A rettegés helyett
2014. SZEPTEMBER 16.
2014. SZEPTEMBER 16.
Szöveg nagyítása:
A RÁK ELLEN, AZ EMBERÉRT, A HOLNAPÉRT! Társadalmi Alapítvány RÁK S.O.S néven a Facebookon, a rákbetegek számára ingyenes, interaktív, a probléma (diagnózis, szövettan, zárójelentés) keletkezésével egyidejűleg orvosilag lereagálható, konzultációs lehetőséget biztosít az online kapcsolatot kedvelő, illetve a betegség miatt a lakásába kényszerült betegnek. A "Rettegés helyett" szlogennel indult, cseteléssel végezhető Sürgősségi Onkológiai, online Segélyvonal abban segíti az érintettet, illetve a hozzátartozóit, hogy ne otthoni "guglizással" próbálják megfejteni az orvostól kapott, részben latin nyelvű papírokat, onkológiai és egyéb dokumentumokat, hanem azok beszkennelésével, és csatolásával az Alapítvány szakmai vezetője, Dr. Borbényi Erika onkológussal cseten megbeszélve fejtsék meg azokat, és együtt alakítsák ki a betegséggel való megküzdési módozatokat, keressék a gyógyulási lehetőségeket. Ezzel a módszerrel egy, a XXI. század kommunikációjához illeszkedő, gyors, meglehetősen pontos, szinte személyes konzultációval felérő, gépen történő, mégis személyes segítségnyújtást adnak a rettegő betegnek. A RÁK ELLEN, AZ EMBERÉRT, A HOLNAPÉRT! Társadalmi Alapítvány 30 éve áll a rákbetegek szolgálatában, ezért szakmai hitellel és emberbaráti szeretettel várja a kapcsolatfelvételt. További információ: honlap: www.rakellen.hu facebook: https://www.facebook.com/pages/RÁK-SOS Kiadó: A rák ellen az emberért a holnapért! Társadalmi Alapítvány OS MTI 2014. szeptember 16., kedd
Hírvilág
A miért illegális a szervkereskedelem? című interjúban Bognár Gergely bioetikus vázolja fel e kérdéskör jelenségeit.
Hírvilág
Az allergiás betegségek, allergiás nátha, urtikária első vonalbeli kezelésére nem szedáló, második generációs antihisztaminok javasoltak. Az egyik legújabb második generációs antihisztamin a bilasztin, amellyel nemcsak felnőtt-, hanem gyermekvizsgálatok is történtek.
Több mint egy éve indították útjára az interneten és különböző fórumokon azt a figyelmeztető hírt, hogy az étkezésre szánt konyhasó kálium-kloriddal kevert, dúsított, sőt akár 100%-ban csak azt tartalmazza. A hírközlő(k) és/vagy annak terjesztői még azt is kihangsúlyozták, összeesküvés elméletekhez illően, hogy ennek következtében a magyar lakosság tudtán és akaratán kívül nátriumszegény diétára van „fogva”. Még azt is megkockáztatták, hogy szerintük egy gyalázatos biológiai népirtásról van szó, hiszen csökken az „egészséges NaCl” bevitel és nő a szervezet számára igen „ártalmas KCl” fogyasztása. Ezáltal -írták embertársaik megsegítésére- számtalan betegségnek lehetünk áldozatai, sőt a krónikus bajainkból éppen ezért nem tudunk meggyógyulni (nemzőképtelenség, allergia, vesebetegség, magas vérnyomás).
Orvosai tavaly diagnosztizálták Patrick Swayze betegségét. A kezeléseknek köszönhetően talpra állt, és hónapokig forgatta a "The Beast" c. új televíziós sorozatot. Önéletrajzi könyvet készült írni közösen feleségével.
A népszerű glükozamin kiegészítő egy új tanulmány szerint kevés vagy semmilyen enyhülést sem nyújt osteoartritis okozta krónikus derékfájásra.
Egészségpolitika
A blokkolóórák után most már személyesen ellenőrök is figyelik, ki tartózkodik a kórházakban. Ki dolgozik, ki fekszik a kórházi ágyakon, és hogyan használják például a diagnosztikai képalkotókat. Bármely nap és a nap bármely órájában érkezhet a mobilegység. Figyelnek, ellenőrzik, leleplezik, „lógnak”-e az egészségügyben dolgozók.
Amikor már az akut stroke-ellátás is szünetel egy megyei kórházban – az eLitMednek nyilatkozó szakemberek szerint valójában már 3-4-5 éve szükségállapot van, a kormányzati intézkedések is ezt mutatják.
Egészségpolitika
Hogyan lehet szétverni egy régió egészségügyi „fellegvárait” néhány év alatt? – interjú prof. dr. Barkai Lászlóval.
Gondolat
Hamvas Szilárd pszichiáter, a Semmelweis Egyetem Pszichiátriai és Pszichoterápiás Klinika Affektív Pszichiátriai Osztályának (B1) vezetője szabadidejében fest, szobrászkodik, már több kiállításon részt vett, miközben betegeit katatím imaginatív pszichoterápiával is kezeli. A pszichiáter szerint sok pszichiáter érdeklődik a művészetek iránt, akár alkotói, akár befogadói oldalról, és sokan kutatják a művek esetleges pszichopatológiai jelentéstartalmát is. Hamvas Szilárd emellett jártas a keleti orvoslásban is, bár úgy véli, hogy e módszerek hátterében ott működik a placeboeffektus.
Chen és munkatársai a JAMA-ban megjelent cikkükben a kettős APT (dual APT, DAPT) noninferioritását vizsgálták intravénás thrombolysissel szemben minor, rokkantságot nem okozó ischaemiás stroke-okban.
Valódi fájdalmat érezhet a képzelt beteg
Mentális világjárvány küszöbén állunk
1.
2.
3.
4.
5.
Egészségpolitika
Hadiállapotként kezeli és így is reagál a kormány az egészségügy „rendezésére”1.
2.
3.
4.
Mesterséges intelligencia
A legújabb, MI által asszisztált robotsebészet megérkezett Magyarországra5.
Orvoslás és társadalom
Különleges nap halmozottan sérült gyermekeket nevelő szülők számára a Bükki Nemzeti Parkban
HOZZÁSZÓLÁSOK
0 hozzászólás