Blogterápia?
2012. JANUÁR 31.
2012. JANUÁR 31.
Szöveg nagyítása:
A kutatások már régen kimutatták a napló vezetésének terápiás hasznát a tizenéves lányok és fiúk esetében. Egy új tanulmány azt állítja, hogy amikor a kamaszok bánatukat blogjukba öntik, a terápiás haszon még nagyobb. A tanulmány, amely a Psychological Services-ben jelent meg, s szerzői Meyran Boniel-Nissim és Azy Barak, a pszichológia professzorai a haifai egyetemen Izraelben, úgy találta, hogy az elköteleződés egy online közösség mellett, amit a blogformátumú kommunikáció lehetővé tesz, hatékonyabb az ifjak szociális eredetű lelki bajainak enyhítésében, mint a hagyományos privát naplók. A kutatók vizsgálatuk során 161 középiskolás diákot (124 lány és 37 fiú) választottak ki véletlenszerűen, olyanokat, akiknél valamilyen szintű szociális szorongást vagy stresszt észleltek. A tizenévesek, akik átlagosan 15 évesek voltak, arról számoltak be, hogy nehezen szereznek új barátokat, vagy problémásak meglévő baráti kapcsolataik. A tizenéveseket hat csoportba osztották. Az első két csoportot arra kérték, hogy írjanak blogjaikban a szociális nehézségeikről, míg egy csoportot arra kértek, hogy kommentálják az egyik csoport posztjait. A második két csoportot arra kérték, hogy blogjaikban írjanak bármiről, amit szabadon szárnyaló kamasz fantáziájuk felszínre hoz, s volt ez esetben is egy csoport, amely kommentált. Mind a négy blogoló csoportnak azt mondták, hogy legalább hetente kétszer posztoljon. Kontrollként további két csoportnak azt mondták, hogy vezessenek egy régimódi „off-line” naplót, vagy ne csináljanak semmi ilyesmit egyáltalán. A blog bejegyzéseket ez után négy pszichológus vizsgálta meg, hogy megállapítsák a szerzők szociális és érzelmi állapotának változásait. Az összes közül a legnagyobb javulást abban a csoportban tapasztalták, amelynek tagjai személyes problémáikról írtak, és lehetővé volt téve a kommentelés is. "Az egyetlen meglepetés számomra az volt, hogy szinte minden komment nagyon pozitív és konstruktív volt, kifejezetten támogatták a nehéz helyzetben lévő bloggereket," mondta Dr. Barak. Az megállapításokat a „másik oldalról” is megerősítették. "Én szoktam írni a blogomban arról is, hogy túlterhelt vagyok, és ez segít nekem a relaxációban," mondta egy 17 éves blogger lány a virginiai Norfolkból, aki nem vett részt a vizsgálatban. Bár blogjában van minden a divattól a könyvajánlókig, a blogger kamasz éveinek stresszeiről is írt. "Az emberek ilyeneket írtak kommentjeikben: ’Emlékszem, amikor én jártam ebben a cipőben’, és ’Ne aggódj – túljutsz majd ezen is’, és ez csodálatos, " mondta. "Segít, hogy mindent átfogóbb perspektívába helyezzek." Szemlézte: elitmed.hu, Kolin Péter Forrás:
0 hozzászólás
Hírvilág
A miért illegális a szervkereskedelem? című interjúban Bognár Gergely bioetikus vázolja fel e kérdéskör jelenségeit.
Hírvilág
Az allergiás betegségek, allergiás nátha, urtikária első vonalbeli kezelésére nem szedáló, második generációs antihisztaminok javasoltak. Az egyik legújabb második generációs antihisztamin a bilasztin, amellyel nemcsak felnőtt-, hanem gyermekvizsgálatok is történtek.
Több mint egy éve indították útjára az interneten és különböző fórumokon azt a figyelmeztető hírt, hogy az étkezésre szánt konyhasó kálium-kloriddal kevert, dúsított, sőt akár 100%-ban csak azt tartalmazza. A hírközlő(k) és/vagy annak terjesztői még azt is kihangsúlyozták, összeesküvés elméletekhez illően, hogy ennek következtében a magyar lakosság tudtán és akaratán kívül nátriumszegény diétára van „fogva”. Még azt is megkockáztatták, hogy szerintük egy gyalázatos biológiai népirtásról van szó, hiszen csökken az „egészséges NaCl” bevitel és nő a szervezet számára igen „ártalmas KCl” fogyasztása. Ezáltal -írták embertársaik megsegítésére- számtalan betegségnek lehetünk áldozatai, sőt a krónikus bajainkból éppen ezért nem tudunk meggyógyulni (nemzőképtelenség, allergia, vesebetegség, magas vérnyomás).
Orvosai tavaly diagnosztizálták Patrick Swayze betegségét. A kezeléseknek köszönhetően talpra állt, és hónapokig forgatta a "The Beast" c. új televíziós sorozatot. Önéletrajzi könyvet készült írni közösen feleségével.
A népszerű glükozamin kiegészítő egy új tanulmány szerint kevés vagy semmilyen enyhülést sem nyújt osteoartritis okozta krónikus derékfájásra.
Az emberi agy és intelligencia evolúciója
Cataflam Művészeti Szalon Fotók a fájdalomról
1.
2.
3.
4.
5.
Egészségpolitika
Hadiállapotként kezeli és így is reagál a kormány az egészségügy „rendezésére”1.
2.
3.
Ideggyógyászati Szemle
[Visszatérő, egyidejű központi idegrendszeri demyelinisatio perifériás demyelinisatióval/nodopathiával – egy szeronegatív beteg esete]4.
5.