A pszichiátria új identitása -- XII. Közösségi Pszichiátriai, Addiktológiai és Mentálhigiénés Konferencia „In memoriam Buda Béla” Helyszín: Fodor József Közegészségügyi Központ – Fodor terem 1096 Budapest, Nagyvárad tér 2. (Heim Pál Kórházzal szemben) Időpont: 2013.október 10. Akkreditáció: A konferencia szakorvosok, klinikai szakpszichológusok és szakdolgozók számára utóakkreditált, várhatóan 5-7 pontot ad. Szervezők: Az Ébredések Alapítvány, a Magyar Pszichiátriai Gondozók Regionális Egyesülete, az Egyensúlyunkért Alapítvány, a Magyar Pszichiátriai Társaság Közösségi Pszichiátriai és Addiktológiai Szekciója valamint a Fővárosi Önkormányzat Idősek Otthona Részvételi díj: október 8-ig történő regisztrációval és fizetéssel: 3.500 Ft (Csak az eddig az időpontig beérkezett átutalások számítanak sikeres regisztrációnak.) Helyszíni regisztráció: 5.000 Ft Előzetes regisztráció esetén a részvétel pszichiátriai felhasználóknak, egyetemi hallgatóknak és rezidenseknek ingyenes. Kapcsolat: [email protected] PROGRAM 9.00-9.30: Regisztráció 9.30-15.00: Plenáris előadások Üléselnökök: Harangozó Judit (Ébredések Alapítvány, MPT Közösségi Pszichiátriai Szekció), Bodrogi Andrea (Ébredések Alapítvány, Közösségi Szekció) 9.30- 9.45 – MEGNYITÓ: Harangozó Judit 9.45-10.00 - Buda Bélára emlékezünk: Száva Jenő és Nehéz József muzsikál 10.00-11.00 - Daniele Zullino (Svájc): “The psychiatric institution of tomorrow: cell or sauna”? (A jövő pszichiátriai intézménye: fogda, vagy szauna?) (fordítás francia nyelvről) 11.00-11.15 Kávészünet 11.15-11.40 - Harangozó Judit: Kell-e filozófia a terepen? Tudományfilozófiai megfontolások és a pszichiátria új identitása 11.40-12.00 - Mérey Zsolt (Ébredések Alapítvány) és munkatársai: A hangokkal élők új identitása. A hanghalló csoport új szemléletet és reményt ad. 12.00-12.30: Ebédszünet 12.30-12.50 - Bánfalvi Attila (DEOEC Magatartástudományi Intézet): Az elveszett lélek „kétségbe esett” keresése 12.50- 13.20 - Birkás-Kováts Dezső (Bécs) 13.20- 13.40 - Silling Tibor (MPGRE)– A pszichiátriai gondozók régi – új identitása 13.40 – 14.00 - Bodrogi Andrea - Az addiktológia új identitása 14.00 – 14.20 - Pátkai István (Ruanda) „A régi és új közösségi gondoskodásról – a szegény országokból nézve 14.30-16.00: Párhuzamos workshopok, kerekasztal-beszélgetések I. Workshop: Védett lakhatás Résztvevők: Bódy Éva (EMMI), Lőrintz Zsuzsa, Szabó István (Egyensúlyunkért Alapítvány), Kristóf Róbert (Ébredések Alapítvány) II. Workshop: Helyes arányok a közösségi és nappali ellátásban Résztvevők: Harangozó Judit, Sárkány Csilla (Forrásház), Silling Tibor, Bodrogi Andrea III. Workshop: Buddhizmus a pszichoterápiában – összeférhetetlen lehetőségek? Résztvevők: Bokor Petra (Pécsi Tudományegyetem), Csörgő Zoltán (Tan Kapuja Buddhista Főiskola), Brys Zoltán (Literatura Medica), Harsányi András (OPAI), Rácz Jenő Iván (magánpraxis), Pressing Lajos (Buddhista Misszió), Kapócs Gábor (Lege Artis Medicinae) 16.00-16.15: Kávészünet 16.15-17.00 Záró plenáris ülés Üléselnök: Bodrogi Andrea A workshopok vezetőinek beszámolója Részlet BUDA BÉLA: Az elme gyógyítása. Kritikus pillantások egy különös orvosi szakterületre c. könyvéből: „A pszichiátria rendszere erős és kikezdhetetlen, de „autokratikus” működése már nem folytatódhat sokáig. Nem tartható fenn az ideologikus ortodoxia. Mélyreható elméleti revíziók, reorganizációk kellenek. Szakmán belül, a társszakmákkal, főleg a társadalomtudományokkal és általában az értelmiségi közvéleménnyel szükséges párbeszédet kezdeni. A jelenlegi viszonyokat azonban erős kötelékek fogják össze. A gyógyszeripar óriási befolyása szilárd „abroncs” a pszichiátria jelenlegi szerkezete és gyakorlata körül. Hatalmas befektetések működnek az új gyógyszerek kipróbálása, forgalomba állítása, marketingje érdekében. Ezek óriási politikai lobbierőt mozgatnak. (…) A szocialista korszakban élt az a kesernyés vicc, miszerint a filozófia egy nem létező macskát kerget a sötét szobában, s az ideológia (akkor mindenki a marxizmust értette alatta) eközben boldogan kiabálja: Megvan, megvan...! Most nem tudjuk, a sokféle pszichiátriai állítás közül melyik szól valódi „megfogásról”. Biológiai kórok mindig kell a pszichiátriában. Az idősebb szakmai generáció jól emlékszik arra az óriási üdvrivalgásra, amit a „pink spot” felfedezése váltott ki szkizofrén betegek szérumának elektroforézises vizsgálata során; vagy az 5-hydroxy-indolecetsav alacsony szintjének tulajdonított hatalmas jelentőségre, amikor ezt megtalálták az öngyilkosok likvorjában; a dexamethadon-szupressziós teszt eredményeinek recepiójára; vagy akár az LSD megjelenésekor a lelkesedésre (ezt azután lehűtötte a szer betiltása, hiszen sokáig a pszichózis modelljét vélték felfedezni benne); majd a külön nevelkedő egypetéjű ikrek betegség-egybeesésének előbb nagyon egyértelmű, majd összezavaró adataira stb. Ezek ugyanis a szervi (agyi, neurokémiai, örökletes) kóreredet bizonyítékaként voltak értelmezhetőek, igazolták az uralkodó ideológiát. Ez önmagában nem baj. A baj az, hogy a pszichiátria „kentaur” a medicinában, a „lóaltest” mellett „emberfej” és humán megnyilvánulások nehezítik a segítséget, a terápiát. Most olyan helyzet állt elő, mintha ezt a „fejet” hanyagolni lehetne. A pszichiátria annyira bonyolult terület lett, hogy nem csupán ellátási körülményeit, hanem valószínűleg egész tudományos struktúráját illetően is változnia kell. A betegek közösségi („extramurális”, nem kórházban történő) ellátása távolít a pszichiátria medicinális modelljeitől. Előtérbe kerül az egyébként a hagyományos pszichiátriában is kívánatos multidiszciplináris ellátás és a „normális” társadalom és a „beteg” integrációja. Valószínűleg új betegségkoncepciókra, javallatokra, szakmai kompetenciahatárokra lesz szükség. Eddig figyelembe nem vett érdekelteket is be kell vonni a párbeszédbe, vagy feladatokkal ellátni (oktatási rendszer, munkaszervezetek, egyházak stb.). Ehhez elengedhetetlen a pszichiátria belső közéletének demokratizálódása. Viták, párbeszédek kellenek. Ezekben le kell mondani egy sor uralmi mechanizmusról, például a szakmai döntésekben érvényesülő túlzott hatalomról, a rangokban vagy gazdasági befolyásokban rejlő autokratizmusról, túlzott kompetenciaigényekről, a lényeges döntések titkosságáról (mert azután nem lehet csodálkozni, ha mások, nagyobb hatalmak is titkosan döntenek – lásd a Lipót sorsát). A pszichiátrián kívül jelentős tudományterületek léteznek, amelyek az emberi viselkedésről, kommunikációról, kapcsolati dinamikáról, a külső társadalmi és kulturális környezet gyors változásairól stb. sokat tehetnének hozzá a pszichiátria jelenleg eléggé szűkre szabott ismeretanyagához. Bármilyen tisztázatlan még a pszichoterápia problémaköre és ismeretelmélete, ez a része a „komprehenzív” szakmának nagyobb teret igényel. Az érintett kérdésekben minden mondathoz kötetnyi érvanyag tartozik. Minden állítást tehát nem lehet megfelelően adatokkal alátámasztani. Ez a gondolatmenet vitaindító szándékkal készült. A vitában nem csupán pszichiáterekre számítunk. Ezért ez a kifejtés kissé oldottabb, és nem annyira elvont, mint amit a pszichiátria megszokott kontextusa, az ott ismert szakkifejezések sora megengedett volna. A szerző immár közel öt évtized szakmai tapasztalatanyaga és talán az átlagosnál szélesebb háttérismerete feljogosít a kritikai álláspont kifejtésére és a vitaindításra, amit a szükséges részletességgel és „okadatolással” is ki lehetne bontani, meg lehetne írni. A magyar pszichiátria utóbbi fél évszázada jó példa lehetne a problémák végigbeszélésére. Talán ezt megkönnyíthetné, hogy a szerző szerint a magyar pszichiátriának nincsen negatív hőse, intrikusa. Bizonyos szempontból mindenki kitűnő szakemberként működött, aki befolyást és szerepeket kapott, illetve szerzett. Külföldön is, nálunk is. A „rendszer” jegyében követtünk el hibákat, vagy legalább kritikusan újraértékelendő dolgokat, valamennyien. Ezt kellene megbeszélnünk, majd ezt követően a nemzetközi viszonyokat és a tudomány általános állapotát, fontos dilemmáit megvitatni. „ (x)