Az Olaszország középső részén feltárt 1500 éves középkori temetőben talált emberi csontok alapján következtetni lehet a korabeli orvoslás módszereire. Az egymás közelébe temetett katonák koponyájából a tudósok megállapították, hogy csatabárdtól, vagy buzogánytól származó erős ütéseket élhettek túl. A kutatók arra utaló nyomokat találtak a koponyák vizsgálata közben, hogy néhány katona tovább élt annak ellenére, hogy öt centis lyuk tátongott a koponyáján, a sérülés vélhetőleg egy bizánci buzogány ütésétől származott. Az egyik koponyasérülés szélei simára csiszoltak és sehol nem töredezettek, amiből arra lehet következtetni, hogy az áldozat középkori agysebészetnek megfelelő kezelésben részesülhetett. Mauro Rubini, antropológus meglátása szerint a seb széleit valamilyen polírozó eszközzel csiszolhatták simára. Az időszámítás szerinti 500 és 700 közötti időszakból származó csontdarabon egyértelműen a gyógyulás jeleit lehet felfedezni, ami egyértelműen bizonyítja, hogy az áldozat nem halt meg azonnal a sérülés következtében. Egy másik koponyán ék alakú horpadást fedeztek fel a kutatók, amely feltehetőleg egy fejszétől, vagy csatabárdtól származott. A nyomok alapján arra lehet következtetni, hogy ő is hosszú ideig élt még a sérülés után. Egy harmadik katona már kevésbé volt szerencsés. A jelek szerint leprás volt, és egy kardvágásból származó hasíték húzódott végig a koponyáján. A tudósok szerint néhány órával a sérülés után meghallhatott, mert gyógyulásra utaló jeleket nem találtak. Valószínűleg leprásként ki volt közösítve a társadalomból, viszont harcolnia még kötelező volt. Rubini szerint az avar társadalom katonailag nem volt nagyon rugalmas, és bizonyos esetekben az egészségi állapotuktól függetlenül mindenkinek a harctérre kellett vonulnia. A kutatás eredményeit a Journal of Archaeological Science című folyóiratban közölték. Forrás: Medipress