Látható agyhullámok
2011. AUGUSZTUS 15.
2011. AUGUSZTUS 15.
Szöveg nagyítása:
Az új fejlesztésű „gondolatolvasó gép” képes megjeleníteni az agyban létező mentális képeket, miután a tudósoknak sikerült dekódolniuk a látáshoz kapcsoló agyhullámokat.
önkéntesnek különböző érzelmeket (boldogság, félelem és meglepődés) kifejező emberi arcokról mutattak képeket. A következő lépésben a kutatók letakarták a képen szereplő arcok bizonyos részeit, tehát néhány képen csak a szemek, vagy csak a száj volt látható.
Ezt követően a résztvevőket arra kérték, hogy azonosítsák a félig letakart képeken látható érzelmeket, miközben a kutatók a résztvevők fejére erősített elektródák segítségével mérni tudták az agyhullámokat. A kutatók észlelték, hogy az agyhullámok attól függően változtak, hogy a kísérlet résztvevői éppen az arc melyik részét nézték. A kutatók megfigyelték, hogy 12 hertz frekvenciájú béta agyhullámok a képen látható szemről szállítanak információt, míg a 4 hertzes théta-hullámok a képen látható szájhoz kapcsolódnak. Az információ jellemzőbben az agyhullámok fázisai és időzítése alapján volt kódolva, mint az amplitúdó, vagy a hullámerősség alapján.
Philippe Schyns professzor, a tanulmány vezetője szerint az egész egy kicsit olyan volt, mint egy zavaros televízió-, vagy rádióadás behangolása. Korábban is érzékeltük ezeket a jeleket, de most már végre látjuk is a jelek tartalmát - tette hozzá a professzor.
A kutatás részleteit a Public Library of Science Biology című folyóiratban publikálták.
Forrás: Medipress
Kapcsolódó anyagok: Agyhullámok által irányított műkar
Akut és krónikus alváshiány
cikk címe
Hírvilág
A miért illegális a szervkereskedelem? című interjúban Bognár Gergely bioetikus vázolja fel e kérdéskör jelenségeit.
Hírvilág
Az allergiás betegségek, allergiás nátha, urtikária első vonalbeli kezelésére nem szedáló, második generációs antihisztaminok javasoltak. Az egyik legújabb második generációs antihisztamin a bilasztin, amellyel nemcsak felnőtt-, hanem gyermekvizsgálatok is történtek.
Több mint egy éve indították útjára az interneten és különböző fórumokon azt a figyelmeztető hírt, hogy az étkezésre szánt konyhasó kálium-kloriddal kevert, dúsított, sőt akár 100%-ban csak azt tartalmazza. A hírközlő(k) és/vagy annak terjesztői még azt is kihangsúlyozták, összeesküvés elméletekhez illően, hogy ennek következtében a magyar lakosság tudtán és akaratán kívül nátriumszegény diétára van „fogva”. Még azt is megkockáztatták, hogy szerintük egy gyalázatos biológiai népirtásról van szó, hiszen csökken az „egészséges NaCl” bevitel és nő a szervezet számára igen „ártalmas KCl” fogyasztása. Ezáltal -írták embertársaik megsegítésére- számtalan betegségnek lehetünk áldozatai, sőt a krónikus bajainkból éppen ezért nem tudunk meggyógyulni (nemzőképtelenség, allergia, vesebetegség, magas vérnyomás).
Orvosai tavaly diagnosztizálták Patrick Swayze betegségét. A kezeléseknek köszönhetően talpra állt, és hónapokig forgatta a "The Beast" c. új televíziós sorozatot. Önéletrajzi könyvet készült írni közösen feleségével.
A népszerű glükozamin kiegészítő egy új tanulmány szerint kevés vagy semmilyen enyhülést sem nyújt osteoartritis okozta krónikus derékfájásra.
Erőelemzés, mintanagyság, hatásnagyság, szignifikanciaérték kapcsolata és szerepük a klinikai vizsgálatokban
A súlytalanság élettani hatásait vizsgálják magyar kutatók részvételével Kölnben
1.
2.
3.
4.
5.
Egészségpolitika
Hadiállapotként kezeli és így is reagál a kormány az egészségügy „rendezésére”1.
2.
Mesterséges intelligencia
A legújabb, MI által asszisztált robotsebészet megérkezett Magyarországra3.
Orvoslás és társadalom
Különleges nap halmozottan sérült gyermekeket nevelő szülők számára a Bükki Nemzeti Parkban4.
5.
HOZZÁSZÓLÁSOK
0 hozzászólás