Hírvilág

Elektronikus orr szagolja ki baktériumokat

2011. AUGUSZTUS 30.

Szöveg nagyítása:

-
+

Az égési sérültek korai fertőzés elleni kezelése alapvető fontosságú. Egy európai konzorcium egy olyan eszközt tervezett, amely képes azonosítani a baktériumokat az általuk kibocsájtott kis mennyiségű illékony gázból. A kórházba súlyos égési sérülésekkel szállított betegeken gyakran elfertőződött sebek is vannak, melyek azonnali ellátása szükséges. Jelenleg hozzávetőlegesen három napot vesz igénybe a kórokozók mikrobiológiai vizsgálatokkal való azonosítása, amely lehetővé teszi az orvosok számára, hogy kiválasszák a megfelelő kezelést. A régi idők orvostanhallgatóinak azt tanították, hogy jellegzetes szagukról ismerjék fel a bakteriális fertőzéseket; vajon a modern analitikai technológia képes-e ugyanerre? Ezt a kérdést vetette fel Krisna Persaud, a Manchester University School of Chemical Engineering professzora. Az orvosok az egyetemi kórház égési osztályán szerették volna gyorsabban azonosítani a fertőzések kórokozóit. "Azt akarták, hogy kezelhessék a pácienseket a lehető leghamarább anélkül, hogy megvárnák a mikrobiológiai vizsgálat eredményeit,” mondja a professzor. Dr. Persaud szagok detektálásával foglalkozott már hosszú idő óta, és számos kapcsolatot épített Európa-szerte. Kiderült, hogy a litván kollégák már mintegy 200 olyan kórházat feltérképeztek, ahol rendkívül szívesen fogadnának egy hasonló megoldást. A baktériumok három típusa Dr. Persaud létrehozott egy konzorciumot, amely klinikai orvosokból, kutatókból és orvostechnológiai vállalatokból állt, és a sikeres pályázás után az EU által finanszírozott Woundmonitor projekt megszületett. Az volt a céljuk, hogy egy olyan eszközt építsenek, amely képes a fertőzött sebekben levő baktériumok azonosítására, az általuk termelt illékony gázok alapján. Az első lépés az volt, hogy együttműködést alakított ki kórházakkal, hogy megvizsgálja a különféle fertőzéseket, amelyekkel az égési sérülteket kezelik. "A fertőzéseket előfordulások gyakorisága alapján sikerült három fő baktérium csoportra szűkíteni. Ezek: a Staphylococcus, a Streptococcus és a Pseudomonas okozta fertőzések," mondja Persaud. "Ezek képezik a bakteriális fertőzések mintegy 80 százalékát. A maradék 20 százalékot különböző más baktériumok okozzák - néhány ezek közül kevert fertőzés, amelyet meglehetősen nehéz kezelni." A Woundmonitor csapata úgy döntött, hogy kiválasztanak hét baktériumtörzset minden egyes csoporton belül, és laboratóriumi kultúrákat hoznak létre belőlük. Ezután azonosították azokat az illékony vegyi anyagokat, amelyeket a baktériumok osztódásuk során bocsátottak ki. Ezután megvizsgálták az égési sérülteknél felhasznált tamponokat és kötszereket, hogy vajon ugyanazokat a kémiai anyagokat lehet-e kimutatni. Kiderült, hogy minden egyes törzsnek megvolt a maga jellegzetes marker-együttese. "Szerencsénk volt abban, hogy sikerült azonosítani kisszámú olyan vegyületet, amelyek specifikusan jellemezték a bennünket érdeklő baktériumtörzseket." Kémiai ujjlenyomat Ezzel a tudással felvértezve a csapat tervezett egy olyan eszközt, amely nyolc gázérzékelőt tartalmazott, melyek úgy voltak hangolva, hogy a vegyületek különböző családját ismerjék fel. A szenzorok mintegy észlelték és rögzítették a minta kémiai "ujjlenyomatát." A várható renkívül alacsony koncentráció ellensúlyozására a gázokat abszorbeáló polimer szálakon koncentrálták, majd ezeket a szálakat helyezték a detektorba. "Viszonylag könnyen meg tudjuk különböztetni a baktériumok három családját," mondja Persaud. A projekt-csapat úgy gondolja, hogy lehetséges volna azonosítani néhány törzset is, de még nem rendelkeznek elég mintával ahhoz, hogy ezt megbízhatóan elvégezzék. Továbbá még nem sikerült azonosítani az MRSA baktériumot, amely fertőzéseinek következményei különösen aggasztóak egyes kórházakban. Az eszközöket kipróbálták különböző kórházakban Manchesterben és Kaunasban, Litvániában. "Sikerült a mi eszközünkkel nyert eredményeket megerősíteni más, független laboratóriumi módszerekkel. A készülék nem képes mindenre, de amit tud, azt meg tudja csinálni 80 százalékos biztonsággal." Nem ez az első alkalom, hogy a gáz érzékelő technológiát fertőzések azonosítására használták, de a korábbi fejlesztések ereményei nem kerültek kereskedelmi forgalomba, mert túl bonyolultak és drágák voltak. Eredmények percek alatt "Sikerült létrehoznunk egy olyan rendszert, amely viszonylag kisméretű - körülbelül akkora, mint egy nagyobbacska könyv. Viszonylag egyszerű működtetni, és a kimenete csatlakozik egy kis PC-hez, amely segítségével értelmezni lehet a mérési eredményeket.” Akár minden égési osztályhoz kapcsolódhat a jövőben egy kis szoba, melyben az eredményekre csupán néhány percig kell várni. Bár az eszközt égési sérülések diagnosztizálására hozták létre, más típusú sebek vizsgálatára is alkalmas lehet, vagy akár krónikus fekélyekére, és más területeken is, például a környezeti diagnosztikában. Szemlézte: elitmed.hu, Kolin Péter Forrás: https://cordis.europa.eu

HOZZÁSZÓLÁSOK

0 hozzászólás

A rovat további cikkei

Hírvilág

Mennyit ér a vesém?

LAPSZEMLE eLitMed

A miért illegális a szervkereskedelem? című interjúban Bognár Gergely bioetikus vázolja fel e kérdéskör jelenségeit.

Hírvilág

Bilasztin, nem szedáló antihisztamin használata krónikus urtikária esetén, már gyermekkorban is

Az allergiás betegségek, allergiás nátha, urtikária első vonalbeli kezelésére nem szedáló, második generációs antihisztaminok javasoltak. Az egyik legújabb második generációs antihisztamin a bilasztin, amellyel nemcsak felnőtt-, hanem gyermekvizsgálatok is történtek.

Hírvilág

Valóban „egészségesebb” a patikai só? - Tények, tévhitek és ellentmondások a nátrium-kloriddal kapcsolatban

TAKÁCS Gábor, FITTLER András, BOTZ Lajos

Több mint egy éve indították útjára az interneten és különböző fórumokon azt a figyelmeztető hírt, hogy az étkezésre szánt konyhasó kálium-kloriddal kevert, dúsított, sőt akár 100%-ban csak azt tartalmazza. A hírközlő(k) és/vagy annak terjesztői még azt is kihangsúlyozták, összeesküvés elméletekhez illően, hogy ennek következtében a magyar lakosság tudtán és akaratán kívül nátriumszegény diétára van „fogva”. Még azt is megkockáztatták, hogy szerintük egy gyalázatos biológiai népirtásról van szó, hiszen csökken az „egészséges NaCl” bevitel és nő a szervezet számára igen „ártalmas KCl” fogyasztása. Ezáltal -írták embertársaik megsegítésére- számtalan betegségnek lehetünk áldozatai, sőt a krónikus bajainkból éppen ezért nem tudunk meggyógyulni (nemzőképtelenség, allergia, vesebetegség, magas vérnyomás).

Hírvilág

Hasnyálmirigyrák - az alattomos gyilkos Meghalt Patrick Swayze

Orvosai tavaly diagnosztizálták Patrick Swayze betegségét. A kezeléseknek köszönhetően talpra állt, és hónapokig forgatta a "The Beast" c. új televíziós sorozatot. Önéletrajzi könyvet készült írni közösen feleségével.

Hírvilág

Hatástalan a glükózamin az ízületi gyulladással összefüggő derékfájás ellen

A népszerű glükozamin kiegészítő egy új tanulmány szerint kevés vagy semmilyen enyhülést sem nyújt osteoartritis okozta krónikus derékfájásra.

Kapcsolódó anyagok

Egészségpolitika

Elkerülhetetlennek látszik az egészségügy összeomlása – vagy már meg is történt?

KUN J Viktória

Amikor már az akut stroke-ellátás is szünetel egy megyei kórházban – az eLitMednek nyilatkozó szakemberek szerint valójában már 3-4-5 éve szükségállapot van, a kormányzati intézkedések is ezt mutatják.

Egészségpolitika

Kórházi vezércserék – katonás rendben

KUN J Viktória

A kórházigazgatók „tisztogatása” jelenthet megoldást az egészségügy kritikussá vált helyzetére – legalábbis a Belügyminisztérium szerint. A vezetőváltások azonban egyelőre több kérdést generálnak, mint választ.

Egészségpolitika

Betegfogadási listák – soktényezős a vállalhatatlanul hosszú idő

Várakozás az egészségügyi ellátásra – várólisták és betegfogadási listák megannyi formája képződött mára. Tény, hogy szinte nincs már olyan terület, ahol ne lenne olykor teljesen beláthatatlan vége a sornak.

Egészségpolitika

„Az egészségügyi adatokkal való visszaélés bűncselekmény”

KUN J Viktória

Az egészségügyi adatok újabb szabályozását is tartalmazza a júniusban elfogadott salátatörvény. A változás az MI alkalmazását segíti, kérdés azonban, hogy a jövőben jobban kiszűrhetőek-e az emberi tényezők - például amiket az elmúlt hónapok politikai botrányainál láttunk.

Egészségpolitika

Óriási felzúdulást hozott a méltányossági kassza alapítványi kézbe tétele

KUN J Viktória

Szakmai szervezetek és fogyatékossággal élők érdekvédői is ledöbbentek a méltányossági támogatásról hozott legutóbbi kormánydöntésen. Megkérdeztünk egy szakértőt, és válaszolt lapunknak a BM is.