A klinikai gyakorlat jelentős részét teszi ki a serdülőkori viselkedési zavarok diagnosztizálása, ezért érdekes lehet a gyermekek és serdülők mentális egészségével foglalkozó orvosoknak ez a vizsgálat, amelyet a Nagy-Britanniában, 1946-ban született személyekből álló csoportból válogatott, 13–53 éves vizsgálati alanyok körében végeztek. A longitudinális vizsgálat céljaként a serdülők tanára által jelzett viselkedési zavar hosszú távú kimenetelének a leírását tűzték ki lakosságszintű mintában. A csoport tanárai számoltak be a serdülők viselkedéséről 13 és 15 éves korukban. Az értékelés fő szempontjait a 36–53 éves korban felmért mentális problémák, az alkoholabúzus, a társas kapcsolatokban mutatkozó nehézségek, a legmagasabb iskolai végzettség, az elért társadalmi osztály, a munkanélküliség és a pénzügyi nehézségek jelentették. A résztvevők esetében felmérték a problémás viselkedést, beleértve az engedetlenséget, a hazugságot, a pontosság hiányát, a nyugtalanságot, a csavargást és a fegyelmezésre adott kedvezőtlen választ. A tételekből összesített pontszámot származtattak, és ennek alapján a résztvevőket három csoportba sorolták: a problémás viselkedés súlyos, enyhe vagy nincs. A 3652 fős mintából 348 esetben (9,5%) találtak súlyosan problémás viselkedést, 1051 esetben (28,8%) enyhén problémás viselkedést, és 2253 esetben (61,7%) nem észleltek ilyet. A serdülő korukban problémás viselkedésűek esetében a következő 40 év folyamán nagyobb volt a kedvezőtlen kimenetel kockázata számos szempontból, többek között a felnőtt korban rosszabb mentális egészségi állapot, a kevésbé sikeres családi élet és a rosszabb szociális és gazdasági helyzet szempontjából. Nem találtak következetes különbséget a két nem kimenetele között. A serdülőkori problémák szoros összefüggésben álltak a felnőttkori depresszióval és szorongással, az iskola korai elhagyásával és a későbbi gazdasági nehézségekkel. A vizsgálatban a problémás viselkedésű serdülőket fenyegető felnőttkori nehézségek már eddig is hosszú listáját kiegészítették a kapcsolati nehézségekkel és a munkavállalás problémáival. A vizsgálat során azonban nem gyűjtöttek adatokat a viselkedésről más életkorokban, és nem kértek adatokat a vizsgálati alany viselkedéséről a szülőktől és maguktól az érintettektől. A gyűjtött információk alapján nem lehet klinikai diagnózist felállítani. A 40 éves követés során a vizsgálati alanyok jelentős része lemorzsolódott, pedig közülük néhányan súlyos nehézségekkel küzdhettek, ezért a vizsgálat eredményei torzulhattak. Az adatbázis előnyei közé tartozik a követés hossza, a minta lakosságszintű jellege és a résztvevők viszonylag nagy száma. Szemlézte: eLitMed.hu, dr. Kern Dávid Forrás: BMJ 2009; 338:a2981.