Részletes keresés

Kérjük, állítsa be a paramétereket!


 

Találatok száma: 26

Fókuszban

2021. NOVEMBER 30.

A sclerosis multiplex kezelésének aktualizálása a Covid-19-pandémia idején és a világjárványt követően: nemzetközi konszenzusnyilatkozat

Már a Covid-19-pandémia kezdeti szakaszában nyilvánvalóvá vált, hogy bizonyos betegcsoportok számára a megbetegedés nagyobb kockázattal jár, így felmerült az az igény, hogy ezeknek a betegségeknek a kezelését a terápia hatásosságának megőrzése mellett a Covid-19 által támasztott kihívásokhoz igazítsák. A Covid-19 okozta halálozás és az intenzív osztályos felvétel aránya jelentősen nő az életkorral, valamint magasabb többek között a súlyosan immunszupprimáltak körében is. A sclerosis multiplex (SM) kezelésében alkalmazott betegségmódosító terápiák (disease modifying therapies – DMT-k) immunszuppresszív hatással bírhatnak, így érthető az aggodalom mind a betegek, mind pedig az SM kezelésében szerepet vállaló klinikusok részéről a DMT-k használatával járó kockázatokat illetően. A konszenzusnyilatkozat szerzői azt a célt tűzték ki, hogy naprakész ajánlásokat adjanak az SM kezelésével kapcsolatban a járvány alatti és az azt követő időszakra vonatkozóan.

Fókuszban

2021. NOVEMBER 30.

A sclerosis multiplexben alkalmazott teriflunomid hatásossága és biztonságossága különböző korcsoportokban: összevont pivotális és valós körülmények között végzett vizsgálatok elemzése

A sclerosis multiplex (SM) világszerte a leggyakoribb, fiatal felnőtteket érintő krónikus neurológiai kórkép, amelyet jellemzően 20 és 40 éves kor között diagnosztizálnak. Mivel az SM jellemzően évtizedeken keresztül befolyásolja a betegek életét és alig van hatása a várható élettartamra, prevalenciája az idősebb korosztályokban nő, és a betegségaktivitás az életkortól függő változást mutathat. Becslések alapján az Amerikai Egyesült Államokban az SM prevalenciája az 55 és 64 éves kor között a legmagasabb, ami tovább hangsúlyozza annak fontosságát, hogy megértsük, hogyan befolyásolja az életkor a betegséget. Emellett egyre több bizonyíték szól amellett, hogy a kor előrehaladtával a betegségmódosító terápiák (disease-modifying therapies – DMT-k) hatékonysága csökkenhet és korfüggő nemkívánatos események léphetnek fel, és ez a jelenség megváltoztathatja a DMT-k kockázat-haszon arányát. Továbbá, mivel a DMT-k az immunrendszert célozzák, fennáll a lymphopenia és az ebből származó emelkedett fertőzéses kockázat veszélye, amely egy fontos klinikai tényező az idősebb SM-es betegek kezelésénél, akik számos komorbiditással is rendelkezhetnek.

Idegtudományok

2021. JÚNIUS 21.

A betegségmódosító terápiák és a Covid-súlyosság összefüggései SM-ben

Fiatal felnőttek körében sclerosis multiplex (SM) miatt alakul ki leggyakrabban neurológiai rendellenesség, az autoimmun kórkép világszerte 2,3 millió embert érint. Az SM-betegek 70%-át kezelik betegségmódosító terápiával (disease-modifying therapy, DMT), ami mellékhatásként növeli a fertőzések valószínűségét. A SARS-CoV-2-járvány idején alapvető közegészségügyi kérdés, hogy a betegségmódosító terápiával kezelt SM-betegek milyen eséllyel szenvednek el súlyos Covid-19-betegséget.

Idegtudományok

2021. ÁPRILIS 19.

Rekanalizációs stratégiák AIS esetén DOAC-ot szedő betegekben

A direkt orális antikoagulánsok (DOAC-ok) az utóbbi években a nonvalvularis pitvarfibrillációval élő betegek körében a primer és szekunder stroke-prevenció elsővonalbeli szereivé váltak. Ugyanakkor a betegeknél a DOAC-terápia mellett is kialakulhat ischaemiás stroke. Nem ismert, hogy ezeknél a betegeknél milyen feltételek teljesülése mellett biztonságos az akut ischaemiás stroke ellátásában alapvető szerepet játszó intravénás thrombolysis (IVT) és a mechanikus thrombectomia (MT). Seiffge és munkatársai a Journal of Neurology, Neurosurgery & Psychiatry-ben megjelent cikkükben a témában eddig publikált eredmények alapján fogalmaznak meg egy szakértői ajánlást a fenti kérdéssel kapcsolatban.

Klinikum

2019. JANUÁR 14.

Ebadta lehetőségek: kutyás terápiák az egészségügyben műhelykonferencia

A Budai Családközpontú Lelki Egészség Centrum szervezésében 2018. szeptember 8-án került megrendezésre az Ebadta lehetőségek: kutyás terápiák az egészségügyben című műhelykonferencia a budapesti Szent János Kórház és Észak-budai Egyesített Kórházak Pszichiátriai és Pszichiátriai Rehabilitációs Osztályán.

Klinikum

2017. FEBRUÁR 09.

A psoriasisos menetelés – a pikkelysömör szerepe a cardiovascularis társbetegségek kialakulásában -- A Figyelő 2017;1

WIKONKÁL Norbert

A közleményben a psoriasis kezelésében a 2000-es évektől észlelt szemléletváltozást tekintjük át a psoriasissal szövődő egyéb betegségek tekintetében. Célunk, hogy a praxisban dolgozó kollégák mind szélesebb köre ismerje meg a pikkelysömör kezelésében elért jelentős haladást, illetve azt a molekuláris szemléletet, ami megváltoztatta nemcsak a psoriasisról alkotott elképzeléseinket, de a psoriasissal szövődő egyéb betegségek, közöttük a cardiovascularis megbetegedések jelentőségét is.

Klinikum

2017. FEBRUÁR 09.

A Janus-kináz-gátlás alapjai – mi történik a sejten belül? - A Figyelő 2017;1

POLGÁR Anna

A rheumatoid arthritis (RA) patomechanizmusának ismert résztvevői az aktivált T-sejtek által stimulált B-sejtek és a monocyta-macrophag rendszer sejtjei, amelyek jelentős mennyiségű gyulladásos citokint termelnek. A citokinek hatásukat a különböző sejteken megjelenő receptorok közvetítésével fejtik ki.

Klinikum

2016. OKTÓBER 11.

Reumatológiai gyulladásos betegségek és cardiovascularis rizikó a reumatológus szemszögéből - A Figyelő 2016;1

SZEKANECZ Zoltán

A gyulladásos reumatológiai kórképek (arthritisek és autoimmun betegségek) nagy részében akcelerált atherosclerosis és következményesen megnövekedett cardiovascularis (CV) morbiditás és mortalitás észlelhető. Ennek háttere leginkább rheumatoid arthritisben (RA) ismert (ezért a továbbiakban döntően erre fókuszálunk), de jellemző a spondylarthritisekre, köszvényre, juvenilis arthritisre, SLE-re, sclerodermára, myositisre is.

Klinikum

2016. OKTÓBER 11.

Rheumatoid arthritis – hol tartunk ma - A Figyelő 2016;1

LÁNYI Éva

A rheumatoid arthritis (RA) kezelésével kapcsolatos új ACR-ajánlást 2015. év végén tették közzé. Az ajánlás igen széles körű, magába foglalja a hagyományos betegségmódosító szerek, a biológiai terápiás szerek, a tofacitinib és a szteroid alkalmazását, megkülönböztetve a korai és a nem korai rheumatoid arthritis kezelését.

Klinikum

2016. OKTÓBER 11.

A biológiai terápia 15 éve - A Figyelő 2015;2

HOLLÓ Péter

Mintegy 15 évvel ezelőtt új fejezet kezdődött a gyógyszergyártásban: megjelentek az első olyan szerek, melyekkel egy adott betegség patomechanizmusába célzottan tudunk a kulcsfontosságú molekulák gátlása révén beavatkozni. Legfőbb jellemzőjük, hogy biotechnológiai úton előállított, fehérjetermészetű molekulák, a gátolni tervezett molekulák vagy receptoraik antitestjei.