Hírvilág

Szöveg nagyítása:

-
+

Összecsapások törtek ki vasárnap a melegházasság engedélyezése elleni újabb tüntetésen Párizsban, amikor a tiltakozók egy része rátámadt a feminista ellentüntetőkre és a megmozdulásról tudósító újságírókra. A jó hangulatú szombati békés felvonulás után - amelyen több mint százezren voltak - vasárnap a Civitas intézet elnevezésű fundamentalista katolikus szervezet felhívására mintegy 9 ezren vonultak utcára az azonos neműek házasságát engedélyező törvényjavaslat ellen, amelyet a jövő év elején vitat meg a parlament. Az előző napinál radikálisabb hangvételű felvonulással szemben az ellentüntetők is provokatívabban viselkedtek. Amikor a Femen nevű feminista egyesület tucatnyi, félmeztelen apácának öltözött tagja a tüntetők közé vonult, a Civitas biztonsági emberei ütni és rugdosni kezdték a fiatal nőket, valamint a jelenlévő újságírókat és fotósokat. A jelenetet a France 2 közszolgálati televízió híradójának kamerája is rögzítette. A rendőrség a támadók közül öt személyt őrizetbe vett. A becslések szerint a 100 ezres támogatói körrel rendelkező, mintegy ezer tagú fundamentalista katolikus szervezet "Igen a családra, nem a homoőrületre" és "Egy papa, egy mama minden családnak" feliratú transzparensekkel tiltakozott vasárnap. A tüntetők között többségben voltak a fiatalok, sokan reverendát viseltek, de nemzeti zászlót és keresztet magasba emelő nyugdíjas korúak és teljes családok is vonultak a tömegben. "Az a célunk, hogy valódi csatát vívjunk a család és a gyerekek megmentése érdekében" - mondta Alain Escada, a Civitas egyik vezetője. Szerinte a homoszexuális házasság olyan, mint a Pandora szelencéje, amelynek engedélyezésével megnyílik az út a poligámia vagy a vérfertőző házasság elfogadása felé. A Civitas álláspontja szerint a homoszexualitás olyan "ferde hajlam", amelyet korrigálni kell és az ilyen hajlamú embereknek tartózkodnia kellene a szexuális élettől. Marisol Touraine, a Házasodhasson mindenki! címet viselő törvényjavaslatért felelős szociálisügyi és egészségügyi miniszter vasárnap azt mondta, hogy tiszteletben tartja a tüntetők aggodalmait, a tervezet januári parlamenti vitájáig mindenki kifejtheti a véleményét, de a kormány semmiképpen nem fogja visszavonni a javaslatot. MTI 2012. november 18., vasárnap

HOZZÁSZÓLÁSOK

0 hozzászólás

A rovat további cikkei

Hírvilág

Mennyit ér a vesém?

A miért illegális a szervkereskedelem? című interjúban Bognár Gergely bioetikus felvázolja e kérdéskör jelenségeit.

Hírvilág

Bilasztin, nem szedáló antihisztamin használata krónikus urtikária esetén, már gyermekkorban is

Az allergiás betegségek, allergiás nátha, urtikária első vonalbeli kezelésére nem szedáló, második generációs antihisztaminok javasoltak. Az egyik legújabb második generációs antihisztamin a bilasztin, amellyel nemcsak felnőtt-, hanem gyermekvizsgálatok is történtek.

Hírvilág

Valóban „egészségesebb” a patikai só? - Tények, tévhitek és ellentmondások a nátrium-kloriddal kapcsolatban

TAKÁCS Gábor, FITTLER András, BOTZ Lajos

Több mint egy éve indították útjára az interneten és különböző fórumokon azt a figyelmeztető hírt, hogy az étkezésre szánt konyhasó kálium-kloriddal kevert, dúsított, sőt akár 100%-ban csak azt tartalmazza. A hírközlő(k) és/vagy annak terjesztői még azt is kihangsúlyozták, összeesküvés elméletekhez illően, hogy ennek következtében a magyar lakosság tudtán és akaratán kívül nátriumszegény diétára van „fogva”. Még azt is megkockáztatták, hogy szerintük egy gyalázatos biológiai népirtásról van szó, hiszen csökken az „egészséges NaCl” bevitel és nő a szervezet számára igen „ártalmas KCl” fogyasztása. Ezáltal -írták embertársaik megsegítésére- számtalan betegségnek lehetünk áldozatai, sőt a krónikus bajainkból éppen ezért nem tudunk meggyógyulni (nemzőképtelenség, allergia, vesebetegség, magas vérnyomás).

Hírvilág

Hasnyálmirigyrák - az alattomos gyilkos Meghalt Patrick Swayze

Orvosai tavaly diagnosztizálták Patrick Swayze betegségét. A kezeléseknek köszönhetően talpra állt, és hónapokig forgatta a "The Beast" c. új televíziós sorozatot. Önéletrajzi könyvet készült írni közösen feleségével.

Hírvilág

Hatástalan a glükózamin az ízületi gyulladással összefüggő derékfájás ellen

A népszerű glükozamin kiegészítő egy új tanulmány szerint kevés vagy semmilyen enyhülést sem nyújt osteoartritis okozta krónikus derékfájásra.

Kapcsolódó anyagok