdonságukat egyes klinikai vizsgálatok alátámasztják, az SGLT2- gátlók jótékony hatása a diabeteses nephropathia kezelésében még nem egy - értelműen bizonyított, illetve hosszú távú alkalmazásuk következményei sem is - mertek. Összefoglaló közleményünk az Európában jelenleg engedélyezett SGLT2- gátlók hatásait összegzi, különös tekintettel a vesére.

Hypertonia és Nephrologia

Terápiarezisztens hypertonia esete eredménytelen renalis denervációval

ALFÖLDI Sándor, KOVÁTS Viktória, SIMONYI Gábor, MERKELY Béla, FARSANG Csaba

A 48 éves férfi beteg extrém, hetes kombinációjú antihipertenzív kezelésre rezisztens hypertoniájához hypertrophiás, nem obstruktív cardiomyo - pathia is társult. A szekunder hypertonia kizárását követően a betegnél Medtronic Symplicity katéterrel mindkét oldali renalis rádiófrekvenciás denerváció történt, amelyet követően vérnyomása egyáltalán nem csökkent. A továbbiakban progre - diáló szívelégtelenség miatt primer prevenciós céllal cardioverter defibrillátort is beültettek. Az egészségbiztosító (OEP) adatbázisából a beteg háziorvosa által lekért adatok szerint a beteg a le ké rést megelőző egy évben összesen mindössze egy szer váltott ki egyetlen havi antihipertenzív gyógyszert, pontosan akkor, amikor ellen őr - zött gyógyszerbevétel melletti ABPM-vizsgálatot terveztünk. A betegnél a renalis denervációt követően két évvel sikerült az ellenőrzött gyógyszerbevétel melletti vizs gálat elvégzése, ekkor mind a rendelői mérés, mind az ABPM jelentős vérnyomáscsökkenést igazolt. Esetünk tanúsága szerint a nonadherencia tisztázása, nevezetesen az ellenőrzött gyógyszerbevételt követő ABPM-vizsgálat mind a terápiarezisztencia, mind a szimpatikus ak tivitás csökkentését célzó eszközös és műtéti beavatkozások előtt indokolt hy per toniás betegek esetében.

Hypertonia és Nephrologia

A hypertonia kezelése krónikus obstruktív tüdőbetegségben

FARSANG Csaba, KISS István, ANDRZEJ Tykarski, KRZYSZTOF Narkiewicz

A hypertonia az egyik leggyakoribb nem fertőző betegség a világon, a felnőtt lakosság 30-40%-át érinti. Gyakran társul más betegségekkel [mint például diabetes mellitus, krónikus veseelégtelenség, asthma bronchiale és krónikus obstruktív tüdőbetegség (COPD)], amelyek befolyásolhatják a megfelelő vérnyomáscsökkentő terápia kiválasztását.

Hypertonia és Nephrologia

A carvedilolterápia jelentősége a hypertonia kezelésében

KÉKES Ede

A szerző a nemzetközi és hazai irodalom adatai alapján összefoglaló elemzést készített az egyik legmodernebb, vasodilatator tulajdonságú β- adrenerg-blokkoló szerről, a carvedilolról. Mivel a szerző hosszú évek óta foglalkozik a β-blokkoló kezeléssel, saját tapasztalatait is bemutatta. A hypertonia mint népbetegség kezeléséből soha nem lehetett a β-blokkolókat kiszorítani, és mai felfogásunk szerint egyenértékűek a többi antihipertenzív gyógyszercsaláddal. Ennek egyik legfontosabb lépcsője az volt, hogy a hagyományos β-blokkolókat kiszorították az erősen β1-szelektív szerek, illetve döntő módon a 3. generációs nálunk kapható β-blokkolók (carvedilol és nebivolol). A carvedilol számos sajátos kedvező tulajdonsággal rendelkezik, mint a vasodilatatio, antioxidáns hatás, antiatheroscleroticus effektus, a vascularis tágulékonyságot javító hatás, a kamrahypertrophia regressziója, a coronariaáramlási rezerv javítása. Mindezek egyértelművé teszik, hogy a vérnyomáscsökkentő kezelésben adásával megbízható sikereket lehet elérni monoterápiában és más szerekkel történő kombinációban. Hazánkban az esetek körülbelül 30-35%-ában használnak az orvosok β-blokkoló szereket a hypertonia kezelésében.

Lapszám összes cikke

Kapcsolódó anyagok

Hypertonia és Nephrologia

A Magyar Hypertonia Társaság, a Magyar Nephrologiai Társaság és a Magyar Reumatológusok Egyesületének konszenzusdokumentuma - A hyperurikaemiás és a köszvényes betegek ellátásáról

Ez a konszenzusdokumentum azért született, hogy iránymutatást adjon a magas húgysavszinttel élô tünetmentes személyek, illetve a köszvényes betegek hatékony és modern szemléletû ellátásához. A dokumentumot három hazai tudományos társaság, a Magyar Hypertonia Társaság, a Magyar Nephrologiai Társaság és a Magyar Reumatológusok Egyesületének szakértôi testülete állította össze annak érdekében, hogy összefoglalják mindazokat az ismereteket, amelyek jelenleg rendelkezésünkre állnak a kérdésben. Emellett a konszenzusdokumentum megalkotásának fontos célkitûzése volt olyan egyértelmû ajánlások megfogalmazása, amelyek segítenek a gyakorló orvosnak a hyperurikaemiás és a köszvényes betegek mindennapi ellátásában.

Ideggyógyászati Szemle

Mi történik a szédülô beteggel a sürgôsségi osztály elhagyása után?

MAIHOUB Stefani, MOLNÁR András, CSIKÓS András, KANIZSAI Péter, TAMÁS László, SZIRMAI Ágnes

Bevezetés – A szédülés a fájdalom mellett az egyik leggyakoribb panasz, amellyel a beteg felkeresi az orvosi ellátást. A modern diagnosztika ellenére a szédülés okának diagnosztizálása napjainkban is nehéz feladat, számos buktatót rejt magában. Célkitûzés – Kérdôíves felmérésünk célja annak vizsgálata, hogy mi történik a szédülést panaszoló beteggel a sürgôsségi ellátást követôen. Kérdésfelvetés – A sürgôsségi osztályon felállított diagnózis és a késôbbi kivizsgálás eredménye között mennyire volt összefüggés? Hogyan alakult a betegek életminôsége az idô függvényében? A vizsgálat módszere – A Semmelweis Egyetem Sürgôsségi Betegellátó osztályán megjelent 879, szédülést panaszoló beteghez juttattuk el kérdôívünket. A vizsgálat alanyai – A kitöltött kérdôíveket 308 betegtôl (110 férfi, 198 nô, átlagéletkor 61,8 ± 12,31 SD) kaptuk vissza, ezeket elemzésnek vetettük alá. Eredmények – A sürgôsségi diagnózisok megoszlása a következôképpen alakult: centrális eredetû (n = 71), szédülékenység (n = 64) és BPPV (n = 51) voltak a leggyakoribb diagnózisok. A végleges diagnózis tisztázásáig eltelt idô leggyakrabban napokat (28,8%), illetve heteket (24,2%) igényelt, kiemelendô azonban, hogy 24,02%-ban végleges diagnózis sosem született. A sürgôsségi és a végleges diagnózis között csupán 80 beteg esetén (25,8%) volt egyezés, amelyet alátámaszt a kvalitatív statisztikai elemzés (Cohen-féle Kappa-teszt) eredménye (κ = 0,560), moderált összefüggést indikálva. Megbeszélés – A sürgôsségi osztályon felállított diagnózis és a késôbbi kivizsgálás eredménye közötti korreláció alacsony, de az eredmények a nemzetközi irodalomban is hasonlónak mondhatók. Emiatt fontos a betegek követése, beleértve az otoneurológiai, illetve esetlegesen neurológiai kivizsgálás fontosságát. Következtetések – A szédüléssel jelentkezô betegek sürgôsségi diagnosztikája nagy kihívás. A pontos anamnézis és a gyors, célzott vizsgálat a nehézségek ellenére tisztázhatja a szédülés centrális vagy perifériás eredetét.

Ideggyógyászati Szemle

A SARS-CoV-2 koronavírus által okozott COVID-19-járvány neurológiai vonatkozásai

BERECZKI Dániel, STANG Rita, BÖJTI Péter, KOVÁCS Tibor

A SARS-CoV-2 koronavírus által okozott COVID-19- jár­vány 2020 tavaszára világszerte elterjedt, gyors és haté­kony reakciót igényelve össztársadalmi szinten, és az egész­­ségügyi ellátás szervezésében is. A COVID-19 fô tünetének a lázat, a köhögést és a nehézlégzést tartják. A légzôszervi érintettségen túl a fertôzés egyéb panaszokat és tüneteket is okozhat. Az eddigi adatok alapján neuro­lógiai jellegû panaszok és tünetek a kórházba kerülô COVID-19-betegek 30–50%-ánál elôfordulnak, és gyakrabban jelentkeznek a súlyos állapotú eseteknél. Leírtak a COVID-19-hez társuló klasszikus akut neurológiai kórképeket is. A COVID-19-ellátásra fókuszáló egészségügyi ellátórendszerekben az egyéb akut ellátást igénylô kórképek szakellátásának visszaesését figyelték meg. A COVID-19-járvány során fontos feladat a krónikus neurológiai kórképekben szenvedôk folyamatos ellátásának biztosítása is. A jövô feladata lesz a COVID-19 járvány által az egyéb neurológiai kórképekre kifejtett hatások felmérése, valamint annak megítélése, hogy a SARS-CoV-2 koronavírus által okozott fertôzés járhat-e késôi neurológiai szövôdményekkel.

Hypertonia és Nephrologia

Hyperkalaemia III. rész

DEÁK György, PATÓ Éva, KÉKES Ede

A káliumszint mérése során a helyes vérvételi technika döntô fontosságú a korrekt eredmény érdekében. A kálium dominánsan intracellulárisan helyezkedik el, mechanikai behatások következtében könnyen felszabadul az izmokból, valamint a vér alakos elemeibôl. A vérvétel során ennek figyelembevétele fontos, nem megfelelô vérvételi technika esetén a valósnál magasabb, félrevezetô eredményt kapunk.

Ideggyógyászati Szemle

A késői kezdetű Pompe-kórban szenvedők enzimpótló kezelésének hosszú távú követése

MOLNÁR Mária Judit, BORSOS Beáta, VÁRDI Visy Katalin, GROSZ Zoltán, SEBÕK Ágnes, DÉZSI Lívia, ALMÁSSY Zsuzsanna, KERÉNYI Levente, JOBBÁGY Zita, JÁVOR László, BIDLÓ Judit

A Pompe-kór (PD) egy ritka lizoszomális tárolási betegség, amit a GAA gén mutációja következtében kialakuló α-glü­kozidáz (GAA) enzim elégtelen mûködése okoz. Az enzim­deficientia a glikogén lizoszomális felszaporodásához vezet. A betegségnek két klinikai formája ismert, az újszülöttkori, valamint a késôi forma. Jelenleg a betegség hátterében a GAA génnek közel 600 mutációja ismert. A kaukázusi populációban a késôi forma hátterében a c.-32-13T>G mutáció a leggyakoribb, az allélfrekvencia közel 70%. A Pompe-kórt enzimpótló terápiával (ERT) tudjuk kezelni, kéthetente Myozyme infúzió adásával. Közleményünkben 13, több mint öt éve kezelt, késôi kezdetû formában szen­vedô beteg hosszú távú követését mutatjuk be. A leg­hosszabb követési idô 15 év volt. A kezelés eredmé­nyességének megítélésére évente mértük a 6 perces járó­távolságot és a légzésfunkciót. Az adatok alapján a 6 per­ces járótávolság az enzimpótló kezelés indítása után körülbelül 3-4 évig javult, ezt követôen az esetek többségében a megtett távolság csökkent. A több mint 10 éves követés után a kezdeti 6 perces járótávolsághoz képest romlást tapasztaltunk az esetek 77%-ában, javulást az esetek 23%-ában. A követés ideje alatt mindössze egyetlen beteg került kerekesszékbe. A légzésfunkció, különösen fekvô helyzetben hasonlóan alakult. A betegek terápiára adott válaszában nagy variabilitást figyeltünk meg, ami csak részben mutatott összefüggést a terápiás fehérje ellen termelôdô antitestszinttel. Az ERT eredményessége jelentôsen függött a betegséget okozó mutáció típusától, a betegség státuszától a kezelés kezdetekor, a beteg fizikai aktivitásától és táplálkozási szokásaitól. Az innovatív orphan gyógyszerekkel kezelt betegek hosszú távú követése kiemelkedôen fontos ahhoz, hogy megismerjük a kezelés valós hasznát és a betegek igényeit.