Hírvilág

Idős nők mammográfiás szűrése: Újra fellángolt a vita

2011. AUGUSZTUS 15.

Szöveg nagyítása:

-
+

Tavaly jelent meg a Journal of Clinical Oncology-ban az idősebb (≥80 éves) nők mammográfiájával foglalkozó egyik retrospektív vizsgálat eredménye [1]. Jobbnak találták azoknak az idősebb nőknek az emlőrákkal kapcsolatos túlélését, akik rendszeresen vettek részt mammográfiás szűrésen, mint akik nem. Bár a szerzők elismerték a vizsgálat bizonyos korlátjait, arra a következtetésre jutottak, hogy „az egészségügyi dolgozóknak meg kell beszélniük a mammográfiás szűrés potenciális előnyeit az idősebb betegekkel, különösen azokkal, akik nem szenvednek jelentős társbetegségben”. A cikket az interneten 2008 áprilisában közölték, és erre az American Society of Clinical Oncology olyan sajtóközleményt adott ki, amelyben egyértelműen túlhangsúlyozták a vizsgálat eredményeit [2]. A címe így hangzott: „A mammográfia hasznos a 80 éves és idősebb nők számára, de keveseket szűrnek”. Ezt az üzenetet aztán „felkapta” a média, és gyorsan elterjedt a (szakmai) köztudatban. Ezzel szemben a New York Times kiegyensúlyozott közleményt jelentetett meg, teret adva a vita mindkét oldalának [3]. A Journal of Clinical Oncology most két, a szerkesztőségnek írt levelet közölt, amelyek szerzői erősen bírálták a 2008-as tanulmányt [4, 5]. A szerzők két fő pontra tértek ki. Először, a vizsgálók nem ismerték el a szűréssel foglalkozó megfigyeléses és a retrospektív vizsgálatokkal elkerülhetetlenül együtt járó, jól ismert torzításokat (a kimutatásig eltelt idő, a vizsgálat időtartama és a túldiagnosztizálás). Ezeknek a torzításoknak a lényege az, hogy a daganatok szűréssel történő korábbi diagnosztizálása nem vezet szükségképpen a halálozás csökkenéséhez. A levelekben elhangzott másik érv, hogy – érdekes módon – a rendszeresen szűrésen részt vevő nők csoportjában az emlőrákspecifikus túlélés mellett a nem emlőrákkal kapcsolatos túlélés is kedvezőbb volt. Az eredmény határozottan azt mutatja, hogy a rendszeresen mammográfiára járó idős nők általában egészségesebbek voltak, vagy más módon kedvezőbb helyzetben voltak, mint a nem szűrt nők. Az egyik levelet hat országból 14 kutató írta alá. Arra a következtetésre jutottak, hogy a „Journal of Clinical Oncology hibát követett el a cikk megjelentetésével. A közlemény nem szolgálja a nők érdekeit”. Különösen időszerű ennek a vitának a közzététele. A U.S. Preventive Services Task Force 2008-ban a vastagbél és a prostata szűrési irányelveinek a frissítésekor felső korhatárt szabott meg (Ann Intern Med 2008; 149:627; Ann Intern Med 2008; 149:192), az emlőrák szűrésére vonatkozó irányelveik azonban nem tartalmaznak felső korhatárt. Az évtizedekkel korábban a mammográfiás szűréssel kapcsolatban végzett véletlen besorolásos vizsgálatokban nem vettek részt idősebb nők. Hivatalos irányelv hiányában hogyan kezeljék az orvosok ezt a kérdést? Néhány nő életének 80-as és 90-es éveiben magától is gondol arra, hogy a szűrésnek nem kell örökké tartania, és rákérdez: „Feltétlenül járnom kell mammográfiára?” A Journal Watch irodalomszemléző folyóirat egyik szerkesztőjének véleménye szerint, ha egy idős nő inkább abba szeretné hagyni a szűrést, támogatni kell a döntését. Azt írja, hogy „ha a nő nem kezd erről magától beszélgetést, akkor rámutatok, hogy nincs bizonyíték a szűrés ártalma és haszna mellett sem, és megkérdezem, mit gondol erről. A beszélgetés után becsléseim szerint a nők fele az abbahagyást választja, és a fele akarja folytatni a szűrést.” Ha egy idősebb nő olyan betegségekben szenved, amelyek lerövidítik a várható élettartamát, a szemlézés szerzője határozottan ellenzi a mammográfiát. Szemlézte: eLitMed.hu, dr. Kern Dávid Forrás: 1 J Clin Oncol 2008 May 20; 26:2482. 2 ASCO American Society of Clinical Oncology; Apr 21, 2008. 3 Screening for cancer in elderly fuels fight. New York Times. Jul 8, 2008. 4 J Clin Oncol 2009 Feb 1; 27:639. 5 J Clin Oncol 2009 Feb 1; 27:640

HOZZÁSZÓLÁSOK

0 hozzászólás

A rovat további cikkei

Hírvilág

Mennyit ér a vesém?

LAPSZEMLE eLitMed

A miért illegális a szervkereskedelem? című interjúban Bognár Gergely bioetikus vázolja fel e kérdéskör jelenségeit.

Hírvilág

Bilasztin, nem szedáló antihisztamin használata krónikus urtikária esetén, már gyermekkorban is

Az allergiás betegségek, allergiás nátha, urtikária első vonalbeli kezelésére nem szedáló, második generációs antihisztaminok javasoltak. Az egyik legújabb második generációs antihisztamin a bilasztin, amellyel nemcsak felnőtt-, hanem gyermekvizsgálatok is történtek.

Hírvilág

Valóban „egészségesebb” a patikai só? - Tények, tévhitek és ellentmondások a nátrium-kloriddal kapcsolatban

TAKÁCS Gábor, FITTLER András, BOTZ Lajos

Több mint egy éve indították útjára az interneten és különböző fórumokon azt a figyelmeztető hírt, hogy az étkezésre szánt konyhasó kálium-kloriddal kevert, dúsított, sőt akár 100%-ban csak azt tartalmazza. A hírközlő(k) és/vagy annak terjesztői még azt is kihangsúlyozták, összeesküvés elméletekhez illően, hogy ennek következtében a magyar lakosság tudtán és akaratán kívül nátriumszegény diétára van „fogva”. Még azt is megkockáztatták, hogy szerintük egy gyalázatos biológiai népirtásról van szó, hiszen csökken az „egészséges NaCl” bevitel és nő a szervezet számára igen „ártalmas KCl” fogyasztása. Ezáltal -írták embertársaik megsegítésére- számtalan betegségnek lehetünk áldozatai, sőt a krónikus bajainkból éppen ezért nem tudunk meggyógyulni (nemzőképtelenség, allergia, vesebetegség, magas vérnyomás).

Hírvilág

Hasnyálmirigyrák - az alattomos gyilkos Meghalt Patrick Swayze

Orvosai tavaly diagnosztizálták Patrick Swayze betegségét. A kezeléseknek köszönhetően talpra állt, és hónapokig forgatta a "The Beast" c. új televíziós sorozatot. Önéletrajzi könyvet készült írni közösen feleségével.

Hírvilág

Hatástalan a glükózamin az ízületi gyulladással összefüggő derékfájás ellen

A népszerű glükozamin kiegészítő egy új tanulmány szerint kevés vagy semmilyen enyhülést sem nyújt osteoartritis okozta krónikus derékfájásra.

Kapcsolódó anyagok

Hírvilág

Életmentő szűrések és kezelések – szeptember 24-e az FH világnapja

KUN J Viktória

A magas koleszterinszint a szív- és érrendszer egyik legnagyobb ellensége, de kevesen tudják, hogy örökletes is lehet. Magyarországon mintegy negyvenezer ember él fel nem ismert familiáris hiperkoleszterinémiával (FH), amely jelentősen növeli a fiatalkori szívhalál és stroke kockázatát.

Hírvilág

Egészségmegőrzés a középpontban

SAJTÓKÖZLEMÉNY eLitMed

Közel 54 millió forint értékű adományösszeggel zárta tavaszi szezonját az ingyenes szűréseket és tanácsadásokat biztosító Richter Egészségváros.

Hírvilág

Október a mellrák elleni küzdelem hónapja

SAJTÓKÖZLEMÉNY eLitMed

A WHO adatai szerint a nők körében az emlőrák a leggyakrabban előforduló daganatos megbetegedés, 2022-ben világszerte 2,3 millió érintettet diagnosztizáltak és 670 000-en vesztették életüket.

Hírvilág

Rózsaszín séta október 6-án

SAJTÓKÖZLEMÉNY eLitMed

Vasárnap rendezik meg a szokásos éves emlőrák konferenciát a Budapest Marriott Hotelben, utána naplementekor pedig a mellrák figyelemfelhívó rózsaszín sétát.

Klinikum

Az idős beteg és a bőronkológia: fókuszban a szűrés jelentősége

BÁNVÖLGYI András

Az időskori mortalitásban és morbiditásban a rosszindulatú bőrdaganatok fontos szerepet játszanak. Időben történő felismerésükkel és korai ellátásukkal megelőzhetők a későbbi szövődmények. Rendszeres szűrővizsgálattal és a nem bőrgyógyászati szakképzettségű egészségügyi személyzet edukációjával a korai felismerés aránya jelentős mértékben javítható.

1.

Ideggyógyászati Szemle Proceedings

2024;9(6)
2024 OKT 07.

4.

Lege Artis Medicinae

2024;34(9)
2024 OKT 04.

5.

Lege Artis Medicinae

2024;34(9)
2024 OKT 04.