Botox gyomorrák esetén
2014. AUGUSZTUS 24.
2014. AUGUSZTUS 24.
Szöveg nagyítása:
Az esztétikai plasztikai sebészetben a ráncképződés csökkentésére alkalmazott vegyület, a botox hatékony lehet a gyomorrák kezelésében is - erre a következtetésre jutottak állatkísérletek során amerikai és norvég kutatók, akik eredményeiket a Science Translational Medicine folyóiratban tették közzé. A Clostridium botulinum baktérium által termelt botulinum toxin (botox) a legmérgezőbb ismert vegyület, amely az idegrendszerben az ingerületátvitelt akadályozza, és a légzőizmok bénulása miatt halálhoz vezethet. Bizonyos esetekben azonban a botox a neurológiában gyógyszerként alkalmazható, s elterjedt az esztétikai plasztikai sebészetben is, ahol segítségével időlegesen blokkolhatók a ráncképződésért felelős izmok. A New York-i Columbia Egyetem, valamint a trondheimi Norvég Tudományos és Technológiai Egyetem kutatói egereken végzett kísérletekben a bolygóideg (nervus vagus) szerepét vizsgálták a gyomorrák kialakulásában - olvasható a BBC News hírei között. A kutatások során bebizonyosodott, hogy a gyomorrák esetében a bolygóideg ingerületátvivő anyag közvetítésével ösztönzi a daganat őssejtjeit. E felismerés alapján állatkísérletekben a nervus vagus hatását az ideg átvágásával, vagy botox helyi befecskendezésével blokkolták. Mindkét eljárás hatékonynak bizonyult. "Amennyiben a betegség korai fázisában megszakítjuk az összeköttetést a központi idegrendszer és a daganat között, a tumorsejtek sokkal sebezhetőbbek lesznek, ezáltal hatékonyabbá válik a kemoterápia" - magyarázta a botoxkezelés hatásmechanizmusát Timothy Wang, a Columbia Egyetem professzora, hozzátéve azonban, hogy még hosszú klinikai vizsgálatok szükségesek ahhoz, hogy az eljárás általánosan elterjedt terápiás módszerré válhasson. Duan Chen, a Norvég Tudományos és Technológiai Egyetem professzora az eljárás előnyeit értékelve arra hívta fel a figyelmet, hogy helyi beavatkozásról van szó, a botoxot gyomortükrözés (gasztroszkópia) során lehet befecskendezni, így a betegeknek mindössze néhány órát kellene a kórházban tölteniük. A beavatkozás olcsóbb és kevésbé toxikus, mint a jelenleg alkalmazott kemoterápia, s nincsenek mellékhatásai sem. A botox alkalmazásának létjogosultsága lehet nem operálható gyomorrákos betegeknél, vagy olyan pácienseknél, akik nem reagálnak a kemoterápiára, valamint azoknál, akiknél állapotuk miatt a hagyományos kezelés nem alkalmazható a súlyos mellékhatások miatt. Mindezek fényében Norvégiában elkezdik a klinikai vizsgálatokat gyomorrákos betegeknél. Feltételezések szerint a botoxkezelés hatékony lehet prosztatadaganatok esetében is, ám további vizsgálatok szükségesek annak kiderítésére, hogy pontosan milyen idegek játszhatnak szerepet a tumorok kialakulásában. https://www.bbc.com/news/health-28860837 MTI 2014. augusztus 21., csütörtök
Hírvilág
A miért illegális a szervkereskedelem? című interjúban Bognár Gergely bioetikus felvázolja e kérdéskör jelenségeit.
Hírvilág
Az allergiás betegségek, allergiás nátha, urtikária első vonalbeli kezelésére nem szedáló, második generációs antihisztaminok javasoltak. Az egyik legújabb második generációs antihisztamin a bilasztin, amellyel nemcsak felnőtt-, hanem gyermekvizsgálatok is történtek.
Több mint egy éve indították útjára az interneten és különböző fórumokon azt a figyelmeztető hírt, hogy az étkezésre szánt konyhasó kálium-kloriddal kevert, dúsított, sőt akár 100%-ban csak azt tartalmazza. A hírközlő(k) és/vagy annak terjesztői még azt is kihangsúlyozták, összeesküvés elméletekhez illően, hogy ennek következtében a magyar lakosság tudtán és akaratán kívül nátriumszegény diétára van „fogva”. Még azt is megkockáztatták, hogy szerintük egy gyalázatos biológiai népirtásról van szó, hiszen csökken az „egészséges NaCl” bevitel és nő a szervezet számára igen „ártalmas KCl” fogyasztása. Ezáltal -írták embertársaik megsegítésére- számtalan betegségnek lehetünk áldozatai, sőt a krónikus bajainkból éppen ezért nem tudunk meggyógyulni (nemzőképtelenség, allergia, vesebetegség, magas vérnyomás).
Orvosai tavaly diagnosztizálták Patrick Swayze betegségét. A kezeléseknek köszönhetően talpra állt, és hónapokig forgatta a "The Beast" c. új televíziós sorozatot. Önéletrajzi könyvet készült írni közösen feleségével.
A népszerű glükozamin kiegészítő egy új tanulmány szerint kevés vagy semmilyen enyhülést sem nyújt osteoartritis okozta krónikus derékfájásra.
Hírvilág
Az allergiás betegségek, allergiás nátha, urtikária első vonalbeli kezelésére nem szedáló, második generációs antihisztaminok javasoltak. Az egyik legújabb második generációs antihisztamin a bilasztin, amellyel nemcsak felnőtt-, hanem gyermekvizsgálatok is történtek.
Az inzulinrezisztencia több betegség, szindróma pathogenezisében részt vesz, ezek közül a legfontosabb a metabolikus szindróma, a 2-es típusú cukorbetegség, a polycystás ovarium szindróma
A SARS-CoV-2 vírus fertőzés kapcsán még nem ismerjük pontosan a szervezet antitest válaszát, illetve az antitestek kimutatásának klinikai értékét sem tudjuk még felmérni.
Több mint egy éve indították útjára az interneten és különböző fórumokon azt a figyelmeztető hírt, hogy az étkezésre szánt konyhasó kálium-kloriddal kevert, dúsított, sőt akár 100%-ban csak azt tartalmazza. A hírközlő(k) és/vagy annak terjesztői még azt is kihangsúlyozták, összeesküvés elméletekhez illően, hogy ennek következtében a magyar lakosság tudtán és akaratán kívül nátriumszegény diétára van „fogva”. Még azt is megkockáztatták, hogy szerintük egy gyalázatos biológiai népirtásról van szó, hiszen csökken az „egészséges NaCl” bevitel és nő a szervezet számára igen „ártalmas KCl” fogyasztása. Ezáltal -írták embertársaik megsegítésére- számtalan betegségnek lehetünk áldozatai, sőt a krónikus bajainkból éppen ezért nem tudunk meggyógyulni (nemzőképtelenség, allergia, vesebetegség, magas vérnyomás).
A megfelelő kötszer kiválasztásának alapja és fő célja, hogy az gyors és optimális sebgyógyulást eredményezzen, csökkentse a fájdalmat, kontrollálja a seb bakteriális állapotát, védjen az infekció ellen, abszorbeálja a sebváladékot, a lehető legkevésbé zavarja a beteget és javítsa az életminőséget. Az alábbi cikkben a modern sebtisztítás, -fertőtlenítés és -kötözés metódusát és eszközeit ismertetjük.
1.
2.
3.
Ideggyógyászati Szemle Proceedings
Egészségügyi szakmai irányelv az akut ischaemiás stroke diagnosztikájáról és kezeléséről4.
5.
1.
2.
Klinikai Onkológia
A rosszindulatú daganatok fenotípusának plaszticitása és az immunogén mimikri3.
Klinikai Onkológia
A szarkopénia mérése komputertomográfiával és jelentősége az onkológiai betegeknél4.
5.
HOZZÁSZÓLÁSOK
0 hozzászólás