A tanulmány szerzője a rehabilitáció korszerű szemléletéből kiemel néhány változó, fejlődő területet, és ezeket - ahol lehet - a neurológiai rehabilitációra vonatkoztatja. A funkcionális diagnosztika a károsodások és a tevékenykedőképesség felmérését célozza. Hazánkban is több módszert adaptáltak azok közül, amelyeket a neurológiai rehabilitációban széles körben alkalmaznak a nemzetközi gyakorlatban. A szerző kiemelten tárgyalja A tevékenykedés, a fogyatékosság és az egészség nemzetközi osztályozását, amelyet az Egészségügyi Világszervezet közgyűlése 2001-ben fogadott el. Ez az osztályzási rendszer funkcionális diagnosztikára is felhasználható. A teammunka gyakorlata még ma is sok problémát vet fel. Alkalmazása a rehabilitációban nélkülözhetetlen. A neurológiai rehabilitáció különösen olyan terület, amelyben sok teamtag együttműködésére van szükség. A rehabilitáció emberszemlélete eltér az általános orvoslásétól. Az embert nemcsak biológiai, hanem egyéni élettörténettel rendelkező társadalmi lényként kezelve éri el a megfelelő compliance-t, és segíti egyúttal a személy autonómiájának erősödését. A szerző lehetőséget lát az önálló, önrendelkező életet támogató mozgalmak szervezőivel való együttműködésre. Javaslatot tesz az életminőség és az egészségi állapot felmérések elkülönítésére. Felhívja a figyelmet az életminőséget vizsgáló módszerek adaptációjának szabályaira, és röviden beszámol kezdeti tapasztalatairól.

A szerzők az utolsó 10 évben 73 recidív supratentoralis malignus glioma kemoterápiás kezelését végezték. Minden beteg műtét után sugárkezelést kapott, több esetben reoperációt is követő daganatkiújulás miatt részesültek citosztatikus kezelésben. BCNU-DBD kezelést 43 beteg (23 anaplasztikus astrocytoma és 20 glioblastoma miatt) kapott, az első nap 150 mg/m2 BCNU-t infúzióban, a következő nap 1000 mg/m2 DBD-t tablettában. A kúrát hathetenként ismételték meg, 2-8 alkalommal. A kezelésre 16 beteg reagált teljes vagy részleges gyógyulással azok közül, akiknek malignus astrocytomája volt, de csak hatnál tapasztaltak hasonló javulást a glioblastomás csoportból. A medián túlélés 14, illetve hét hónap volt, a különbség szignifikánsnak bizonyult (p=0,0091). PCV kombinációban anaplasztikus astrocytomában szenvedő 16 beteg részesült és 14, akiknek recidív malignus oligodendrogliomája volt: az első napon 1,5 mg/m2, de legfeljebb 2,0 mg vincristin iv. infúzió, amit másnap 100 mg/m2 per os CCNU-kapszula követett, majd a 8-22. nap naponta 60 mg/m2 procarbazinkapszula után a kúrát az első napi vincristindózissal fejezték be a 30. napon. A kúrát egy hónap szünet után ismételték meg, általában hat alkalommal. Az anaplasztikus astrocytomában szenvedő betegek közül hat nem vagy alig reagált a kezelésre, míg oligodendroglioma esetén csak egy állapota volt változatlan, a többinél részleges vagy teljes javulás után gyakran jelentős volt a túlélés. Ugyanakkor a BCNU-val vagy PCVvel kezelt anaplasztikus astrocytomában szenvedők túlélése között nem volt szignifikáns különbség. A recidív supratentoralis malignus gliomák kemoterápiás kezelésében a nitrozourea-származékok és az ezekre alapuló kombinációk értékelhető aktivitást mutatnak. Figyelemre méltó, hogy a szövettanilag differenciáltabb gliomarecidívák is kedvezőbben reagálnak a kezelésre.

Az intracranialis koleszteringranuloma keletkezésénél cellularis és vascularis permeabilitási faktorokat lehet figyelembe venni. Kialakulhat speciális lebontási folyamat eredményeként nagyobb krónikus agyi infarktus területében. Ilyenkor etiológiájában a macrophagtevékenység elégtelensége szerepelhet, amikor az agyszövet szfingolipidjeinek és más zsírnemű anyagainak lebontása és elszállítása nem a szokványos és szabályosnak mondható módon történik. A neutrális zsírtömeget a szemcsés sejtek nem tudják elszállítani, és a megmaradt elhalt agyszövet zsíranyagai koleszterinészterekké alakulnak át, amelyet a dús kapillarizációval képződő kötőszövet tokkal vesz körül; ezt a folyamatot részben a koleszterin irritatív hatása is fokozhatja. A fibroblastok egy része a tokképződésben vesz részt, másik része degenerálódhat, és ez oka lehet annak, hogy még több koleszterin képződjön, és végül a képlet tumorhoz hasonlóan növekedjen. Gyulladásos jelenségek is társulnak ehhez a folyamathoz, és a tokban haematogen eredetű sejtes infiltrációk és óriássejtek is találhatók. Esetleg a sokféle sejt (a tokban és a környezetben) valamelyik tumornövekedési faktor produkciójával hozzájárulhat a növekedéshez. Végül így alakul ki egyes esetekben a klinikai tüneteket és néha jellegzetes CTképet eredményező granuloma, amit csak akkor kell operálni, ha intracranialis nyomásfokozódást vagy progrediáló neurológiai tüneteket okoz. Az intracranialis erekbe jutó koleszterines embolia vagy rendellenes atheromás ér is vezethet granulomaképződéshez éppen úgy, mint egy idegen test. Trauma vagy hypercholesterinaemia prediszponáló tényező lehet. A szerzők kilenc esetük ismertetésével mutatják be az intracranialis koleszteringranulomák előfordulását és klinikai, valamint idegsebészeti jelentőségét. Hasonló eseteket nem találtak a hazai és a nemzetközi szakirodalomban.

A migrén gyakori megbetegedés, Magyarországon körülbelül 9-10%-ra tehető a betegség előfordulása. Főleg idősebb korban jelent problémát, ha a migrénes beteg hypertoniában vagy ischaemiás szívbetegségben is szenved, mivel ezek a betegségek lényegesen befolyásolják a terápiát. A szerzők a specifikus és a nem specifikus migrénszerek alkalmazását foglalják össze a szakirodalmat áttekintve hypertoniás, illetve coronariasclerosisban szenvedő betegek esetében. Javaslatot tesznek a magasvérnyomás- vagy ischaemiás szívbetegségben szenvedő migrénbetegeknél a rohamban és a prevencióban használandó szerekre. A közlemény második felében saját megfigyeléseiket foglalják össze, és klinikájuk Fejfájás Szakrendelésén 1999-ben gondozott migrénbetegek közül a hypertoniában vagy coronariasclerosisban szenvedők kezelését tárgyalják.

A szerzők transzendoszkóposan felhasználható mini ultrahangszondát vizsgáltak, annak idegsebészeti biztonsága és hasznossága szempontjából. Huszonöt friss post mortem humán felnőtt cadaveren 39 esetben végeztek endoszonográfiás vizsgálatot a teljes kamrarendszerben. Az általuk használt 6 F átmérőjű ultrahangszonda real-time felvételi technikával a szonda tengelyére merőleges síkban készített echogramot. Az első eredmények a miniszonográf olyan precíz képalkotó képességét mutatták, amely 3 cm-es körzetben CT-minőséggel volt összehasonlítható. Jelen munkában az agyi kamrarendszer endoszonográfiás anatómiáját írják le. Az ultrahangos szondát ventrikuloszkóp munkacsatornáján keresztül vezették a kamrarendszerbe, majd normál anatómiai viszonyok között összehasonlították az endoszkópos, illetve az arra merőleges szonográfiás képet. Eredményeiket párhuzamosan készített endoszkópos és szonográfiás fényképekkel, valamint paralel videofelvétellel dokumentálták. Tapasztalataik szerint a transzendoszkópos ultrahangszonda navigációs berendezésként is használható.