Részletes keresés

Kérjük, állítsa be a paramétereket!


 

Találatok száma: 748

Hírvilág

2022. MÁRCIUS 16.

A Szegedi Tudományegyetem 8 milliárd forintos beruházása újabb mérföldkőhöz ért

2022. március 10-én elérte legmagasabb pontját a Szegedi Tudományegyetem Egészségtudományi Képzési Tömbje. Az ebből az alkalomból rendezett bokrétaünnepen elhangzott, hogy az építkezés várhatóan 2023 első felére befejeződik, 2023 szeptemberétől pedig az oktatás is kezdetét veheti a közel 10 ezer négyzetméteren megújuló épületben.

Gondolat

2022. FEBRUÁR 17.

8 felhő emel

Herbert Anikó vizuális művész legutóbbi két kiállítása olyannyira szorosan kapcsolódik egymáshoz, mintha az egyikből nőtt volna ki a másik. A művész tavaly novemberben bemutatott Nubes, azaz Felhő című kiállításán már találkozhattak az érdeklődők olyan munkákkal, amelyekben Herbert Anikó a papírt, a textilt és a kerámiát kombinálta egymással. A 8 felhő emel egyértelműen az előző szublimációja: letisztultabb, finomabb, légiesebb, fehérebb.

Egészségpolitika

2022. FEBRUÁR 15.

Az európai onkológiai betegek a rákkezelésben tapasztalható megalázó egyenlőtlenség megszüntetését kérik

Március 18-án és 19-én a lettországi Rigában rendezik meg az Onkológiai Betegszervezetek Európai Kongresszusát, amelynek témája: „Egyenlőség a rák legyőzésében”. Célja a rák diagnózisában, kezelésében, az innovatív gyógyszerekhez való hozzáférésben és más területeken fennálló egyenlőtlenségek megszüntetése.

Ökológia

2022. JANUÁR 28.

Egy sikeres visszatelepítési program: az ibériai hiúz története

Amikor egy faj a kihalás szélére sodródik, gyakran már nincs visszaút: olyan folyamatok indulhatnak meg, amelyek eredménye a faj végleges eltűnéséhez vezet. Az ibériai hiúz (Lynx pardinus) története azonban megmutatja, hogy megfelelő tudással és elszántsággal, valamint komplex megoldásokkal lehet remény egy kritikusan veszélyeztetett faj megmentésére is – feltéve, hogy időben cselekszünk. A projektről és a jelenlegi helyzetről Nereida Sanchez természetvédelmi szakértőt kérdeztük.

Hírvilág

2022. JANUÁR 08.

Haniko – 8 felhő emel

Herbert Anikó vizuális művésznek az őszi „Nubes” kiállítás folytatásaként most januárban nyílik „8 felhő emel” címmel újabb egyéni kiállítása. A kiállítás címét az első japán versként emlegetett szöveg inspirálta – Haniko így tesz rá ismét bátor kísérletet, hogy a kelet-ázsiai kultúrák sokféle, gazdag vizuális kódjából merítve hozzon létre valami szelíden, mégis radikálisan sajátot, hol pasztell foltokkal, hol hulladékanyagokból, egyszerre artikulálva a csöndet és a csöndben tévelygés kínját és... tovább »

Hivatásunk

2021. DECEMBER 15.

Ahány ország – annyiféle karácsony

Európa, Észak-Amerika országaiban lakók többsége megünnepli a karácsonyt, hiszen õseik is ezt tették valamikor, mert sok száz évvel ezelõtt szinte mindannyian egy vallási családhoz, a keresztényekhez tartoztak. A karácsony pedig egykor kifejezetten keresztény ünnep volt. A kezdetek óta persze nagyot változott a világ, a karácsonyból – vallási és társadalmi hovatartozástól függetlenül – családi ünnep lett, amely az ajándékozásról, a rokonok találkozásáról, az év közben ritkán látott barátokkal,... tovább »

Hírvilág

2021. DECEMBER 02.

Az életmódváltáshoz mások támogatására és reális célokra van szükség

Többen akarnak változtatni az életmódjukon, mint ahányan teljesen leszokni a dohányzásról, őket pedig szintén minden eszközzel támogatni kell a céljaik elérésében – mondta dr. Toldy-Schedel Emil, a Magyar Ártalomcsökkentő Egyesület elnöke a „Minden lépés számít” elnevezésű kerekasztal-beszélgetésen. Az Élhető Hazánkért Társadalmi Mozgalom által szervezett online esemény résztvevői abban mind egyetértettek, hogy a hosszú távon is fenntartható, kevesebb ártalommal járó életmód fontosabb, mint a... tovább »

Hírvilág

2021. NOVEMBER 23.

Nekem Szól! Egészségértés Díj: Szavazz Te is a legjobb projektekre!

Budapest, 2021. november 23. – Mától december 3. éjfélig lehet szavazni az idei Nekem Szól! Egészségértés Díj pályázat legjobb pályaműveire a www.nekemszol.hu oldalon. A zsűri által előzetesen kiválasztott projektek közül a legtöbb voksot elnyerő pályázat bruttó 500 ezer forint pénzdíjban részesül. Az idei pályázat fókuszában az egészség élethosszon át tartó megőrzése és az erre való törekvés áll.

Ideggyógyászati Szemle Proceedings

2021. SZEPTEMBER 15.

Központi idegrendszeri vasculitis gyanújával vizsgált betegek vizsgálati eredményeinek retrospektív feldolgozása (OMIII, 2016–2021)

SZIRMAI Danuta, FUTÓ Claudia, FRENDL Anita, KIS Balázs, KONDOR Máté, KOVÁCS Andrea, PAPP Anikó, POZSÁR Kinga, KAMONDI Anita

Bevezetés: A központi idegrendszeri (KIR) közép- és nagyérvasculitisek az intracranialis és nyaki artériák gyulladásával járó betegségek, melyek az érfal megvastagodása miatt az artériák szűkületét vagy elzáródását okozhatják. Ezen vasculitisek leggyakoribb tünete az agyi infarktus, az átmeneti agyi keringési zavar és a fejfájás. A primer KIR-vasculitis kizárólag az intracranialis ereket érinti, eredete ismeretlen. A szekunder KIR-vasculitisben az intracranialis erek... tovább »

Ökológia

2021. SZEPTEMBER 22.

A természettudomány kevés, ha a féltermészetes élőhelyek fennmaradása a kérdés

Európa tájait évezredek óta formálja az ember. A hosszú idők során az emberi hatások következtében egyedülállóan gazdag életközösségek jöttek létre, amelyek fennmaradása is az emberi tevékenységtől függ. Ezek az úgynevezett féltermészetes élőhelyek Európa-szerte jelen vannak, és nagy arányban találunk köztük legelőket, kaszálókat.