Az életkor előrehaladtával az emelkedett izolált szisztolés nyomás a leggyakoribb és a legnagyobb szív- és érrendszeri kockázati té­nyező. A hypertonia prevalenciája az életkorral nö­vekszik, és 70 év felett meghaladja a 60%-ot. Az időskori hypertonia megfelelő kezelése még nagyon idős korban (>80 év) is növeli a várható élettartamot és csökkenti a cardiovascularis események kockázatát. A 65 évnél idő­sebbekben a kezelés során a vérnyomás cél­tartománya 130-139/70-80 Hgmm, ha a beteg a ke­zelést jól tűri. Az esendő, gyengébb állapotú idős betegekben a szisztolés célvérnyomás <150 Hgmm lehet. Gyakori a fe­hér­kö­peny-hypertonia, nő a nondipperek ará­nya, gyakoribb az autonóm idegrendszeri regulációs zavar, az or­to­szta­tikus vér­nyo­más­csök­kenés. Csök­kent mér­vű vagy már beszűkült a vesefunkció, romló kognitív funkció miatt gyak­ran ki­sebb fokú a beteg terápiás együtt­működése. A cél­zott élet­mód-változtatás vér­nyomást csök­kentő ha­tása megegyező lehet a gyógyszeres monoterápiával, a fő hátránya az idővel csök­kenő adherencia (terápiahűség), melynek le­küzdéséhez a megfelelő orvos-beteg kapcsolat nélkülözhetetlen. Az elsőként vá­lasztandó szerek között időskori hyper­to­niá­ban az angiotenzinkonvertálóenzim-gátlók (ACE-gátlók), az angiotenzinreceptor-blokkolók (ARB), a hosszú hatású kal­cium­csa­torna-blokkolók és a tiazid, tia­zid­­szerű diu­re­­ti­ku­mok szerepelnek. A β-blok­kolókat ak­kor vá­lasszuk az időskori hypertonia kezelésében, ha egyéb indikációjuk is van (koszorúér-betegség, szívelégtelenség, arrhyt­hmiák). A hypertoniás betegek több mint 70%-ában kombinációs kezelést kell al­kalmaznunk a célvérnyomás elérésére. Hasz­­náljuk ki a fix dózisú kombináció nyújtotta előnyöket, mellyel a com­p­liance javítása lehetséges, hogy a ke­ze­lést optimalizálhassuk.

A fehérköpeny-hypertonia heterogén klinikai entitás, amelyben kisebb és nagyobb cardiovascularis kockázatú betegek egy­aránt előfordulnak. Prognózisa szerint relatíve jóindulatú, amennyiben nem társul egyéb cardiovascularis kockázati tényezőkkel. Ezért fehérköpeny-hypertonia esetén különösen fontos a megfelelő cardiovascularis rizikóbecslés és ennek függvényében dönthető el a terápia. Ezzel szemben a maszkírozott hypertonia bizonyítottan nem benignus fenotípus. Korai felismerése, rendszeres rendelőn kívüli vérnyomásméréssel történő ellenőrzése és hatékony gyógyszeres antihipertenzív kezelése elengedhetetlen.

A családorvosoknak fontos szerepe van a magas vérnyomással járó sürgősségi állapotok kezelésében. Ezeknek két formáját különböztetjük meg: a hypertoniás, életveszéllyel nem járó sürgősségi állapotokat (urgency), illetve az életveszélyes, szövődménnyel járó hypertoniás krízist (emergency). A két állapotforma közötti határ nem éles, az életveszéllyel nem járó sürgősségi állapot átmehet krízishelyzetbe. Hypertoniás krízis esetében a vérnyomás hevenyen kialakuló emelkedése mellett akut, életveszéllyel járó célszervkárosodás is jelentkezik. A kezelés parenteralis készítményekkel, intézeti ellátás keretében történik. Hypertoniás sürgősségi, életveszéllyel nem járó állapotban (urgency) nincs akut célszervkárosodás, ilyenkor a kezelés történhet az alapellátásban orális készítményekkel.

Annak ellenére, hogy a kockázatbecslési kalkulátorok nélkülözhetetlenek a prevenciós stratégiák megvalósításában, jelentős különbségeket tapasztalhatunk az előre jelzett és a valóban bekövetkező események számában. Emiatt van szükség egy adott egyén individuális kockázatbecslésének további finomítására, erre szolgálnak a biomarkerek. A biomarkerek köztes (surrogate) végpontként szolgálnak, melyek megelőzik, helyettesítik a valódi, keményvégpontú klinikai végpontokat. Ahhoz, hogy egy biomarker a cardiovascularis események megfelelő köztes végpontja legyen, számos kritériumot kell teljesítenie. Számos lehetséges vascularis biomarker szerepe felmerült a primer és a szekunder cardiovascularis prevencióban. Ezek legtöbbje beleillik a korai vascularis öregedés (early vascular aging: EVA) koncepciójába. Közülük kizárólag a carotis-ultrahangvizsgálat, a boka-kar index és a carotis femoralis pulzushullám-terjedési sebesség felel meg teljesen a biomarkerekkel szemben támasztott legszigorúbb kritériumoknak.

BEVEZETÉS - Magyarországon az új vastag- és végbélrákos esetek száma évente átlagosan 10000, az ezzel összefüggő ha­lálesetek száma évente átlagosan 5000. A ked­vezőtlen helyzet javítására 2018-ban országos lefedettségű vastagbélrákszűrési program indult. CÉLKITŰZÉS - Célunk volt megismerni a vastagbélrák szűrésével, kezelésével kapcsolatba hozható orvosszakmák (háziorvostan, gasztroenterológia, sebészet, onkológia, patológia) egyes budapesti és vidéki képviselőinek véleményét, attitűdjét és tájékozottságát a programmal kapcsolatban. MÓDSZER - A program indulása előtt félig strukturált mélyinterjúkat készítettünk 20 szak­orvossal. Kérdéseink a tájékozott­ság­ra (vastagbéldaganat epidemiológia, szűrő­mód­s­zerekkel, illetve az országos prog­ram­mal kapcsolatos ismeretek), szubjektív preferenciákra (népegészségügyi súlyos­ság, pártolt szűrőmódszer és protokoll), il­letve a program saját orvosi gyakorlatra mért hatására irányultak. Az interjúk elemzése szemikvantitatív és kvalitatív módszerekkel történt. EREDMÉNYEK - A válaszadók a vastagbélrák incidenciáját jól ismerték, mortalitását alulbecsülték; 10-es skálán átlagosan 7-re értékelték a betegség hazai népegészségügyi jelentőségét és mindannyian egyetértettek a program bevezetésével. A többség (n = 12) tudta, hogy a szűrés kétlépcsős lesz, egy fő szerint csak egylépcsős, és többen (n = 7) tájékozatlanok voltak a protokollt illetően. Jelentős többség (n = 16) szerint a kolonoszkópia a legjobb szűrő­mód­szer. Szűk többség (n = 11) támogatta a kétlépcsős országos protokollt, öt fő ugyan nem támogatta, de elfogadta, négy fő szerint viszont csak az egylépcsős módszer alkalmazható. Többségi vélemény (n = 13) szerint a feladataik jelentősen meg fognak növekedni. KÖVETKEZTETÉSEK - A vastagbélrák ellátásában érintett szakmák képviselői pár­tolják a magyarországi szűrés bevezetését, azonban a mindennapi orvosi gyakorlatban a feladatok növekedését várják. A je­len­legi endoszkópos kapacitással elkerülhetetlen a túlterhelés. Többségi támogatást élvez a kétlépcsős protokoll azzal együtt, hogy a megkérdezettek a vastag­bél­tük­rö­zést tartják a legjobb szűrőmódszernek. Dön­tésük költséghatékonysági szempontokra és a kolonoszkópiától való általános lakossági idegenkedésre vezethető vissza.