Gondolat

Melankólia tájba ágyazottan

2013. MÁJUS 09.

Caspar David Friedrich ködös vizei, bomlott hegyei, e melankólia által kiöntött tájban talán sugallatra vár az a fekete alak, ott áll az az ember, háttal nekünk, és bámulja a tüneményt. Azonnal magával ragad bennünket is ez a rejtélyes erő.

„A festőnek nemcsak azt kell festenie, amit maga előtt lát, hanem azt is, amit magában lát. Ha azonban semmit sem lát magában, akkor hagyja abba annak festését is, amit maga előtt lát.”
Caspar David Friedrich kettős személyiség volt. Senki sem hitte volna a barátai közül erről az ellenállhatatlan humorú szívélyes fiatalemberről, hogy voltaképpen milyen nehezen viseli mások társaságát.

Páratlan erejű képein a természeti táj maga a vergődő lélek, miszticizmusával a lét, a születés és elmúlás nagy kérdésein mereng, a látkép magába szívja a tépelődő ember tanácstalanságát, felel is neki, meg nem is valami vigasztalót, ami talán nem más, mint az örökkévalóság.

Caspar David Friedrich 1774. szeptember 5-én született a pomerániai Greifswaldban, egy kis balti-tengeri városkában, hitbéli dolgairól annyit tudunk, hogy mélyen vallásos protestáns családban nőtt fel, a kisboltot vezető, gyertyaárus apa szigorú nevelési elvei mellett a művészetek és tudományok szeretetére nevelte gyermekeit.

A művész későbbi képein egyfajta panteizmussal a természetben rejlő pogány spirituális erőt szólaltatja meg, a táj a magányos alakot befogadja és magába rejti, az emberben rejlő magány azonban mégsem engedi az egybeolvadást.

A táj sajátos szimbolikája közvetíti az alakok belsőutazását, ezeken a képeke, semmi különös, hegyek, erdők, tenger, sziklák szabdalta part, s néhány jólöltözött alak látható.

A festő életére egy szörnyű gyermekkori tragédia vetett árnyékot, habár a leírások szerint erről ő soha nem számolt be barátainak. A befagyott Balti-tengeren játék közben beszakadt a gyerekek alatt a jég, és fivére az ő megmentése közben vesztette életét. Életén másképp is mély nyomot szántott a halál, kisgyerekkorában anyját, majd négy testvérét veszítette el.

Kettős személyisége visszavonulásra való hajlama és vehemens élni akarása mutatkozik meg abban is, hogy egyrészt teljes lelkesedéssel belevetette magát a kor kulturális és politikai áramlataiba, sokat utazott, a legjobb akadémiákon képezte magát, szoros kapcsolatot ápolt korának szellemi óriásaival. S ugyanakkor mindig az elvonulásról ábrándozik, képei a tiszta, autentikus kontemplációt közvetítik s valami visszafojtott energiát, fájdalmat, a létezők hiábavaló küzdelmét a természet brutális fensége árnyékában.

Goethe odavan rajzai kidolgozottságától, és megismerkedésük pillanatától kezdve nyomon követi pályafutását. Megismerkedik az éledő német romantika másik különös figurájával, Kleistttel is. Drezdában olyan baráti kör tagja, melyben Tieck, Schubert is forog.
Szenvedélyes patriotizmus imponál a hatalomnak, III. Frigyes Vilmos porosz király, és Weimar hercege támogatják munkásságát.

Egy komolyabb lelki válság után, amikor úgy tűnt elhagyta az alkotóerő, negyvennégy éves korában váratlanul megnősül. 1818-ban elvesz egy fiatal, tizenkilenc éves lányt, Karolina Bommert, aki az elkövetkezendő években három gyermekkel ajándékozza meg.
Legjobb képeit ezután 1826-1835 között festette.

Szakmai sikerei és közkedveltsége azonban egyre apad. Melankóliája egyre inkább elmélyül, ahogy egyik barátja megjegyzi, sajátosan merev és komor módon, kelletlenül viselkedik az emberek között, 1935-ben pedig agyvérzést kap.

Caspar David Friedrich 1840. május 7-én halt meg Drezdában. Hamar elfeledték.
Most művészete reneszánszát éli e látomásos erő miatt.


NZS 2013. 05. 09.

HOZZÁSZÓLÁSOK

0 hozzászólás

A rovat további cikkei

Gondolat

Münchhausen báró és az ő szindrómája

Karl Friedrich Hieronymus von Münchhausen báró, német katonatiszt, akinek neve a nagyotmondással forrott össze, 295 éve, 1720. május 11-én született.

Gondolat

Kodálytól Kodályig - Interjú Somogyi-Tóth Dániellel

Somogyi-Tóth Dániel orgonaművész, karmesterrel, a Kodály Filharmónia Debrecen igazgatójával beszélgettünk az idei március hozta megváltozott világunkról, zenéről, működésről, tapasztalásokról.

Gondolat

Miért vagyunk illetve miért nem vagyunk kaukázusiak?

A paleontológiai leletek és a genetikai vizsgálatok egyértelműen azt mutatják, hogy az emberiség Afrikából származik. Nem kellene használnunk az ezt tagadó, elavult kifejezést.

Gondolat

A Koenzim Q10 klinikai jelentősége

Q10 Szimpózium Anna Grand Hotel 2011. október 1. Balatonfüred

Gondolat

Karinthy öndiagnózisa

NAGY Zsuzsanna

Karinthy Frigyes Utazás a koponyám körül címmel írta meg saját betegségének felfedezését, tüneteinek kialakulását.

Kapcsolódó anyagok

Gondolat

Mélakór, szerotonin és fekete epe

Hippokratész, a Krisztus előtti V. században élt görög orvos azt vallotta, hogy a pszichés megbetegedések alapja nem más, mint a testnedvek egyensúlyában beállott zavar.

Gondolat

Reflexiók a kibontakozó ökológiai krízisre az 1970-es évek művészetében

Az ökológiai gondolkodás az 1970-es évekig nem volt számottevő jelentőségű, bár Aldo Leopold ökológus már a század elején felhívta a figyelmet az erőforrások kimerülésével kapcsolatos aggodalmaira.

Gondolat

Pszichiátria és medikalizáció A pszichiatrizálás okai

KOVÁCS József

A pszichiatrizálás szakaszai A XX. században, a pszichiátriai betegség határainak a kitolásával természetesen a betegek száma is folyamatosan nőtt. A XIX. században a pszichiátria illetékességi körébe főképpen a pszichotikus betegek tartoztak, a XX. század elején ez kiegészült a neurotikus betegekkel, a XX. század második felében pedig számos olyan tünetet is pszichiátriai betegségnek kezdtek tekinteni, amelyeket korábban nem tekintettek volna annak

Gondolat

Miért volt annyi hipochonder a 19. században?

Ha valaki a 19. század elején született irodalom személyesebb hangú szövegeit, tehát a naplókat és leveleket lapozgatja, meglepődve tapasztalhatja, hogy szinte minden érzékenyebb ember a saját bevallása és mások ítélete szerint is hipochondriában szenvedett.

Gondolat

Az igazi orvos, alkimista

Paracelsus: a gyógyítás csak akkor lehet tökéletes, ha szeretetből fakad.