Hírvilág

Újra van magyar győztese a pacemakeres esetek világversenyének

2020. DECEMBER 22.

A Covid-19 ellenére idén harmadszor is sikerült bizonyítania a magyar kardiológiának: Ruppert Mihály, a Városmajori Szív- és Érgyógyászati Klinika kardiológus rezidense nyerte el az egyik fődíját. A világon egyedülálló kezdeményezésben, amelyet immár negyedik alkalommal indítottak, oroszlánrésze van hazánknak. Egyik kezdeményezője Gellér László professzor, a Semmelweis Egyetem Kardiológiai Központ elektrofiziológiai részleg vezetője, aki évek óta járja a világot pacemaker beültetéssel kapcsolatos problémák megoldását oktatni, valamint aki az első európai verseny óta aktív tagja a nemzetközi zsűrinek, illetve vele együtt Duray Gábor a Magyar Honvédség Egészségügyi Központ Kardiológiai osztályán Elektrofiziológiai és Pacemaker részlegének vezetője.

A Vitatron cég által szponzorált Pacing World Series egy fiataltehetségeket célzó, egészen különleges oktatási program, amely pályakezdő és nagy tapasztalattal rendelkező orvosok, a szakmai vezetőinek együttműködésén alapul. Egy barátságos verseny, amely a bevált gyakorlatok, újítások, kreatív megoldások világszerte történő népszerűsítésének érdekében született. Bátorít, hogy az orvosok hálózatot alakítsanak ki képességeik fejlesztése és egymás tapasztalatainak kiaknázása érdekében. A kezdeményezés Kínában indult, az ottani pacemaker szakemberek segítségével, hogy érdekes lenne a pacemakerek beültetésével és programozásával kapcsolatos ismereteket verseny formájában is népszerűsíteni a kollégák körében. Ezt követően itt Európában, a legutóbbi bécsi EHRA kongresszuson (European HeartRhythmAssociation - Európai Szívritmus Társaság) azok a proctorok, akik rendszeresen járnak Kínába, Indiába és egyéb tájaira a világnak, hogy legyen egy ilyen jellegű nemzetközi megmérettetés itt Európában is. Azóta Athénban és Valenciában volt egy-egy verseny, az idei Visegrádon lett volna.

Ez a verseny összehozza a világ lényegében minden szegletét, hogy egyrészt bemutathassák saját kreatív megoldásaikat, komplikált eseteiket, ezzel segítség egymást a tapasztalataikkal, másrészt maguk is tanuljanak, fejlődjenek. Verseny, amely egyrészt motivál, másrészt elismerést is ad a mindennapi munkában. Közben olyan új irányt mutat, amelyből az egészségügyben mindenki csak nyerhet. Öt nap állt a több száz versenyző kardiológus-elektrofiziológus előtt: Vitatron Pacing World Series, ahol a tudás, a tapasztalat és az innováció egy közös nemzetközi platformon találkozott.

„Magyarország a kardiológia minden területén, így az egymillió főre jutó pacemaker beültetések számában is Európa élvonalába került. A Merkely Béla professzor által vezetett Városmajori Szív- és Érgyógyászati Klinikán olyan szakmai közeget és szemléletet tapasztalnak, szívnak magukba, amely természetessé teszi a nemzetközi megmérettetéseken történő szerepléseket. Az itt dolgozó fiatal kardiológusoknak, illetve kardiológus szakorvosjelölteknek lehetősége nyílik az operációkban történő segédkezés mellett olyan, magas színvonalú tudományos munkában való részvételre is, amivel motivációt, teret és szakmai kihívást kapnak ahhoz, hogy lássák, itthon is van jövőjük. Természetesen óriási előny, hogy a klinikán olyan beteganyaggal találkozhatnak, akik máshol meg sem fordulnak. Ruppert Mihály most egy egészen úttörő munkával nyerte el”—nyilatkozta Prof. Gellér László. „A legfőbb motiváció valamennyiüknél, hogy a meglévő technikákat minél hatékonyabban, egyre szélesebb körben alkalmazni tudják, ehhez pedig saját tapasztalatukat, kreativitásukat és egymás tudását is használni tudják. Mert ez a nemzetközi gyakorlat, az így lényegesen nagyobb esetszám, illetve a rendkívüli megoldások közkinccsé válhatnak, ami nemcsak a gyógyítás, az orvosi munka, de a fejlesztések kulcsa is. Talán soha ennyire nem kapcsolódott össze a napi orvoslás, a motivált szakmai fejlődés és az ipari fejlesztés, ráadásul a lehető legszélesebb nemzetközi térben. Rengeteget tanulunk egymástól, aminek elsősorban persze a betegek látják a hasznát”—tette hozzá a professzor. A tavalyi két győztes most már fiatal szakorvosként dolgozik a Városmajori Klinikán, az idei díjazott rezidensként.

Ruppert Mihály a vitakészség díját hozta el, amit a fertőzésveszély kiiktatására kitalált új eszköz alkalmazásának bemutatásával nyerte el.

„Az esetbemutatásom Gellér professzor esete volt, egy súlyos autoimmun beteg vezeték nélküli pacemakerezése. Korábban kapott már egy hagyományos eszközt, amit fertőzés miatt el kellett távolítanunk, de szükség volt más megoldásra. Ezzel az eljárással közvetlenül juthatunk a szívhez, metszés és vezetékek nélkül, így az infekció, ami ezeknél a betegeknél különösen kockázatos, kivédhető. Fiatal orvosként hihetetlenül motiváló, hogy a felkészülésemmel, utána olvasással minden szakmai kérdésre választ tudtam adni és igazolni az eljárás hatékonyságát. Egy ilyen verseny viszont nemcsak a pillanatnyi sikerekről szól, hanem hosszútávon épít számunkra olyan nemzetközi hálót, amelyben folyamatosan kapcsolatban maradhatunk és megoszthatjuk tapasztalatainkat”—mondta a díjazott.

„Idén ugyan csak a virtuális térben találkoztak a versenyzők, a zsűri tagjai és a szakmai közönség, ennek ellenére meggyőző és nagyon felkészült szakmai anyagokat ismerhettünk meg. A Covid-19-pandémia miatt mindent újra kellett tervezni, és egy még nagyobb szabású virtuális versenyt rendeztünk, melyen Kínától Indián át Oroszországon és Törökországon, valamint az európai országok többségén keresztül a legtöbb dél-amerikai országig bezárólag vett részt több, mint száz versenyző, több száz briliáns szaktekintély, illetve fiatal, tanulni és fejlődni vágyó, kihívásokat kereső szakember. Kivételesen nyolc díjat is osztottunk, de hát évről évre bővül a mezőny és a témák is egyre színesebbek„– mondta az eredményhirdetésen Yves Jaume a Vitatron marketing igazgató, akinek a fejében az ötlet született, ami elsőként azért indult, hogy az ipar, a gyártó oldaláról is megismerhessék a tapasztalatokat, segítséget kapjanak a fejlődéshez, fejlesztésekhez, az esetleges új irányokhoz. „A globalizáció itt is nagyon erősen jelen van, és ma már azt látjuk, hogy a világ tényleg minden pontján össze tudjuk kapcsolni a szakmát. Eztafajta közösséget talán a Covid-19-pandémia és az ennek a hatására kialakult problémarendszer még inkább megerősített, hogy mennyire fontosak az egyes országokban, intézményekben, osztályokon szerzett tapasztalatok, hogy mennyire segíti ez a gyógyító munkát, a kreatív ötletek, a megoldhatatlannak tűnő feladatok akár egy máshonnan kapott ötlettel megoldhatóvá válnak. Mert ez az együttműködés, a kreativitás, vagy akár gyakorlati tapasztalatcsere a mindennapokban óriási segítséget jelent.


Kun J. Viktória
2020.december 21.

HOZZÁSZÓLÁSOK

0 hozzászólás

A rovat további cikkei

Hírvilág

Mennyit ér a vesém?

A miért illegális a szervkereskedelem? című interjúban Bognár Gergely bioetikus felvázolja e kérdéskör jelenségeit.

Hírvilág

Hasnyálmirigyrák - az alattomos gyilkos Meghalt Patrick Swayze

Orvosai tavaly diagnosztizálták Patrick Swayze betegségét. A kezeléseknek köszönhetően talpra állt, és hónapokig forgatta a "The Beast" c. új televíziós sorozatot. Önéletrajzi könyvet készült írni közösen feleségével.

Hírvilág

Hatástalan a glükózamin az ízületi gyulladással összefüggő derékfájás ellen

A népszerű glükozamin kiegészítő egy új tanulmány szerint kevés vagy semmilyen enyhülést sem nyújt osteoartritis okozta krónikus derékfájásra.

Hírvilág

Valóban „egészségesebb” a patikai só? - Tények, tévhitek és ellentmondások a nátrium-kloriddal kapcsolatban

TAKÁCS Gábor, FITTLER András, BOTZ Lajos

Több mint egy éve indították útjára az interneten és különböző fórumokon azt a figyelmeztető hírt, hogy az étkezésre szánt konyhasó kálium-kloriddal kevert, dúsított, sőt akár 100%-ban csak azt tartalmazza. A hírközlő(k) és/vagy annak terjesztői még azt is kihangsúlyozták, összeesküvés elméletekhez illően, hogy ennek következtében a magyar lakosság tudtán és akaratán kívül nátriumszegény diétára van „fogva”. Még azt is megkockáztatták, hogy szerintük egy gyalázatos biológiai népirtásról van szó, hiszen csökken az „egészséges NaCl” bevitel és nő a szervezet számára igen „ártalmas KCl” fogyasztása. Ezáltal -írták embertársaik megsegítésére- számtalan betegségnek lehetünk áldozatai, sőt a krónikus bajainkból éppen ezért nem tudunk meggyógyulni (nemzőképtelenség, allergia, vesebetegség, magas vérnyomás).

Hírvilág

Bilasztin, nem szedáló antihisztamin használata krónikus urtikária esetén, már gyermekkorban is

Az allergiás betegségek, allergiás nátha, urtikária első vonalbeli kezelésére nem szedáló, második generációs antihisztaminok javasoltak. Az egyik legújabb második generációs antihisztamin a bilasztin, amellyel nemcsak felnőtt-, hanem gyermekvizsgálatok is történtek.

Kapcsolódó anyagok

Hírvilág

Mennyit ér a vesém?

A miért illegális a szervkereskedelem? című interjúban Bognár Gergely bioetikus felvázolja e kérdéskör jelenségeit.

Gondolat

Münchhausen báró és az ő szindrómája

Karl Friedrich Hieronymus von Münchhausen báró, német katonatiszt, akinek neve a nagyotmondással forrott össze, 295 éve, 1720. május 11-én született.

COVID-19

COVID-19: gasztrointesztinális tünetek

A szerzők szerkesztőségi levél formájában hívják fel a figyelmet arra, hogy a 2019 decembere óta világjárvánnyá lett coronavírus betegség 2019 (COVID-19) okozója, az új coronavirus (SARS-CoV-2) az ismert légzőszervi panaszok mellett gasztrointesztinális tüneteket is okozhat. Enyhe tünetekről van szó: émelygés, hányinger, nem súlyos hasmenés, melyeknek összefüggését a járvánnyal gyakran nem ismerik fel, jóllehet egyértelműen kimutatható a SARS-CoV-jelenléte a tápcsatornából vett biopsziás anyagban éppúgy, mint a székletben. Az emésztőszervi tünetek megelőzhetik a légúti tüneteket. A kezdeti tünetek felismerése nagy jelentőségű, mert lehetővé teszi a fertőzés korai diagnózisát és a beteg izolálását, még a léguti tünetek megjelenése előtt. Jelenleg nem tisztázott fontos szempont a fertőzőképesség megállapítása a gasztrointesztinális COVID-19 eseteiben.

Hírvilág

Hasnyálmirigyrák - az alattomos gyilkos Meghalt Patrick Swayze

Orvosai tavaly diagnosztizálták Patrick Swayze betegségét. A kezeléseknek köszönhetően talpra állt, és hónapokig forgatta a "The Beast" c. új televíziós sorozatot. Önéletrajzi könyvet készült írni közösen feleségével.

COVID-19

A COVID-19-el fertőzött betegek kórházi kibocsátásának feltételei

Avagy mikor hagyhatja el a beteg a kórházat és mikor érhet véget az otthoni karantén? Az Európai Betegségmegelőzési és Ellenőrzési központ (ECDC) az EU/EGT-tagállamok felkérésére készített útmutatása azokra a szempontokra tesz ajánlásokat, amelyek alapján az igazoltan COVID-19-fertőzött beteg biztonságosan (azaz fertőzésveszély nélkül) kibocsátható a kórházból, vagy megszüntethető otthoni izolációja.