Hírvilág

Szöveg nagyítása:

-
+

Idén is kiosztják az Aranyanyu Díjakat, amellyel az egészségügyben és az oktatásban dolgozó nők munkáját ismerik el. A Richter Gedeon Nyrt. és a Terézanyu Klub által tavaly alapított díjat és az azzal járó 200 ezer forintos pénzjutalmat a munkájában kiemelkedő odaadást tanúsító hat nő kaphatja meg - közölte a Terézanyu Klub. A díjra a közönség szavazza meg a jelölteket, így bárki ajánlhat Aranyanyu-jelöltet orvosnő, pedagógusnő vagy egészségügyi szakdolgozó kategóriában október 10-ig, a www.terezanyu.hu honlapon. A jelölőknek egy személyes élmény leírásával kell bemutatniuk az általuk hősnőnek tartott jelöltet, a történetben meg kell jelennie az elismerésre ajánlott személy odaadásának, személyiségének, hivatása melletti elkötelezettségének. Három elismerést egy neves személyiségekből álló zsűri ítél oda, a további három díj sorsáról az interneten szavazó közönség dönthet. A zsűriben helyet foglal Kriston Andrea, Dobó Kata, Beke Zsuzsa, Gyarmati Andrea, Nagy Tímea és Rácz Zsuzsa. A Richter Aranyanyu Díj célja a nők társadalmi megbecsülésének és önbecsülésének növelése, valamint a hétköznapi hősnők elismerése. Tavaly összesen 110 városból és településről érkeztek jelölések, több mint 400-an küldték el ajánlásukat összesen 223 nőre. Akkor pedagógus kategóriában Bartos Enikő budapesti magyartanárt és Szabóné Rozgonyi Krisztina budapesti óvónőt díjazták, orvosnő kategóriában a tatabányai Szent Borbála Kórházban dolgozó Roykó Mária szülész-nőgyógyász főorvos és a budapesti Szent Margit Kórház fejlődésneurológiai osztályát vezető Berényi Marienne főorvosnő vehette át az elismerést. Az egészségügyi szakdolgozó kategóriában a zsűri Szűcs Gáborné szakápolót díjazta, a győri Petz Aladár Megyei Oktató Kórházból, a közönség pedig Scheig Viktóriát, a pécsi Gyermekklinika neuropszichiátriai osztályán dolgozó nővért jutalmazta. A Femina-különdíját Simon Csilla, a fővárosi Jászberényi úti idősotthon dolgozója vehette át. MTI 2012. augusztus 27., hétfő

HOZZÁSZÓLÁSOK

0 hozzászólás

A rovat további cikkei

Hírvilág

Mennyit ér a vesém?

LAPSZEMLE eLitMed

A miért illegális a szervkereskedelem? című interjúban Bognár Gergely bioetikus vázolja fel e kérdéskör jelenségeit.

Hírvilág

Bilasztin, nem szedáló antihisztamin használata krónikus urtikária esetén, már gyermekkorban is

Az allergiás betegségek, allergiás nátha, urtikária első vonalbeli kezelésére nem szedáló, második generációs antihisztaminok javasoltak. Az egyik legújabb második generációs antihisztamin a bilasztin, amellyel nemcsak felnőtt-, hanem gyermekvizsgálatok is történtek.

Hírvilág

Valóban „egészségesebb” a patikai só? - Tények, tévhitek és ellentmondások a nátrium-kloriddal kapcsolatban

TAKÁCS Gábor, FITTLER András, BOTZ Lajos

Több mint egy éve indították útjára az interneten és különböző fórumokon azt a figyelmeztető hírt, hogy az étkezésre szánt konyhasó kálium-kloriddal kevert, dúsított, sőt akár 100%-ban csak azt tartalmazza. A hírközlő(k) és/vagy annak terjesztői még azt is kihangsúlyozták, összeesküvés elméletekhez illően, hogy ennek következtében a magyar lakosság tudtán és akaratán kívül nátriumszegény diétára van „fogva”. Még azt is megkockáztatták, hogy szerintük egy gyalázatos biológiai népirtásról van szó, hiszen csökken az „egészséges NaCl” bevitel és nő a szervezet számára igen „ártalmas KCl” fogyasztása. Ezáltal -írták embertársaik megsegítésére- számtalan betegségnek lehetünk áldozatai, sőt a krónikus bajainkból éppen ezért nem tudunk meggyógyulni (nemzőképtelenség, allergia, vesebetegség, magas vérnyomás).

Hírvilág

Hasnyálmirigyrák - az alattomos gyilkos Meghalt Patrick Swayze

Orvosai tavaly diagnosztizálták Patrick Swayze betegségét. A kezeléseknek köszönhetően talpra állt, és hónapokig forgatta a "The Beast" c. új televíziós sorozatot. Önéletrajzi könyvet készült írni közösen feleségével.

Hírvilág

Hatástalan a glükózamin az ízületi gyulladással összefüggő derékfájás ellen

A népszerű glükozamin kiegészítő egy új tanulmány szerint kevés vagy semmilyen enyhülést sem nyújt osteoartritis okozta krónikus derékfájásra.

Kapcsolódó anyagok

Hírvilág

Karikó Katalin és a végjátékot megváltoztató mRNS-oltás

A Nobel Alapítvány bejelentette, hogy ez évben Karikó Katalinnak és Drew Weissmannek ítéli az idei orvosi és fiziológiai Nobel-díjat, a Covid-oltásokat megalapozó módosított mRNS-technológia kifejlesztéséért.

Hírvilág

Várják a jelöléseket és a szavazatokat az Év Gyógyszerésze és Kedvenc Patikám díjakra

Budapest, 2024. március 7. – A Magángyógyszerészek Országos Szövetsége, a Magyar Gyógyszerésztudományi Társaság közreműködésével, 2011 óta minden évben meghirdeti e gyógyszerészeknek és patikáknak szóló díjakat. Mindenki jelölhet és szavazhat a szerinte legjobbnak tartottakra a www.evgyogyszeresze.hu oldalon.

Hírvilág

Richter Anna Díj - Fiatalok a mentális és fizikai jólétért

A Richter Anna Díj közönségszavazásán több mint tízezer szavazó vett részt. A Richter összesen 24 millió forinttal támogatja a nyertes csapatokat innovatív projektek megvalósításában.

Helyünk a világban

Több mint egymillió magyar él súlyos nélkülözésben

STATISZTIKA eLitMed

Az EUROSTAT legfrissebb adatai szerint az uniós tagállamokat tekintve ennél csak három országban rosszabb a helyzet, ráadásul hazánkban jelentősen romlott az adat a 2022-es évhez képest.

PharmaPraxis

Lecsapott a gyógyszeripar a magyar kutatók fejlesztésére

SAJTÓKÖZLEMÉNY eLitMed

Az ELTE kutatóinak 2023-ban Innovációs Díjat is elnyerő, a korábbiaknál jóval pontosabb fehérjeszerkezet-meghatározó módszerét fogják alkalmazni.